A paranormális jelenségek nemcsak szellemek és kísértetek lehetnek. Sok más szempont is van, s ezek közül az egyik a kriptozoológia. A Tantanoola tigris állítólag egy ilyen rejtély, bár valójában egyáltalán nem tigris.

A Tantanoola tigris az 1800-as évek végén félelmet keltett a Tantanoola területén Dél-Ausztráliában, a Millicent és a Gambier-hegy között élő emberekben. 1891 novemberében John Cameron German Creek-i birtokán dolgozó bennszülött nyírók, egy éjjel futva jöttek hozzá, megijedve egy furcsa vadállattól, amelyről azt mondták, hogy nem Ausztráliába való. A kutyák annyira megrémültek, hogy elbújtak.

Másnap este mindez megismétlődött. Ezúttal John Cameron nyomokat talált, és bár úgy néztek ki, mint egy kutyáé, sokkal nagyobbak voltak, körülbelül 10 cm átmérőjűek.

Kilenc hónappal később, szintén German Creekben, John Livingstone juhállomás vezetőnek egy bennszülött elmondta, hogy furcsa állat terrorizálja a birtokot.

Aztán 1892 decemberében a közeli Tantanoola városában Walter Taylor és felesége hazafelé tartottak a homokfutójukkal, amikor megláttak egy furcsa állatot, mely az út túloldalán pislogott. A fenevad barna volt, csíkokkal a testén, körülbelül 6,5 cm vastag, és 91 cm hosszú, söprő farokkal, amelynek teljes hossza nagyjából 1,5 méter lehetett. Az állat, melyre megesküdött, hogy nem dingó, eltűnt egy vaskos bokorcsoportban, amelyet Nitschke Ti-fájának neveztek.

Később több farmer is beszámolt arról, hogy felfalt birkatetemeket találtak, s csak véres bőrök, csontok maradtak meg, amelyek tisztára voltak nyalva. Egy Long nevű férfi elmondta, hogy az egyik ökrének a hátáról leették a húst. Így talált rá.

A fantomragadozót hamarosan "Tantanoola tigrisnek" nevezték el az újságok egész Ausztráliában. A helyiek aggódtak, hogy csak idő kérdése, mikor válik emberevővé állataik gyilkosa. Egy dolgot tudtak tenni: felfegyverzett embereket toboroztak, s megszervezték a vadászatot.

1893 májusának közepén John Livingston ingatlankezelő, aki úgy gondolta, hogy az általa működtetett juhállomás a tigrisek tevékenységének középpontjában áll, meggyőzött közel két tucat embert, hogy csatlakozzanak hozzá a German Creek környékének átfésülésére. Elvezette a férfiakat a Nitschke Ti-fájának nevezett helyhez. Kis csoportokra oszlottak, majd a lövészek a stratégiai pontokon várták, hogy lelőhessék a tigrist. A férfiak délről besétáltak a ti-fába, északról pedig felverték a füvet kiabálva, ordítozva, hogy a puskák felé tereljék a ragadozót.

/a tigris megölésének jutalma/

Az egyik kutya szagot fogott és egy bozótba futott. Aztán ijedten visszaugrott. Valami sötét mozgott a bokrokban. Az izgatott vadászok behatoltak a bozótba, de csak egy fekete hattyút találtak a fészkén. Egy másik csoport férfi tüzet gyújtott, hogy elijessze a tigrist a rejtekhelyéről. Néhány kengurut sikerült megugrasztani, de semmi más nem próbált kimenekülni a területről.

A városba visszatérve a keresést kudarcnak nyilvánították. "Nem valószínű, hogy újabb vadászatot szerveznek, amíg további bizonyítékok nem állnak rendelkezésre a furcsa állatról" - írta a The Border Watch újság tudósítója. Ám az a valami még mindig odakint volt, ami megölte az állatokat, és az észlelések folytatódtak.

1893 szeptemberében a Vulcan Parkban élő William John farmer hajnali 2-kor arra ébredt, hogy kutyái és csirkéi veszettül zajongnak. Később nagy mancsnyomokat talált - 11 cm átmérőjűt. Másnap egy rendőr gipszöntvényeket készített róla, majd elküldte őket az Adelaide Állatkertbe. Egy zoológus összehasonlította őket a tigrisével és a bernáthegyi lábnyomával, és megállapította, hogy valószínűleg nem macska, hanem kutyaféle terrorizálja Tantanoola vidékét.

Aztán 1893 októberében úgy tűnt, hogy a rémálom véget ért. A fenevad halott volt, de nem macskaféle vagy kutya, hanem sertés. Egy Millicent városából származó férfinek, Kenny Mathisonnak sikerült megmérgeznie a hatalmas vaddisznót, amely számításai szerint évente 200 birkát ölt meg csak az ő birtokán. Még az egyik lovát is teljesen megnyúzta a mellkasától a térdéig. Mathison elmondta, hogy ez a disznó nappal elrejtőzött a ti-fa bozótban, éjjel pedig haszonállatokra vadászott.

Sok sikertelen vadászkísérlet után megmérgezte a fenevadat. Liszt, cukor és foszfor paszta keverékét egy halott juhra öntötte. A vaddisznó több mint 2,7 méter hosszú volt az orrától a farkáig, és éles, kilenc hüvelykes agyarakkal büszkélkedhetett. Mathison elküldte a vaddisznó agyarait az Express & Telegraph újságnak egy levél kíséretében, amelyben elbeszélte, hogyan ölte meg a szörnyet. "Nagyon elégedett vagyok – írta –, hogy ennek a disznónak a megölésével elpusztítottam azt a tigrist, amely oly sok kárt okozott juhaimnak és marháimnak Tantanoola körzetében." Az újság szerint igaza volt: "Úgy tűnik, hogy Mr. Mathison elérte a Tantanoola tigris elpusztítását" – vonta le a következtetést egyik újságírójuk. Csakhogy nem így történt. Az a valami folytatta a juhok lemészárlását nagy mancsnyomokat hagyva maga mögött.

1894 augusztusában John Livingston 17 éves unokaöccse, Donald Smith a Bonney-tó közelében lévő German Creek birtokon lovagolt, amikor észrevett egy bajba jutott birkanyájat. Vizsgálódás közben néhány méternyi távolságból nagy, furcsa állatot látott, amely határozottan a ti-fák felé sétált, és szájában egy teljesen kifejlett birka küszködött. Smith még soha nem látott tigrist, de biztos volt benne, hogy most azt látja. Körülbelül 75 cm-re magasodott a föld fölött, 1,3 méter hosszú lehetett, és világosbarna testén fakó csíkok húzódtak, hangsúlyosabb, jellegzetes csíkokkal a fején és a pofáján.

Smith rémülten nagybátyja burrungule-i házához lovagolt. John Livingston elküldte őt a Mount Gambier rendőrségre, hogy kikövetelje, tegyenek már valamit. A vezető felügyelő elhitte az állítást, és két lovasrendőrt egy bennszülött nyomkövetővel együtt kiküldött a tigris keresésére. Ezek az emberek visszatértek a ti-fához, és egy egész napot eltöltöttek a bokorcsoport átnézésével. Míg az előző évi keresés bohózattá vált, most kézzelfogható bizonyítékot találtak ott, ahol Donald Smith látta a tigrist.

A talaj karomnyomokat és küzdelem nyomait mutatta. A rendőrök és a nyomkövető apró, véres gyapjúcsomókat találtak a páfrányokba akadva, ami arra engedett következtetni, hogy a fenevad egy birkát vonszolt. Találtak egy nagy mancsnyomot is, amely 13 cm széles és elég mély volt ahhoz, hogy kikövetkeztessék, az állat nehéz súlyú.

1895-ig körülbelül havonta észlelték a Tantanoola tigrist, többek között a German Creek Duckhole mocsara körül is. John Livingston két embert és egy nyomkövetőt küldött, hogy nézzék át a területet.

Thomas Donovan, a Glenelg folyó melletti Nelsonból, sok évet töltött vadászattal. Nemrég az Albrecht's Creek közelében portyázott a tigrist követve. Miután megbízható szemtanúk két észlelést beszéltek el a Mount Salt közelében lévő birtokon, Donovan és társa, William Taylor, 1895. augusztus 21-én a területre érkezett.

