1963-ban John F. Kennedy védett övezetté nyilvánította a Land Between The Lakes vidékét. Ezáltal született meg a rekreációs terület, amely a mai napig vonzza a kikapcsolódni vágyókat.

Amióta az első telepesek a területre tévedtek, azóta érzik a különös jelenségeket, azóta hallanak furcsa lényekről, amelyek a rengeteg mélyén lapulnak. A vadászokat titokzatos árnyak követték az erdő mélyén, s ahogy az indiánokkal javult a kapcsolat, egyre többet tudtak meg róluk. Akadtak olyan erdőrészek, ahová a helyi sóni törzs tagjai nem voltak hajlandóak belépni. Persze mindig léteztek telepesek, akik nem hittek a babonákban és tovább csapdáztak, vadásztak, ám idővel be kellett látniuk, hogy a figyelmeztetések nem üres szavak csupán. Hamarosan terjedni kezdtek a hírek egy magas, farkasszerű, két lábon járó lényről. Rémisztő üvöltése egyre gyakrabban riasztotta álmukból a vadászokat, majd a gazdák egyre többször találták háziállataikat lemészárolva az udvaron vagy a legelőkön. 

1973 tavaszán a Murray Állami Egyetem diákjainak egy csapata úgy döntött, hogy kirándulnak egyet Volkeswagen mikrobuszukkal az erdő földútján. A 68-as úton indultak el, mígnem az erdőbe érve egy elszigetelt tisztáshoz értek. Tüzelőnek valót kerestek, majd kisebb tábortüzet gyújtottak az autó közelében. Legalább egy órája beszélgettek már, amikor egyikük felállt, hogy a bokrok közé vonulva könnyítsen magán. Alig egy perccel később visszajött, kissé szorongva. Azt állította, hogy szörtyögést és mászkálást hallott maga körül, míg a dolgát végezte. A többiek kinevették, és folytatták a tereferét. Ám egy idő után mindannyian hallották, amint valami körbejárja a tábort. Hangos ágreccsenések töltötték be a tisztást egy mély, szörtyögő hang kíséretében. Néha a sötétből izzó, vörös szempár nézett vissza rájuk. Hirtelen hangos, farkasszerű üvöltés harsant fel a közvetlen közelükben, ami arra sarkallta a fiatalokat, hogy azonnal zárkózzanak a kisbuszba. Beindították a motort, s máris egy magas, karcsú alak csapódott a kocsi hátuljába. A lökés ereje felborított pár srácot. Visszaérve az egyetemre, a fiúk megdöbbenve fedezték fel, micsoda durva kár keletkezett a kisbuszban.

A Land Between the Lakes vidékéről már írtam olvasóimnak, s az ott folyó hátborzongató eseményekről. Ha jól emlékszem, az első durvább dogman-történet is innen származik az 1980-as évekből. A helyi lakosok mindig is ismerték a vidék hátborzongató legendáit, de a mai modern emberek többsége nem hisz az ilyesmiben.

A rendkívüli szépségű táj magába öleli a Kentucky-i Hal- és Vadvédelmi területeket. Ennek a cégnek alkalmazásában dolgozott Glen, a fiatal vadvédelmis, akinek munkája arra korlátozódott, hogy segített a halállomány gondozásában. A környező tavak betelepítésében munkálkodott, például sügérrel, kék kopoltyús harcsával, szivárványos pisztránggal gazdagították a vizeket.

1979 októberében Glen még csak két éve dolgozott a Hal- és Vadvédelemnél. A munkától függetlenül gyakran kiment a Land Between the Lakesre, hogy kedvenc időtöltésével, a horgászattal foglalkozzon. Hajnal fél öt volt, ködös idő, amely szép délelőttöt hozott. Hét óra-fél nyolc között, Glen úgy döntött, ideje visszaindulni. Nem sietett, szép lassan haladt motorcsónakjával a vízen.

/illusztráció/

Jó ideje úton volt már, amikor a partvonal jobb oldalán kempingsátort vett észre. De valami mást is látott a parton, nem sokkal messzebb az emberektől. Nagyobb állatnak tűnt, amit a bozótos eltakart a sátorozók szeme elől. Glen nem tudta pontosan kivenni, miféle állat lehet. Elég jól ismerte a környező állatvilágot, ám ezt a lényt nem tudta megnevezni. Ahogyan ott kushadt a bozótban, félig oroszlánra, félig kutyára vagy hiénára emlékeztette. Aztán az állat felállt, és Glennek tátva maradt a szája. Egy két lábon álló, hatalmas kutya bontakozott ki a sűrűből. A testét sötét szőrzet borította mindenütt, a mellső mancsai nem is mancsok voltak, inkább karok és kezek, a fülei kutyaszerűek.

