A másik blogomon négyrészes írást közöltem a Bennington-háromszög különös eltűnéseiről. A téma iránt érdeklődök bizonyára hallottak már a történetről, de most egy olyan teóriát akarok megbolygatni, mely jobban illik erre az oldalra. Azok kedvéért, akik nem ismerik a részleteket, vegyünk át egy gyors összefoglalót.

Tehát a Bennington-háromszög onnan kapta a nevét, hogy az eltűnések színhelye a Bennington-Woodford-Shaftsbury településeket átfogó területeken – beleértve Somerset és Glastenbury területeit – történtek. Az elnevezés egyébként Joseph A. Citro nevéhez kötődik, aki 1992-ben egy nyilvános rádióadásban hívta így az érintett vidéket.

/A Bennington-háromszög/

Tudni kell azt is, hogy ezen terület a Green Mountain Nemzeti Park tájaihoz tartozik, s nagyon híres az egyik turistaútvonala, az ún. Long Trail (Hosszú ösvény). Ezt az ösvényt – mely óriási erdőségeken vezet keresztül – nem véletlenül nevezik hosszúnak. Massachusetts állam északi részéből Vermonton át egészen Kanadáig fut, nagyjából 430-440 kilométer hosszan. Ez a nyomvonal azért fontos a történet szempontjából, mert többnyire ezen út mentén vagy környékén váltak köddé az emberek. Állítólag nagyon sokan tűntek el errefelé az elmúlt évszázadban, de leggyakrabban csak öt kiugró esetről szoktak beszélni.

/A Long Trail különböző szakaszai/

1945-ben Middie Rivers hetvennégy esztendős vadász tűnt el nyomtalanul idegenvezetés közben; majd 1946-ban egy tizennyolc éves főiskolai hallgató, Paula Welden, aki sétálni indult. 1949-ben a hatvannégy éves James Tedford, háborús veterán tűnt el egy buszról, miközben a Bennington-háromszög területén utazott keresztül. 1950-ben két eset is történt, mindössze két hét eltéréssel. Az egyik egy nyolcéves kisfiú volt, Paul Jephson, aki édesanyját várta az autójukban; a másik egy kiránduló, az ötvenhárom esztendős Frieda Langer.

Mint látjuk, kortól és nemtől függetlenül történtek az eltűnések. Egyetlen közös vonás, hogy mindannyian az őszi időszakban, az októbertől decemberig terjedő időintervallumban váltak köddé.

A Green Mountain környékét mindig is titokzatos, sötét helynek tartották a bennszülött indiánok. Úgy gondolják, az egész terület elátkozott föld, mert a négy szél találkozik ott és örök harcot folytat. Ezt sokan csak mítosznak nevezik, de azért van benne igazság. A szél valóban különös, az időjárás egyik pillanatról a másikra változik, és a növényzet furcsa formákba nő. Azt is mondják, a hegy tetején van egy varázskő, ami képes arra, hogy elnyelje az embert.

A hely vonzza az erőszakot és a bűnt. Élt erre 1867 táján egy szatír is, aki Somerset egyik barlangjában lakott, s néha lejárt Glastenburybe, hogy mezítelen testével a nőket riogassa. Több gyilkosság is történt errefelé, némelyik egészen különös körülmények között esett meg.

A térséget még kísértetiesebbé teszi, hogy az erdős hegyekben lévő Glastenbury és Somerset települések gyakorlatilag kísértetvárosok lettek. A 19. század elején többnyire fakitermelésből éltek az itt lakók, de a 19. század végére a gazdasági zuhanással elnéptelenedett mindkét helység. (Glastenburyben 2018-ban mindössze nyolc fő élt, Somersetben 2011-ben kettő fő.)

Az emberek ma is találgatnak, mi lehet a rejtélyes eltűnések mögött. Talán az eltűnt személyek eltévedtek? Ha eltévedésről van szó, ez inkább csak Paulára, Friedára, esetleg a kisfiúra vonatkozhat. Ám a vadász Middie Rivers jól ismerte a vadont, mint a tenyerét, nem valószínű, hogy eltévedt volna. James Tedford pedig egy buszról „párolgott” el.

Akkor talán egy sorozatgyilkos lehet a tettes? A sorozatgyilkosokra azonban nem jellemző, hogy összevissza, nemtől és kortól függetlenül, különböző módon gyilkoljanak. Emiatt el is vetették az elméletet.

Mások úgy vélik, valószínűleg egy nagymacska, a hegyi oroszlán (közönséges nevén: puma) ragadta el az embereket. Na de, ha így van, Middie Rivers kizárt, hogy ne számított volna erre. Tapasztalt vadász volt, jól ismerte a vadont, fegyvert is tartott magánál. Elképzelhető, hogy egy puma ennek ellenére meglepte és minden nyom nélkül elvitte? Vonszolásnak, vérnek akkor is lenne nyoma, nem? Csakhogy az égvilágon semmit nem találtak.

A környéken furcsa fényekről, furcsa szagokról tettek említést már a 19. században. Az eltűnéseket ezért néha UFO-jelenségekkel hozták összefüggésbe. Néhányan úgy hiszik, az eltűnteket féreglyukak szippantották magukba. Ez kitűnő magyarázat lenne, de nem bizonyítható.

Na de akkor ki vagy mi felelős az eltűnésekért? A Benningtoni szörny? Kevesen tudják, hogy Bennington környékéről hosszú évek óta érkeznek sasquatch/bigfoot-bejelentések. A legendás, félig majom-, félig emberforma lény az észak-amerikai vadonokban él. Ezt a két és fél méter magas, szőrös lényt már a 19. század elején megfigyelték, első ízben akkor, amikor egy postakocsi után rohant az úton. Megkopogtatta a postakocsi oldalát, majd ordítva befutott a sűrűbe. Szerencsére senkit nem bántott.

Christopher Noel kriptozoológus szerint nagyon is lehetséges, hogy egy ilyen lény könnyedén elraboljon egy embert. Bár a bigfootra mindez nem jellemző, nem lehet elvetni a lehetőségét. Ha így van, akkor Noel szerint csak is egy hímről lehet szó, mely áthágott bizonyos határokat.

Érdemes emlékezni egy régi történetre, mely egy bizonyos Albert Ostmantól származott, aki azt állította, hogy 1924-ben elrabolta egy bigfoot, s csak nagy nehézségek árán tudott megszökni tőle.

https://csiribusz.blog.hu/2017/12/07/az_emberrablo_bigfoot

Az egyszer biztos, hogy a Bennington-háromszög egy különleges hely, s nem éppen a legjobb értelemben. Néhány kalandkereső fiatal, akik ismerték a hely történetét és hallottak az eltűnésekről, kedvet kaptak ahhoz, hogy utánajárjanak a dolognak. Egy ilyen kalandor volt Chad Abramovich, aki azt állította, hogy pár barátjával egy kisteherautón felmentek a hegyhez, és egy dombos területen az erdei úton haladva, furcsa tisztáshoz értek. Találtak itt egy-két pincelyukat a magas fűben, elhanyagolt almafák árnyékában. Aztán hirtelen arra figyeltek fel, hogy az időjárás drasztikusan megváltozott. A napos, nyári délutánt pillanatok alatt zivatar váltotta fel. A kis csapat egy ideig ott rekedt, de aztán sikerült lejönniük a hegyről. Amint elhagyták a zivataros területet, azt látták, hogy másutt mindenhol csontszáraz a növényzet. Később a helyiek is megerősítették, hogy semmiféle vihar nem haladt át a területükön.

Ez csak egy példa a hegy szeszélyes időjárására. Volt, aki majdnem hasonlóan járt, mint az öt eltűnt áldozat 1945 és 1950 között.

Robert Singley, aki a Bennington Főiskola zeneművészeti tanára és tapasztalt természetjáró, 2008-ban szó szerint elveszett a hegyen. Egy általa jól ismert utat tett meg a közeli Bald Mountain felé, és vissza is ezt az utat használta. Ám meglepetésére, az út nem arra vitt, mint máskor. Már vagy nyolc kilométert legyalogolt, amikor rájött, hogy valami nem stimmel, hiszen rég az autójánál kellene lennie. Tanácstalanul nézett körbe, amikor hirtelen köd ereszkedett rá, s az ösvény reménytelenül besötétedett előtte. Sikerült odabotorkálnia egy kis juharfához, s megpróbált tüzet csiholni. Ám ahányszor botért nyúlt le, kiderült, hogy állati csontok kerültek a kezébe. Végül mégis sikerült tüzet gyújtania, s valahogy átvészelte az éjszakát. Reggel rájött, hogy valamiképp a hegygerinc másik oldalára keveredett. Szerencsére sikerült visszatérnie az autójához, és el tudta mondani a történetét.

További részletek:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/9999/12/31/rejtely_benningtonban_1_resz

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/9999/12/31/az_elveszett_lany_814

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/9999/12/31/rejtely_benningtonban_3_resz

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/9999/12/31/rejtely_benningtonban_4_resz

Írta: Csiribusz

Forrás: historicmysteries.com; raandrade.com; listverse.com; allthatsinteresting.com

Képforrás: infobush.com; raandrade.com; allthatsinteresting.com; sasquatchchronicles.com