Rejtélyek a vasúti közlekedés történetéből
2019. június 03. írta: Csiribusz

Rejtélyek a vasúti közlekedés történetéből

szv4.jpg

A vasúti közlekedés régóta forrása néhány megoldatlan rejtélynek, többek között eltűnéseknek vagy természetfeletti jelenségeknek.

A múlt század óta egy St. Louis-i falu, Saskatchewan a figyelem középpontjába került. Egy régi vasúti átjáró található a falu határában. Rengeteg szemtanú számolt be arról, hogy többször láttak közeledő fehér fényt a síneken, ami hirtelen, a semmiből tűnt fel és fokozatosan feléjük haladt. Ezt a fehér fényt egy  piros fény is kísérte, majd mielőtt a fények a vasúti átjáróhoz értek volna, eltűntek.

A helyi legenda szerint régen egy kalauzt lefejezett egy vonat. Valószínűleg a fehér fény a vonat fénye, a piros fény pedig, a kalauz szellemének kezében lévő lámpa fénye lehet. Annak ellenére, hogy 30 éve nincs vonatközlekedés a vonalon, a kísérteties fények időnként mégis látszanak.

Néhány helyi középiskolás diák megpróbált magyarázatot találni a jelenségre. Megálltak a vasúti átjáróban, miközben egyikük apja tőlük 8 km-re felkapcsolta az autója lámpáit. A diákok határozottan állítják, hogy amit láttak, hasonlít a szellemvonat fényéhez. Valószínűleg a távolban haladó járművek fényeit lehet látni az átjáróban. A lakosság nagy része azonban nem hisz ebben a magyarázatban, mert azt mondják, a fényeket már azelőtt lehetett látni, mielőtt a régióban autókat kezdtek használni.

szv1.jpg

1859-ben Angliában, a Blomsfeld-i alagút előtt egy éjszaka, elütött a vonat egy részeg csavargót, aki a síneken aludt. A mozdonyvezető túl későn vette észre a férfit és nem tudott idejében fékezni. A szerelvény levágta a férfi fejét. Pár évvel később feltűnt a csavargó férfi kísértete az alagút közelében. Gyakran lehetett látni egy fej nélküli férfit, aki fejét a kezében tartotta.

szv2.jpg

1890-ben, Louis Le Prince, a mozgókép feltalálója felszállt egy Párizsba tartó vonatra, hogy a családjával találkozzon, majd tovább utazzanak Amerikába, bemutatni a találmányát. A férfi, miután befutotta vonat a párizsi állomásra, minden csomagjával együtt nyomtalanul eltűnt.

A városi legendák szerint a feltaláló depressziós volt, rossz anyagi körülmények között élt, és megtervezte saját halálát. Az a hír is szárnyra kapott, hogy talán megölték a sikeresnek ígérkező találmánya miatt. Az elsődleges gyanúsított az a Thomas Edison volt, aki La Prince eltűnése után néhány évvel, egy La Prince találmányához nagyon hasonlító szabadalmat dobott piacra.

szv3.jpg

1960-ban egy Veszprém megyei kistelepülés új állomásfőnököt kapott. Egy különös, fiatal nő tűnt fel a peronon, csak állt mozdulatlanul, nem szállt fel egyik vonatra sem, majd eltűnt. Aznap este, éppen azon a helyen, ahol a lány megjelent, halálos baleset történt.  Egy személyvonat halálra gázolt egy figyelmetlen férfit.

Egy évvel később újra megjelent a különös lány, és ismét tragédia történt. Az arra haladó személyvonat halálra gázolt két embert, apát és fiát. A szellemlány ezt követően évekig nem jelentkezett. Az állomásfőnök megnősült és született egy kisfia. Egyik nap a fiúcska anyjának orvoshoz kellett mennie, így a kisfiú az apjával maradt. Az állomásfőnök szolgálatban volt, magával vitte az állomásra a fiát is. Telefonhoz kellett mennie, pár percig nem tudott a fiára figyelni. A kisfiú a sínek közé ment játszani. Az állomásfőnök arra lett figyelmes, hogy a szellemlány újra a peronon áll. Akkor látta meg, hogy jön egy vonat azon a sínpáron, ahol a fia játszik. Az utolsó pillanatban sikerült félrerántani a gyereket a vonat elől.

A szellemlány ezután soha többé nem jelentkezett. A szerencsés kimenetelű baleset után az apa nyomozásba kezdett. Az egyik helyi erdésztől megtudta, hogy élt a faluban egy fiatal nő, akinek férje a második világháborúban a szovjet fronton esett el. A lány mindennap a vasútállomáson várta, ám hamarosan értesítették, hogy férje meghalt a háborúban. A fiatalasszony beleőrült a fájdalomba, és egy nap a vonat elé vetette magát. Szelleme továbbra is ott bolyongott az állomáson, és a közelgő tragédiákra figyelmeztette a még élő embereket.

Forrás: lelekpalya.hu

Képforrás: pinterest.com; spec2013.wordpress.com; lelekpalya.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csiribusz.blog.hu/api/trackback/id/tr2214876654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása