Az Appalache-hegységben többször láttak már titokzatos lényeket, melyek egyikére megpróbál rálelni a trapperek és vadászok egy kisebb csoportja. A nyugat-virginiai Brexton megyében kelt életre az árnyéklény története, mely az elmondások alapján hatalmas teremtmény. A beszámolók szerint éjszakai lény, az árnyékban él és lopakodva mozog. 2-2,5 méter magas és nagyjából 150-250 kiló között mozoghat a súlya. A fogai szokatlanul nagyok és ami a legfurcsább, hogy mintha külső váza lenne. 

Az 1800-as években, a polgárháború alatt bukkant fel először, amikor öt uniós katonát megtámadtak. A holttesteket annyira megcsonkították, hogy azt sem lehetett megállapítani, pontosan mit tettek velük. Sőt, az erdő mélyén megcsonkított állattetemeket is találtak olyan helyeken, amelyek elszigeteltek, ember által nem jártak. Csak néhány ember látta a lényt, néhány remete, aki arrafelé élt.

Egy szemtanú, aki egy nap bejárta a környéket és vadászgatott, így emlékezik furcsa élményére: „Alkonyodott, épp indulni készültem, de nem tudtam beindítani a terepjárót. Egyre sötétebb lett és én tudtam, ha még éjjel ki akarok jutni innen, jobb, ha elindulok.” Elindult hát gyalogosan a kivezető ösvényen, amikor zajt hallott a völgyből. „Ekkora lényt életemben nem láttam. Több, mint két méter magas volt, éjfekete, és kívül mintha csontos váza lett volna.” A lény csendben és gyorsan mozgott. A vadász nagyon megijedt és körbepillantott, hol találhatna menedéket. A közelben volt egy hatalmas kő. Végül ide guggolt, szorosan a kő mellé préselődve. Így reszketett vagy félóráig mozdulatlanul, amikor is bátorságot véve magán felrohant a szomszédos domboldalon és sikerült elmenekülnie.

Az oknyomozók úgy döntöttek, hogy éjszaka keresgélnek tovább. Bármennyire nem tetszett, szembe kellett nézniük a gondolattal, hogy a lény nem evilági. Ez csak még veszélyesebbé tette a helyzetet, ráadásul 10-20 év óta nem volt újabb beszámoló a lényről.

Az est folyamán friss vérnyomokra akadtak, amely egy nem rég elejtett szarvastól származott. Végül a hőkamera valami ismeretlen, óriási lényt mutatott, amelyről nem tudták elképzelni sem, mi lehet. Kíváncsiságuk az ismeretlen felé hajtotta a vadászokat, de mire odaértek, ahol a lényt látták, már sehol nem volt. Helyette azonban tömérdek vért láttak mindenütt. Aztán váratlanul, pár méterrel odébb az állat kiugrott a fák takarásából és olyan hanggal üvöltött a vadászok felé, amelyet még azelőtt soha nem hallottak. A beszámolók szerint az árnyéklény kitűnő sziklamászó, amit meg is tapasztaltak a vadászok. Egy húsz méteres sziklafalon mászott fel egyenes vonalban, egy termetes szarvassal a szájában.

A hajtóvadászat megkezdődött, de nem minden veszély nélkül. Egy hatalmas fatuskó zuhant egy óvatlan pillanatban az emberek közé. Lehetetlennek tűnt, hogy csak úgy magától termett volna ott, ezért a vadászok találgatni kezdtek és arra a következtetésre jutottak, hogy maga a lény hajította feléjük a rönköt. Ekkor pár száz méterről lövés dördült. A vadászok utánajártak az ismeretlen lövöldözőnek, és kiderült, hogy egy helybéli, akire vártak is. A férfi gyakran vadászgat az erdő környékén. Rendkívül barátságtalan volt, de azért válaszolt a feltett kérdésekre, sőt egy kis filmfelvételt is átadott a lényről. „Tudom, furcsán hangzik, de megérzem, mielőtt látnám. Nehéz szemmel tartani, mert gyors. Ördögien néz ki, annyi szent. Engem még nem bántott, de a szarvasokat üldözi. A szurdok szélén szokta hagyni a fejüket... csak a fejüket. Adok egy jótanácsot, menjenek és felejtsék el ezt a völgyet!” 

A vadászok nem hagyták eltéríteni magukat a szándékuktól és kíváncsian megnézték a vadkamerás filmfelvételt, amelyen döbbenten látták meg a furcsa lényt. Éppúgy, mint a korábbi alkalmakkor, ketten nekiláttak csapdát készíteni. Alkonyat előtt arra lettek figyelmesek, hogy az erdő gyanúsan elcsendesedett. Valami nem stimmelt. Mivel nem volt náluk fegyver, ajánlatosabbnak látták, ha gyorsan biztonságba vonulnak. Ám éjszaka visszatértek a többiekkel, ezúttal fegyveresen. 

A lény csapását követve egyértelmű nyomokat találtak a hóban. Ráleltek egy barlangra is, amelynek üreges bejárata egy szikla alatt kezdődött. A lény itt bújt meg egy időre. Az üldözés folytatódott. A lény egyenesen a patak irányába, a csapda felé rohant. A vadászoknak mégis csalódniuk kellett. A lény nyomai ugyan világosan látszottak, a csapda mégsem tudta foglyul ejteni, sőt, a csalinak szánt szarvastetem is eltűnt. Az biztos, hogy a lény – bármi is volt – nem bántotta az embereket, valószínűleg félt tőlük, pedig rendkívül gyors és ügyes, s úgy tűnik észnek sincs hiányában...

Írta: Csiribusz, a Legendás hegyi szörnyek dok.sorozat – Brexton megye árnyéklénye című epizódja után; 2014.