Különös hírek terjengtek húsvét előtt egy francia határhoz közeli luxemburgi kisvárosban, Dudelange-ben. Egy háziasszony nem kevesebbet állított, mint azt, hogy az óváros egyik házában látta Meluzinát, a kígyófarkú asszonyt, akinek legendáját Franciaországon keresztül Luxemburgon át, egészen Csehországig számos helyen ismerik.

A hölgy meglehetősen szűk szavú volt, és csak annyit állított, hogy azon a szombat éjjelen a démoni Meluzina végigsiklott az ódon épület egyik folyosóján, s mire ő felsikoltott, a titokzatos teremtmény már ki is röppent az ablakon az éjszakába. Nem kísértet, hanem hús-vér teremtmény volt, amit látott, sőt a lény feltűnését, a furcsa altestének nyomai is bizonyítják, amelyek a poros padlón jól láthatóak voltak. A nő csak az eset utáni negyedik napon mert beszámolni a találkozásról, mivel attól félt, hogy Meluzina átka őt is utoléri.

De ki is ez a Meluzina? A kelta eredetű név jelentése: „vízi nimfa”, ám a francia legendakör csodaszép testű asszonya, aki alsó fertályán szombatonként kígyófarkat növeszt, nyilvánvalóan nem lehet nimfa. Ráadásul egy vízi nimfa – vagy ahogy mi ismerjük – sellő, miként volna képes repülni? Mert, mint látni fogjuk, Meluzina egy igen különös teremtmény. Egy csodálatos nő, aki időnként képes átváltozni kígyóvá, sőt, mint az a korabeli ábrázolásokból kitűnik, denevérszerű szárnyai segítségével a molyemberhez vagy denevéremberhez hasonlóan repülni is képes.

Az a tény, hogy Meluzina középkori története évszázadok óta igen széles körben ismert, és mivel nem a dudelange-i asszony az egyetlen, aki az elmúlt időszakban látta, vagy látni vélte a titokzatos teremtményt, számos nemzetközi konferenciát rendeztek már az úgynevezett Meluzina-kutatók. Legutóbb 1997-ben a cseheknél, és a széles látókörű kutatók történeti, irodalomtörténeti, ikonográfiai-heraldikai, archeológiai, művészettörténeti, zenei vizsgálataik eredményeit osztották meg egymással. Ezekből ma már tudjuk, hogy lényegében minden cseh várnak, kastélynak megvan a maga Meluzinája, amelyet Franciaország után Csehországban ismernek a legtöbben, pedig a legenda egyesek szerint luxemburgi eredetű.

Úgy hírlik ugyanis, hogy Meluzina Elinas skót király és tündéri származású felesége Présine házasságából született különös képességű gyermek volt, akinek természetfeletti ereje testvéreiével együtt már gyermekkorban megmutatkozott. Ráadásul emiatt apjuk, örökre elzárta őket a külvilágtól.

A három testvér közül Meluzina azzal vált különlegessé, hogy állítólag anyja átkának köszönhetően időnként – havonta egy alkalommal – deréktól lefelé kígyóvá változott. A fiatal lány a szigorú elzárás ellenére megismerkedett Luxemburg alapítójának Sigefried grófnak a fiával, Rajmondin Forez gróffal, és valamikor az 1200-as évek elején össze is házasodtak. Ám Meluzinának érthető okokból az volt a kikötése, hogy Rajmondin havonta egy nap – egyes források szerint szombaton, mások szerint szerdán – és egy éjszaka erejéig nem láthatja őt sem az ágyban, sem az asztalnál, és még csak meg sem próbálhatja kitalálni, hogy mit is csinál ezen a napon az asszony. Minden hónap első szerdáján – vagy szombatján – tehát Meluzina visszavonult a kazamatákba, s város alatti rejtekhelyre, hogy senki se láthassa őt másnap reggelig, s így ne tudódjon ki rejtélyes átalakulása, anyai átka.

Házasságuk egy ideig harmonikus nyugalomban telt Lusignan várában, és a férj tiszteletben tartotta felesége kérését, aki cserébe boldogan látta el a szerető hitves és gyengéd anya szerepét. Tíz fiút szült és jobbágyai is a szeretett úrnőként néztek fel rá. Rajmondint azonban nem hagyta nyugodni a különös kitétel. Ráadásul Meluzina olyan csodálatos nő volt, hogy a férj egy nap megleste az ajtóba fúrt lyukon keresztül az épp fürdőző asszonyt, de amint megpillantotta kedvesét, földbe gyökerezett a lába. Meluzina ugyanis épp meztelenül fürdött, a haját fésülte, ám deréktól lefelé kígyófarka volt, amellyel a fürdővíz felszínét verdeste.

A megdöbbent férj egy ideig megtartotta a titkot, ám egy későbbi családi veszekedés alkalmával Meluzinát hazug kígyónak nevezte, mire az asszony teljes testében kígyóvá vált, s mint valami sárkány, zokogva kirepült az ablakon, más fordítások szerint levetette magát a mélybe, és eltűnt a ködös Alzette folyóban.

A legenda azonban furcsa fordulatot vett, amikor kiderült, hogy Meluzinát vagy a szellemét állítólag évszázadokon át látták, amint kígyófarkával az Alzette vizét csapkodja, sőt állítólag annak idején egy éji órán többször is meglátogatta két kisebb fiát, Antoine-t, akiből luxemburgi fejedelem lett, és Renaudot, akiből cseh király. A két fiú szentül állította, hogy anyjukkal rendszeresen találkoztak, és bár a nő elkeseredett volt sorsa miatt, sosem tűnt másnak, mint hús-vér embernek.

Férje előtt azonban soha nem jelent meg szellemalakban, de állítólag titokban mindenhová elkísérte a grófot, aki Rómába zarándokolt és remeteként élte le életét. Időnként énekelt urának, majd halála előtt három nappal értesítette őt a bekövetkezendő végzetről. Mindezt később valamennyi leszármazottja megtapasztalta, sőt esetenként Meluzina szelleme siet a rokonságot fenyegető veszélyek kivédésére, akár a család vagyonának megőrzésére is. Ennyi tehát a különös legenda, amelyet Jean d'Arras párizsi könyvkereskedő 1393. augusztus 7-én befejezett terjedelmes művében az utókorra hagyott, és amelyben a Luxemburg-dinasztia Meluzinától való származását igyekezett bebizonyítani.

Ám a legenda mindig legenda marad, és semmi kézzelfogható magyarázatot nem ad arra, miként láthattak az elmúlt évszázadokban oly sok helyen Franciaországtól Csehországig több tucatnyian egy különös, kígyótestű repülő teremtményt...

Forrás: Hihetetlen magazin / 2006. június – Török Mór írását lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: cs.wikipedia.org; vkol.cz