/Az őszinteség kedvéért el kell mondanom, vannak cikkek, melyek idegen nyelvből lettek átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarosítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják ugyanazon történeteket, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja mit hisz el belőle, és mit tart ostobaságnak. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/
Néha előfordulnak az életben olyan furcsa események, amelyeket nehéz megmagyarázni, nehéz velük mit kezdeni. Ilyenkor nem könnyű megállapítani, hogy a rejtélynek a szörnyekhez, a szellemekhez, az idegenekhez vagy valami egészen más dologhoz van-e köze. Egy ilyen eset történt az Egyesült Államok Illinois államában is, amelynek nyomában csak rejtély és zavarodottság maradt.
Illinois déli része már azelőtt is át volt itatva régi, bizarr históriákkal, mielőtt a titokzatos betolakodó megjelent, hogy terrorizálja a vidéket. Az indiánok és a korai telepesek gyakran beszélték el tapasztalataikat sokféle furcsa jelenségről, mint a különös fénygömbök, a homályos fantomok vagy egyéb ijesztő entitások, melyek az erdőkben vadásztak; hallottak bizarr üvöltéseket, visítást, sikoltásokat az éjszakában. A bennszülött törzsek ezen földjét elátkozott helynek tartják, ahol elátkozott szellemek járkálnak. Ki is érdemelte a régió a becenevét: az Ördög Konyhája. A helyet, melyet régóta áthatottak a paranormális jelenségek, mind a telepesek, mind az indiánok gondosan elkerülték.
Aztán egy napon, Illinois délkeleti sarkában egy Enfield nevű kis településen különös dolog történt. 1973. április 25-én estefelé, a tízéves Greg Garrett vidéki házuk udvarán játszott épp, miközben szülei odabent nézték a tévét. A szülők nagyon megijedtek, amikor a kisfiú egyszer csak berontott a hátsó ajtón keresztül, majd hisztérikus sírásba tört ki és egy egészen hajmeresztő történettel állt elő. Azt állította, hogy miközben a kertben játszott, egy undorító, torz szörnyeteg kiugrott a sötétből és rátámadt. A kisfiú szerint a lény nem evilági volt; másfél méter magas lehetett három lábbal; rövid, csonka karján hegyes karmú kezekkel. Testét szürke, iszapos bőr borította és aránytalanul nagy, vörös szemei voltak. A rosszindulatú bestia előrelépett, rátaposott a fiú lábára, karmaival kiszakítva a cipőjét. A rendőrség, amely a szülők bejelentése nyomán kivonult, nem találta semmi nyomát a lénynek, amit a kisfiú leírt.
Alig félórával később egy másik jelentés is befutott a rendőrségre, ezúttal Garrett-ték szomszédjától, Henry McDanieltől. Náluk McDaniel gyerekei figyeltek fel először a karcos hangra, amely a házon kívülről jött. Egy idő után már a férfi is hallotta a fura zajt. Arra gondolt, valamilyen állat okozhatja, talán kóbor macska vagy kutya, ezért úgy döntött, hogy utánajár. De amikor kinyitotta az ajtót... amit látott, az nem kutya volt. A tornácon ott állt fenyegetően egy bizarr szörnyszülött, melynek leírása tökéletesen megegyezett a kis Greg Garrett állításával, amit a lényről mondott félórával korábban. McDaniel később így írta le a hatóságoknak: „Három lába volt, rövid teste, két kis rövid kar jött ki a mellkasából, és rózsaszín szeme akkora, mint a zseblámpa. Állva nagyjából másfél méter magas lehetett, szürkés színű... és próbált bejutni a házba.”
