Veszélyes volt a tündéreket megidézni, lehettek szexuális csábítók, gyermekrablók, de sok értékes tudást lehetett tőlük megszerezni. Az Exeteri Egyetem új kutatást indított a 15–17. században a tündérek megidézésére használt módszerekről, amelyek a középkori végi, újkor eleji századok hiedelmeibe is betekintést engednek. A kutatás vezetője, Samuel P. Gillis Hogan avat be a részletekbe.
Bár a tündérek említésekor legtöbben a Pán Péter könyvekben és filmekben szereplő Csingilinghez hasonló apró, bűbájos tündérmanókra asszociálnak, ez a kedves, higiénikus kép a viktoriánus XIX. század terméke. A róluk szóló késő középkori, kora újkori elképzelések meglehetősen ködösek és eltérőek voltak, ugyanakkor néhány közös vonás is megjelent bennük.
Egyszerre csodálattal és félelemmel beszéltek róluk ebben a korban, általában – kivételek persze akadtak – ugyanolyan magasnak gondolták, mint az embereket,
természetfölötti szépségükkel pedig a fiatal nőkre és férfiakra egyaránt veszélyeseknek tartották őket, mert halhatatlan lelküket tették kockára azok, akik tündérekkel érintkeztek.
A középkori, kora újkori kultúrában sokféle funkciót szolgáltak. A nemesek gyakran tőlük származtatták magukat, ebben az esetben az adott tündér a család oltalmazója volt. Gondoljunk csak a félig hal- vagy kígyó-, illetve sárkánytestű, félig női alakban ábrázolt Melusine-ra, akitől a középkori legendákban a Luxemburgokat, Anjou grófjait és a Plantageneteket is eredeztették. A tündérek irodalmi változatai a választékos nyelvezettel írott románcokban és balladákban is feltűntek.
De nem mindig voltak ártalmatlanok. Azzal a képességükkel, hogy a hús bűneire csábították a nőket és férfiakat, a lelküket sodorták veszélybe, továbbá a betegség és az őrület szellemeiként is számon tartották őket. Legalább a XII. századig visszanyúlnak azok a folklórelemek, amelyek szerint gyerekeket tüntetnek el.
Tudásuk miatt sokan próbálkoztak a megidézésükkel is, például, hogy a gyógynövények tulajdonságairól faggassák ki a tündéreket, valamint számos olyan szöveget ismerünk, amelyekben női tündéreket próbáltak előcsalogatni, hogy velük háljanak. Arra is alkalmasnak ítélték őket az emberek, hogy elrejtett kincsekre bukkanjanak rá a segítségükkel, a láthatatlanság gyűrűjéhez jussanak és felfedjék előttük a jövőt.
Sok középkori, kora újkori dokumentum leírja, mit fog mondani vagy tenni a megidézett szellem, és a mágusnak miként kell arra reagálnia. Istent magát is segítségül hívták, így számos megtisztulási rituálé előzte meg a szellemidézést (szexuális élettől való tartózkodás, böjtölés, imádkozás), hogy Isten méltónak találja a mágust a megidézéshez és megkötéshez nyújtott segítségre.
Rengeteg rituálé arra utasítja a tündért, kerülje a rémítő vagy csábító alakot, amikor megjelenik, ezekben az esetekben ugyanis a mágus kénytelen lenne kilépni az őt védő körből, és kitenni magát a tündér vagy démon jelentette veszélynek. A tündérek királyát, Oberont például számos rituálé arra szorítja, hogy gyermek képében jelenjen meg.
"Az új kutatásban azokat a kéziratokat fogjuk áttanulmányozni, amelyek a tündérek megidézésére és kiűzésére vonatkozó instrukciókat tartalmazzák, valamint az inkvizíció és a bíróságok tündérek mágiájával foglalkozó periratait" – nyilatkozta a BBC Historynak a projektet vezető történész.
Hozzátette: ahhoz, hogy a megfelelő szöveg- és kulturális környezetbe helyezzük a rituálékat, ismernünk kell a forrásokat, ahonnan a megidéző formulákat tartalmazó írások az ötleteiket merítették. Ennek segítségével ahhoz is közelebb kerülhetünk, hogy megértsük, a vizsgált korban milyen kapcsolatban álltak egymással az irodalmi, a folklór és a tudományos források.
Forrás: 24.hu; képforrás: Johann Heinrich Füssli/Wikipedia, fondosblackberry.com
