A gonosz autó
2015. szeptember 28. írta: Csiribusz

A gonosz autó

A történelem folyamán rengeteg olyan, balszerencsét hordozó eszköz leírásával találkozhatunk, amelyek számos problémát okozott hajdani tulajdonosainak. Ilyen volt az az autó is, amelyben a merénylők 1914 nyarán Szarajevóban agyonlőtték Ferenc Ferdinánd trónörököst. Ez volt a jel az első világháború kitörésére, és a nagy vörös, hatszemélyes kocsi a későbbi gazdáinak sem hozott szerencsét.

 

kocsi.jpg

 

A jármű néhány évig egy bécsi múzeumban állt, aztán Bosznia és Hercegovina kormányzójának tulajdonába jutott. Ám szinte minden úton balesetet szenvedett az utasa és a sofőrje. Végül úgy látták, hogy a kocsi igen „rosszindulatú”, gazdája már-már ideg-összeroppanást kapott miatta.

Újabb birtokosa egy gazdag bosnyák lett, akinek egyik útja során a motor megállt, és nem volt hajlandó elindulni. Végül egy váratlan pillanatban, amikor már senki sem számított rá, a szerkezet emberi beavatkozás nélkül mégis elindult, és halálra gázolta tulajdonosát.

Forrás: Hihetetlen magazin / 2015. október

Képforrás: magyartudat.com

A bejegyzés trackback címe:

https://csiribusz.blog.hu/api/trackback/id/tr167849244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása