Rejtélyes, titokzatos és bizarr dolgok mindenhol előfordulnak a nagyvilágban. Az egyik legjobb hely erre az alaszkai vadon, ahol bármikor, bármi el tud rejtőzni úgy, hogy senki nem veszi észre. Néha azonban előfordul mégis, hogy egy-egy szemfüles vadász, horgász vagy túrázó lát valamit, amire nem tud racionális magyarázatot adni, és egyszerűen csak elmondja, mit tapasztalt. Ilyenkor a hallgatóság vagy elhiszi a beszámolókat, vagy nem. Általában kinevetik a furcsa találkozások szemtanúit, de utóbbiak egyáltalán nem szórakoznak olyan jól, sőt, sokszor komoly lelki terhet jelent számukra a többiek hitetlensége, s főleg az, hogy néha nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudják feldolgozni az átélt tapasztalatokat.

Thomas Fisher, aki az alaszkai Ketchikanben él és lazachalászként dolgozik, a mai napig kitartóan állítja, hogy 1985 júliusában Yakobi Cove-ban, Alaszka délkeleti részén egy Óriáslábút látott. Akkoriban Thomas hajóján dolgozott egy Oliver nevű fiatalember. Aznap alighogy végeztek a munkával és kikötötték a hajót éjszakára, úgy százméternyire észrevettek egy hatalmas grizzlyt a parton, amint éppen vadászik. Az óriási medve szemmel láthatólag nem félt a közelségüktől. Valóságos szörnyeteg volt, Fisher három méter magasnak tippelte. Többször látta már korábban ezen a partszakaszon hajóútjai során. Valószínűleg ez lehetett a vadászterülete.

Már vagy tíz perce figyelték az állatot, amikor egyszer csak váratlanul megváltozott a viselkedése. Egyik pillanatról a másikra elfutott. Egyértelműen látszott, hogy ezt az erős ragadozót valami nagyon megijesztette. Úgy eliszkolt, mint a villám. Fisher azt mondta, soha életében nem látott még medvét így rohanni. Ekkor baloldalról megjelent valami nagy, fekete élőlény, amit Fisher és Oliver elsőre egy másik medvének hitt. Nem az volt. Ez a lény két lábon járt, mint az emberek és ő sem félt Fisherék közelségétől. Kijött a fák közül, olyan közel, hogy a két férfi tisztán láthatta. Úgy tűnt, jól megnézi őket. Külseje emberhez hasonlított, két lábon sétált, de mindenhol szőrzet borította. Termete legalább két és fél méter magas volt. Fisher negyvenöt éve él Alaszkában és ezen idő alatt milliószor látott medvét. Ez nem az volt. Egészen biztos benne, hogy amivel találkoztak 1985 nyarán, az egy Óriásláb lehetett.

Thomas Fisher élménye csupán egy a több száz beszámoló közül, melyeket ezekben az alaszkai régiókban jegyeztek fel. Az idős Al Jackson világéletében Prince of Wales szigetén élt. Amióta az eszét tudja, mindig történtek találkozások az itt élő óriási lényekkel. „Egyik barátom mesélte, hogy körülbelül tizenöt éves lehetett, amikor egy idősebb férfivel vadászott együtt, és az öreg azt mondta: ha valaha a Klawock hegyen vadásztok majd, vigyázzatok az ott élő nagy, fekete gorillákkal.” Az öreg azt is elmondta, hogy ezek a lények úgy jelölik ki a területeiket, hogy a kidőlt fákat fejjel lefelé a földbe állítják.

Dr. Robert Alley, aki az Alaszkai Egyetemen dolgozik, tíz évet áldozott arra, hogy az Óriáslábról szóló dokumentumokat tanulmányozza és legalább száz szemtanúval beszélt. Egy kis expedíció keretében elindult Jacksonnal a Klawock hegyre, hogy utánanézzen a lénynek. Találtak egy tisztást, ahol volt két cédrusfenyő, melyek egyenként 450 kilogrammot nyomhattak. Mindkettőt fejjel lefelé döngölték a földbe, legalább két és fél méter mélyen. A lefelé döngölt fákról egyébként már az 1940-es években is tettek említést. Nincsen semmi ésszerű magyarázat arra, mi történhetett a fákkal.

Az indián származású Woody Anderson hasonló találkozást élt át, mint Thomas Fisher, és ő is állítja, hogy amit látott, egyértelműen az Óriásláb volt. Woody Alaszkában született, s hagyományaiknak megfelelően halászatból, illetve vadászatból él családjával. Ha éppen nem e két tevékenységgel foglalkozik, Woody maszkokat farag a törzsi ceremóniákra és a turisták számára. Mivel azonban a faragás nem túl jövedelmező, kénytelenek a vadászatot és a halászatot mindennapos tevékenységként végezni. Így természetesen nagyon sok időt töltenek kint a vadonban.

Woody azokban a napokban az év utolsó vadászkörútjára indult a Prince of Wales szigetre. Ezúttal a húgát is magával vitte. Egyik este erősen fújt a szél és az eső is ráeredt. A hegy hátán ütöttek tábort, de olyan rossz volt az idő, hogy nem lehetett tüzet gyújtani. Így visszaültek a kocsijukba és lehajtottak a Sasfészek nevű kempinghez, amely tél lévén üres volt, de ők azért behajtottak a területre. Leparkoltak, hátrahajtották az üléseket és megpróbáltak aludni. Woodyt már ekkor rossz előérzet környékezte. Mint kiderült, a húga is érezte, hogy valami nincs rendben. Mintha figyelnék őket valahonnan.

Az eső közben elállt. Az erdőre nagy csend nehezedett. Túl nagy csend. Woodyban megszólalt a vészcsengő. Veszélyt érzett. Aztán meglátta és nem akart hinni a szemének. „A félelemtől összeszorult a szívem. Hatalmas volt ilyen közelről. Széles vállai voltak. Ha akarta volna, benyúlhatott volna az ablakon, hogy megsebesítsen bennünket, de nem tette.” Woody ordítani kezdett, a fenyegető szörny pedig eltűnt.

Bár sem Woody Andersonnak, sem Thomas Fishernek nincs bizonyítéka arra, amit látott, van olyan szakember, aki a róluk készült filmfelvétel alapján, az arcmimikájukat vizsgálva ki tudja deríteni, vajon hazudnak-e vagy sem. A vizsgálat pedig azt mutatta, hogy mindkét férfi igazat beszélt.

Forrás: Szörnyek és rejtélyek Alaszkában – 2010. – dok.film alapján írta: Csiribusz

Képforrás: alaskacryptozoologyinstitute.blogspot.com; peacesquatch.blogspot.com; pinterest.com