A vámpírokba - éjjel járó, vérszívó élőholtakba - vetett hit manapság leginkább romantikus vámpírregényekből táplálkozik, ahol a nevezett kreatúra többnyire ellenállhatatlanul vonzó, elegáns, sármos, művelt, kifinomult, ráadásul többnyire fejlett lelkiismerettel rendelkezik - ám akár sorsa csapdájában vergődő, emberi érzelmektől gyötört hősszerelmes, akár könyörtelen csúcsragadozó, meglehetősen távol áll az európai folklór vámpírjától.

(A "velencei vámpír" emblematikus fotója)

Hogy mennyire, azt jól példázza Plogojovics Péter legendája, aki a szerbiai Kisilovában élt és halt meg 1725-ben, hogy aztán holtából visszatérve kilenc falubelit öljön meg. A tetemet kihantolták, ám gyöngyfehér bőrű hollywoodi szépfiú helyett meglehetősen visszataszító látvány fogadta az exhumálás résztvevőit: a "holttest" körmei karomszerűvé növekedtek, szájából vér szivárgott, s úgy általában nem mutatta bomlás jeleit. Az esetet feljegyző osztrák provizor azzal zárja beszámolóját, hogy a férfi szívét cölöppel átszúrták, majd tetemét elégették.

A talán legrégebbi európai vámpírtörténetet egy 12. századi krónika örökítette meg: egy nő azt állította, hogy egy kevéssel azelőtt elhunyt és a Melrose-apátságban elföldelt pap bántalmazza őt rémítő éjszakai látogatásai során. A sírt felnyitó atyák azt tapasztalták, hogy a holttestből friss vér szivárgott. A "vámpírt" végül elégették.

(Fejét vesztett vámpír Gliwiceből)

Az első feltételezhető európai vámpírsírok a '90-es években kerültek elő (ugyan 1959-ben az angliai Southwellben egy új iskolaépület felhúzás közben napvilágra került egy 6.-8. századi csontváz, amelynek szívtájékán, vállain és bokáin fémpálcákat döftek át, a régész szakma szerint ez esetben nem beszélhetünk igazi vámpírtemetésről, hiszen a holttest korban megelőzte a vámpírmitológia európai felbukkanását. Hasonló a helyzet a 2005 és 2009 közt feltárt kilteasheen-i [Írország] maradványokkal: a két, valamikor az i.sz. 8. században elföldelt férfi szájába köveket tuszkoltak). 

(A 8. századi ír lelet, kővel a szájában)

A szlovákiai Prostesjovban 1991-ben egy templomi kriptában fedeztek fel különös temetkezést: a koporsót vasrácsokkal erősítették meg, a holttest felsőtestét elválasztották a lábaktól, s utóbbiakra köveket helyeztek. A sír a 16. századra datálható. 

Ugyanezen idő alatt Csehországban a Prágától északi irányban nagyjából 30 kilométerre elhelyezkedő Celakoviceben egy 10-11. századi nyughelyen 14, mindkét nembeli fiatal felnőtt földi maradványaira bukkantak - míg némelyikükre nehéz köveket helyeztek, mások felsőtestén fémrudakat szúrtak át. Azóta egyébként hasonló temetkezések sokasága került elő az országban, bizonyítva a vámpírokba, visszajáró halottakba vetett hit erejét.

(Mindhárom képen a  lengyelországi Drawsko)

A görögországi Leszbosz szigetén Mytilene városhoz közel egy hajdani török temető őrizte azt az 1994-ben feltárt középkori csontvázat, amelyet szó szerint beleszögeztek a koporsójába: nehéz vastüskéket ütöttek keresztül a nyakán, medencéjén és bokáin.

A kora-újkori Európa pusztító járványai közepette elterjedt volt az elképzelés, hogy a vámpír a mellé temetett, betegségben elhunyt személyek testéből táplálkozik, majd így megerősödvén az élőkre tör (egyben hozzájárul a kór terjesztéséhez). Ennek kapcsán komoly felelősség hárult a sírásókra: az ő feladatuk volt a tetemek közt beazonosítani a reménybeli vérszívókat, majd különböző módszerekkel megakadályozni, hogy szabadon garázdálkodjanak. Felismerésüket valószínűleg az ajkak közül szivárgó sötét folyadékra alapozták, ez ugyanis a vérivás látszatát keltette - valójában a pestises hulla gyakori tünetéről van szó. A váladék ráadásul átitatta a holttestet beburkoló gyolcsokat is, az archoz tapasztva a szövetet, ennek okán úgy tűnhetett, hogy a vámpír igyekszik átrágni a szemfedőt. A bomlás során keletkező testnedvek egyébként is könnyen elmarták a vékony lepleket, rálapátolva a baljós összképre.

