/A cikk idegen nyelvből lett átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimaradt vagy betoldódott. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, a tartalom lényegi részén nem változtat. Sokszor előfordul, hogy különböző források némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja, mit hisz el a történetekből vagy mit nem. Hitelességüket sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/
A rejtélyes kriptid lényről számos beszámolót olvashattunk már, de azt hiszem, tömegesen nem túl gyakran látták. Nézzünk meg most két ilyen esetet.
„Az én találkozásom körülbelül 1993-94 nyarán történt. Kamaszgyerek voltam akkoriban, és a családom a kis unokahúgom ötödik születésnapját ünnepelte. A nagynéném és a nagybátyám házához tartozott egy hatalmas hátsóudvar, amely tulajdonképpen egy domboldalon állt. Nagy meleg lévén, mindenki odakint tartózkodott, az összes gyerek a szabadban játszott. Még nem vágtuk fel a süteményt. Unatkozva üldögéltem, amikor azt éreztem, hogy könnyítenem kell magamon. Gondoltam, egyszerűbb és gyorsabb, ha elmegyek a fák irányába. Miután ezt megtettem, épp az udvarba tartottam vissza, amikor valamit észrevettem az ellenkező irányba álló fák között, közel ahhoz a helyhez, ahol a kicsik játszottak.
Dühös, vad szempár figyelte a gyerekeket. A gonosz, borostyánsárga szemek magasan izzottak. Óriási állatnak tűnt, bár nem tudtam jól kivenni. Az a szempár szinte hipnotizált. A gyomrom felkeveredett. Hatalmas veszélyt éreztem. Teljes erőmből kiabáltam feléjük, integettem a karjaimmal. A család fele nem értette mi bajom van, csak néztek rám kérdően, a nagynéném zavarodottan bámult. A kezemmel a fák felé mutattam. Néhányan a családból hátrafordultak, hogy láthassák, miről beszélek. A gyerekek is felfigyeltek rám. Páran megláthatták a lényt, mert sikongatás támadt, üvöltözés, nagy fejetlenség. Kitört a pánik.
Mindannyian a házba menekültünk, izgatottak voltunk. Akik nem látták a lényt, kérdően pislogtak összevissza, nem értették, mi történt. A nagybátyám felhívta a rendőrséget, míg mi az ablakokhoz tapadtunk. Épp az utolsó családtagok is berohantak a házba, amikor mindenki kórusban kezdett el kiabálni, sikongatni. Mindannyian láthattuk az erdőből kilépő vérfarkast. Négy lábra ereszkedve rohant el az ellenkező irányba. Szándékosan használtam a vérfarkas szót, mert pontosan úgy nézett ki, és hatalmas méretétől bármely felnőtt embernek megremegett a térde. Nagyon fekete volt, rendkívül gyors. Karjai masszívak, hosszabbak, mint hátsó lábai. Örökre a memóriámba égett. A gyerekek mind sírtak, a felnőttek alig tudták megnyugtatni őket. Sosem felejtem el az unokahúgomat, aki sírva azt mondta, ez volt a legrosszabb születésnapja, amit átélt...”
2013. június 22-én háromnapos zenei fesztivált rendeztek az Indiana állambeli Noblesville-ben, mint minden évben. Noblesville apró település, nagyjából negyvenöt kilométerre fekszik Indianapolistól északra.
Joel részt akart venni a fesztiválon. Ez egy kis fesztivál volt, semmi extra, semmi abnormális, mint a Coachella fesztiválokon. De Joel izgatott volt, hogy részt vehet három barátjával és közel kétezer emberrel, akik szintén ott tartózkodtak. A közé az ötszáz ember közé sorolhatta magát, akik a fesztivál helyszínén táborozhattak le. Minden táborozó számára kijelölt helyet biztosítottak. Három kis kemping volt a terepen, nem messze a felállított színpadoktól.
A fesztivál területe nyílt terepen volt, köröskörül fák övezték, s az erdőn átsétálva lehetett kijutni a helyszínre, ahol a zene szólt. A fesztivált előre megfontolt okokból a városon kívül tartották, hogy ne idegesítsék a pihenni vágyó lakosokat az egész napos zajjal, hangos zenével. A rendezvény első napja fantasztikusan telt. Élvezték a zenét, új arcokkal találkoztak. Az éjszaka a kempingben nem volt túl csendes, hiszen sokan ittak egész nap.
/Pillanatfelvételek a minden évben megrendezett fesztiválról/
A második éjszakán Joel és legjobb barátja Josh, sokáig beszélgettek, majd hajnali három körül nyugovóra tértek. Ám alig aludtak el, máris sikolyokra riadtak. De ezek nem játékos sikongatások voltak, hanem ijedt, rémülettel teli sikolyok, mint a horrorfilmekben. Teljesen lefagytak, és kikászálódtak a sátrukból, hogy megnézzék, mi történt. A hold a felhők mögé kúszott, a táborban pedig kevés lámpa égett, többnyire a mellékhelyiségek mellett. Így valóban nagyon sötét volt, túl sötét ahhoz, hogy normálisan lássanak, de annyit ki tudtak venni, hogy egy csapat leány sikongat és sír; illetve látták a tömeget, amely köréjük gyűlt, és vigasztalni próbálta őket. Egy darabig nézték a lányokat, nem tudták, mi baj van, de úgy tűnt, semmi komoly. Visszaindultak a sátorukhoz, amikor újabb sikongatás ütötte fel a fejét, ezúttal az ellenkező oldalán a kempingnek. Három srác futott ki ordítozva a sátrából. Egyértelmű volt, hogy valami történik. Valaki, valami kutyáról kiabált érhetetlenül, s Joelék nem értették, miért vannak kiakadva az emberek egy kutyától. Ráadásul ők semmiféle kutyát nem láttak szaladgálni, nem hallottak ugatást, morgást vagy hasonlót. Úgy vélték, valakinek a kempingezők közül volt egy kutyája, s ettől a kemping területén káosz uralkodott.
A táborozók fele részeg volt, vagy éppen más buliban tartózkodott. Néhányuk felugrott, elszaladt a mezőről, átfutva az ösvényeken az autóikba szálltak. A többiek nagy csoportba gyűlve zseblámpáikat lengették vadul. Joel és barátai ki akarták deríteni, mi történt. Odamentek egy jobb kinézetű sráchoz, és megkérdezték tőle. A fiú elmondta, hogy láttak egy nagydarab, vad kutyát a kemping területén, ami rátámadt a lányokra, majd széttépte a sátrukat. Egy nő, aki Joel mellé sodródott, állította, hogy az állat nem kutya volt. Az emberek összevitatkoztak azon, kihívják-e a rendőrséget vagy sem, mert hát lenne 20-30 perc is, mire kiérnek. Joel és barátai még mindig nem értették a helyzetet. Miért kellene kihívni a rendőrséget egy kutya miatt, ráadásul senkinek semmi baja nem történt. Úgy hitte, ez valamiféle csoportos hisztéria lehet. Biztosan csak egy kóbor kutyáról van szó, ami rosszkor volt rossz helyen. Barátaival visszamentek a sátrukba.
Joel és Josh nem aludtak el rögtön, még beszélgettek egy darabig a fesztiválról, amikor arra lettek figyelmesek, hogy óriási árnyék vonul el a sátor közelében. Azt hitték, egy ember, s nem foglalkoztak vele. Aztán alig egy perccel később újabb sikoltozást hallottak. Ez most közelről jött. Valaki megkocogtatta a sátrukat és kiabált, hogy fussanak el. Erre megijedtek, és kirohantak a ponyva alól. A sátorból kirohanva abszolút káosz fogadta őket. A nagy csoport java szétoszlott, különböző irányba szaladva. Joeltől balra három-négy ember futott, s mögöttük nem sokkal valami nagy, sötét tömeg volt, ami nyilvánvalóan őket üldözte. Joel hunyorogva nézett a mezőbe. Megpróbálta kitalálni, mi az, ami két lábon fut, mint egy ember, de mégsem ember. Vaskos teste volt, a feje túl nagy. Felkapta a zseblámpáját, és fényét a sötét alakra irányította. Azonnal látta, mi okozta a zavartságot. A lény feje kutyára hajazott, hosszú orra, nagy agyarai, sárga szemei voltak. Teste inkább emberszerű, nem kutyás. Lába és a törzse hosszú, vékony, amiért alakja furcsának tűnt. Vastag, sötét szőr fedte egész testét, és dudorodó izmok. Amint közelebb ért, a fiúk tisztán láthatták. Ők is el kezdtek futni. Másokkal együtt a parkolóba rohantak.
Joel később azt mondta, csak egyszer fordult hátra, de látta, hogy négykézlábra esett a lény, és az erdőbe rohant. Beérve a parkolóba, azonnal autóba ugrottak és elhajtottak, mindenüket hátrahagyva. Meglepő módon a fesztivál másnap ugyanúgy folytatódott, de a kempingeket este kilenckor lezárták. Senki sem maradhatott éjszakára. A hivatalos hírekben prérifarkas támadásáról beszéltek annak ellenére, hogy legalább húsz szemtanú mást állított. Ám többségük ittas lévén, nem volt semmi hitele az általuk elmondottaknak.
Joel később végzett egy kis kutatást, és talált néhány történetet a fesztivál kutyaemberéről, így tudta meg, hogy mások is látták, amit ő látott. Joelnek és barátainak nem volt kérdés mindez.
Írta: Csiribusz
Forrás: Youtube/LincolnWhitlock/What Lurks Above
Képforrás: indistar.com; itsgoingdown.org; reddit.com; indianapublicradio.org; devianart.com