Konzultáltak R.G. Watson ingatlankezelővel, és elmondták a tervüket, hogy legalább egy hetet vagy még többet szeretnének eltölteni a fenevad keresésével. Watson azt ajánlotta nekik, hogy a vadászatot a Mount Salttól 6,5 km-re nyugatra kezdjék, ahol a legutóbbi észlelések voltak. Donovan és Taylor elindultak a helyszínre, és éjszakára körülbelül félúton táboroztak le úti céljuk felé. Korán indultak. A kijelölt helyre közvetlenül hajnal előtt érkeztek meg. A nap alig törte meg a horizontot, amikor a férfiak valami szokatlanra figyeltek fel. Nagyjából 300 méterrel arrébb, a síkságon egy birkacsorda egyértelműen bajban volt, egy nagy állat zavarta meg őket. A vadászok túl messze voltak ahhoz, hogy tisztán lássák, de ebből a távolságból nem úgy nézett ki, mint egy tigris, inkább úgy, mint egy nagy kutya.

Bármi is volt, a fenevad felriasztotta a juhokat és megtámadta őket. A férfiak közelebb kúsztak, nagyjából 90 méterre. Megragadva az alkalmat, Donovan felemelte Winchester puskáját, határozottan célzott és lőtt. A fenevadat eltalálta. Ám ahelyett, hogy elesett volna, felpattant és olyan gyorsan elfutott, ahogy csak tudott. Donovan és Taylor üldözőbe vették. Több mint 180 méter után a lény végül elterült a földön. Többé nem kelt fel. A férfiak óvatosan megközelítették, de az állat már haldoklott. A golyó közvetlenül a jobb lapocka alatt hatolt be, átszúrta a szívet, és a bal oldali bordákon keresztül távozott. Amit holtan láttak maguk előtt, az nem tigris volt. Úgy nézett ki, mint egy hím kutya. De ilyen kutyafélét még soha nem láttak azelőtt.

Nem sokkal délután 2 óra előtt Thomas Donovan megérkezett a Gambier-hegyre a tetemmel, és azonnal átadta egy Mr. Marks nevű állatpreparátornak. Több tucat ember tolongott a preparátor boltja körül, remélve, hogy bepillantást nyerhet a folyamatba.

Mindenki azon spekulált, mi lehet az állat. Túl nagy volt egy dingóhoz. Talán egy dingó kereszteződött egy nagyobb kutyával? Marks úr és még sokan mások, akik jártak Németországban és Európa más részein, kijelentették, hogy egyik feltételezés sem lehetséges, de egyetértettek abban, hogy ez európai farkas. Egy másik úr azt sugallta, inkább szíriai farkas lehet.

Közel 91 cm-es magasságú, és 1,5 méter hosszú az orrától a farkáig. A fenevadnak farkasszerű feje volt, 25 cm a koponyája hátsó részétől az orráig és 33 cm egyik fülbegyétől a másik fülbegyéig. Fogai közel 2,5 cm hosszúak voltak. A szőrzet a hát és a farok mentén sötétbarna; a fején, az oldalán, a hasán fakó szürke; míg erős lábain sárgás színű volt. A mancsok jobban hasonlítottak egy farkaséhoz, mint egy kutyáéhoz, pontosan 11 cm széles nyomot hagytak, összeilleszkedve azon nyomokkal, amelyeket 1893-ban találtak John úr udvarán Tantanoolában.

Csütörtök estére Thomas Donovan nyolc-kilenc táviratot kapott Adelaide-ből, amelyben megkérdezték, mennyit akarnak a farkasért. Nem adta el, megtartotta magának. Több mint 400 ember fizetett egy-egy shillinget, hogy megnézhesse az állatot. Hamarosan elvitte az Adelaide-i Állatkertbe, majd évekig kiállítva volt szülővárosában, Nelsonban.

Az első néhány napban, miután kilőtte a farkast, néhányan, akik a legjobban üldözték a vidéken kóborló vadállatot, most sem hitték el, hogy ez az a lény. John Livingston is kételkedett benne. Szerinte nem ugyanaz az állat volt, mint amelyet oly sok szemtanú leírt. Unger úr, egy szemtanú, aki követte a lényt, teljesen biztos volt benne, hogy nem ugyanaz az állat. Így volt ezzel Mr. Houston is, aki néhány hete látta a Duckhole Paddockban. Azonban Mr. Maclay, aki szintén látta azon a területen, úgy gondolta, ugyanaz a fenevad. Véleményét a fiatal Donald Smith is osztotta.

A Határőrség a kétkedők oldalára állt. "Bármennyire is megijedünk tőle, elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy tigris gondolata jusson eszünkbe" – írta tudósítójuk. Ennek ellenére a lap nem magyarázta, hogy miért ne lehetne az a bizonyos lény. "Nagyon valószínűtlen, hogy két állat, mint egy farkas és egy tigris, ugyanazon a helyen éljen ezen térségben."

Kivéve persze, ha néhány szemtanú valójában egy thylacine-t látott – a tasmán tigrist, más néven erszényesfarkast, amelyről azt hitték, hogy kihalt. A legtöbb leírás jobban megfelelt az erszényesfarkasnak.

Akkoriban azonban a figyelem középpontjában az állt, hogy egy farkas hogyan került Dél-Ausztrália vidékére. Az egyik elmélet az volt, hogy túlélt egy hajótörést a zord partvonalon. Egy másik – amit az Adelaide-i Állatkert igazgatója mondott – az volt, hogy egy keresztezett farkasról van szó, amely egy viktoriánus állatkertből szökhetett meg, ahol egykor több ilyen példányt tartottak.

Lehet, hogy ki volt tömve, de a Tantanoola tigris még mindig portyázott. Ugyanazon a napon, amikor a farkast először kiállították, egy Mounce nevű fiatalember, aki Wehl asszonynak dolgozott Tantanoola és a tengerpart között, azt mondta, fényes nappal látta a lényt. Az állat kétségtelenül tigris volt, nem pedig farkas vagy kutya.

A következő néhány évben a Tantanoola tigris többször is látható volt a területen. A századforduló után azonban a tigris emléke fokozatosan halványulni kezdett, és csak időnként élesztették fel újra és újra az úgynevezett Tantanoola tigrist Victoria államban és Új-Dél-Walesben.

Aztán a 20. század első évtizedének előrehaladtával Tantanoola legelői hirtelen ismét hatalmas számban veszítették el a juhokat. Az egyik farmer, James Chant úgy számolta, hogy az elmúlt hét-nyolc évben évente 200 állatot veszített.

1910 decemberében három tantanoolai vadász lehajtott a Bonney-tó síkságára, hogy Chant földjén dolgozzanak. A férfiak egy nagy bozótos karámban láttak neki a munkához, de ahogy a délnyugati szél felerősödött, rettenetes bűzt éreztek. A halál szörnyű szaga egy sűrű ti-fa állásból áradt, körülbelül 800 méterre.

Az egyik férfi utánanézett a szagnak, s a bűz egyre erősebb lett, ahogy közelebb ért. A ti-fa mélyéhez nem könnyű utat találni, de végül belebotlott egy rejtett, de jól kitaposott ösvénybe, mely a labirintusba vezetett. Körülbelül 23 méterrel beljebb a borzalmak kamráját látta.

Valami valóságos udvart képezett a vastag ti-fa közepén. Körös-körül frissen leölt juhok és bárányok maradványai voltak, és több más rothadó tetem, míg a fejük fölött drótokon, véres báránybőrök hosszú sorai lógtak. Egy másik vadász is csatlakozott, és a két férfi megdöbbenve látta, hogy egy második rejtett udvar is van, nagyobb, mint az első, amelyben 42 nemrég levágott juh és bárány volt két-három sorba halmozva. Mindegyik Chant úr tulajdona volt.

Miközben a rendőrség megpróbálta elhallgatni a történetet, részletek szivárogtak ki, és a gyilkos terület morbid turisztikai látványossággá vált. Eközben a Tantanoola Hotel vendégeit szórakoztatta egy "Fáradt Willie" nevű csavargó megjelenése, aki nemrég érkezett a városba, és úgy tűnt, sok kérdést tesz fel. A helyieknek elegük lett a rendőrségből, akik nem haladtak előre a birkagyilkosok bíróság elé állításával.

/Robert Charles Edmondson/

1911. január 5-én este a szállodában minden szem a csavargóra szegeződött – ahogy bilincsben átvezette a báron a Robert Charles Edmondson nevű, középkorú tantanoolai bűnözőt. A Willie nevű csavargó, valójában Herbert Allchurch nyomozó volt, akit Adelaide-ből küldtek álruhában, hogy szimatoljon körül és derítse ki, ki árult birkabőrt ilyen ravasz módon. Allchurch több információt gyűjtött össze, és öt másik illegális vágótelepet, nyíróállomást fedezett fel.

Ez az új Tantanoola Tigris minden ízében olyan újságszenzáció volt, mint elődje, és most emberek százai özönlöttek a durva vidékre, hogy saját szemükkel lássák ezeket a mészárházakat. A fotósok képeslap-emléktárgyakat árultak.

