Kutyaemberekről elsősorban vadászok elbeszéléseiből, autósok nem mindennapi beszámolóiból, vidéki lakosok és turisták találkozásaiból hallunk. Ezek a történetek általában ijesztőek, de ártalmatlanok. Bár az is igaz, legtöbbször nem kis szerencse kell az „ártalmatlan” találkozásokhoz. A következő elbeszélés méltán viselheti a „hátborzongató” jelzőt. Ami meglepő benne, hogy egy nagyváros centrumában történt.

/Youngstown központja/

Youngstown iparvárosa Ohio állam festői környezetében van. Múltja a 18. század végére visz, amikor megalapították. A szénlelőhelyek felfedezésével fellendült a vidék gazdasága, kiépült a vasúthálózat, később beindult az acélgyártás. Egymásután születtek a gyárak, a különböző ipartelepek, amelyek bevonzották a munkát kereső telepeseket. A kis faluból, egy-két éven belül virágzó kisváros, majd nagyváros lett. A munkalehetőség miatt egyre nőtt a lakosság száma, s ez által a város területe folyamatosan bővült. Mindez az 1930-as évekre csúcsosodott ki, amikor már 170.000 fő volt a város lakossága, majd ez a szám a gazdaság hanyatlásával fokozatosan visszaesett. Először csak kis létszámban csökkent a lakosok száma, végül a folyamatos elvándorlás miatt ma már alig 60.000 fő lakja. Az ipari gazdaság az 1970-es évek végére összeomlott.

/a gyártelep azzal a bizonyos csarnokkal a kép középső részén/

/a telephely és a csarnok egy másik szögből fotózva/

Történetünk idején, az 1980-as évek vége felé, több ipartelep megszűnt vagy területük leszűkült. Többemeletes régi épületeik omladoztak, elhanyagoltan álltak. Itt-ott még működött egy-egy termelőegység, mellettük óriási halmokban emelkedtek a szén-, és kavicshegyek. A történetben szereplő acélgyári telephelyet kerítés vette körbe, melynek két-három kapu törte meg az egységét. A várost átszelő főútvonal közvetlenül a telep mellett haladt el, ahogyan a vasút is. A telep körül kisebb-nagyobb erdősávok húzódtak, de még ennek ellenére sem volt túl bizalomgerjesztő a környék.

A történet elbeszélője, Matt Emch, a nyolcvanas évek végén 14 esztendős volt. Ebben a városban született és nőtt fel. Ő és barátai gyakran lógtak együtt. Volt egy kis bandájuk. Sokat bicikliztek, sétálgattak együtt, és persze rengeteget csavarogtak a város különböző pontjain.

Matt kedvenc helye a régi acélgyár telephelye volt. Az egyik fiú közvetlenül a szomszédságában lakott. Így adta magát az ötlet, hogy unalmas óráikban felfedezzék a gyártelep elhagyatott épületeit. Ezt hosszú időn keresztül gyakran megtették, és találtak is egy állandó helyet, ahol szerettek hosszasan elidőzni. Ez a hely egy négyszintes, kiszuperált épület volt. Az egész építmény omladozott, a harmadik emeletre vezető lépcsősorból például több lépcsőfok hiányzott. Nem kis mutatvány lehetett a hiányzó fokokat átugrani vagy átmászni és nem is veszélytelen. Kétségkívül ostoba, meggondolatlan cselekedet volt. Az építmény belső részét úgy kell elképzelni, hogy az első szinttől felfelé nézve, nyitott volt. Tehát csarnokszerű, teljesen belátható fentről, akár egy galéria.

/szénhalmok - illusztráció/

Azon az 1987-es meleg, júniusi napon, késő délután indultak el kedvenc helyükre, így nem meglepő, hogy rájuk esteledett. Általában több sráccal verbuválódtak össze, de akkor csak négyen voltak. A romos épület első szintjén kisebb tüzet gyújtottak. Mindig volt a közelben valami, pl. raklap, amit el tudtak tüzelni. Szóval ott ültek a tűz körül, s egyszer csak vad kutyacsaholásra figyeltek fel. Amolyan falkává kovácsolódott kóbor kutyák gyülekezete volt, általában 6-10 példány. Nem veszélytelen társaság. A fiúk mindig távolságot tartottak tőlük. Őrült ugatásuk azonban nem volt annyira megszokott, így gondolták, megnézik közelebbről, mi történt. Akadt ott egy betonkiszögellés az épületen, ahová a kutyák nem tudtak felmenni, mert túl magasra épült, de a fiúk jól leláthattak az udvarra. A hely éppen szemben épült egy vasúti sínnel, ami a gyárudvaron haladt keresztül. A közelben pedig hegynyi szenet, kavicsot halmoztak fel a munkások. Matt azt is elmondja, hogy az épület falai mindegyik oldalról nyitottak voltak. Az épületben több hajlított fémlemezt találtak. Nem tudták, mik azok és mire használták, de az ókori fémpajzsokra hasonlítottak. A fiúk az oldalfalak hiányát ezzel pótolták úgy, hogy egymásra helyezték őket.

A kutyafalka vad vágtában elfutott mellettük, nem is figyeltek fel rájuk. A szénhegy egyik oldalán felmentek, majd a másik oldalon le, és máris verekedtek. A fiúk csak a hangokból feltételezték mindezt, hiszen a szénhalom másik oldalát nem láthatták. Ám néhány másodperc után rájöttek, hogy a kutyák nem egymással hadakoznak, hanem valami mással. Ugyanis a kutyák csaholásán átütött egy mélyebb morgás, egy másfajta üvöltés. Mindezt a kutyák nyűszögése, sikoltása követte, ami egyértelműen a fájdalom jele volt. A fiúk megijedtek. Mi lehet az, aminek ilyen hangja van? Még sosem hallottak hasonlót. Aztán azt látták, hogy két kutya egymásután repül a szénhalom tetejére. Valami felhajította őket oda. Az egyik kutya fejjel érkezett a szénre, legurult a halomról, majd sántikálva kelt fel. A másik nagyon vérzett. Ronda hasítás nyúlt el a vállától a háta közepéig, de felállt, el tudott szaladni. Matt remélte, hogy túléli, bár elég brutálisan nézett ki. Nem sokkal később azt kellett látniuk, hogy az egész falka menekül, eszeveszetten futva, maguk mögött vércsíkokat hagyva a földön.

Ekkor Matt megérezte a mögötte álló barátja kezét a hátán. "Mi az ott?" – kérdezte az halkan. A fiúk a jelzett irányba néztek. A szénhalom tetején valami elképesztően hatalmas állat bontakozott ki. Soha, egyikük sem látott még ilyet. Egy gigantikus farkasszerű valami állt előttük. Az 1980-as évek végén voltak. Nem volt internet, mobiltelefon vagy hasonló, el sem tudták képzelni, mi lehet. Csak folyóiratok voltak, könyvek, képregények, filmek … Ennek a valaminek a mérete jegesmedvéhez hasonlított. De ez karcsú volt, hosszú végtagokkal, nagyon izmos, terjedelmes. Felment a halom tetejére, onnan figyelte a rohanó falkát. A fiúkat nem vette észre. Megemelte a lábát, és ráengedte a vizeletét a szénre. A fiúk látták, hogy hím. Megjelölte a területét, és a vizelete úgy zubogott, mint tömlőből a víz. Matt szerint félelmetes volt. Önkéntelenül hátralépett, ahogyan a mögötte álló haverja is. Ott sorakozott mögöttük ez a fémpajzsokból épített rögtönzött falszerűség. A fiú beleütközött, és a fém hangosan sikítva csúszott meg a betonon. A lény azonnal feléjük nézett, s ők megdermedtek. A szeme fényesen ragyogott, narancsos fényben világítva. És nagy volt. Olyan nagy, hogy látni lehetett a pupilláját, pedig 6-8 méterre álltak tőle. Mindegyiküket egyenként felmérte, majd valami olyasmit tett, amit addig mítosznak véltek: két lábra emelkedett. Óriási volt, nagyon valószerűtlen. Matt határozottan úgy érezte, csak álmodik, és mindjárt felébred. De nem álmodott. Ez a valóság volt.

/illusztráció/

Ragyogó, borostyánszín szeme szinte áthatolt a fiúkon. Egyenként elemezte ki őket. Úgy világított a tekintete, mintha égőt kapcsoltak volna fel a fejében. Rövid, tömött, fekete szőrzet borította, hátán egy világosabb csík sávja húzódott. A fekete szőrzet olyan mély fekete volt, hogy valósággal egybeolvadt az est sötétjével. Válla széles volt, törzse karcsú, egész testét erős izomzat fedte, és karjai aránytalanul hosszúra nyúltak. Matt emlékei szerint lehetett vagy három méter magas. Minden ösztönük azt súgta, meneküljenek, de képtelenek voltak mozdulni. Aztán valahogy magukhoz tértek, és egymást lökdösve rohantak vissza az épületbe. Mind a négyen a lépcsőkhöz siettek. A sokktól alig tudtak mászni, de egymásután vették az akadályokat, és egy pillanat alatt a harmadik szinten voltak. Még a hiányzó lépcsőfokokat is átugrották valahogy, pedig igen veszélyes volt. Innen azonban nem volt menekülés. A lépcsők mindenfelé omladoztak. A külső falon volt ugyan egy tűzlétra, ami fémből készült, de az elhanyagoltságtól elrozsdásodott, és már rég leszakadt az alsó része. A második szintről fel lehetett jutni a tetőre, vagy a negyedikről a tetőre, de onnan vége. Csapdába kerültek. Ezt mindannyian világosan látták, és egyikük sírva fakadt. Matt jól tudta, hogy csendben kell maradni. Ez volt a legtöbb, amit tehettek magukért. Odalépett a fiúhoz, és kezével befogta a száját.

