/Az őszinteség kedvéért el kell mondanom, vannak cikkek, melyek idegen nyelvből lettek átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarosítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják ugyanazon történeteket, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja mit hisz el belőle, és mit tart ostobaságnak. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/

Az ismert kecskeember mítoszok vagy városi legendák közül, talán a Maryland-i kecskeember esete a legismertebb, bár beszámoltak észlelésekről Alabama, Arkansas, Kalifornia, Indiana, Kentucky, Michigan, Washington, Texas, Florida államokban, sőt, a kanadai Ontarióban is. Noha a legtöbb ember egyszerű, városi legendának tekinti a lényről szóló történeteket, vannak olyan szemtanúk, akik határozottan állítják, hogy ez nem tréfadolog, nagyon is hús-vér lényről van szó, egy igazi szörnyetegről.

Ennek a hibrid szörnynek a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy csak részben ember. Kecskeszerű fején szarvakat visel, lábai kecskepatákban végződnek, felsőteste felnőtt férfiéra emlékeztet, és csak részben fedi szőrzet a testfelületét. Magassága nagyjából két méter lehet, súlya talán 120-150 kiló körüli. Egyszóval úgy néz ki, mintha az ókori mitológiák szatírja öltött volna testet benne. Vannak olyan történetek, melyek azt mesélik el, hogy néha betör az emberek házába és megerőszakolja az áldozatokat függetlenül attól, hogy férfiak vagy nők.

A kecskeemberről szóló első dokumentált jelentés 1957-ből származik Marylandből, amikor egy fiatal pár a Zug Road nevű erdővel szegélyezett út mentén parkolt le egy kis légyottra. Romantikus randevújukat egy szőrös, szarvakat viselő lény zavarta meg, amely dörömbölve zörgette meg a kocsi motorháztetőjét, rájuk bámult, aztán mintha baltával hadonászott volna, majd eltűnt az erdő sűrűjében. 

1962 nyaráig nem történt semmi, amikor is azzal vádolták meg a lényt, hogy nem kevesebb, mint tizennégy embert mészárolt le – tizenkét gyereket és két felnőttet –, akik túrázás közben valószínűleg túl közel kerülhettek a barlangjához. A túlélők – akik persze egytől egyig névtelenek maradtak – állították, hogy a szörny egy baltával csapkodott hevesen, így aprította össze áldozatait, miközben ördögi, kísérteties hangokat bocsátott ki magából. Amikor a helyi hatóságok kiértek a helyszínre, valóságos vérfürdőt találtak: félig megevett végtagokat, véres ösvényt, mely a kétes barlanghoz vezetett. Meg kell jegyezni, a rendőrségnek nincsenek írásos dokumentumai erről az esetről.

1970-ben egy nő arra figyelt fel az éjszakai órákban, hogy odakint az udvaron veszettül csahol a kutyája. Kinézett az ablakon és a sötétségben egy fura lény alakját vélte felismerni. Mivel nagyon félt, nem ment ki, inkább a ház biztonságában maradt, de a kutyáját másnap reggel lefejezve találta.

1971. november 10-én a Prince George’s News County nevű újság első oldalán megjelent cikk címe ez volt: „A helyi lakosok a kecskeember jelenlététől rettegnek: Lefejezett kutyát találtak Old Bowie-ban” – és leközöltek egy megcsonkított állati tetemről készült fotót a cikk mellé. A kutya egy bizonyos April Edwards nevű nőé volt, aki barátaival együtt be is jelentette, hogy 1971. november 3-án éjszaka, furcsa hangokat hallottak a házuk udvarából, így utánajártak mi lehet az. A kertben egy nagy, állatszerű lény körvonalait vélték megpillantani a sötétben, amely egyértelműen a hátsó két lábán járt, s amit feltehetőleg más lakók is láthattak már korábban.

A fentebb említett újság utolsó cikke a témával kapcsolatban 1971. november 24-én jelent meg, amikor hírül adták, hogy Mrs. Evelyn Johnson, Fletchertown Road-i lakosnak és szomszédainak elege lett a kecskeember-vadászok állandó zaklatásaiból. Egy alkalommal az utcájukat két kocsival és egy teherautóval zárták le azt állítva, hogy csapdába ejtették a lényt. Johnson asszonynak végül ki kellett hívnia a rendőrséget, hogy haza tudjon jutni.

