Zavaczki János írása

Egy Ktesziasz nevű még a Kr.e. 5 .században utazott Indiába, és elképesztő történetekkel tért vissza hazájába. Állítása szerint India hegyeiben találkozott egy Callystrii nevű különös törzs tagjaival, akiknek kutyafejűk volt. „Nem beszélnek semmilyen nyelven, de ugatnak, mint a kutyák” – állította Ktesziasz. Megértik India többi népét, ugatással vagy morgással, esetleg nyüszítéssel válaszolnak.

Nem is kevés volt belőlük. A görög orvos becslése szerint legalább százhúszezren éltek India hegyeiben. Az igazán furcsa azonban az, hogy több ember is alátámasztotta ezt a hihetetlen történetet. Kétszáz évvel Ktesziasz után egy Megaszthenész nevű férfi utazott Indiába és ragaszkodott hozzá, hogy a saját szemével látta a kutyafejű embereket.

Ám nem csak görögök számoltak be a létezésükről, hanem kínai írók is, igaz, ők elsősorban Tibet közelében látták őket. Évszázadokkal később a híres velencei kereskedő, Marco Polo állította, hogy találkozott velük az Angamanin (ma Andamán-szigetek). „Biztosíthatlak benneteket, hogy Angamanin minden férfinek kutyafeje van” – írta Marco Polo. A leírások alapján nem kell őket valami vad, civilizálatlan közösségnek tekinteni, szervezett társadalmuk van. Nagyon is emberiek: ismerik és használják a szerszámokat, állatokat tenyésztenek (birkákat és libákat), földet művelnek, a gazdagok vászonruhát, a szegények pedig állati prémeket viselnek. Társadalmi helyzetüket a vagyon határozza meg, a vagyont pedig a birkák száma. Ktesziasz saját magának is ellent mond a leírásban, ugyanis azt állítja, hogy a kutyafejűek nyers húst esznek. Ebből viszont adódik a kérdés, hogy minek akkor a földművelés?

A kutyafejűek nem házakban laknak, hanem barlangokban, nem ágyakon alszanak, hanem a földön, száraz leveleken, és a testi higiénia fogalmát is sajátosan értelmezik. A férfiak egyáltalán nem fürdenek, de néha azért kezet mosnak. A nők legalább havonta egyszer fürdenek. Mindkét nem havonta háromszor, tejből készült olajjal keni be magát. Ktesziasz azt is leírta, hogy érdemes tartani a kutyafejűektől, mert ismerik a korabeli fegyvereket – a kardot, a lándzsát és a pajzsot –, és remekül tudják használni is. Ráadásul éles agyaraik is vannak, és akár 170-200 évig elélnek.

Ktesziasz szavahihetőségét sokan kétségbe vonták. Arisztotelész egyszerűen hazugnak nevezte az orvost, igaz, nem a kutyafejűekkel kapcsolatban, csak úgy általában. Talán meglepő, de a kutyafejű emberekről olyan valaki is megemlékezik, akitől egészen biztosan nem várnánk. Nagy Sándor makedón királyról és hadvezérről van szó, akinek India meghódítása közben arra is jutott ideje, hogy Arisztotelésznek levelet írjon. Ebben számolt be arról, hogy egy csata során több kutyafejű embert is foglyul ejtett. A nagy hadvezér szerint a teremtmények meglehetősen harapós és erőszakos jószágok voltak.

Mindenesetre ezek a beszámolók évszázados vitát generáltak különböző korok természettudósai között arról, hogy léteznek-e kutyafejű emberek.

A világhírű természetfilmes, David Attenborough szerint a mítosz eredete visszavezethető az indrire, ami egy nagy termetű makiféle. Valószínűleg ezt az állatot nézhették kutyafejű embernek. Az elmélet gyenge pontja, hogy nem Indiában él, hanem Madagaszkáron, de földrajzi pontatlanságok előfordulnak a régi leírásokban. Mások – Nagy Sándor levele nyomán – valamilyen majomfajra, talán páviánra gondolnak. Bennem felvetődött egy érdekes gondolat. A magyar ember legalább Petőfi Sándor: János vitéz című költeménye óta egyetlen néphez köti a kutyafejű jelzőt, ők pedig a tatárok. Nem lehet, hogy a kutyafejű emberek legendája róluk szóló tudósítás lenne? Tudom, ők sem Indiában élnek, hanem Mongóliában, de mint említettem, földrajzi tévedések nem kizárhatók a krónikákban.

Vajon miért tapadt a tatárokhoz a kutyafejű jelző? Erről többféle elképzelés is van. Néhány törzsnél élt a koponyatorzítás szokása, illetve a vezérek jelvénye a kutyakoponya volt. Az is elképzelhető, hogy a húzott szem az úgynevezett „mongol redő” és a széles arccsont miatt kapták ezt a gúnynevet. A nomád népeknél élt egy különös szokás, a legszentebb esküt a „fekete kutyára” tették le, azaz feláldoztak egy ilyen színű kutyát. A mongol nyelvben alig ejtenek ki magánhangzót, így avatatlan fül számára ez a beszéd akár ijesztő kutyaugatásnak is tűnhet, különösen támadás és hatalmas pánik esetén.

Forrás: Hihetetlen magazin / 2021. július – Zavaczki János írását lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: olvasonaplopo.eu