Idegenszerű furcsa lény
2015. szeptember 28. írta: Csiribusz

Idegenszerű furcsa lény

Idegenszerű furcsa lény maradványaira bukkantak Oroszországban. A tudósok egyelőre csak a fejüket vakarják, az ufóhívők pedig bizonyítékot látnak a földönkívüliek létezésére.

 

orosz-alien650x433.jpg

 

A rejtélyes piciny koponyát a Finn-öböl közelében található Szosznovij Bor városában találta meg két helyi lakos, a Leningrád Atomerőmű kiszolgálására épített településen áthaladó folyó partján. A megtalálók először azt hitték, hogy egy csirkeembrió maradványaira bukkantak, de miután szakértőknek is megmutatták, kiderült, hogy nem tudni, pontosan mit is találhattak – írta a Daily Express. 

 

 

Egor S. Zadereev, a krasznojarszki biofizikai intézet biológusa a helyi sajtónak kijelentette: elsőre nem lehet megmondani, hogy egészen pontosan milyen állat maradványai bukkantak elő. „Részletes vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, milyen lény vagy organizmus ez” – mondta el a szakértő.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a furcsa lény maradványait Moszkvába küldték, további vizsgálatokra. De vannak, akiknek már nem kellenek mindenféle hosszas vizsgálatok, hogy tudják, mi lehet a furcsa lény. Kik mások is lennének, mint az ufóhívők, akik egészen biztosak benne, hogy egy földönkívüli maradványai kerültek elő a folyóparton.

Forrás: 24.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csiribusz.blog.hu/api/trackback/id/tr217849304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása