Az európai vérfarkas történetek egy része Németországból származik. E terület sűrű, erdős vidékei mindig jó táptalajt jelentettek a vérfarkasos, boszorkányos és egyéb varázsaltos rémmesékhez. Ki ne hallott volna a kis Piroskáról és a nagy, gonosz farkasról? Valamikor a babonás népek, megvádolva egy-egy haragost vérfarkassággal, boszorkánysággal, könnyen máglyára juttathatták ellenfelüket, így mindezen történetek sok ártatlan ember életét követelték. De elvonatkoztatva mindettől és a Grimm-meséktől, valóban sok történet maradt fenn a vérfarkasnak, vagy farkasembernek nevezett vérengző bestiákról.

Hogy ne menjünk messzire, a modern időkben is előfordult egy hihetetlen eset, melyet a morbachi szörny néven jegyeztek fel. Az 1980-as évek végén amerikai csapatok állomásoztak a Rajna mentén. Morbach falutól nem messze egy lőszerraktárt építettek ki, melyet riasztóval ellátott, magas kerítéssel vontak körbe. Ennek ellenére mindig volt őrszolgálat is, amely figyelt az esetleges illetéktelen behatolókra.

1988 egyik különösen sötét holdtalan éjszakáján, érdekes dolgot tapasztaltak a raktári épületet őrző biztonságiak. Azon az estén hirtelen és váratlanul felharsant a kerítésbe épített riasztórendszer. Az őrök azonnal a jelzett helyhez futottak, s megdöbbenve látták, hogy egy hatalmas, farkasszerű lény mászkál a területen. A szemtanúk állították, hogy az állat vörösen izzó szemével végigbámult rajtuk, majd két lábra állt, aztán egy nagy szökkenéssel átugrott a csaknem három méteres kerítésen, és a sötét erdőségbe vetette magát.

Másnap természetesen első dolguk volt, hogy jelentették az esetet, és még a rendőrség is kijött a helyszínre, mégpedig kutyákkal, hogy az ismeretlen lény nyomait követhessék. Ám a kutyák megrettentek valamitől, izgatottan, vinnyogva vonakodtak a nyomok követésétől.

Érdekességképpen megjegyzendő, hogy Morbach falu elég közel van Wittlich városához, ahol pedig annak idején az utolsó vérfarkasos esetről beszámoltak. A közelben található egy pihenőhely, amit egyébként szent helynek is tartanak, és itt mindig szokott égni egy mécses, hogy megvédje a helyieket a veszedelmektől. Azon az éjjelen azonban ismeretlen okból kialudt a gyertya lángja.

A történetről tudunk közelebbi információkat is egy szemtanútól, az USAF egyik nyugalmazott törzsőrmesterétől, aki a térségben állomásozott azokban az időkben. (Az egész beszámolót nem vettem át a nagy terjedelem miatt, de igyekeztem kiszűrni belőle a lényeget. Kérem, nézzék el nekem! – megj.: Csiribusz.) Bár a fenevad történetét Morbachhoz köti a mendemonda, nézzük meg, hogy a szemtanú miképp emlékezik erről:

1988-ban a már fent említett törzsőrmester volt a kijelölt biztonsági felügyelő a wenigerathi lőszerraktáraknál. Feladatuk a Hahn Légibázishoz kötötte őket, nem Morbachhoz. Morbach még csak nem is volt bázis, csupán egy kicsi település a 327-es főút mentén, mégis hajlamosak voltak Morbachnak nevezni az egész térséget.

A törzsőrmester vezette a buszt, amikor visszafelé igyekeztek Wenigerathba. A helyiek építettek egy kis szentélyt az út mentén a gonosz ellen, és gondosan ügyeltek rá, hogy egy mécses mindig égjen ott, különösen teliholdkor. Tudni kell ehhez, hogy a térség meglehetősen gazdag vérfarkasos históriákban. Most azonban valamilyen oknál fogva kialudt a gyertya lángja. Ahogy elhaladtak a szentély mellett, a törzsőrmester pár embere meg is jegyezte, hogy nem ég a mécses, pedig telihold van. Mindannyian ismerték a helyi legendát, de csak nevettek rajta – ekkor még…

Amikor megérkezvén elkezdték a szolgálatot, a járőrök ellenőrzést tartottak a kijelölt szektorokban. A törzsőrmester a biztonsági kocsiban tartózkodott épp, és olvasta az előző műszak naplóbejegyzéseit, amikor az emberei rádión jelentették, hogy három döglött szarvast találtak az egyik erdős területen. Amikor odaért a helyszínre, észrevette, hogy az állatok torkát feltépték, kettőnek a beleit ontották, a májat és a szívet felfalták. Mivel ezen a környéken nem élnek nagyobb ragadozók, úgy vélték, talán valami felbőszült vaddisznó lehetett a tettes, amelynek sikerült bejutnia a területre. Felhívták az erdészt, hogy majd alkalomadtán távolítsa el a szarvasok tetemeit.