Féltve az életét, McDaniel azonnal becsapta a szörny előtt az ajtót, majd a pisztolyáért rohant. Amikor újra feltépte az ajtót, a szörny még mindig ott kaparászott és állítólag úgy fújt az emberre, akár egy vadmacska. McDaniel többször is kétségbeesetten rátüzelt a bestiára, míg el nem pusztul, ám állítólag szédületes iramban ugrott el, háromszor is húszméteres látványos ugrást tett, mielőtt végleg eltűnt a sötétben. A rémült férfi ezek után felhívta a rendőrséget azzal, hogy látott egy szörnyet az űrből. Amikor a hatóság emberei átkutatták a területet, találtak pár lábnyomot, amelyek legalább tíz centiméter szélesek voltak és úgy néztek ki, mint a kutyanyomok annyi különbséggel, hogy míg azokon négy ujjpárna szokott lenni, ezen hat volt; egyértelműen látszott, hogy három lábon jár, de egyik lábnyoma kisebb, mint a másik kettő. Találtak néhány karcolást is a ház külső oldalán, ami alátámasztotta, hogy a lény megpróbált bejutni, de mindennek ellenére a hatóság mégis szkeptikus maradt McDaniel történetével szemben.
Mindettől függetlenül a lény még egyszer felbukkant a sötétben McDaniel házának közelében május 6-án, a hajnali órákban. A férfi három óra tájban arra ébredt fel, hogy a szomszéd kutyája izgatottan ugat. Felkelt, hogy utánanézzen, mi okozza a felfordulást. És akkor megpillantotta az otthonához közeli vasúti síneknél ugyanazt a szörnyet, amit korábban. A lény lomhán menetelt a vasút mellett, s ezúttal McDaniel nem lőtt rá, csak bámulta zavartan néhány percig, ahogyan a síneknél kószált, s míg bele nem olvadt az éjszakába.
McDaniel bizarr beszámolói hamarosan szárnyra kaptak és „Enfield-i Horror” néven váltak ismertté. A látogatók özönleni kezdtek, hogy megpillanthassák a szörnyet, és olyan nyilvánosságot hoztak magukkal, ami nem használt a csendes, vidéki városkának. Eljutottak addig a pontig, amikor már maga a seriff szólította fel McDanielt, álljon le őrült történeteivel annak érdekében, hogy a szóbeszéd abbamaradjon. Mindennek dacára az emberek továbbra is tömegesen jöttek a kisvárosba. Bár a legtöbb látogató pusztán kíváncsiságból jött szörnynézőbe, azért akadtak páran, akik ambiciózusabb szörnyvadászok voltak, állig felfegyverkezve érkeztek és ölni akartak, teljesen mindegy, hogy mit. A helybeli lakosok aggódva figyelték a fejleményeket, ez volt az utolsó dolog, amit akartak, hogy korábbi csendes, békés közösségüket, egy csapat ravasz, izgalomkereső dúlja szét, miközben csőre töltött puskával, alkoholmámorosan mászkálnak az erdőben.
Néhány szörnyvadász tovább hergelte az érdeklődést, amikor saját észleléseiket világgá kürtölték. Két vadász Indiana államból – Mike Mogle és Roger Tappy – azt állította, hogy szemtanúi voltak, amikor egy nagy, „szürke majom” átlendült a bozótoson, de túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy lelőhették volna.
Egy másik eset arról számol be, amikor öt vadászt letartóztattak a vadászati szabályok megsértése miatt, s mert veszélyeztették a közbiztonságot, amikor sorozattüzet nyitottak, s amiről azt állították, hogy azért tették, mert észrevettek egy szürke, szőrös lényt az erdőben. A vadászok még azt is mondták, hogy golyóik eltalálták a lényt, de nem voltak rá hatással. A seriff nem hitte el egy szavukat sem, úgy vélte, alkohol-befolyásoltság alatt álltak.
Az utolsó megfigyelés egy négyfős csoporthoz kötődik, akik a területet fésülték át. Egyik közülük Rick Rainbow, aki az indianai Kokomo város WWKI rádióállomásának hírigazgatója. Ez a kis csapat azt állította, hogy láttak egy szürke, görnyedő, majomszerű teremtményt átszökellni az erdőn egy elhagyatott ház közelében, nem messze McDaniel telkétől. A titokzatos dolgot bejelentették, mely nagyobb sebességgel mozgott, mint egy futó ember, s végül eltűnt az erdőben. Ezúttal a lény valami vérfagyasztó, jajgató hangot adott ki, amiről Rainbow azt állította, hogy hangszalagra rögzítette.
