A hindu és buddhista mitológiában a naga, egy részben ember, részben kígyó testű, erős, jó megjelenésű félisten. A Nága-lókának, vagy Pátála-lókának nevezett földalatti királyságban élnek, amelyben egymás hegyén-hátán találhatók a drágakövekkel díszített mesés paloták. Más feltevések szerint ezek a díszes paloták víz alatt vannak.
A nágákat potenciálisan veszélyesnek és bizonyos értelemben az emberek fölött állónak tekintették. Állítólag Brahmá száműzte őket az Alvilágba, miután túlságosan elszaporodtak a földön. Majd az isten úgy rendelkezett, hogy csak az igazán gonosz, illetve a korai halálra ítéltetett embereket marhatják meg. A nágákat a vizekkel – folyókkal, tavakkal, tengerekkel és forrásokkal – is kapcsolatba hozzák, sőt, az esőfelhőket is uralják, és a kincsek őrzőiként tartják nyilván őket.
A buddhizmusban a nágákat gyakran ábrázolják bejáratok őreiként, vagy például Tibetben alacsonyabb rangú istenekként. Mucsalinda kígyókirályt – aki a mély meditációba merült Buddhát hét napon át védelmezte az esőtől – érzékletesen jelenítik meg a IX – XIII. század között Sziámban (ma Thaiföld) és Kambodzsában készült min-khmer Buddha ábrázolásokon.
A női nágák a hagyomány szerint feltűnő szépségű kígyóhercegnők. Az északkelet-indiai Manipur dinasztiában, a dél-indiai Pallavák és Funan uralkodó családja (a régi Indokínában) egy ember és egy nága frigyére vezették vissza a családfájukat. Ez nem lehetetlen, mert házasodhatnak emberekkel.
A művészetben a nágák állatalakban kobraként, csuklyával jelennek meg. Fejeik száma egytől hétig terjedhet, vagy akár ennél is több lehet. Emberi alakjukban fejük fölé sokfejű kígyópalást borul. Félig emberi lényekként testük alsó, köldök alatti része kígyóként tekeredik, fejük fölé pedig a kobra csuklyája magasodik. Gyakran láthatók hódoló testtartásban, amint a főistenek vagy hősök valamelyike csodás tettet hajt végre a szemük láttára. Szóval a nágák valamilyen nagy tett szemtanúi.
A nágák igen nagyhatalmúak, egyedül a garuda madártól félnek. Habár ezek a lények szeszélyesek, dühösen veszélyesek is, de nagylelkűek, ha tisztelik őket. Ezt nem árt észben tartani. Egyes népek nága szobrokat tesznek fák alá, ahol vadon hagyják nőni a növényzetet, így biztosítva búvóhelyet a kígyóknak.
A hindu mondakörre kitérve, a három legismertebb nága: Ananta Sésa, aki a hindu teremtésmítoszban a földet tartja és a világóceánban alvó Visnu-Nárájana ágyául szolgál; Vászuki, akit a világóceán megköpülésekor a köpülőt forgató kötélként használtak; és Taksaka, a kígyók királya. A modern hinduizmusban a kígyók születését srávana hónapban (júl. – aug.) nága-panycsamí napján ünneplik.
Hát, ez lenne a három legnevezetesebb nága. Ananta Sésa szintén a nágák királya, akárcsak Taksaka. Anantának nevezik, ami azt jelenti, hogy „örökkévaló”. Sok ezer csuklyája van. Visnut gyakran láthatjuk, ahogyan Sésa mellkasára dőlve pihen. Sésa az anyagi világon túli Okozati-óceánban lakik, és Visnut azzal szolgálja, hogy tekervényei által kényelmes „kígyóágyat” képez számára. Erre lepihenve Visnu megteremti az univerzumokat, beindítva ezzel a teremtés bonyolult folyamatát. Sésa ez idő alatt sok száz fejének csuklyájával védőernyőt alkot Visnu feje fölött. Bordó királyi ruhát visel, és gyöngysor díszíti. Egy drágaköves palotában, Mani Mandapában lakik. Szankarsannak és Anantadévának is nevezik. Mivel valójában az Úr Visnu kiterjedése, úgy tekintik, hogy nem különbözik magától Visnutól. Ananta Sésa fő feladata az, hogy elpusztítsa ezt az anyagi teremtést. Amikor eljön a pusztulás ideje, Ananta Sésa két szemöldöke közül megjelenik a háromszemű Siva, aki háromágú szigonyt tart a kezében. Siva ezután tizenegy Rudra (üvöltő) formában nyilvánul meg, amelyek együtt pusztítják el az egész univerzumot.
A nágák titokzatosabb, vadon élő képviselői egy fokkal talán agresszívebbek. A vad nága törzsek erdős, mocsaras területeken élnek. Nem kedvelik a többi fajt és a körülöttük élők sem kedvelik őket. Általában többnapi járóföldre nem található másik település egy nága falu környékén. A jó szomszédság nem jellemző. A vad nágák bizalmatlanok más fajok képviselőivel, és azok is jól teszik, ha gyanakvóak egy ilyen törzs területén áthaladva. A bizalmatlanságnak mind a nágák, mind a többi faj szemszögéből jó oka van. Kétségtelen, hogy egyes nága törzsek területein gyakrabban tűnnek el utazók. Persze ezek amúgy is veszélyes területek. Lakatlanok (a nágákon kívül), de vadban gazdagok, viszont mocsarak, ingoványok teszik nehezen járhatóvá. A mendemondák azonban mással magyarázzák az utazók eltűnéseit, és a nága falvakban felhalmozott kincsekről regélnek. Néha aztán zsákmányra éhes kalandorok bosszú, vagy igazságszolgáltatás ürügyén megtámadnak egy-egy nága falut. Aztán vagy feldúlják, vagy nem. Vagy találnak kincset, vagy nem. Bárhogyan is végződjön a dolog, a kapcsolatok nehezen rendeződnek.
A nágák bizalmatlansága a települések szerkezetén, az épületek kivitelezésében is meglátszik. Igyekszenek a számukra fontos helyeket védeni, és mások számára elérhetetlenné tenni. Természetesen kihasználják fajuk különleges képességét, hogy kígyóvá tudnak alakulni. A fontos helységek vagy épületek bejárata néha egészen szűk, csak kígyó alakban megközelíthető.
A nágák elsősorban vadászok. Jól ismerik a területüket, az ott élő állatok szokásait, elejtésük módját. Szívesen használnak mérgeket (elsősorban a sajátjukat), de a csapdaállításnak is mesterei. Mérgük ugyan kontaktméreg, de némely törzs ismeri a módját, hogy ételben alkalmazva is hatásos maradjon.
A nágák alakváltó képességeinek vannak persze korlátai. Az asszonyok nem képesek kígyóvá alakulni, ha várandósak, és a fiatal nágák sem képesek tudatosan átalakulni. Az alakváltás képességét öt-hat évesen sajátítják el, de néha, egy-egy sokkoló élmény hatására a kisebbek is ösztönszerűen átalakulhatnak. Ilyenkor, ha megnyugszanak, újra felveszik emberi formájukat. Általában igaz, hogy a nágáknak összpontosítaniuk kell a kígyóalak fenntartására, így esetleg, ha ebben az alakban alszanak el, vagy eszméletüket vesztik, a visszaalakulás megkezdődik. Noha áldásnak tekintik alakváltási képességüket, szívesebben időznek emberi formájukban.
Végül itt van két történet a nágákról. Az első természetesen a görög mitológiából származik. Ő Erekhtheusz, Athén legendás királya, Gaia gyermeke. Mint a földistennő gyermekei általában, Erekhtheusz sem emberi formával rendelkezett. A legendák szerint félig ember, félig kígyó alakja volt. Habár Gaia gyermeke volt, mégis Athéné nevelte fel saját gyermekeként, és így életre végéig védelmezője maradt. Erekhtheusz uralkodása alatt versengett Athén városáért a tengerek istene, Poszeidón és Athéné. Miután a versenyben Poszeidón sós vizű forrását hasznosságban Athéné olajfája legyőzte Erekhtheusz védelmezője egyben a város védője is lett. Azonban a nagy versenyről megemlékező templomot Erekhtheionnak nevezték el, mivel Erekhtheusz palotája az Akropoliszon állt, és így vált a szentélyek és templomok helyévé a város hegye. Ezt Athéné nem vette zokon, ám Poszeidón, mivel a versenyt is elvesztette, végleg haragra gerjedt, és háromágú szigonyával lecsapott Athén királyára és megölte. Szomorú vég. De legalább jó uralkodó volt. Nem tudni, Erekhtheusz nága volt-e vagy sem, de félig kígyó teste volt.
Forrás: osihvas.lapunk.hu
Képforrás: osihvas.lapunk.hu; qawithmohanji.wordpress.com; afantasyfoldje.qwqw.hu; secret-rp.wikia.com
