Az Atlas-i vámpír furcsa esete
2020. március 18. írta: Csiribusz

Az Atlas-i vámpír furcsa esete

av1.jpg

1932-ben Svédország egyik legkülönösebb, legtitokzatosabb esete történt. A svéd főváros Atlas nevű negyedében (ma Vasastan kerület) szörnyű, felderítetlen gyilkosság történt, mely még ma is rejtély.

av4.jpg

Lilly Lindeström 32 esztendős fiatal nő Atlasban lakott egy kis apartmanban. Gyakran dolgozott call girl-ként, vagyis amolyan háziprostituáltként. Bizonyára jól keresett vele, mert ő volt az egyetlen a házban, aki megengedhette magának azt a luxust, hogy telefont tartson a lakásában. Ügyfelei miatt szüksége volt rá, bár abban az időben az ilyesmi ritkaságszámba ment. Az ügyfelekkel így egyeztette a találkozások pontos idejét. Nem is volt semmi gond egészen addig, míg az egyik ilyen hívás halálosnak nem bizonyult, megteremtve vele a svéd kriminalisztika egy legtitokzatosabb esetét.

av5.jpg

1932 májusának első napján, Lilly a földszintre ment, hogy felkeresse szomszédját és barátnőjét, Minnie Janssont. Óvszerre volt szüksége és tőle kért, mert kuncsaftot várt. Minnie megszokta már Lilly ilyesféle dolgait, azon sem csodálkozott, amikor Lilly a kabátja alatt anyaszült mezítelen volt.

Másnap nem látta Lillyt, de nem csinált ebből ügyet. Ám amikor azt tapasztalta, hogy barátnője napok óta nem jelentkezik, aggódni kezdett. Felment Lillyhez és bekopogtatott az ajtón, de akárhányszor próbálkozott, Lilly nem nyitott ajtót. Úgy tűnt, a lakásban teljes a csend. Minnie végül elment a rendőrségre és bejelentette barátnője eltűnését. Ekkor még senki nem sejtette, hogy ezzel az ország egyik legnagyobb megoldatlan rejtélye veszi kezdetét.

1932. május 4-én, három nappal azután, hogy utoljára látták, a rendőrség kiszállt Lilly otthonához. Először kopogtattak az ajtón, de ahogyan várták, senki nem nyitott ajtót. Ekkor erőszakkal behatoltak a lakásba. Első ránézésre minden rendben volt, makulátlan rend és tisztaság uralkodott mindenütt. Ám amikor a hálószobába léptek, sokkolta őket a szörnyű látvány. Lilly mezítelenül, arccal lefelé, hason fekve terült el az ágyon. Napok óta halott volt. Ruhái szépen összehajtogatva az ágy melletti széken. Fejét brutálisan szétverték, amely ütések tompa tárgytól származtak. A halál valószínűleg a szex közepén történhetett, mert végbeléből még mindig kilógott a korábban használt gumióvszer. És nem ez volt a legfélelmetesebb felfedezés.

av2.jpg

Később, amikor a testet megvizsgálták, döbbenten állapították meg, hogy szinte teljesen hiányzik belőle a vér. Ugyanakkor vérfröccsenéseket sem láttak a test körül. El sem tudták képzelni, milyen módon távolíthatták el belőle az összes vért úgy, hogy a bőrén semmiféle lyuknak nem volt nyoma. Egyetlen leveskanalat találtak az ágy közelében, melyen vér volt, s feltételezték, a gyilkos ennek segítségével ihatta meg a vért. A lakásból egyébként semmi nem hiányzott, nem történt rablás. Valójában úgy tűnt, a gyilkos rendkívül ügyes és diszkrét volt, ellentétben azzal, milyen brutálisan elbánt az áldozattal. Sőt, még azt is elképzelhetőnek tartották, hogy maga hajtogatta össze gondosan a lány ruháit.

av3.jpg

A média azonnal elnevezte a gyilkost Atlas-i vámpírnak, és a rendőrség tudta, hogy mielőbb el kell kapniuk. Ám ez nem volt olyan egyszerű. Szinte semmiféle bizonyíték nem állt rendelkezésükre. S bár a gyilkos rengeteg fizikai bizonyítékot hagyott hátra – sperma, nyál –, azokban az időkben még nem volt DNS-vizsgálat, tehát sokra nem mentek vele. Ennek tetejébe senki nem látta sem bemenni, sem kijönni a házból. Nem volt fizikai leírás, nem volt szemtanú, zajokat sem hallottak a lakásból, sem küzdelem hangjait. Ráadásul ujjlenyomatok sem álltak rendelkezésükre. A rendőrség nem tudta, merre induljon el, így jobb híján Lilly barátait, ismerőseit, szomszédait és korábbi kuncsaftjait kérdezték ki. Elsősorban az ügyfeleire próbáltak összpontosítani.

Kikérdezték Lilly összes kliensét, de mindegyiknek volt alibije, a rendőrségnek viszont semmiféle bizonyíték nem állt rendelkezésére, így végül senkit nem tartóztattak le. Az ügy azóta is megoldatlan, az utolsó ügyfél kiléte sosem derült ki. Ugyanakkor egy sorozat kérdés felvetődik. Mi történt a hiányzó vérrel? Egyáltalán, hogyan volt képes eltávolítani a vért a gyilkos a testből úgy, hogy nem szennyezett össze semmit? Miért hagyta hátra a kanalat, miközben gondoskodott az ujjlenyomatok eltüntetéséről? Ma már gyerekjáték lenne megfejteni, hiszen ott voltak a DNS-nyomok, amivel annak idején nem tudtak mit kezdeni. Csakhogy azóta a DNS szennyeződött, részben vagy teljesen lebomlott, s az ismeretlen gyilkosnak nem ismerik a leszármazottait, akiktől mintát lehetne venni. Az egyetlen, aki tudhatja, ki volt a gyilkos, az maga Lilly. Az igazságot már soha nem tudjuk meg.

Írta: Csiribusz

Forrás: en.wikipedia.org; mysteriousuniverse.com

Képforrás: segredosdomundo.r7.com; droidlist.com; someonesawsomething.wordpress.com

A bejegyzés trackback címe:

https://csiribusz.blog.hu/api/trackback/id/tr815530412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása