Azt gondolom, mindenki tudja, hogy Nagy-Britanniában az egy főre eső szellemek száma alaposan meghaladja a mért egészségügyi határértéket. Hogy miért van így – ki tudja. Sokan az esős éghajlatra gyanakodnak, mások a polgárháborús időszakokra próbálják kenni.
Mindenesetre Skócia tájain nemcsak szépen zöldellő fűvel és birkákkal találkozhatunk, hanem gyönyörű kastélyokkal is, a kastélyokhoz pedig szükségszerűen jár szellem is. Rendes kastélynak több is van, persze mindegyik változatos múlttal és legendákkal. Egy kastélyban akad néha-néha titkos szoba is (ami mindössze azért titkos, mert valami miatt elfalazták, aztán kiveszett az emlékezetből… őszintén, ki a bánat emlékszik egy laza 200 szobás kastélyban, hogy mikor melyik hol merre… no mindegy) Aztán van a kastélyoknak szürke/barna/fehér/fekete hölgye is, ne kérdezzétek, őladységei miért nem húznak vidámabb színt. Akad olykor komornyik is, aki nem bírja beadni a kulcsot (szó szerint, ugyanis az ilyen hű, roskatag szolgákat általában éjfél után látják, amint lassú léptekkel baktatnak az egykor volt kapu felé).
Glamis kastélya pedig mindennel rendelkezik, ami szem-szájnak ingere. Van neki több kísértete is, befalazott szobája, és szürke hölgye. Ami viszont pláne különlegessé teszi, és ami talán egy más kastélynak sincs: VAN NEKI SZÖRNYE.
Ez utóbbiban az a pláne, hogy a mai napig is nagyon keveset tudni róla. Tulajdonképpen az se világos, létezik-e, vagy mi van emögött a legenda mögött. A befalazott szobának is megvan a maga története, a Szürke Hölgynek is, de a szörnyről azt se tudni, szörny-e, vagy hogy létezett-e valaha. Na nézzük csak sorjában.
Lady Janet Douglas of Glamis, ahogy mondani szokták, rossz helyen volt rossz időben. Mivel a fivére V. Jakab király mostohaapja volt, és a király utálta a mostohaapját, ezt az utálatot a család minden tagjára kiterjesztette, az egész Douglas famíliára.
/Lady Janet Douglas of Glamis/
Lady Janet az akkori Lord Glamis felesége volt, akinek pozíciója megvédte a családot a király ocsmánykodásaitól, de amikor 1528-ban elhunyt, özvegyét és fiát többé nem védte semmi. V. Jakab elfoglalta Glamist, Lady Janetet és a fiát börtönbe vetette, majd hosszas raboskodás után, a fogságban csaknem megvakult asszonyt máglyán, boszorkányság vádjával kivégeztette. Édesanyja halálát végig kellett néznie az akkor tizenhat éves fiának is. A lady egy hang nélkül tűrte a tűzhalált, kivégzése így is hatalmas felháborodást keltett (persze csak titokban), mivel igen népszerű, közkedvelt és feddhetetlen asszony volt. V. Jakabnak nagyon meg kellett erőltetnie magát, mire sikerült kivégeztetnie.
Lady Janet fiára is halál várt, de mielőtt kivégezhették volna, V. Jakab volt szíves és feldobta a talpát. A fiú visszakapta ugyan a kastélyt, de csaknem kifosztva – V. Jakab kissé lelakta az épületet.
Lady Janetet azóta is gyakran látni, amint a kápolnában csendesen imádkozik.
/A kápolna, ahol gyakran látják Lady Janet szellemét/
A XV. században az akkori Lord Glamis, eléggé el nem ítélhető módon, a kártyázás szokásának hódolt. Ezt a szenvedélyét olyannyira vitte, hogy egy alkalommal, amikor barátjával, Lord Crawforddal játszott, s a szolga figyelmeztette őket az idő múlására (szombat volt, és az idő éjfél felé közeledett), a lord dühösen annyit morgott, ők bizony ítéletnapig játszanak, ha kell.
Éjfélkor egy magas, feketébe öltözött idegen kopogtatott a kártyázó urak ajtaján, és kérte, hadd csatlakozhasson a játékhoz. Egy maréknyi rubint terített a két lord elé, akik örömest vették, hogy új társuk velük kártyázzék.
A szolga, akit nem sokkal előtte Lord Glamis kizavart a szobából, arra riadt, hogy üvöltéseket hall. Félelmében nem mert benyitni, csak a kulcslyukon át kukucskált. A két főurat lángok vették körül, de nem égették őket, az idegen pedig eltűnt.
A kártyázó lord szelleme azóta is kísérti a kastélyt. Hosszú évszázadokig dühös kiáltások, kockacsörgés, káromkodások hallatszottak a szobából, ahol a lordok az ördöggel kártyáztak. A zajok olyannyira zavarták a kastély népét, hogy háromszáz évvel később örökre befalazták a szobát.
/A kripta. Állítólag bal kézre van az elfalazott szoba/
A vámpírok ugyan meglehetősen kozmopoliták, de hogy egy skót kastélyban is előforduljanak, az enyhén szólva is szokatlan. Márpedig Glamisnek még ez is van!
Az egyik szolgálólányt rajtakapták, hogy éppen áldozata vérét szívja. A vámpírt befalazták, azóta is várja, hogy szabadon eresszék, és ismét kezdhesse tombolását.
1486-ban az Ogilvy klán néhány tagja menedéket kért Lord Glamistől (attól, akit később az ördög vitt el kártyázásért..) A jó Lord Glamis nem szívelte különösebben a családot, ahelyett azonban, hogy kerek perec elküldte volna őket melegebb éghajlatra, egy kényelmes kis szobába vezette őket, amit előbb jól bezárt, aztán el is falaztatott.
Nagyjából száz évvel később (hogy pontosan mikor, az nem tisztázott), a kastély akkori tulajdonosa, Lord Strathmore és néhány társa az elfalazott szoba keresésére indultak. Erre igen egyszerű okuk volt: a kastély eme részéről folyamatosan érkeztek a rémisztő hírek látomásokról, és zajokról.
A szobát meg is találták, ki is bontották… és a látványtól a lord ájultan esett össze. Az Ogilvy család maradványai szörnyű haláltusáról tanúskodtak: némelyik csontvázról látszott, hogy a szerencsétlen önmagáról próbálta leenni a húst…
Állítólag ettől a szerencsétlen családtól ered végül az az átok, amely Glamis legcsúnyább titkát adja.
1821 októbere volt. Lord Glamis és felesége, Charlotte Grimstead első gyermeküket várták. A fiú világra jött, de még aznap meg is halt. Következő évben a Lady ismét fiúnak adott életet, aki szerencsésen életben maradt és a Thomas nevet kapta (Bennek becézték). Harmadik fiúként Claude érkezett a családba, aki aztán megörökölte a címeket, Glamist… és a titkot. A szörny titkát.
Mivel Thomas gyermektelenül halt meg (holott volt felesége, de az asszonyka 28 évesen elhalálozott), Claude lépett elő örökösnek. Ötgyermekes, vidám családapa volt, aki azelőtt is hallott már „a titokról”, de nem sokat törődött vele. Azonban minden megváltozott, amikor előlépett örökösnek.
Beiktatásától fogva három különös dolog történt.
Az első az az ijesztő változás volt, ami magában az Earlben ment végre, attól fogva, hogy megtudta a családi titkot. Ő maga így fogalmazott erről: "Azt mondtam a nejemnek: Gyakran viccelődtünk erről, de most… Jártam abban a szobában. Ismerem a titkot. Ha szeretsz, nem említed többé a dolgot…"
A második furcsa dolog a kastély (sokadik) átépítése folyamán következett be. Egy munkás véletlenül felfedezett egy átjárót, egy szobát, és amit ott látott, úgy megrémítette, hogy majdnem szörnyethalt. Az Earl nem volt otthon, de az intézőjétől kapott telegram hatására hazasietett, és vallatóra fogta a munkást. Miután mindent megtudott, felpakolta az illetőt egy halom pénzzel, valamint hajójegyekkel a maga és családja számára, és kiebrudalta őket Ausztráliába.
A harmadik furcsaság a kastélyban felszaporodott kísérteties jelenségek megszaporodása volt.
Jacynth Hope-Simpons azt gyanítja, genetikai rendellenesség állhat a történet hátterében. Peter Underwood író szerint a házaspár (akik első unokatestvérek voltak), első gyermeke egy torzszülött volt. A pletykákat a bába indította el, aki a szülésnél jelen volt. A gyermek nagyon rossz egészségi állapotban volt, nem látszott valószínűnek, hogy megéri a másnapot. Így aztán a bába hazament, a gyermek azonban életben maradt. A bába nem tett lakatot a nyelvére, valamint az állítólag halott gyermeknek még sírköve sem volt. Az okos skótot hamar összeadták, öt bab hány bab, valamint amit kettőnél többen tudnak, az már nem titok. Így indult el a szörny legendája – egy szerencsétlen, genetikai rendellenességgel született gyermeké…
Torzszülöttként talán mentálisan sem volt ép, de ő volt a soron következő Earl…Természetesen a probléma megoldást kívánt. Csecsemőket akkor sem szokás megölni, ha csúfak, sérültek, de Glamist és a címeket nem örökölhette egy szörny. Ezért eltitkolták, hogy él. Öccse, Thomas (aki gyermektelenül halt meg, s talán nem véletlenül nem akart gyermeket nemzeni), huszonegy évesen örökölte a titkot.
A kinézetéről is van tudomásunk. James Wentworth-Day szerint „hordószerű mellkasa szőrös volt, mint a lábtörlő, feje egyenest vállai közé szakadt, karjai-lábai mint a játékbabáké”. James Wentworth-Day egyébként egyenest magától a királyi családtól szerezte az információkat, és nem is akármilyen informátora volt… de erről majd később.
A szörnyet természetesen egy titkos szobában tartották (már megint), amit persze kalandvágyó emberek többször is megpróbáltak megtalálni. Egy alkalommal törülközőket lógattak ki a kastély összes ablakából, hogy így találják meg a titkos szobát. Kétszeresen is meghökkentek: több olyan ablak is volt, amiből nem lógott törülköző, másodszor pedig mielőtt megvizsgálhatták volna a törülközőtlen ablakokat, hazaért a házigazda, és a kíváncsi kedvű kutatókat páros lábbal rúgta ki fedele alól.
A New York Sun tudósítása 1904-ből:
„Egy fiatal orvos, aki foglalkozásából adódóan tartózkodott a kastélyban, egy alkalommal, amint visszatért a hálószobájábam azt vette észre, hogy a szoba szőnyegét felcsavarták, és máshogy fektették le. Az is feltűnt neki, hogy a szőnyeg széle furcsán áll a szoba egyik végében. Amikor elmozdította a bútorokat, és felemelte a szőnyeget, egy csapóajtóra bukkant. A csapóajtót felnyitva, egy járatba ereszkedett le. A járat végén egy cementfalat talált, amely még friss volt, mert bele tudta mélyeszteni az ujját a lágy anyagba. Visszatért a szobájába. Következő reggel egy csekket kézbesítettek neki, köszönettel a szolgálataiért, egyben értesítették, hogy a kocsi készen áll, hogy az állomásra vigye, ahol hazautazhat az első vonattal.”
A titkot csak a család férfitagjai örökölhették, mindig a soron következő Earl, valamint az intéző. Cecilia Bowes-Lyon, Glamis grófnője megpróbálta kifürkészni a titkot. Az intéző erre azt mondta neki „Legyen hálás, hogy nem tudja a titok természetét, különben egy éjszakát se töltene többet e fedél alatt..” Az intéző nem beszélt a levegőbe: aznap, amikor ő maga megtudta a titkot, menten kiköltözött a kastélyból.
A szörny tehát 1821-ben született, és az 1920-as években még életben volt. A munkásemberes incidens az 1870-es évek környékén történt, ekkor szerencsétlen torzszülött az ötvenes éveiben járhatott, valamint bőven élt a kíváncsi grófnő (1862 – 1938) idején is.
Annak pedig, hogy Glamis titkát ennyire őrzik, igen jó oka van.
James Wentworth-Day magától a Queen Mumtól szerezte a szörnyre vonatkozó információit. Claude, a harmadik fiú, nem más, mint a Queen Mum nagyapja. A szörny tehát Erzsébet angol királynő üknagybátyja!
Eleinte ugyan csak a szégyen vehette rá a famíliát, hogy ennyire eltitkolják egy genetikai sérült gyermek létezését (1821-ben vagyunk), de mostanra már pláne jó oka van a királyi családnak arra, hogy ne feszegessék Glamis titkát. Ugyanis ha ez a probléma örökletes, bármikor felbukkanhat egy újabb torzszülött a brit királyi családban.
És mielőtt valaki azt hinné, hogy ugyan, dehogy – nagyjából tíz évvel ezelőtt derült ki, hogy a Queen Mum unokahúgai: Katherine és Nerissa Bowes-Lyon, 22 és 15 éves korukban elmegyógyintézetbe kerültek. A lányok szellemi szintje kb. egy hatévesének volt megfelelő, beszédképtelen voltak, önmagukról nem tudtak gondoskodni.
És hogy hol itt a bibi?
Az 1926-ban született Katherine ma is él.
Nerissa 1986-ban halt meg. A sírját mindössze egy műanyag táblácska jelölte, a nevével és a sorszámával…
Katherine húga halála után sem volt egyedül abban az eldugott intézetben, ahova besuvasztotta a szerető családja. Három unokatestvére, házasság révén szintén királyi rokonok – és szintén súlyos szellemi fogyatékosok -, évtizedeken át ott voltak vele… Neveik: Idonea, Etheldreda, és Rosemary Fane.
Az öt lány hosszú ideig élt. Katherine kivételével mindannyian a tízes években születtek (Etheldreda 1922-ben), hetven- és kilencvenéves kort megélve. Katherine és Rosemary Fane nyolcvan felett vannak. A Queen Mum, nagynénjük, 101 éves korában halt meg.
Ha ebbe a hosszú életű (és némely ágon terhelt) családba ismét születne egy genetikai sérült, az vajon milyen hatással lenne az angol birodalomra?…
Forrás, képforrás: holdkomp.hu
