Öt asszony, akiknek a tette, képessége annyira rémületes volt, hogy arra a kor újságírói, hatósága is felkapta a fejét. A szokványos hírek között néha előfordul, hogy olyan személyről számol be a média, akinek valamilyen megmagyarázhatatlan képessége van, esetleg azért követett el valami rémséget, mert boszorkánynak, vámpírnak, más természetfeletti teremtménynek képzelte magát. Nem volt ez másképpen a közelmúltban sem. Íme öt olyan „boszorkány”, aki felkeltette a kor újságíróinak, hatóságának figyelmét.

Magdalena Solis: A „vér főpapnője” névvel illették azt a nőt, aki annak a mexikói szektának volt az oszlopos tagja, amely rengeteg embert megölt. A társai, de főleg Solis, imádta az emberi vér kortyolgatását, mert azt képzelte, hogy attól halhatatlan és hatalmas lesz, ám a valóságban 50 év börtönt kapott a vérivásért és gyilkosságokért.

Solis eleinte prostituáltként dolgozott, majd 1963-ban belépett Santos és Cayetano Hernandez szektájába, a Yerba Buena nevű kisvárosban. A Hernandez testvérpár arról volt híres, hogy amellett, hogy prófétáltak, még azt állították, hogy főpapok, akik valójában száműzött inka istenek.

Természetesen a szekta tagjai keményen drogoztak, orgiákat tartottak, a nőkből szexrabszolgát csináltak és emberáldozatot mutattak be. A szakértők úgy vélik, hogy szexuális motiváció hajtotta Solist a tetteiben, és biztos, hogy ezért kiáltotta ki magát reinkarnálódott inka istennőnek, akit a Hernandez testvérek fedeztek fel benne.

1963 májusában tizennégy helyi lakos járt a szekta barlangja körül, és végignézték, hogy mit művelnek a tagok. A szemtanúk azonnal feljelentették a szektát. Másnap Luis Martinez nyomozó kiment a helyszínre. A helyi rendőrt többé senki sem látta.

Martinez nyomozó eltűnése miatt megszállta a rendőrség a szekta központját. A rajtütésben Santost lelőtték, a szekta nagyját, Magdalenát börtönbe zárták. Cayetanoval egy szektatag végzett, mert azt hitte, hogy a főpap testrészei megvédik.

Leonarda Cianciulli 1849-ben látta meg a napvilágot az olasz sorozatgyilkos, akit a „correggiói szappanfőző” néven is ismertek. Cianciulli három nőt ölt meg egy baltával, majd az áldozatokat szappanba és különféle ételekbe főzte.

Később kiderült, hogy a sorozatgyilkos babonás volt, ugyanis azért követte el a bűncselekményeket, mert azt hitte, hogy az emberáldozatokkal megvédi a katonának állt fiát a haláltól. Cianciulli 30 év börtönt kapott, ami mellett további 3 év pszichiátriai kezelésre ítélték. Végül 1970-ben, egy elmegyógyintézetben lelte halálát.

Enriqueta Martí a „barcelonai vámpír” néven is ismert a nő, aki kegyetlen gyermekgyilkos volt. Martí 1868-ban jött a világra Sant Feliu de Llobregat-ban, majd a lehető leghamarabb Barcelonába költözött, ahol cselédként dolgozott.

Valószínűleg nem keresett elég jól, mert hamarosan prostituáltnak állt. Martí kettős életet kezdett élni. Nappal egy gyerekkel járt koldulni, este pedig a bájait árulta. Egyébként prostituáltként annyira jól keresett, hogy nem kellett volna koldulnia.

A nőt 1909-ben tartóztatták le a Barcelona Minerva utcai lakásában, mert azzal vádolták, hogy gyerekeket futtat maga és mások részére, ám Martí megúszta a börtönt, mert a magas rangú ügyfelei elintézték, hogy ne fogják perbe.

Martí egyébként nem csak gyerekeket futtató prostituált volt, hanem boszorkánydoktor is, ugyanis a későbbi nyomozásokból kiderült, hogy több csecsemőt és 9 éves korig terjedő gyereket rabolt el 20 év alatt.

A szerencsétlen áldozatok zsírját, vérét, haját, csontjait mágikus elixírekhez, borogatásokhoz és krémekhez használta fel. A gazdag emberek rengeteg pénzt fizettek a csodaszerekért, ám végül gyanússá vált a nő, akit letartóztattak, amikor elengedő bizonyíték összegyűlt ellene az otthonában.

A boszorkánydoktort tárgyalás nélkül csukták börtönbe, ahol a cellatársával együtt meghalt, ugyanis 1 év és 3 hónappal később, 1913. május 12-én, meglincselték őket a többiek.

Helen Duncan 1897-ben született és 1956-ban halt meg a skót asszony, aki azért vállalt munkát egy mosószergyárban, hogy a mozgássérült férjét támogassa, de emellett médiumként is dolgozott, ám annyira jól ment az üzlet, hogy végül csak a médiumi hivatásával foglalkozott.

Duncan szeánszokat tartott, a jóslatai pedig annyira pontosnak bizonyultak, hogy a hivatalos szervek modernkori boszorkánynak bélyegezték, és börtönbe csukták. Sőt, a pletykák szerint a jobb szeméből ektoplazmát lőtt ki, ami túlvilági alakokká formálódott.

Állítólag a Spiritiszta Társaság figyelmét is felkeltette a médium, akinek a szeánszait tanulmányozni kezdték. Ez derítette ki, hogy a túlvilági lények valójában kartonpapírból, fényképekből és játékbabákból készültek, hogy Duncan ezekkel tegye izgalmasabbá a szeánszokat.

A médium tagadta a vádakat, ám abból már nem tudta kimagyarázni magát, amikor egy kislány szellemének megidézése közben véletlenül felkapcsolódott a villany, és kiderült, hogy a szellem csak egy papírmasé. A jelenlévők kihívták a rendőrséget, Duncan pedig 10 font büntetést kapott.

Igaz, az nem meglepő, ha egy médiumról kiderül, hogy csaló, ám az már érdekes, ha egy csalóról kiderül, hogy tényleg médium. 1941-ben egy nő azt kérte a boszorkánytól, hogy mondja meg, hogy mi történt a Barham csatahajón szolgáló fiával, akiről hetek óta nem hallott.

Duncan megidézte a fiút, aki elmondta, hogy hetek óta halott, ugyanis az ellenség elsüllyesztette a hajót. Ez akkoriban azért lett szenzáció, mert a brit hadvezetés megpróbálta eltitkolni az ügyet. A szeánsz után a sajtó felkapta az ügyet, hiszen egyfelől lelepleződött a vereség, másfelől az információ visszatartás is kibukott. Duncan ekkor került a brit titkosszolgálat elé, ám ők nem hittek a nő médiumi képességeiben, hanem azzal vádolták, hogy közönséges német kém.

Ettől kezdve veszélyforrásként kezelték az asszonyt, akinek minden lépését megfigyelték. Emellett közeledett a normandiai partraszállás tervezése, tehát különösen fontos volt, hogy semmi ne szivárogjon ki a tervezett hadműveletről, tehát a médiumot félre kellett állítani.

Duncan éppen szeánszot tartott, amikor lecsaptak rá, majd hazaárulással, kémkedéssel, összeesküvéssel akarták bíróság elé állítani, de ez a kísérlet kudarcba fulladt, mert nem volt elég bizonyíték a nő ellen.

A hatóság olyannyira félre akarta állítani, hogy végül csak találtak valamit Duncan ellen. A megoldást az 1735-ös, boszorkányságról szóló törvényben lelték meg, ugyanis az még hatályban volt és kimondta, hogy a szellemidézés tilos. Ennek értelmében 9 hónap börtönre ítélték a médiumot.

A börtön nagyon megviselte a nőt, akinek a szeánszai vesztettek a népszerűségükből. Duncan 1956-ig tevékenykedett, de akkor megint rajtaütött a rendőrség. A médium éppen transzban volt, úgyhogy nagyon rosszul reagált arra, hogy megszakadt a kapcsolat, és letartóztatták. Duncan egészsége ekkor már annyira megromlott, hogy hamarosan meghalt.

Marie Laveau, a Vudu Királynő, New Orleans leghíresebb boszorkánya, aki 1801. szeptember 10-én született Louisiana-ban. Habár Laveau színes bőrű volt, mégis szabad nőként élhetett.

Laveau a vudu mágiája és babái miatt vált híressé, illetve kiérdemelte a New Orleans-i Vudu Királynő címet. A vudu mestere rendkívüli képességekkel rendelkezett, ami mellett gyönyörű és bölcs asszonyként is ismerték.

A nőt nem lehetett könnyen megfélemlíteni, ugyanis ez még a rendőrségnek sem sikerült. Laveau ráadásul nem mindennapi házi kedvencet tartott, hiszen Zombie, aki egy afrikai isten után kapta a nevét, kígyó volt.

Laveau gyógyítóként is dolgozott, az ügyfelei között pedig magas rangú tisztek, politikusok is szerepeltek. A Vudu Királynő nagyhatalommal rendelkezett, értett a nekromanciához, az agykontrollhoz és a telekinézishez.

Laveau több ezer hívővel büszkélkedhetett. 1874-ben, az egyik ünnepségen, 12 ezren vettek részt. A boszorkánynak békés halála volt 1881. június 15-én, a saját otthonában. Laveau lánya, második Marie Laveau (1827-1895) szintén értett a vudu mágiához, úgyhogy volt, aki tovább vigye a családi örökséget.

Forrás, képforrás: hir.ma; noiportal.hu