Nagy szenzációt keltett a 2009-ben Velencében felfedezett női csontváz, amelynek szájába téglát tuszkoltak. A leletet feltáró antropológus, Matteo Borrini meggyőződéssel állította, a - egyébként szokatlanul magas kort, közel 70 évet megélt - hölgyet kortársai vámpírnak vélték. A nőt Lazeretto Nuovo szigetén, az 1576-os velencei pestis egyik tömegsírjában földelték el, s felmerült annak gyanúja is, hogy a tégla később, véletlenül pottyant az elnyílt állkapcsok közé.

Ugyanakkor a vámpírok elleni védekezés ezen módozata meglehetősen elterjedt volt a 16.-17. században, s noha a fenti lelet Itáliában egyedülálló, Lengyelországból több rokona ismert. Legutóbb idén májusban Kamien Pomorski területén tártak fel hasonló temetkezést: az elhunyt állkapcsai közé téglát erőltettek (méghozzá olyan hévvel, hogy a szerencsétlen jónéhány foga kitört). Mindemellett lábát is átszúrták, legalábbis erről árulkodik a rajta látható lyuk, ami arra enged következtetni, hogy a tetemet a földhöz cövekelték.

(A kamien-pomorski lelet, szintén kővel a szájában)

A lengyelországi vámpírsírok ismert képviselői a 2008-2009-ben Drawsko-ban feltárt nyughelyek. A 17-18. századi elhunytak közül kettőt a nyakára helyezett vas sarlóval, egyet megkötözve és a torkára tett kövekkel földeltek el. A tavalyi év sem volt eseménytelen e téren. Gliwice városától délre egy építkezés során négy, valószínűleg a 16. században elhalálozott személy sírja került elő. Valamennyiüket lefejezték és fejüket a lábukhoz tették. Az efféle eljárás tipikus példája a visszajáró holtak elleni védekezésnek, - noha szkeptikusabb hangok felvetették, hogy egyszerűen kivégzett bűnözőkről van szó.

Bulgáriában, a Fekete-tenger partján fekvő Szozopol üdülővárosban 2012-ben bukkantak különös sírra: körülbelül 700 éve élt "lakójának" mellkasából vaspálca állt ki. A nyomok alapján a férfi felsőtestét - amolyan biztos-ami-biztos alapon - többször is keresztülszúrták a vasrúddal, majd azzal együtt földelték el. A sír elhelyezkedése arra vall, hogy a "vámpír" előkelő, művelt személy, talán nemesember lehetett; Bozsidar Dimitrov, a bolgár Nemzeti Történeti Múzeum igazgatója még azt sem tartja kizártnak, hogy gyógyítóként, orvosként tevékenykedett. Elmondása szerint a középkorban az orvosi praxist körüllengte az ördöggel való cimborálás gyanúja: nem csoda, hogy a környezete tartott a jó doktor vérszomjas halottként történő "feltámadásától". Nos, minden jel arra mutat, hogy a középkori "kézifék" hatásos volt, s a feltételezett vámpír egészen 2012-ig békésen nyugodott.

Egy évre rá a szozopoli exkavációt végző kutatócsapat (Nikolai Ochakov és munkatársai) a Perperikonnak nevezett lelőhelyen (többek között) egy 35-40 év közti férfi csontvázára bukkant, akit egy, a vállán keresztülütött ekevassal szögeztek a földhöz. Hasonló vámpírsírokból egyébként több mint százat tártak fel Bulgária-szerte az utóbbi években - itt olvashattok további felfedezésekről (habár őszintén szólva a bulgáriai vámpírleletekről szóló újságcikkek olykor ellentmondásosak és pontatlanok, én legalábbis nehezen igazodtam ki rajtuk).

(A perperikoni férfi, vállában az ekevassal)

Az eddigiekből jól körvonalazható, hogy az európai vámpírhiedelmek centruma Kelet-Közép Európa, illetve a szláv kultúrkör és a Balkán (nem véletlen, hogy a vámpírmítosz romantikus újraéledése épp Drakula erdélyi legendájával kezdte diadalútját). A szláv, görög és román néphitben még a 20.században is eleven volt a vérszívó éjszakai lény - moroi, strigoi, upir, vjesci, upier, upyr, vrykolakas, stb -  emléke. A szóban forgó népekkel való szoros együttélés révén valamennyit a magyar folklór is megörökölt e baljós figurák tárházából...

Forrás, képforrás: hullo-eso.blogspot.com