Ekkor Glen azt is látta, hogy a két gyanútlan táborozó, kijön a sátorból. Egy férfi volt és egy nő. Nyilván a motorcsónak hangja csalta ki őket. Glen a karjával integetett feléjük, és szinte hisztérikusan kiabálva próbálta felhívni a figyelmüket a veszélyre. A hölgy és a férfi visszaintegettek. Elég egyértelmű volt, hogy a távolság miatt nem értik a szavait. Glen kétségbeesve nézte végig, ahogyan a lény mind közelebb kerül, és rátámad a két gyanútlan emberre. Megölte mindkettőt, és ő semmit nem tudott tenni. Glent nagyon megrázta az incidens, amit végig kellett néznie. Félt, és arra ocsúdott fel, hogy belepisilt a nadrágjába. Aztán csak sodródott a csónakkal egyre távolabb. Elveszítette az időérzékét, sokkos állapotba került.

A legkülönösebb, hogy soha nem jelent meg újságcikk az eltűnt párról, és a munkahelyén sem hallott az esetről semmit. Így hát ő is hallgatott. Meggyőződése volt egyébként, hogy a Park bizonyos hivatalos személyei tisztában vannak az igazsággal, és szándékosan hallgatják el a hasonló eseteket.

Glen negyven éven keresztül magában tartotta az információt. Ám az évtizedek elteltével, amikor kiderült, hogy súlyos beteg, úgy érezte, nem viheti magával a sírba a titkot. Ekkor mesélte el. Amikor megkérdezték, miért nem mondta el soha senkinek, amit látott, azt válaszolta, egyrészt féltette a munkahelyét, másrészt attól tartott, hogy kikezdik a családját.

A riport elkészülte után nem sokkal, Glen elhunyt.

Glen 1979-es esete után három évvel történt az a bizonyos incidens, amit már ismerünk. Akik nem hallottak róla, vagy nem emlékeznek Jan Thompson történetére, az alábbi linken ismét elolvashatják. Azért ajánlom, mert másképp nem fogják érteni a továbbiakat.

https://csiribusz.blog.hu/2015/04/13/bearilla_avagy_a_kentucky-i_szornyeteg

2020 decemberében egy 54 esztendős, Roger nevű férfi felfedte magát, aki egészen addig az ismeretlenség homályában élt. Elbeszélése Jan Thompson történetét igazolja, ahol egy családot mészároltak le brutális kegyetlenséggel. Az elkövető kiléte sosem derült ki, csupán sejteni vélték. A vérrel szennyezett lakókocsinál négy holttestet találtak: egy férfit, egy nőt, egy kisfiút és egy kislányt.

A Roger nevű férfi nem kevesebbet állít, mint azt, hogy szemtanú volt. Nem kétséges, hogy a családot egy rettenetes állat támadta meg, de a férfi szerint némi pontosításra szorul az interneten keringő történet. Többször botlott bele az elbeszélésbe, és számtalan variációval találkozott, hiszen a helyi lakosoknak megvolt a maguk elmélete, és nagyon sok kommentelő fikciónak tartotta a bizonyítékok hiánya miatt. Most Roger elmondta, mi is történt valójában.

Először egy kis helyre igazítás: a kislányról az a fáma terjeng, hogy egy magas fa ágai között találták meg, a tábortól messzebb. Roger szerint ez nem igaz, a kislányt ott találták meg, ahol lemészárolták, a lakókocsiban. Lássuk az ő történetét:

1982 áprilisában a rokonainál tartózkodott egy ideig, Indiana állam LaGrange megyéjében, ahol kisebb amish közösség is található. Roger 15 éves volt azokban az időkben, s az ott tartózkodása alatt megismert egy kedves, négytagú családot, akik nemrég költöztek a városba. Különösen jóba lett az apával, Levijal. Egy napon Levi megkérdezte, volna-e kedve részt venni egy rövid kempingezésen. Rogert elengedte a rokonság, s ő boldogan tartott a családdal új lakókocsijukban. Velük utazott természetesen Levi felesége, Diane, 13 éves fiuk, Steven, és 9 éves kislányuk, Connie is. Roger nagyszerűen kijött a gyerekekkel.