A kutyaember hirtelen befutott az épületbe. Mattnek még mindig kétségei voltak, hogy nem álmodik-e. A lény felbukkanása, méretei és egyáltalán a mibenléte, annyira valószerűtlen volt, mintha egy filmben lennének. Odafentről jól látták, ahogyan elvonul a tűz mellett. Szemei úgy lángoltak, szinte megvilágította a sötét falakat. Szájából nyál csöpögött, ami arra engedte következtetni Mattet, hogy éhes. Őket kereste. Beleszagolt a levegőbe, és már tudta is, hol vannak a fiúk. Felnézett a harmadik szintre, s megindult feléjük. Felmordult. A falak szó szerint átvették a vibrációt, ahogyan a gyerekek teste is. Aztán két lábra emelkedett, karjait szélesre tárva, pofáján élvezkedő vigyorral.

Megindult a lépcsők irányába, és Matt agyán végigfutott a gondolat, hogy életük utolsó perceit élik. Az egyik fiú felugrott, a tűzlétrához rohant. A másik a negyedik emelet irányába. Csak Matt maradt a harmadikon egy félfal mellett, legjobb barátjával együtt. Lefelé bámult, figyelve a fekete lényt, amely egyre közelebb került hozzájuk. Teste fekete, folyékony olajként siklott, és Mattben felmerült a gondolat, milyen tökéletes szépség van ebben a szörnyben. Szőre fényes volt, szinte ápoltnak tűnt, farka hosszú, de keskeny, mint a párducnak. És már fel is jutott a második szintre.

Matt olyan helyzetben volt, hogy tudta, ő lesz az első, akit a lény elkap. A családjára gondolt, az anyjára, az apjára, négy testvérére, a kutyájára, amit annyira szeretett. A suli jutott eszébe, a foci... tudta, hogy sírhatnak, sikongathatnak, kiabálhatnak Istenért, az nem fog változtatni a végzetükön. És egyszer csak ott volt. Egyetlen ugrás választotta el a fiútól, hogy rávesse magát. Ekkor történt valami nagyon váratlan, amiről Matt később úgy vélekedett, egy felsőbb hatalom léphetett közbe. Az épület mellett elhaladt egy vonat, ami hangos kürtjelet adott, bár ezt sohasem tették a gyárudvar területén. A szörny figyelmét is elvonta, pedig csak két méterre állt a fiútól. Ide-oda járatta a tekintetét Matt és a kijárat között. Latolgatta, mit tegyen, és úgy döntött, nem kockáztatja, hogy más emberek is meglássák. Hihetetlen gyorsasággal futott le a lépcsőkön. Az utolsó métereken úgy tűnt, mintha sötét alakja köddé válna. Szinte elveszítette kontúrjait. Mindezek után a fiúk elkezdtek segítségért kiabálni. Persze nem hallotta senki, és nem is jött senki. A vonat a távolba veszett, hangja elhalt. Az a két fiú, akik elfutottak, most visszajöttek, amikor meghallották a kiabálást. Azt hitték, segítség érkezett.

Nagyon megkönnyebbültek, amikor látták, hogy a lény eltűnt, de ahogyan teltek a percek, a félelem visszatért. Arra gondoltak, bármikor visszajöhet. Hosszú idő eltelt így, míg végre belátták, muszáj lesz lemerészkedniük az emeletről, ha haza akarnak jutni. A fiú, aki korábban hisztérikusan zokogott, most újra sírni kezdett. Attól félt, a kutyaember odakint vár rájuk. Ettől mind féltek, mégis meg kellett próbálni. De a fiú nem akart menni. Matt dühös lett. Félt. Mielőbb otthona biztonságos falai között szeretett volna lenni. Megmondta a fiúnak, ha akar, maradjon, de egyedül lesz, mert ők hazamennek. Senki nem marad itt a kedvéért. Ekkor a fiú erőt vett magán, és Mattbe kapaszkodva elhagyta az épületet.

