Simon Gergely írása

1918 áprilisának végén az UB-85 elnevezésű német tengeralattjáró a délnyugat-skóciai partok mentén manőverezett és brit hajókra vadászott, amikor az akció idején hátborzongató események játszódtak le. Günther Krech kapitány április 30-án parancsot adott a tengeralattjáró felszínre emelkedésére, annak érdekében, hogy a vízfelszínen feltöltsék a járműhöz kapcsolódó akkumulátorokat. Az egyik váratlan pillanatban a sötét hullámok közül egy hatalmas, dinoszaurusszerű szörnyeteg emelkedett ki, és ostrom alá vette a tengeralattjárót. A meglepett legénység tüzelni kezdett az ismeretlen bestiára, amely időközben rávetette magát a tengeralattjáró oldalára. Végül a szörny visszahúzódott, majd vélhetően elúszott. Ám sajnos visszafordíthatatlan károkat okozott a tengeralattjáróban, amely a lénnyel vívott ütközetet követően sem lemerülni, sem elmenekülni nem volt képes.

A sérült tengeri hadieszköz felszínén tartózkodó harmincnégy fős német legénység halálra rémült tagjai végül a brit HMS Coreopsis őrhajónak, ellenállás nélkül megadták magukat. A tengeralattjárót sorsára hagyták, így az a sérülések következtében elsodródott, majd elmerült a tengerben. A kapitány később elmesélte történetét a brit haditengerészetnek is: „A szörnynek nagy, mélyen ülő szemei voltak szaruszerű, kérges koponyáján. Kis feje volt, de a holdfényben jól lehetett látni csillogó fogait. Amikor pedig megpróbált felmászni a tengeralattjáró oldalára, a súlya miatt a jármű kis híján felborult”. A bizarr hadtörténeti esemény azonban nem merült feledésbe, sőt újjáéledt, amikor brit kutatók az incidens után csaknem száz évvel, meglepő felfedezést tettek az óceán mélyén.

2016 októberében a ScottishPower vállalat brit szakemberei az Anglia és Skócia közötti tápkábel lefektetésével foglalatoskodtak, amikor a délnyugat-skóciai partoknál, Wigtownshire település közelében egy tengeralattjáró maradványaira bukkantak szonár segítségével. Innes McCartney, a Bournemouth-i Egyetem történésze és hajózási szakértője arról számolt be, hogy a kábelvezeték tervezett helyétől, mintegy százhúsz kilométerre feküdt a később negyvenöt méter hosszúra becsült egykori német U-Boot.

McCartney később így nyilatkozott: „A nagyrészt érintetlen roncs, véleményem szerint az UBIII-as osztályból való, amelynek két tagja is e régióban tűnt el: a jóval ismertebb UB-85, és testvérhajója, az UB-82.” Ez vitathatatlan történelmi tény. „Ugyanakkor most még csak következtetni lehet, hogy melyik tengeralattjáróról van szó, hiszen szinte ugyanúgy néznek ki, a rájuk festett sorozatszámok pedig már bizonyára olvashatatlanok” – tette hozzá a kutató.

Bár hajógyári jelölések, bélyegzők és írásos dokumentumok nem erősítik meg, hogy a talált roncsok valóban a német UB-85-höz tartoznak, a megtalálás pontos helye mégis erre enged következtetni. Hiszen ez az a térség, ahol az állítólagos szörnytámadás lezajlott. Így elég nagy a valószínűsége annak, hogy a maradványok egykor a német UB-85 szerkezetét alkották. A hiteles beszámolók és a helytálló korabeli feljegyzések ellenére azonban McCartney nem tartja valószínűnek, hogy egy tengeri szörny okozta a német U-Boot katasztrófáját, szerinte sokkal inkább egyszerű mechanikai probléma állhat az elsüllyedés hátterében.

Miért hazudott volna a kapitány? Ok nélkül rémült volna meg a harmincnégy fős legénység? A lény nyilván nem delfin volt. A feljegyzések a szemtanúk mind azt állítják, hogy ritka egyedszámban ugyan, de máig fennmaradhattak olyan tengeri ősgyíkok, amelyek a régmúltban elkerülhetetlenül konfrontálódtak kalandozó hajósokkal és később akár világháborús tengeralattjárókkal is.

Írta: Simon Gergely

Forrás: Hihetetlen magazin / 2021. január – Simon Gergely írását lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: 24.hu; es-la.facebook.com