/A cikk idegen nyelvből lett átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimaradt vagy betoldódott. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sokszor előfordul, hogy különböző források némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja, mit hisz el a történetekből vagy mit nem. Hitelességüket sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/

Scott Carpentert mindig nagyon érdekelte a cryptozoológia, azon belül is az óriásláb történetei. Szabadidejében szívesen tanulmányozta azon erdős területeket, ahonnan a bigfoottal kapcsolatos beszámolók származtak. Így volt ez 2011. március 27-én is, amikor Tennessee állam keleti régiójában, a TVA rekreációs területén kutatott nyomok után. Ezen a hatalmas vidéken tömérdek tó, patak, kisebb-nagyobb szigetek, félszigetek, a nagy kiterjedésű Powell folyó található és óriási erdőségek terülnek el.

Scott egy tó partján álldogált, erdővel övezett kis szigeten, vállára szerelt kicsi kamerájával, amely a háta mögötti történéseket rögzítette, miközben egy húsz méternyi területet vizsgált át éppen. Az ösvényt, melyen haladt, mindkét oldalról olyan sűrű növényzet vette körbe, hogy a lelógó lombozat valósággal a fejét súrolta. Egészen elmélyült a koncentrációban, lassan mozogva pásztázta a túlsó partvonalat, hátha felvesz valami érdemleges dolgot a Bigfoottal kapcsolatban. Fogalma sem volt arról, hogy eközben valami figyeli őt és követi egészen a tó partjáig.

Egy furcsa lény emelkedett fel a háta mögött az egyik kis cédrusfa tövében. Ahogyan szó volt már róla, Scott mindezt nem látta, de a vállára szerelt apró kamera, amely a háta mögötti területet filmre rögzítette, többször is felvette a különös kreatúrát. Aztán Scott mégis megérzett valamit. Kellemetlen érzés volt, mintha figyelnék. Megállt és lassan hátrafordult. Egy darabig gyanakvóan nézelődött a sűrű lombok irányába, de nem látott és nem hallott semmi szokatlant, ezért megnyugodva folytatta az útját. Szerencsére a kirándulás hátralévő része gond nélkül zajlott le.

Másnap, immár kényelmes otthonában leült a számítógép elé, hogy visszanézze az előző nap felvételeit. Scottnak felrémlett egy pillanat a kirándulásról, amikor úgy érezte, valami van a háta mögött. Megfordult és látókörének perifériáján, mintha látott volna valamit mozdulni, de bizonytalan volt. Mi a fene lehetett az? - kérdezte magában. Most eszébe jutott a dolog, megkereste a felvételen azt a részt, és lassan el kezdte visszanézni a filmet. Nem hitt a szemének. Mi lehetett ez a furcsa dolog és hogy a túróba tudott anélkül közel kerülni hozzá, hogy észre sem vette, zajt sem hallott? Ez valami fura külsejű bigfoot? Scott nem tudta mire vélni a lényt, mert korábban nem nagyon hallott a kutyaemberről.

Feltöltötte a filmet a gépére és szerkesztővel, a kontraszt és fényerő beállításával elég élessé tudta tenni a felvételt ahhoz, hogy újra meg tudja nézni, ezúttal felnagyítva, közelebbről. A látványtól elborzadt. Szó szerint fizikai rosszullét vett erőt rajta. „Emlékszem, hangosan ziháltam és nyögtem, amikor megláttam ezt a 'túlvilági' lényt, amint mögöttem mozog. Belegondoltam, hogy megölhetett volna. Alig pár méterre volt tőlem.”

Scott behívta a feleségét, hogy nézze meg ő is a felvételeket. Amikor a nő belépett a szobába, azonnal látta a férfin a zaklatottságot, ezért meg is kérdezte, mi a baj. Scott csak annyit kért tőle, hogy nézze meg a filmet és mondja el, hogy szerinte mi van ott. Közben figyelte a felesége arcát, vajon milyen hatással lesz rá a felvétel. A nő éppolyan rémültté vált, mint ő. „Mi az isten ez?” - kérdezte. - „Hol van ez? Honnan való?” Scott elmondta neki, hogy a felvételeket ő készítette előző nap. „Soha ne menj egyedül, és mindig legyen nálad fegyver! Ez egy szörny!” - mondta izgatottan az asszony.

Beletelt pár hétbe, mire Scott feldolgozta mindazt, amit a filmen látott. Tényleg félt visszamenni az erdőbe. Minél többet foglalkozott a dologgal, annál egyértelműbb lett számára, mekkora szerencséje volt, hogy épségben hazatért az erdőből. Az elkövetkezendő időt annak szentelte, hogy minél többet tudjon meg a kutyaemberről. Így jutott el Linda Godfrey írónőhöz, aki jól ismerte a témát és nem egy könyve jelent már meg a kutyaemberről. Scott felvette vele a kapcsolatot. A nő nagyon segítőkész volt és kíváncsi lett a videofelvételre. Próbálta megnyugtatni Scottot azzal, nincs tudomása arról, hogy valaha bárkinek baja esett volna a kutyaember által. Scott azonban aligha nyugodott meg, ha eszébe jutott, milyen óvatosan settenkedett utána a lény és milyen kevesen múlott, hogy elkapja őt.

A fenti történet nem pontos fordítása az eredetinek, de azért a lényeget, remélem, sikerült átadnom vele. Talán el tudjuk képzelni, hogy a szegény Scott mit érezhetett és mennyire felzaklathatta az eset. Bizony elég félelmetes belegondolni, hogy egy farkasemberhez hasonlatos lénnyel kettesben vagy egy erdőben, még akkor is, ha már csak utólag tudatosul benned. Ráadásul még az a hátborzongató gondolat is hozzájárul, hogy pár méterre volt mögötted, bármikor rád vethette volna magát, de nem tette. És ez itt a lényeg azt hiszem, hogy nem tette, noha ezek szerint mestere az álcázásnak. Mégis hagyta Scottot elmenni.

Forrás: dogman-monsters-are-real.blogspot.com - Fordította: Csiribusz