Robert Charles Edmondson meghallgatását január 18-án tartották. Azzal vádolták, hogy leölte Chant úr 76 juhát. A vádlott bűntársa - a 20 éves munkás, James Bald - teljes vallomást tett. 1910 szeptemberében azt vallotta, jó pénzt keresett azzal, hogy segített Edmondsonnak összegyűjteni, megölni és megnyúzni a birkákat. De decemberben, amikor felfedezték a barlangjukat, az idősebb férfi azzal fenyegetőzött, hogy szétlövi az agyát, ha bármit is mond a bűncselekményeikről.

Amikor Edmondson 1911 áprilisában bíróság elé állt Mount Gambierben, bűnösnek vallotta magát és azt is beismerte, hogy 1899-ben 12 hónapra ítélték juhlopásért a Victoria állambeli Horshamben. Hat év kényszermunkára ítélték.

"A ketrecbe zárt tigris" – olvasható az Adelaide's Evening Journal főcímében.

De nem maradt elég sokáig rács mögött. Más, korábbi, szörnyűbb állítólagos bűncselekményét nem hozták nyilvánosságra, sem a tárgyalás alatt, sem azt követően. 1905-ben Edmondsont azzal vádolták, hogy kétszer is megerőszakolta egy férfi 15 éves lányát, akinek dolgozott. Mivel azonban a terhes áldozat, a testvére és az anyja vallomását a bíró "túl betanultnak" ítélte, a vádat elutasították, és Edmondson szabadon elsétálhatott.

Edmondsont 1914 karácsony estéjén engedték szabadon, miután büntetésének alig több mint felét töltötte le a juhlopásért és mészárlásért. De a Tantanoola Tigris szörnyű impulzusai még mindig ott lehettek benne. 1917 szeptemberében és októberében Edmondson szexuálisan bántalmazott két kislányt - kilenc és tizenegy éves nővéreket. Az első nemi erőszak egy karámban történt. A második kedvenc helyén, egy ti-fa bozótjában.

Herbert Allchurch nyomozó ismét elkapta, Edmondson vállat vont a bűncselekmények miatt, mondván: "Nem lett kár, és semmi komoly nem történt." Úgy gondolta, ezek a bűncselekmények jelentéktelenek a birkalopás miatti elítéléséhez képest. Az akkori törvények szemében igaza volt. A maximális büntetés: két év börtön. Edmondsont mindkét vádpontban erre a büntetésre ítélték nemi erőszak vádjával, de egyidejűleg letöltötte őket, és 1920-ban ismét szabadon engedték.

/Az utólag színezett kép eredetije 1933-ban készült az ausztrál Hobart város állatkertjében. A thylacine vagy tasmán tigris, más néven erszényesfarkas, hivatalosan 1936-ban halt ki./

Ami a négylábú Tantanoola tigrist illeti, Max Harris költő tette halhatatlanná 1945-ös azonos című versében. Továbbra is kérdéses, pontosan mi terrorizálta a dél-ausztráliai vidéket.

1962-ben a Tantanoola tigris története újjáéledt, amikor a viktoriánus határ túloldalán, az apró wimmerai városban, Ozenkadnookban a helyi lakosok megesküdtek, hogy láttak egy tasmán tigrist. A thylacine-jelentések folytatódtak, és 1968-ban a Walkabout magazin különleges vizsgálatot végzett. Beszéltek emberekkel Dél-Ausztrália délkeleti partvidékén és Victoria északnyugati részén, akik megesküdtek, hogy látták a thylacine-t. A jelentés szerint több mint 100 ember jelentette a lényt, köztük egy busznyi ember, akik látták, hogy egy thylacine fut a jármű mellett.

/az állítólagos elkövető/

A cikk óta eltelt 50 évben a thylacine észlelései folytatódtak Dél-Ausztrália délkeleti részén. A legutóbbi észlelések csak néhány évvel ezelőtt történtek, köztük több érdekes, ha nem meggyőző videóval. De van egy hely, ahol biztos lehet benne, hogy látja a Thomas Donovan által 1895-ben lelőtt lényt. Ez a Tantanoola Tiger Hotel, ahol a preparált fenevad még mindig büszkén őrzi helyét üvegvitrinében.

Átvette: Csiribusz

Forrás: theparanormalguide.com; news.com.au

Képforrás: hauntedadelaide.blogspot.com; news.com.au; notibomba.com; macroevolution.com