A törzsőrmester visszament a biztonsági ellenőrző kocsihoz és rádión értesítette a bázist a fejleményekről. Ezek után szintén rádión keresztül utasításokat adott az embereinek, akik közül páran visszatértek. Nem sokkal később egy mélyről jövő, morgó/üvöltő hangra lettek figyelmesek, s mivel még voltak kint járőrök, nyugtalanul kémleltek nyugat felé, ahonnan a hang jött. Szerencsére az elmaradottak hamarosan megérkeztek, szó szerint befutottak, és már messziről kiabáltak: „Ti is hallottátok, fiúk?!” Ekkor az üvöltés ismét felhangzott hosszan, hangosan, mélyen. Mintha a kerítés vonalából jött volna. Az egyik járőr megkérdezte: „Mi van, ha a vérfarkas az?” Erre idegesen felkuncogtak a többiek. Mintegy válaszképpen, az elnyújtott üvöltés harmadszorra is betöltötte a tájat, ezúttal közelebbről. Annyira irreális volt az egész, szinte leírhatatlan, a belsőjükben visszhangzott.

A törzsőrmester felhívta a központot és jelentést tett arról, hogy valamilyen ismeretlen állat hatolt a területükre, amely vagy egy hatalmas kutya, vagy ahhoz hasonló vadállat. Valamint megkérdezte, hogy a K9-es járőrök jelentettek-e valami szokatlant, de azt mondták, hogy nem és nem is említettek semmiféle üvöltést. Ezen kívül tájékoztatták, hogy már szóltak a fővadásznak, aki úton van hozzájuk.

Ezután a törzsőrmester megkérdezte az embereit, bevilágíttassa-e a területet, de azok elhárították mondván, a világítás csak rontana a helyzeten, mert túl sok árnyékot vetne a környezet, és zavarná az éjszakai tájékozódást. Ez aztán nem is okozott problémát, tekintve, hogy a telihold fényénél egészen jól láttak.

A történethez kötődő legenda pedig így szól:

Azt mondják, Wittlich városa az a hely Németországban, ahol az utolsó vérfarkas-esetet feljegyezték. Történt pedig, hogy egy bizonyos Thomas Johannes Baptist Schwitzer nevű katona dezertált Napóleon seregéből, amikor épp Oroszországban harcoltak. Ez az ember vissza akart jutni a szülőföldjére, Elzászba. Útközben csatlakozott hozzá egy kisebb csapat orosz katona is, akik szintén szökevények voltak.

Wittlich falujához közeledve megpillantottak egy tanyát, és a kiéhezett csapat úgy döntött, betér a parasztházhoz. Ott aztán fosztogattak, mindent felfaltak, hőzöngtek. A parasztgazda meghökkenve talált rájuk, mire azok a parasztot is, a fiait is lemészárolták. Amikor a paraszt felesége meglátta micsoda borzalmakat tettek a családjával, jajgatni, szitkozódni kezdett Schwitzer felé: „Mostantól minden teliholdkor változz át veszett farkassá!” - átkozódott az asszony. Erre Schwitzer odaugrott és bezúzta a nő koponyáját.

Az asszony átka azonban megfogant. Schwitzer fokozatosan kezdett változni, egyre veszélyesebb, egyre gátlástalanabb emberré vált. Fosztogatásokban, nemi erőszakban, gyilkosságokban lelte örömét. Hamarosan elvált társaitól és banditákhoz, útonállókhoz szegődött, de még ők is eliszonyodtak Schwitzer túlkapásaitól. Így Schwitzer kénytelen volt az erdők mélyén menedéket keresni.

Közben a vidéken éjszakánként embereket és állatokat mészárolt le brutálisan valamilyen vadállat, ezért terjedni kezdett a szóbeszéd, hogy farkas jár köztük emberi alakban. Egy ilyen estén a leselkedő Schwitzer megpillantott egy szépséges fiatal lányt – Elizabeth Beierle-t –, aki az egyik helyi parasztgazda leánya volt. Schwitzer vágyai felgerjedtek, megkívánta a vonzó lányt. Egy óvatlan pillanatban rávetette magát és megerőszakolta.

Pár nappal később, amikor az erdő mélyén saját tűzénél melegedett, falusiak kisebb csoportjára figyelt fel, akik a vérfarkast akarták megtalálni. Üldözni kezdték Schwitzert, és sikerült is sarokba szorítaniuk a szökevényt Morbach falu közelében. Miután megölték, testét azonnal elföldelték és építettek ott egy szentélyt, ahol azóta is mindig ég a mécses, hogy megvédje őket és a vérfarkas ne tudjon visszatérni.

Kilenc hónappal később Elizabeth Beierle kisfiút szült, aki a Martin nevet kapta. E fattyú gyermek leszármazottai a mai napig Morbach környékén élnek, mégpedig megbecsült, tisztes családként. Soha nem adták jelét annak, hogy a hírhedt elődjüket ért átok őket is megfogta volna.

Az eset óta hosszú évtizedek teltek el, durván kétszáz év, és azóta sem történt semmi hasonló egészen 1988-ig, addig a teliholdas éjszakáig, amikor kihunyt a szentélynél a gyertya lángja...

Fordította: Csiribusz

Forrás: aminoapps.com; blog.gwup.net

Képforrás: expandedperspectives.com; monstrumathenaeum.org; ilovewerewolves.com