/Az őszinteség kedvéért el kell mondanom, vannak cikkek, melyek idegen nyelvből lettek átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarosítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják ugyanazon történeteket, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja mit hisz el belőle, és mit tart ostobaságnak. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/

A nagyapám is és az apám is sokat ivott, de én soha, egyetlen kortyot sem. Ennek van egy konkrét oka. Amikor még kisgyermek voltam, kemény időket éltünk, szegénységben nőttem fel. Nagyapámnak és apámnak soha, egyetlen becsületes munkanap nem volt az életében. Nagypapa nem volt túl jó ember, de úgy játszott a klarinétján, mint egy igazi művész. Apámat is ő tanította harmonikázni.

Minden karácsonykor a barátaik egy csoportjával összegyűltek és házról házra jártak karácsonyi dalokat énekelve. Cserébe pénzt kaptak, amivel később a kocsmába mentek és ott eldorbézolták az összeget.

Egyik karácsonykor aztán engem is magukkal vittek. Ahhoz még túl kicsi voltam, hogy hangszeren játsszak, de kezembe nyomtak egy triangulumot, és azt mondták, néha-néha üssem meg.

Azon az éjszakán esett a hó, nagyon sötét volt és olyan hideg, hogy szinte belénk vágott, mint a kés. Lefelé hajtottuk a fejünket, így vánszorogtunk át a havon. Végül nagyapám megállt egy nagy ház előtt, amely karácsonyi fényben úszott. Bekopogtatott a bejárati ajtón, mi pedig játszani kezdtük a régi karácsonyi dalokat. Egyszer csak a ház ajtaja kitárult és én megpillantottam egy fiatal nőt, amint a küszöbön állt. A kezében poharakkal teli tálcát tartott. Hirtelen leemelt egy poharat és mosoly kíséretében kínálta nagyapám felé. Az öreg a kezét dörzsölgette örömében, ahogyan átvette az italt.

Amikor felnéztem, fölötte az egyik ablakban megláttam egy arcot, amint az árnyékból kikukucskál, de olyan förtelmes arc volt, amit nem tudok szavakkal leírni. Visszanéztem az asszonyra, aki az ajtóban állt. Az ő arca is taszító volt. Mielőtt bármit tehettem volna, nagyapám a szájához emelte a poharat és nagyot kortyolt az italból. Ekkor az asszony kísérteties, gyermeki hangon megszólalt: „Ó, kedves Uram! Maga vért ivott.” Ezzel az ajtó be is csapódott.

Nagyapám hátratántorodott és a pohár kiesett a kezéből. Az üveg fülsiketítő csattanással tört össze, nagyapa pedig a hóra zuhant. Innentől kezdve nem sokra emlékszem. Úgy rémlik, a hajnali fényre ébredtem. A hóban fekve találtam magam. A többiek körülöttem feküdtek, ők is ébredeztek. Apám feltápászkodott és megdörzsölte a fejét.

Az asszony eltűnt, a ház be volt deszkázva, elhagyatottnak látszott. Semmi más nem emlékeztetett az éjszakára, csupán a hóban vöröslő folt, ahol a pohár eltörött. A nagyapám ott feküdt mellette a hóban, felduzzadt, lila arccal. Halott volt. Gyorsan hazasiettünk és hívtuk a rendőrséget. A nagyapám holttestét a hullaházba vitték. Apám elmondta nekik mi történt, de szerintem egy szót sem hittek el a meséjéből. Azt állították, hogy a ház több, mint száz éve lakatlanul áll.

Ezután az éjszaka után az apám nem volt többé az az ember, aki annak előtte. Soha többé nem ivott egyetlen csepp alkoholt sem, és gondoskodott róla, hogy én se tegyem.

Forrás: scaryforkids.com – Fordította: Csiribusz; képforrás: flickr.com