Wallaceburg település Kanadában, Ontario államban található. Szimpatikus, apró városka, de nem mindig volt így. Wallaceburg a 19. század legelején kezdett benépesülni, amikor elsősorban skót bevándorlók megpróbálták megszelídíteni e zord, vad vidéket. Az első telepesek a Snye folyó menti Baldoon névű helyen vertek tanyát. John T. McDonald is azzal a reménnyel érkezett 1829-ben, hogy családjával új életet tudnak kezdeni. Álmaik azonban hamarosan lidércnyomássá váltak.

Vásároltak egy farmot, amelyen állt egy kétszintes, barátságos ház. A család azonnal otthon érezte magát, ám beköltözésük után néhány nappal kellemetlen incidensben volt részük. Egy hátborzongató öregasszony jelent meg két fiával és lányával a háznál. Mindenáron meg akarták venni a farmot, de McDonald nem adta el. Ezek után történt, hogy ijesztő, paranormális jelenségek kezdték kínozni a családot. Egyszerű dolgokkal indult. Zajokat hallottak a helyiségekből, amikor senki nem volt ott. Tárgyak mozdultak maguktól, testetlen léptek hangja hallatszott, s idővel ez sokkal rosszabb lett. Éjszakánként sikongatásra, jajongásra ébredtek, tárgyak zuhantak le a polcokról, ólomgolyókat, köveket dobált egy láthatatlan kéz a lakókra, betörtek az ablakok minden ok nélkül, maguktól tüzek gyúltak az ingatlan környékén.

/egy régi metszet a farmról és a házról/

Később még durvább lett a jelenségsorozat. A haszonállatok megbetegedtek, elpusztultak, a család kutyáját megtámadta egy láthatatlan lény, amitől szegény pára úgy megijedt, hogy világgá futott. Többé nem látták. A gyerekeket is gyakran vette célba a láthatatlan erő, főleg a legkisebbet. Egy alkalommal izzó kődarab jelent meg a csecsemőjük alatt, amit azonnal kihajítottak, de valahogy mindig visszakerült a házba. Sok hasonló dolog történt, és nem egyszer szemtanúi voltak mindennek a szomszédok, a barátok, a rokonok is.

A család megúszta a támadásokat, de kénytelenek voltak egy időre a rokonaikhoz átköltözni. A „kínzás” azonban folytatódott. A problémát jelentették a hatóságoknál is, de a láthatatlan erő őket sem kímélte. Még egy papot is hívtak, hátha segít az ördögűzés. Nem segített. A család kiköltözött egy sátorba, hogy miattuk senkinek ne essen bántódása. Kétségbeejtő volt a helyzetük, így utolsó mentsvárként egy fiatal lányhoz fordultak segítségért. A lány mindössze 15 éves lehetett, de azt tartották róla, hogy látói képességekkel bír. Édesapjával együtt a vadonban élt.

Ez a lány elmondta a családnak, hogy minden bajuk okozója egy boszorkány, aki megátkozta őket. A boszorkány pedig nem más, mint annak a bizonyos családnak az öregasszonya, akik meg akarták vásárolni a farmot. Azt tanácsolta, nézzék végig a libanyájukat, mert kell lennie ott egy idegen, fekete fejű libának is, amelynek fekete szárnytollai vannak. Ezt a madarat ezüstgolyóval kell megölni, és akkor az átoknak vége lesz.

A család hazament, átnézték a libanyájat, és meg is találták az idegen madarat. A gazda elkészíttette a lövedéket, de lövése nem volt halálos. A liba csak megsebesült, viszont a szomszéd farm felé menekült, ahol az a bizonyos boszorkány lakott. McDonald később látta, hogy a boszorkány a tornácán üldögélt, és sérült karját ápolta. Félt a férfitól, elhúzódott tőle. A történet szerint az öregasszony legyengült az ezüsttől, elvette a varázserejét. Addig betegítette, amíg el nem tűnt, és ekkor megszűntek a paranormális tevékenységek a házban.

Ez a mese – mely vagy igaz, vagy nem – a mai napig ismert és népszerű Kanadában, az ontariói folklór részévé vált. Sok szkepticizmus is van a történettel kapcsolatban, hiszen sokat hozzátettek és elvettek belőle. De ez már csak így van a hasonló elbeszélésekkel.

Lejegyezte: Csiribusz

Forrás: en.wikipedia.org; mysteriousuniverse.org

Képforrás: hauntedwalk.com; lindaseccaspina.wordpress.com; horrorandhalloween.tumblr.com