A Hoan Kiem tavi szörnyeteg
2016. május 23. írta: Csiribusz

A Hoan Kiem tavi szörnyeteg

Vietnam Loch Nessének nevezik a Hanoi szívében található Hoan Kiem tavat, amely állítólag egy legalább hatszáz éves és majdnem hat méter hosszú szörnyet rejt. A teremtmény létezését sokáig csak ősi legendának tartották, ám az elmúlt években készült felvételek azt bizonyítják, hogy egy valódi, eddig még ismeretlen teknősfajról lehet szó.

hk0.jpg

A korabeli mondák úgy tartják, hogy Ho Hoan Kiem hajdani király, a tavon csónakázva veszítette el a kardját, amikor azt egy hatalmas teknős elragadta tőle és a tó közepén lévő aprócska szigetre vitte, ahol ma már egy pagoda található. A király megpróbálta visszaszerezni a kardját, de a teknős megragadta azt, és elmerült vele a habokban. A szörnyeteget az ezt követő években többször is látták, szájában a király kardjával, és hamar felfigyeltek arra, hogy a lényt megpillantó hercegek, parasztok, halászok sorsa minden ilyen eset után szerencsés fordulatot vett.

Hol karddal a szájában, hol anélkül, a tóban azóta is időről időre felbukkan a hatalmas szörnyeteg, amelynek mérete a beszámolók szerint elérheti akár az öt-hat méteres hosszúságot is. Az óriásteknős nyugalmát természetesen nem szabad háborgatni, mert bár az állat szerencsét hoz annak, aki megpillantja, de azt, aki háborgatni merészeli, magával ragadja a mélybe.

Ma már a szerencsések vannak többen, sőt az elmúlt években több alkalommal is sikerült lefényképezni a Hoan Kiem tavi szörnyet, amelyről a Financial Times egyik tudósítója, Simon Busch azt nyilatkozta, hogy bizonyosan létezik, de rendkívül magányos lehet. Egyetlen beszámoló sincs, amely szerint a Hoan Kiem tóban egynél több óriásteknőst figyeltek volna meg.

E teremtmény felbukkanását, már a 15. század óta folyamatosan figyelemmel követik, dokumentálták, így kétségtelenül létezik, ellenben elgondolkodtató, hogy ezek szerint több mint hatszáz éves. Ugyanakkor a leghosszabb életű teknősök a galapagosiak csak feleennyi ideig élnek.

A Hanoi Nemzeti Egyetem közelmúltban nyugdíjba vonult professzora, Ha Dinh Duc is évtizedeken keresztül kutatta a legendás szörnyeteggel kapcsolatos beszámolókat és úgy véli, hogy ez a félelmetesen hosszú életű állat – amelynek létezésében semmi oka kételkedni – az utolsó egyede saját fajának, és amikor elpusztul, vélhetően a tudomány számára ismeretlen teknősfaj fog kipusztulni. A professzor azonban azt is hozzátette, hogy az állat méretére vonatkozó becsléseket meglehetősen túlzónak találta.

A Hoan Kiem tavi szörnyről készült filmek és beszámolók vizsgálata alapján úgy véli, hogy a matuzsálemi korú teknős – amelynek másolatát viaszból elkészítették – másfél, maximum két méter hosszú és kb. egy méter széles lehet, ami természetesen szintén egyedi a teknősök világában.

Forrás: Hihetetlen magazin / 2009. december - lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: caosu.net.vn

A bejegyzés trackback címe:

https://csiribusz.blog.hu/api/trackback/id/tr278740508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csiribusz 2016.05.23. 17:38:27

Én is láttam, amikor képet kerestem, de őszintén szólva nem győzött meg, bár átvitt értelemben ekkora hatalmas teknőst is lehet szörnynek tekinteni. :-)
süti beállítások módosítása