Vajon ha igaz ez az egész história, akkor mi lehet ez a lény? Hogy kerülhetett oda? Egyesek úgy vélik, egy mentális betegséggel küzdő, szökött betegről van szó, mások sátánista rituálékról beszélnek, de a legnépszerűbb, miszerint a kecskeember egy tragikus kimenetelű kísérlet eredménye, amely az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának laboratóriumában történt, és bizonyos dr. Stephen Fetcher nevéhez kötődik. A tudós beismerte, hogy létrehozta a kecskeembert az asszisztensének, William Lottsfordnak, és egy kecskének a DNS keresztezéséből, ám a kísérlet kudarcba fulladt, és az eredmény egy genetikai szörnyszülött lett. Ez egyértelműen kitalált mese lehet, mégis – bármilyen hajmeresztő – sokan hisznek benne.

Akárhogyan legyen is, tény, hogy az évtizedek alatt több rémséges horror-történet látott napvilágot a térségben. A lényről szóló pletykák annyira elterjedtek, hogy sok szülő beparancsolja csemetéjét a házba naplementekor.

Az egyik ilyen városi történet arról szól, hogy két kamasz egy őszi reggelen, elindult megkeresni a kutyáját. A német juhászkutya megszökött az udvarból az előző éjszakán. Ahogyan a gyerekek a vasúti síneknél kutakodtak, észrevettek valamit a magas fűben. Imádott családi kutyájuk feje feküdt a földön. Testét azonban soha nem találták meg.

Egy másik történet azt beszéli el, amikor egy fiatal pár átutazott a vidéken, s kocsijuk váratlanul lerobbant. A férfi elindult segítségért. Ez alatt a lány egyedül maradt az autóban. Az egész éjszakát várakozással töltötte el, de a férfi többé nem jött vissza. Másnap reggel a rendőrség megtalálta a maradványait félig eltemetve az út mentén. Apró darabokra nyesetelték.

Egy hideg, ködös éjszakán két rendőr lóháton járőrözött. A sötétben aztán elkeveredtek egymás mellől. Az egyikük visszalovagolt az őrsre, de a másik lovas rendőr nem jelent meg. Másnap reggel óriási bevetéssel kezdték keresni, míg végül egy ösvény mentén megtalálták a lova lemészárolt tetemét. Lábait és fejét leszakította valami, belei a földön hevertek szanaszét. A férfinek viszont nyoma veszett, soha nem találták meg.

De nemcsak Marylandben történtek ilyen incidensek. Mint fentebb olvasható volt, egyéb térségekben is akadnak hasonló beszámolók. A másik híres eset az Old Alton Hídhoz kötődik, a texasi Lewisville közelében, Dentontól ötmérföldnyire délnek. Maga a híd 1884-ben épült, és több mítoszvariáció kapcsolódik hozzá a kecskeember folytán. Az egyik ilyen történet arról szól, hogy sok évvel korábban ezen a területen sátánhívők éltek, és egyik szertartásuk során véletlenül megnyitottak egy olyan kaput, mely a pokolba vezet, és így lehetőséget ad a gonosz lényeknek, hogy átlépjenek a mi világunkba.

Egy még furcsább elbeszélés azt állítja, hogy a kecskeember története egy helyi lakos személyéhez vezethető vissza, aki évtizedekkel ezelőtt lemészárolta az egész családját, minek következtében azonnal felakasztották a szörnyű bűncselekményért. Ám a helyi legenda úgy tartja, mindjárt az akasztás pillanatában a feje leszakadt a testéről. Ezek után hónapokon keresztül visszajárt szellemteste az élők világába, és csak egy célt tartott szem előtt: hogy találjon magának egy új fejet. Egy ártalmatlan kecske fejét tépte le, amely abban az időben ezen területen rossz ómennek számított.

Megint egy másik történet, amely szerintem hihetőbb úgy tartja, hogy valamikor a századfordulón egy fekete bőrű férfi, a családjával a híd északi oldalán élt egy farmon és kecsketartással foglalkozott. Pár röpke év után Oscar Washburn megbízható, becsületes üzletemberként vált ismertté. Észak-Texasban kecskeembernek kezdték nevezni őt, de sikereinek nem mindenki örült. A klán emberei (értsd: Ku Klux Klan – megj.: Csiribusz) a helyi önkormányzathoz fordultak, miután Washburn kitett egy jelzést az Alton hídhoz az alábbi felirattal: „ez az út vezet a kecskeemberhez”.

1938 augusztusának egy éjszakáján lámpáik fényében a klán emberei átkeltek a hídon, és a családjától elrángatták. Egy akasztókötelet rögzítettek a hídra, majd a hurkot a férfi nyakára tették és a víz fölé lódították. Ám amikor lenéztek rá, hogy meghalt-e, a hurok üresen himbálózott. Nagyon megijedtek a megmagyarázhatatlan dolog miatt, ezért visszamentek a házhoz és a férfi feleségét a gyerekekkel együtt lemészárolták.

1967. november 15-én a rendőrség talált egy elhagyatott autót az öreg Alton híd mentén. A legriasztóbb, hogy a rejtélyes eltűnések leggyakrabban ezen az útszakaszon esnek meg, melyet a helybeliek máris a kecskeember hídjának neveztek el.

Most nézzünk meg egy-két beszámolót más vidékek lakosaitól:

„Nemrégiben lovas-kempinges túrán vettem részt egy nagyon jó barátom társaságában a kanadai Saskatchewan tartomány északi részén. Karácsony környékén terveztük el az egészet, és úgy hittük, mire indulunk, a hó már elolvad, de sajnos az egész útvonal rendkívül hideg és latyakos volt, ezért az eredetileg három éjszakás túrából két éjszakás kirándulás lett. Felnyergeltünk és elindultunk, miközben már az elején rájöttünk, hogy az utunk nem lesz egy egyszerű menet a lovainkkal. Az én lovam – egy öreg, fehér herélt – nem nagyon díjazta az ötletet, egész úton nyugtalan volt, ideges és harapós. Ezzel szemben a barátom lova, mely alapból energikus típus, ezúttal csendes volt, visszafogott és az út során végig leszegve tartotta a fejét.

Mielőtt a Nap nyugovóra tért volna, egy kis völgyben álló facsoporthoz érve karámot készítettünk és tábort ütöttünk. Leszerszámoztuk a lovakat, akik aztán békésen legelészni kezdtek. Eközben a barátommal felállítottuk a sátrat. Aztán észrevettem, hogy a feltekercselt hálózsákom és a kalapom egyaránt eltűnt. Nem értettem, hiszen nem sokkal korábban magam szedtem le őket a lóról a nyereggel együtt. Körülnéztem, de egyiket sem láttam a közelben. Visszamentem a nyergemhez, amikor megláttam, hogy az egyik szíjat valami durván szétvágta. Már kezdtem arra gondolni, hogy megőrültem, amikor megpillantottam a kalapot úgy jó huszonöt méternyire. Odamentem és lehajoltam érte. Gondoltam, talán lovaglás közben mégis a szél fújta el, ám ahogyan felvettem, szörnyű bűz csapódott az orromba. Olyan szaga volt, mintha égett haj és savanyú tej egyvelege lenne. Távol tartottam magamtól, így sétáltam vissza a táborhelyünkre.

Mialatt mindez történt, a barátomnak is furcsa tapasztalata volt. Elmesélte, hogy faaprítás után visszatért a sátorhoz, ahol a csizmáját hagyta. A csizmára azonban máshol talált rá, és ugyanaz a szokatlan bűz áradt belőle, mint az én kalapomból. Azt hittem, talán egy görény lehetett a tettes, de a barátom szerint nem. Beláttam, hogy igaza van, ez annál sokkal büdösebb volt. Méghozzá annyira kibírhatatlan, hogy havat hordtunk mindkettőre, hátha elnyomja a szagokat. A barátom azon aggódott, hátha egy fertőzött farkas járja a vidéket, de én kinevettem, mert tudtam, hogy ezen a tájon nem élnek farkasok. Én arra tippeltem inkább, hogy egy beteg, kicsi állat járkált erre, és bűzös szagával jelölte meg a területét. Láttam prérifarkasoktól hasonló dolgokat, de a prérifarkas nem jön közel az emberhez, és nem ragad el idegen tárgyakat. Végül nem tanakodtunk tovább, inkább lefeküdtünk aludni.