Odakint ide-oda cikázott a tekintetük. Minden pillanatban arra számítottak, hogy a sötétből rájuk veti magát a szörny. Szerencsére nem így lett. Biztonságban eljutottak a szén-, majd kavicsdombokig. Utóbbit meg kellett mászniuk, ha mielőbb haza akartak érni. Aki mászott meg már kavicsbuckát, tudja jól, hogy nem is olyan egyszerű. A láb bokáig süllyedhet, a kavics újra meg újra megcsúszik, magával húzva az embert. Matt és barátai is így jártak, ezért rémülten próbáltak mielőbb túljutni a kavicstengeren.

/a gyártelep ebben a formában már nem létezik/

Sikerült kijutniuk a telephelyről. Az utolsó métereket futva tették meg annak a fiúnak otthonáig, aki a legközelebb lakott. „Csak ültünk ott, és senki sem szólalt meg.” – emlékezett Matt. Egyikük két napig nem szólt, másikuk két hétig. Utóbbit pszichiáterhez kellett vinnie a szüleinek. Amikor végre elmúlt a sokkhatás, és a fiúk tudtak egymással beszélni, elhatározták, hogy szüleiknek mindent elmondanak. Ám sem Matt anyja, sem a többi szülő nem fogadta el a történet valódiságát. Egyedül Matt apja volt az, aki nem viselkedett elutasítóan. Ismerte a fiát, és tudta, hogy a 14 éves Matt nem fog kitalálni ilyen őrült meséket. De nem tudta, mit is gondoljon. Határozottan megtiltották Mattnek, hogy kisebb testvéreinek meséljen erről. Sőt! Az egyik apuka beszélt Matt apjával, vegye rá a fiát, hogy hallgasson. Ha továbbra is beszélnek erről az embereknek, ellehetetlenítik magukat és a családjaikat. Nem mehetnek a kiszemelt iskolába továbbtanulni, nem mehetnek abba a focicsapatba, ahová szeretnének. Komoly lelki súly nehezedett ettől kezdve a fiúkra. Matt nem tudott beletörődni. Valakinek beszélnie kellett.

Matt katolikus. A helyi papot kereste meg, és elmondott neki mindent. Arra számított, hogy kineveti vagy elkergeti. Nagyon meglepődött, amikor nem ezt tapasztalta. A pap megértő volt, nem nevetett. Azt mondta, a világban sok hihetetlen, furcsa dolog történik, ám a legtöbb ember sosem szembesül ezzel. Emiatt nem hisznek. Beszélt az ördögűzésről is, és azt mondta, a Vatikán elismeri a Gonosz létezését, még hivatásos ördögűzőik is vannak.

Nem csak Matt szenvedett az átélt élménytől. Mindannyiuknak voltak rémálmai éveken át, és mindannyian pánikrohammal, poszttraumás stresszel kínlódtak. Matt pszichiáterhez is járt. Az évek alatt, míg felnőttek, két barátjuk meghalt négyük közül. Matt úgy véli, a gyermekkori traumának nem kevés köze lehetett ehhez.

A gyártelep környékére évekig nem mentek. Már felnőtt férfiak voltak, amikor elég bátorságot merítettek ahhoz, hogy nappali fénynél visszatérjenek, és a gyártelep eredeti helyszínén rekonstruálják a történteket. Emlékeik és arányításaik alapján, a lény vagy három méter magas volt felállva. Matt azóta sok beszámolót olvasott. A szemtanúk többsége 2-2,5 méter magasnak írja le a kutyaembereket. Az ő kutyusuk jóval nagyobb volt. Matt szerint igazi alfa lehetett.

Matt és megmaradt barátja ma már elmúltak 50 évesek. Matt férj és apa lett. A szülei elhunytak rég, egészségügyi problémák kínozzák, ami miatt elveszítette az egyik lábát. Ma is vannak rémálmai, néha kínozzák a poszttraumás stressz rohamai, de történetét végre a világ elé tárhatta, és ki is áll mellette.

Az eltelt negyven év, a gazdasági összeomlás, az acélipar hanyatlása után, nem sok maradt a gyártelepből. A régi épületeket lebontották, az acélgyár csak emlék. A korábbi Google Map felvételeken még látható a régi építmények egy része, de a friss felvételeken már csak egy majdnem üres, hajdani gyártelep található. 

Írta: Csiribusz

Forrás: youtube.com/TIB; PZTV

Képforrás: pinterest.com; lindaontherun.com; therustjungle.com; hfinster.de; yunmeidianshang.com