A Dewey-tó Michigan államban fekszik, több tó közül az egyik, és nagyjából félórányi autóútra van a hatalmas Michigan-tótól. Ez egy többé-kevésbé erdős terület, de az egész tó környéke be van lakva. Ezen a területen bármily hihetetlen, mégis él egy különös szóbeszéd a Dewey-tó szörnyéről, amelytől generációk óta óvják a helyi lakosok a gyermekeiket, és szigorúan tiltva van, hogy sötétedés után a tóhoz menjenek játszani.

Paul Ruiz és Mary Ruiz gyakran kirándultak a természetbe. 1962. július 1-jén a Dewey-tó partján tartózkodtak éppen, és a látványban gyönyörködtek, amikor alig száz lábnyira megláttak egy nagy kutyát a vízben úszni. Nem sokat foglalkoztak vele, azt hitték, bizonyára valakinek a kutyája lehet, amit elengedett.

Ám ahogyan az állat közelebb ért és Mary jobban megfigyelhette, valahogyan olyan bizarrnak találta. Ez a kutya jóval nagyobb volt, mint eleinte gondolták. Közelebbről nézve nem is úgy úszott, mint a kutyák szoktak, inkább emberéhez hasonlított az úszása.

Mind közelebb ért és egyre félelmetesebbé vált a kinézete. Természetesen észrevette mindkettőjüket, s annál gyorsabban tempózott kifelé. A házaspár egyre idegesebb lett. Úgy döntöttek, visszasietnek a kocsijukhoz. Szerencsére nem volt túl messze. Közben visszanéztek a tó irányába. Az állat partot ért és két lábon állt, mint egy ember. Nagyon megijesztette őket. Úgy nézett ki, mint egy óriási, szőrös ember, akinek olyan a feje, mint egy német juhászkutyának.

Paul korábban hallott meséket a tavi szörnyről és tudta, hogy a szülők nem szívesen engedik ki a gyerekeket este a tóhoz, ám sosem hitt az ilyesmiben... addig a napig.

* * *

Pontosan két hónappal később, 1962. szeptember 5-én három helybeli férfi – Patrick Farrell, Timothy Shipman és Stanley Tavares – Sumnerville közelében grilleztek egy este. A Dewey-tó déli részén voltak, s a tábortűz mellett beszélgettek, italoztak, nevetgéltek. Egyszer csak váratlanul kicsörtetett egy ismeretlen lény a bozótosból, és megragadta Tavarest, majd a bokorba vonszolta.

A másik két férfi nagyon megrémült. Hirtelenjében nem is tudták, mit csináljanak. Felhívták a hatóságot, de azok az eltűnés felől kezdték kérdezgetni őket. Később megtalálták Stanley-t, alig háromszázötven méterre a tábortól. Tele volt a teste zúzódásokkal és vágásokkal, de nem történt komoly baja, és nem emlékezett semmire. Utolsó emléke az volt, hogy a tűznél beszélgetnek és iszogatnak.

Bármi is ragadta el Stanley-t azon az estén, úgy nézett ki, mint valami óriási, szőrös kutya. Timothy szerint az eset után drámaian megváltozott Stanley személyisége. Soha többé nem lett ugyanaz az ember, aki annak előtte volt. A Dewey-tóhoz nem mentek vissza többé, Stanley pedig megszakított minden kapcsolatot Timothyval és Patrickkel.

* * *

1966-ban két cimbora – David Rothwell és Jeremy Hin – horgászni indultak a Dewey-tó déli oldalába. South Bendből jöttek, Illinois államból, és egy hétvégét akartak eltölteni a tónál.

Egy kora őszi napon, október 3-án, felverték a sátrukat a vízhez közel, megrakták a tábortüzet és lazítottak egy kicsit. Úgy tervezték, hogy másnap egész nap kint lesznek a vízen és remélték, nagy fogással térhetnek haza.

Egyikük éppen a vízhez akart lenézni, amikor valami irtózatos bűz csapta meg az orrukat. Ázott kutyaszőr és rothadó hús keverékének szagára emlékeztette őket. Nem sokkal később mozgolódásra figyeltek fel a közeli bozótosból, nehézkes légzésre, morgásra. A tábor mögött felbukkant egy óriási, szőrös, kutyaszerű valami, egy hatalmas fenevad. Lehetett vagy kétszázhúsz kiló. Nem volt min gondolkodni. Mindketten ruhástul beleugrottak a vízbe, a szörny meg utánuk. Olyan gyorsan úsztak ki, amennyire csak lehet. Horgászbotokat, sátrat, mindent hátrahagyva menekültek a furgonba.

Másnap reggel visszanéztek a holmijukért, de a sátruk úgy nézett ki, mintha egy grizzly tépte volna szét. Soha többé nem mentek a tónak még csak a közelébe sem.

* * *

A tizenkét éves fiú 1970 nyarán a michigani Dowagiacban élt a szüleivel és a kishúgával. Barátaikkal sokat játszottak a környéken. Mint gyerekek, állandóan viccelődtek a szörnyekkel és mindazon rémekkel, amelyek a közeli tónál és az erdőkben felbukkantak. Volt egy különös rémalakjuk is, a fűember, akivel szerették egymást riogatni. Ismerték a Dewey-tavi szörny legendáját is, de persze nem hittek benne.

Egy nyári délután, amikor mindannyian odakint voltak, a fiú kishúga két kis pajtásával – Joellel és Thomasszal – lement a tóhoz játszani. A bátyó is velük volt, de kiment a bokája egy kőre lépve. Nem volt vészes, ám eléggé fájt, így aznap ő korábban ment haza.

A fiú odahaza tartózkodott már a szüleikkel együtt, amikor a kishúga váratlanul sikongatva rohant be az ajtón. Azt kiabálta, hogy ő, Joel és Thomas, belefutottak a fűemberbe. Odalent játszottak a tónál, amikor megjelent egy magas, szőrös kutyalény. Kijött a bozótosból és megpróbálta elkapni őket. A gyerekek erre sikongatni kezdtek és elfutottak.

A kislányt olyan gyereknek ismerték, aki szeretett viccelődni és szórakoztatta, ha másokat ugrathatott. Most azonban valósnak tűnt a félelme, hisztérikus volt és a bátyja hitt neki. Később, amikor megkérdezte a két kisfiút, azok mindent tagadtak. De ahogyan az évek teltek, más ismerősei is hasonló tapasztalatokról számoltak be, mint annak idején a húga.

* * *

1975 nyarán egy fiú és a nagynénje, akik egy csendes, békés kisvárosban éltek a tó közelében, nyugtalanító dolgot láttak. Nagyon jó azon a helyen élni egészen addig, míg rá nem jössz, hogy él ott rajtad kívül más is, amit nem látsz, de úgy érzed, mindenhonnan les rád.

Aznap úgy döntöttek, kimennek málnát szedni a szabadba. Jó ötletnek tűnt, s úgy tervezték, estefelé lazításképpen lemennek a tóhoz piknikezni. A fiú akkoriban tizenöt éves volt, a nagynénje a harmincas éveiben járt. Utóbbi egy ideje magányosan éldegélt, nemrég vált el a férjétől. A fiú és a nagynénje azon a nyáron nagyon közel kerültek egymáshoz, az unokaöcs valósággal csüngött az asszonyon.

Visszatérve arra az eseményre, különösen nagy meleg volt azon a napon. Épp csak letelepedtek a piknikhez, amikor a nagynéni hátrafordult és megkérdezte a fiút: „Miért néz minket az a nagy kutya?” A fiú megfordult, hogy megnézze, miről beszél. Az erdő vonalában valóban volt egy nagy kutya, ami úgy nézett ki, mintha egy német juhászkutyát és egy farkast kereszteztek volna, de ez két lábon állt. Nagyon magas volt, legalább két méter vagy több. Bozontos szőrű, karcsú testű, hosszú pofával. Hosszabbal, mint ami a kutyának vagy a farkasnak van. Aztán felemelte a fejét, a levegőbe szimatolt és eltűnt a bokrok mögött.

A fiú és a nagynéni nagyon megrémült. Még soha nem láttak ehhez fogható lényt. Akkor a fiú még nem tudta, mit láthatott, csak évekkel később gondolkodott el a hasonló tapasztalatok hallatán.

* * *

Érdekes az a történet is, ami egy horgásszal esett meg a Dewey-tavon, s kevés híján vízbe fulladt. 1963-ban már történt egy hasonló eset R.J. Lutz horgásszal, majd huszonhat évvel később, 1989-ben megismétlődött a huszonkét éves Dennis Taylorral.

Dennis egyik reggel kint horgászott a vízen. Egy ideje ott volt már, amikor furcsa érzése támadt. Mintha valami ott mocorgott volna a csónak alatt. Először uszadéknak gondolta, vagy egy kíváncsi halnak. Aztán hirtelen felugrott a csónak oldalánál a vízből egy szőrös lény, és megragadta a könnyű szerkezetet. Kirántotta a fiú alól, és az a vízbe zuhant.

A fiú kétségbeesve próbálta megtalálni a felborult csónakot, miután feljött a víz alól. Megpróbált kiúszni minél gyorsabban a partra, de valami elkapta a bokáját és érezte, hogy megpróbálja visszahúzni. Egy pillanatra elveszítette a tudatát, de sikerült kiszabadulnia és kievickélnie a partra.

Amikor bejelentette a rendőrségnek, mi történt vele, senki nem hitt neki. Ittasnak vagy kábszeresnek vélték. Dennis azt állította, hogy a lény, amely megtámadta, egy vörös bundás, szőrös kutya volt. Nem tudta, mit kereshetett a vízben, de leírta a kezeit, amelyek végén karmok voltak.

Sosem derült ki, mi volt az a lény, ami riogatta az embereket, de a történtek megerősítették a hitet, hogy ma is él a Dewey-tó szörnye.

Írta, fordította: Csiribusz

Forrás: youtube.com/What Lurks Beneath

Képforrások: deweylake.com; mynorth.com; pinterest.com; flickr.com