Az Egyesült Államok Washington állama régóta melegágya a bigfoottal kapcsolatos történeteknek. Számtalan bejelentés érkezett az elmúlt évtizedekben a hatóságokhoz ilyen-olyan találkozásokról. Ezek egy része ártalmatlan szemlélődésről szólt, másik része ijesztő volt. Nem csoda, ha a bigfoot szerepe az emberi eltűnéses esetek részévé vált. Általában az ilyen történések nem nyernek bizonyítást, de mi van, ha valóban okai lehetnek néhány ember eltűnésének? Persze mindig adódhat baleset, tragédia, de nem zárhatunk ki más eshetőséget sem.

Washington államban a Cascade-hegylánchoz tartozó St. Helens-hegy délkeleti oldala a bigfootos találkozások kiemelt központja, ezek közül is egy meredek, sziklás szurdok az Ape Canyon. Aki tud angolul, annak máris szemet szúr a kanyon elnevezése. Az 'ape' szóval általában a farokkal nem rendelkező emberszabású majmokat szokták megnevezni, s bizony nem véletlenül kapta nevét e gyönyörű hely. A kanyon 1924-ben rémisztő eseményeknek adott helyszínt, s azóta nevezik Majom kanyonnak. A terület gazdag tárhelye a bigfootos észleléseknek.

1924-ben a környéken dolgozó bányászok egy csoportja azt állította, hogy kis viskójukat köveket hajigáló „gorillaemberek” támadták meg. A támadás egész éjjel folytatódott, a kövek, kisebb szikladarabok beleékelődtek a házikó oldalába, ajtajába. A rémült férfiak odabentről lövöldöztek kifelé a feldühödött lényekre.

/az eseményről készült utólagos rajz/

Mint általában, a történetet jobbára szkeptikusan fogadta a nagyközönség. A kanyon neve mindenesetre megmaradt, s az azóta eltelt száz évben, ha eltűnt valaki a környéken, összefüggésbe hozták a nagylábakkal.

A hegy kitűnő túrahely nyáron, és nagyszerű síterep télen. 1950 májusában a 32 éves Jim Carter húsz társával az Ape Canyon közelében síelt. Az időjárás tiszta volt, minden nyugodt, ideális idő a síeléshez. Carter tapasztalt síelő volt, így senkinek nem volt oka arra gondolni, hogy bármi baja eshet. Miután elérték a Dog's Head nevű pontot – ahol nagyjából 270 méter magasan voltak –, úgy döntöttek, pihennek egy kicsit. Ekkor állítólag Carter felajánlotta a társaságnak, hogy előremegy, és visszakanyarodva feléjük, készít egy-két fotót róluk. Ekkor még minden rendben volt vele, nem tűnt furcsának. El is indult az ötlet megvalósítása érdekében, majd néhány perccel később a csoport tagjai különös dologra figyeltek fel.

Miután balra indult el az erdősáv felé, hirtelen megváltozott a viselkedése. A többiek a távolból figyelték. Nem értették, mi történt, de Carter hirtelen, akár egy őrült, szinte „kitört” a hegy oldalából, s kétségbeesve produkált olyan vad, gyors mozdulatokat, amelyeket normális síelő sosem tenne, mert veszélyes... ha csak nem üldöznék. Carter úgy száguldott, hogy nézni is rossz volt. Átugratott két-három hasadékon, majd lesiklott a meredek kanyonfalon a többiek szörnyülködésére. Kimerészkedtek a párkány szélére azt remélve, a kanyon alján megpillantják a férfit, de többé egyikük sem látta. Lementek a kanyon aljára, hogy megkíséreljék felkutatni, ám Carter szőrén-szálán eltűnt. Csak az általa eldobott filmes dobozt találták meg. Miután lejelentették a tragédiát a hatóságoknak, nagyszabású keresés indult a férfi után.

A keresők közül többen azt állították, hogy odakint a vadonban furcsa dolgok történnek. Különös zajokat hallottak, amelyeket nem tudtak megmagyarázni és nagy, sötét alakzatokat láttak az erdő fái között. Egyikük azt mesélte, hogy keresés közben szörnyű bűzt érzett egy bizonyos ponton.

Bob Lee profi hegymászó, aki részt vett a kutatásban, maga is hátborzongatónak nevezte az egész helyszínt. Többször járt már arra, és mindig az volt az érzése, hogy figyelik. Nem volt nála soha fegyver, csupán a jégcsákánya, amit mindig a keze ügyében tartott. Szerinte Cartert egyszerűen levadászták a „hegyi ördögök”, s mindezt halál-komoly arckifejezéssel mondta. Lee akkoriban a Seattle-i Hegyi Kutató-Mentő Egység tagja volt. Sosem látta a megnevezett lényeket, de jelenlétük mindig érezhető volt a kanyonban, és ezt több hegymászó is megemlítette.

/az Ape Canyon gyönyörű vidéke/

Összesen 75 ember kereste Cartert öt teljes napon át, de még csak a nyomát sem találták, ahogyan felszerelését sem. Két hét múlva a keresést leállították. Carter maradványai azóta sem kerültek elő.

Bob Lee, aki egész életében a Cascade-hegységnél élt, 25 különböző esetet ismert, melyek szerint majomszerű lények támadtak emberekre a Cascade-hegylánc St. Helens-hegyének térségében. A legismertebb annak a cserkészcsapatnak a története, akik közül többen pánikszerűen menekültek le a hegyről, majd hisztérikus módon arról vallottak, hogy megtámadták őket a hegyi ördögök.

Lenyűgöző azoknak a személyeknek a listája, akik látni vélték a lényeket: bányászok, cserkészek, indiánok, hegymászók, túrázók és megbízható portlandi lakosok. Van egy másik eset, amit gyakran emlegetnek a bigfoottal kapcsolatban, ez pedig Bart Schleyer története. Schleyer elismert természetjáró és állatszakértő volt, ezen kívül tagja egy grizzly medvékkel foglalkozó projektnek, de Oroszországban is közreműködött a szibériai tigris megmentéséért folytatott harcban.

Schleyer nagyon jól tudta, hogyan éljen túl a természetben. Előfordult, hogy heteket, hónapokat töltött egyedül távoli hegyekben, és ismerte az állatok természetét. Egy ilyen emberről a legkevésbé sem gondolnánk, hogy gyanús körülmények között veszíti életét a vadonban.

2004-ben Schleyer a Reid-tavak környékére utazott egy hidroplánnal, a kanadai Yukonba. A Selwyn-hegység déli lejtőjén akart íjvadászatot folytatni. Olyan távol esik ez a vidék a civilizációtól, amennyire csak lehet. Ide nem vezetnek utak, nincsenek települések, a hely csak hidroplánnal megközelíthető. A pilóta kitette őt a zord tájon, és Schleyer egyedül maradt. Mint mondtam, nagyon tapasztalt volt, így senki nem aggódott azon, hogy baja eshet. Többször megtett hasonló utakat, kirándulásokat egyedül, és ebből soha nem volt gond. Felszerelése mindig a legkiválóbb, legmodernebb eszközökből állt, két heti élelmet vitt magával, jó minőségű ruházattal, tábori felszereléssel. Még felfújható csónakra is gondolt.

A pilóta három nappal később visszatért az alaptáborba a megbeszélt időpontban, de Schleyert sehol nem látta. Mindent rendben talált, kivéve, hogy a férfi otthagyta félig megevett ételét. Ám mivel az íj, a felfújható csónak és néhány egyéb holmi eltűnt, a pilóta úgy vélte, talán vadászni ment. Az azonban furcsának tűnt, hogy Schleyer hátrahagyta a hátizsákját, a medvespray-t, a kését és a VHF rádiót. A pilóta várt egy ideig, de mivel Schleyer nem tért vissza a táborba, értesítette a Kanadai Királyi Lovasrendőrséget.

A lovasrendőrség ki is szállt, és kutatást indítottak Schleyer után. Hamarosan megtalálták a felfújható csónakot a tóparton, két kilométerre a tábortól. Az egyik ösvényen, alig ötven méterrel távolabb, egy fának támasztva látták meg bőrtegezét a nyilakkal és mellette az íjjal. Volt ott egy táska is, tele mindenféle eszközzel. A férfit azonban sehol nem lelték. Akkoriban néhányan úgy gondolták, talán eltévedt a vadonban; vagy átvágott a vadonon és elment a messzi-messzi autópálya irányába. Akik azonban ismerték Schleyert, kizártnak tartották ezeket a teóriákat. De akkor mi történt?

A keresés folytatódott. Rábukkantak Schleyer vadásznadrágjára. Különös, de kifelé volt fordítva és lazán félredobva. Nem sokkal ezután találtak egy baseballsapkát, egy fényképezőgépet, egy balaclavát, egy álcázó maszkot, melyet viselt, s mindezt úgy szórták szét, mintha csak séta közben vetette volna le. Nem sokkal később a keresők találtak egy koponyatöredéket, néhány apró csontot, de magát a testet, nem. Nyilvánvalóvá vált, hogy Schleyer meghalt, ám hogy pontosan mi történt, csak találgatni tudták.

Mivel úgy tűnt, valami hatalmas és váratlan dologgal szembesült, a keresők medvetámadásra gyanakodtak. Láttak is medvenyomokat és medveürüléket a közelben. Ennek ellenére néhány szakértő a fejét rázta. Őket nem győzte meg a teória. Szerintük ha medve- vagy farkastámadás történt volna, a dulakodásnak lennének nyomai a földön. Szétszórva mindenhol szövetdarabok lennének és sok vér. Ehhez képest a környék érintetlen volt, sehol egy szakadt szövetdarab. A ruhadarabok sem voltak széttépve. Egy medve- vagy farkastámadáskor minimum szétszakadnak. Egyetlen apró vérfoltot találtak a maszkon, melyet a férfi viselt. Senki el sem tudta képzelni, miféle váratlan dolog ütött rajta, aminek folytán még a fegyverét sem volt ideje magához venni, miközben tapasztalt vadász volt. Egyébként a későbbi vizsgálatok nem találtak sem a csontokon, sem a koponyamaradványon fognyomokat, amely ragadozóra utalhatna.

Más elképzelés szerint érhette váratlan szívroham, de ez is valószínűtlen. Nagyszerű egészségnek örvendett, nem voltak panaszai. Akkor meggyilkolta volna egy bűnöző? Nem lopták el drága felszerelését, tehát ez sem hihető. Ezek után jött a fikció, ami talán nem is annyira fikció. Netán egy nagyláb ugrott rá és kapta el? Egy ilyen lénynek meg lenne a fizikai ereje ahhoz, hogy felkapja minden gond nélkül, és azt tegyen vele, amit akar. Persze akkor is kellene nyomnak lennie, bár nem feltétlenül.

Mi történhetett? Mit jelent a lehúzott nadrág és a vér vagy harc hiánya? Bart Schleyer halála továbbra is zavarba ejtő rejtély. Valóban köze lehet halálának a bigfoothoz? És a hegyi ördög azonos lehet vele? A megválaszolatlan kérdések tovább halmozódnak.

Írta: Csiribusz

Forrás: strangeoutdoors.com; mysteriousuniverse.org

Képforrás: bigfootevidence.blogspot.com; photocircle.net; deviantart.com; hu.pinterest.com