Kentucky és Tennessee határvidékére mentek, a Land Between The Lakes meseszép erdőibe. Április 7-én, kora este érkeztek meg a kemping területére. Ebben az időszakban nem volt ott senki rajtuk kívül. Levi lassan elhajtott a beton vécéblokkok előtt, majd leparkolt a kemping legszélső végén. Levi és Steven elsétáltak az erdőbe, hogy tűzifát gyűjtsenek a tábortűzhöz. Eközben Diane és Connie a lakókocsiban maradtak vacsorát készíteni. Roger sem akart tétlen maradni. Magával hozta 410-es sörétes puskáját, és bádogdobozokra szándékozott lövöldözni vele. Kereste a megfelelő helyet mindehhez, amikor a lakókocsi eleje felől zajongást hallott, férfihangokat, riadt kiabálást. Előre sietett a vezetőülés irányába, hogy megnézze, mi történik. Nem számított arra a szörnyűségre, ami a szeme elé tárult. Stevent megtámadta egy magas, kutyaszerű kreatúra, ami két lábon fölé hajolt, és átharapta a torkát. Levi hirtelen megjelent, kezében egy 20-as sörétes puskával. Rálőtt a lényre. Eltalálta ugyan, de meg sem kottyant neki. Ezt a fegyvert inkább madarakra használják. A lény elhajította a karmai közt lévő fiút, nekiment az apának és megölte.

/illusztráció/

Eközben Roger az oldalajtóhoz rohant, onnan tüzelt a szörnyre a saját 410-esével. A lövés bal oldalán találta a lényt, aki elesett. A fiú kihasználva az alkalmat, bemászott a lakókocsi alá, majd felhúzta magát a vázra, megkapaszkodva a hajtótengelybe. Néhány pillanattal később a lakókocsi megrogyott a lény súlya alatt. Felmászott az utastérbe. Roger elborzadva hallgatta Diane és Connie halálsikolyait. Aztán csönd lett. Hallotta a lény lépteit, ahogy elhagyja a lakókocsit, és visszatér a rengetegbe.

Egy ideig nem mert kijönni a búvóhelyéről, de be kellett látnia, hogy muszáj lesz. A kísérteties csendben a várakozás egy örökkévalóságnak tűnt. Végül bátorságot vett, és kimászott a kocsi alól. Azonnal futásnak eredt a főút irányába, hogy segítséget szerezzen. Egy kisteherautó megállt mellette, és a sofőr figyelmesen meghallgatta a rémült fiú történetét. Egy közeli farmra vitte Rogert, ahonnan felhívta a hatóságokat.

A hatóság visszavitte később a helyszínre a fiút. Akkor már le volt zárva a környék, mindenhol kormánytisztviselők tartózkodtak vagy a nemzetőrség katonái.

Újra el kellett mondania mindent. A nőnek és a kislánynak eltörték a nyakát. Sem megharapva, sem felfalva nem voltak. Azt is elmesélte, hogy nem hallott sem morgást, sem ugatást a lény részéről, csak erős zihálást. Annak ellenére, hogy a támadó állat kutyaszerű volt, nem kevés emberi jellemzőt viselt magán oly annyira, hogy Roger egy pillanatra kutyaruhás embernek vélte.

A kocsiban minden érték megvolt. A rendőrök 20000,- dollárt is találtak a széfben. Miután befejezték a fiú kikérdezését, elvitték a legközelebbi Hopkinsville-i repülőtérre, és hazaküldték a szüleihez Cedar Fallsba. Mindarról, amit átélt, soha nem beszélt a családjának. Azokban a napokban leste a híreket, miként számolnak be az eseményekről. Meglepetésére soha nem volt téma sem a tévében, sem az újságokban. Aztán sok-sok évvel később, már az internet korában többször rátalált a történetre ilyen-olyan variációkban. Rájött, hogy ez az ő története, s bizonyára annak idején eltusolták. El kellett mondania az igazat.

Írta: Csiribusz

Forrás: youtube/B.S.

Képforrás: letscampsmore.com; hipcamp.com; tripadvisor.ie; ghostsandmonsters.com; lblguide.com