A történelemben nem egy király, herceg, nemes kérte ki előszeretettel jósok iránymutatását. Nostradamus híre például annak idején eljutott a francia király, II. Henrik udvarába is, aki magához hívatta az orvos-asztrológust, és családjával együtt arra kérte, mondja el, mit lát a csillagokban. Mások azonban úgy gondolták, a jövendőmondás, a gyógyfüvek és varázslatok nem hoznak semmi jót, ezért a spirituális gondolkodást üldözni kell.

Az 1600-as évek leghíresebb boszorkányának, Catherine Monvoisin-nak, vagy ahogyan kuncsaftjai ismerték, La Voisinnek a keze egészen a Napkirály udvaráig elért. A hölgy a korabeli pletykák szerint leginkább a méregkeverésben és bájitalok készítésében volt jártas, sőt mágikus itókái állítólag annyira hatásosnak bizonyultak, hogy magát, XIV. Lajost is ezek segítségével bolondította magába egyik első számú ágyasa.

A vajákos asszony aztán egy mérgezéses ügy kapcsán a hatóságok látókörébe került. Kiderült ugyanis, hogy a nemesek közül jó néhányan úgy szerezték meg a családi vagyont, esetleg oly módon kerültek magasabb pozícióba, hogy az útjukban álló apát, férjet vagy szeretőt egyszerűen megmérgezték. Szép lassan a király legszűkebb köréből is többeket megvádoltak azzal, hogy varázslóhoz, boszorkányhoz fordultak ilyen-olyan előnyök megszerzése érdekében, így maga XIV. Lajos döntött úgy, hogy vizsgálóbizottságot hoz létre ezen ügyek kivizsgálására.

A tárgyalások során jó néhányszor elhangzott a kérdés, hogy a vádlott találkozott-e már az ördöggel. La Voisin lánya viszont a király egyik legkedvesebb ágyasát, Madame de Montespant vádolta meg. Azt állította róla, fekete miséken vett részt, és ördögi praktikákhoz folyamodott, hogy a király első számú szeretője lehessen. Hogy ez igaz volt-e, nem tudni, de La Voisint nyilvánosan kivégezték, akik pedig Madame de Montepanra vallottak, életük végéig börtönben maradtak. A Napkirály végül megsemmisíttetett minden iratot, amely a perben készült.

A tragikus sorsú Habsburg trónörökös, Rudolf, ha nem is középkori módszerekkel, de a maga módján mindent megtett, hogy az 1800-as években egyre népszerűbbé váló spiritiszta gondolkodásmódot száműzze az udvarból – sőt, ha lehet, az egész országból. Édesanyja, Sisi ugyanis igencsak vonzódott az ezotériához, különleges, szerencsehozó talizmánokat viselt, nagyon babonás volt, és egyik barátnőjével még asztaltáncoltatáson is részt vettek. Rudolf azonban nem hitt az efféle praktikákban és eldöntötte, hogy igyekszik minél több szemfényvesztőt leleplezni. Barátaival rendszeresen járt szellemidézésekre és árgus szemekkel lesték, mi lehet a médium titka, hogyan kaphatnák csaláson.

Rudolf többek között Szapáry Ferenc gróf egyik szeánszán is részt vett János főherceg társaságában. Szapáry a mágneses terápia, a „delejezés” és más megmagyarázhatatlan erők titkait kutatta abonyi birtokán, és különösen nagy figyelmet szentelt Arany János lányának, Juliskának, aki amatőr asztaltáncoltatóként próbálkozott kapcsolatba kerülni a szellemvilággal. Arról nem találtunk dokumentumokat, hogy Szapáryn talált-e fogást a trónörökös, de az bizonyos, hogy miközben ő nem hitt a túlvilági kapcsolatfelvételben, édesanyját épp az fordította még inkább a spiritizmus felé, amikor ő öngyilkosságot követett el. Sisi olyan kétségbeesetten próbált még egyszer találkozni a fiával, hogy még a nyughelyére is kiment késő éjszaka, hátha megszólítja a trónörökös.

A magyar történelemből mindenki ismeri Könyves Kálmán mondását: „Boszorkányok pedig nincsenek”. Pedig az uralkodó valójában hitt a boszorkányokban. Akkortájt ugyanis két kifejezést is használtak: az egyik a striga, amely egyfajta füvesembert, javasasszonyt takar, aki ha szükséges, a szellemvilágot is képes segítségül hívni, és erejével előremozdíthatja a jót, de akár a rosszat is. A másik a malefica, mely már olyan személyt jelent, aki tagadja a kereszténységet, az ördög szolgálatában áll, és ezzel megbontja az akkori világrendet, amelyben a királyok Krisztus törvényének földi őrei voltak. A maleficákat bizony még Kálmán is méltónak tartotta a súlyos büntetésre.

1590-ben egy skót javasasszonyt, Agnes Sampsont perbe fogták azzal a váddal, hogy boszorkányos praktikákkal óriási vihart bocsájtott a tengerre, mert el akarta süllyeszteni VI. Jakab király hajóját, aki menyegzője után, újdonsült asszonyával tért haza Oslóból. Az uralkodó pár végül sértetlenül megérkezett, Agnest azonban letartóztatták, a bíróságon pedig maga Jakab kérdezte ki.

Amikor hazug csalónak nevezte az asszonyt, Agnes félrevonta és a fülébe súgta, mi hangzott el a király és királyné között a nászéjszakán. Jakab állítólag egészen eddig a pontig nem volt biztos benne, hogy Agnes valóban boszorkány, de mivel rajta és párján kívül senki nem tudta, miről beszéltek a nászágyban, ettől a perctől állította, hogy a nő az ördöggel cimborál. Agnest máglyahalálra ítélték, szelleme pedig állítólag a mai napig ott bolyong az uralkodók skóciai rezidenciáján, a Holyrood-palotában, mert nem lel nyugalomra.

Forrás: Meglepetés magazin / 2018. augusztus, 32.szám – lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: pinterest.com; cultura.hu; hellystar.com; hu.wikipedia.org; dismalworld.com