A Bell boszorkány
2013. szeptember 07. írta: Csiribusz

A Bell boszorkány

BELLHouse.jpgAz amerikai Bell család kísértethistóriája máig sokakat foglalkoztató híres rejtélynek számít. 1817-ben kezdődött, amikor John Bell, a Tennessee állambeli Adamsben élő jómódú farmer szellemkutyákat és hatalmas madarakat kezdett látni a birtokán. Ám hiába lövöldözött rájuk puskával, a kísérteties lények csaknem tűntek el. 

John és Lucy Bellt nyolc gyermekükkel együtt poltergeist – kopogó szellem – gyötörte egy éven keresztül. Házuk falán folyton kopogást és kapirgálást hallottak. Úgy tűnt, mintha óriási patkányok rágnák az ágylábakat és kaparásznának a padlódeszkákon. Az ágytakarók leestek, az alvók pedig arra ébredtek, hogy arcukra suhintanak vagy láthatatlan kezek húzzák a hajukat. E jelenségek főleg a tizenkét éves Betsy Bellt érintették. Voltak, akik arra gyanakodtak, hogy a leány tudat alatt neheztel az apjára, s egy kopogó szellem szolgálatába állt. 

A kísértetjáráshoz később fütyülés, majd beszéd is társult. A hang kijelentette: „Mindenhonnan szólok, a mennyekből, a pokolból, a földről. Jelen vagyok a levegőben, a házakban, bárhol, bármikor. Évmilliók állnak rendelkezésemre. De többet nem tudsz meg.” Később a szellem hozzátette: „Én vagyok az öreg Kate Batts, a boszorkány, s eltökélt szándékom, hogy az öreg Jack Bellt élete végéig kísértem és gyötröm.” Kate állítólag rosszul járt egy John Bell-lel kötött üzletben, és most bosszúra szomjazott. 

bell_witch2.jpgRáadásul Kate, más néven Bellék boszorkánya, látnoki képességekkel bírt. Azt mondják, megjövendölte az amerikai polgárháborút, s a 20. század mindkét világháborúját. Híre ment olyannyira, hogy az akkori elnök Andrew Jackson is elhatározta: egy ördögűző kíséretében ellátogat Bellék farmjára. De miután az ördögűző megpróbálta Kate-et egy ezüst puskagolyóval lelőni, láthatatlan erők ide-oda kezdték rángatni, mire hanyatt-homlok elmenekült a házból. 

A szellem feltűnő érdeklődést mutatott John Bell iránt, de amikor Betsy egy Josh Gardner nevű fiatalemberrel kezdett járni, újra a leányt „vette kezelésbe”, ami arra utalt, hogy Kate-nek nem tetszik a dolog. 

Az események 1820 decemberében hágtak tetőpontjukra, amikor John Bell egy betegségsorozat után kábulatba esett és soha többé nem jött rendbe. Az eseményt a család Kate-nek tulajdonította. Halála utána gyötrelmek alábbhagytak, egészen addig, míg Betsy el nem jegyezte magát Gardnerrel. Ekkor az újabb támadások hatására kénytelen volt felbontani az eljegyzést és máshoz férjhez menni. Kate ezután ünnepélyesen megfogadta, hogy hét évre eltűnik. Amikor ígéretéhez híven újból megjelent, visszatértét eltitkolták a szomszédok elől, mire kísértetjárása két hét múltán állítólag megszűnt. 

Forrás: Reader’s Digest válogatás / Misztikus történetek gyűjteménye – lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: examiner.com - a képek eredetiek

A bejegyzés trackback címe:

https://csiribusz.blog.hu/api/trackback/id/tr825499422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szczgvtr 2017.01.26. 14:28:14

ez igen... nagyon érdekes és egyben durva... tud valaki erről több infót esetleg?

Csiribusz 2017.01.26. 17:27:51

Ennél több infót én sajnos nem tudok. Ezeknek a történeteknek általában több verziója van, így előfordulhat, hogy más formában is lehet olvasni.
süti beállítások módosítása