Tehát mi a fene lehetett ez az Enfield-i horror néven elhíresült dolog? Számos elmélet született az évek során, hogy megérthessük a bizarr történetet. A legnépszerűbb elképzelés az, hogy egy elszökött kenguru volt a tettes, ezzel magyarázva a lény nagy szökelléseit; a három lábra pedig a magyarázat, hogy bizonyára a rossz látási viszonyoknak köszönhető, hogy mindenki három lábat látott. A probléma itt az, hogy a kenguru egyáltalán nem úgy néz ki, mint az a lény, amelyet leírtak. A lábnyomai is mások, mint amit találtak, s amikor felvetették ezt a teóriát McDanielnek, azonnal elvetette mondván: „ez nem kenguru volt”. Aztán felvetődik a gondolat, hogy talán egy majom lehetett, de ez sem igazán illik a lény leírásához. A megfigyelések aztán felsorolnak több evilági állatot: nagy kutyákat, borjakat, lovakat, medvéket, szarvasokat, vadmacskákat. Aztán felmerült a félresikerült genetikai kísérletek gondolata, ahol idegen ámokfutóként riogatott a lény, megint mások démont emlegetnek.
Persze van egy másik lehetőség is, miszerint az Enfield-i horror nem is történt meg. Ha figyelembe vesszük, hogy csak két szemtanú van: Henry McDaniel, és a kis Garrett-fiú. Azt is mondják, előbbi később visszavonta a jelentését, és ő találta ki az ijesztő történeteket. A vadászoknak, akik állításuk szerint látták a lényt, feltételezhetően a történetek befolyásolták a beszámolóikat, vagy a pánikérzés miatt tévesen azonosították az erdei állatokat. Tény, hogy az Enfield-i horror jelensége tömeghisztériává nőtte ki magát, s ezzel kapcsolatos tanulmányt folytatott 1978-ban egy csapat szociológus a Nyugat-Illinois-i Egyetemen David L. Miller vezetésével, ahol azt vizsgálták, hogyan lehet befolyásolni nagyobb csoportokat, vagy emberek tömegeit csoportos érzelmekkel, mint a pánik, hisztériák, kollektív víziók, és a szuggesztibilitás szélsőséges esetei. Tehát a kutatók szerint az Enfield-i horror központja volt egy maroknyi észlelésnek, amely aztán pánikot okozott, amit még feltupírozott a média, a lakosság körében terjedő eltúlzott pletykák, mígnem a hisztéria járványos méreteket öltött.
Nem valószínű, hogy valaha is megtudjuk, valóban létezett-e a lény, vagy csupán egy téveszmének, társadalmi hisztériának a terméke. 1973 után a lényt soha többé nem látták, így nehéz leellenőrizni, mi is történt. Érdekes megjegyezni, hogy 1941-42-ben hasonló észlelések voltak Mt. Vernon faluban, amelynek talán nincs köze az Enfield-i horrorhoz, de alig hatvanöt kilométernyire fekszik a Enfieldtől. Ezekben a jelentésekben a helyiek azt állították, hogy egy furcsa kinézetű állat terrorizálja a környéket, amely képes hatalmas ugrásokra, kicsit úgy néz ki, mint egy pávián, és őt hibáztatták egy sor rejtélyes halálesetért, amely a helyi állatállományban történt. Nem egyértelmű a kapcsolat az Mt. Vernon-i és az Enfield-i között, de nem kizárható, hogy ugyanarról a lényről van szó. Azóta sem hallani hasonló incidensről egyik helyen sem.
Forrás: mysteriousuniverse.org – fordította: Csiribusz
Képforrás: visitcryptoville.com; frontiersofzoology.blogspot.com; theparanormalguide.com