Másnap reggel, amikor nyergeléshez készültünk, észrevettük, hogy a barátom kancáját levelek borítják. Ezek a levelek beleragadtak a ló szőrébe valamiféle fanedvvel együtt. Az állat nagyon dühös lett, amikor le akartuk hámozni róla, engem meg is próbált harapni, mintha nem akarna megszabadulni tőlük. Közben körülnéztünk, mitől lehet ilyen állapotban, de nem láttunk semmiféle növényi nedvet sehol, és az én lovam is tiszta volt. Ekkor a barátom elkezdte a szöveget, hogy biztosan erdei lények vagy szellemek lehettek. Én nem szeretem az ilyen dolgokat, nem is hiszek bennük, de azért elgondolkodtatott. Vártam valami jó óment, mert a büdös kalap nem volt az. Szegény barátom azonban jobb híján, kénytelen volt visszahúzni a csizmáját.

Így lovagoltunk tovább és a következő est közeledtével újabb tábort vertünk fel. Nem tapasztaltunk semmi szokatlant, a lovak nyugodtak voltak, a szél elült és a bűzt sem éreztük már annyira. Az éjszaka folyamán, úgy három óra körül arra ébredtem, hogy nagyon ki kell mennem, így nem tehettem mást, kiosontam az éjszakába, hogy könnyítsek magamon. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik fa irányából ugyanaz az undorító bűz csapja meg az orrom, mint amit előző nap éreztünk. Ideges lettem, mert bármi is bocsátotta ki magából, úgy tűnt, követ minket. Nagyon megrémültem a gondolattól, hogy talán egy puma lehet, amely a hosszú tél miatt délebbre vándorolt. Visszamentem a sátorba, magamhoz vettem egy vadászpuskát és mondtam a barátomnak, hogy újra kimegyek, mert muszáj pisilnem, akármi lesz. Elsétáltam egy fáig, elvégeztem a dolgom, majd körülnézve, a csípőmhöz tartott fegyverrel haladtam visszafelé. Ekkor nagyjából tizenöt méternyire tőlem, az egyik fa mögött észrevettem, hogy lassan megmozdul egy sötét árny. Óvatosan dudorászni kezdtem, hogy észrevegyen és ezzel mozgásra késztessem, hátha akkor kideríthetem mivel is van dolgunk. Az a valami kitűnően utánozta a dudorászásom, bár mélyebb torokhangon. Ebből már tudtam, hogy egészen biztosan nem puma, de a szívem hevesen lüktetni kezdett, ahogyan tudatosult bennem, hogy egy személyről lehet szó. Odaordítottam: ’Ki van ott?’ Válaszképpen irtózatosan büdös rothadásszag jött vissza hozzám. Olyan erős volt, hogy öklendezni kezdtem tőle. Közben hallottam, amint a barátom hív a sátor felől. Én azonban továbbra is az árnyon tartottam a tekintetem és ismét odakiáltottam, ezúttal elfedve az orrom. Erre a levelek ropogni kezdtek, a lény újra felmorgott. Rémületemben elbőgtem magam és visszasiettem a sátorhoz.........................................................................

…............................................................................................ ...

A barátom épp időben ért hozzám, a fák közé világított és odakiabált. Az a valami elkezdett futni. Az avar ropogott a lába nyomában. Talán gyerekes, amit mondok, de az a lény úgy nézett ki, mint egy ember, egy állat fejével a nyakán. Istenem... nagyon sötét volt, talán tévedek, de én tényleg így láttam. Olyan magas lehetett, mint egy ember, végtagjai vékonyak, bár a lábát nem láttam tisztán, de szőrös lény volt, főleg a fején...”

„Ez az eset a texasi Shafterben történt 1964 körül. A bátyám akkoriban nagyjából tizenhét éves lehetett. Ő és három barátja, texasi szülővárosunkból, Alpine-ból mentek a mexikói Ojinagaba, amely körülbelül 140 kilométernyire fekszik onnan. A két település között át kellett haladniuk a már fentebb említett szellemváros területén is. Hazafelé jövet a bátyám vezetett, míg három barátja elaludt. A texasi Shafterben van egy hosszú felüljáró egy kiszáradt patakocska felett. Ez a városka a hegyek között terül el és rendkívül sötét éjszaka volt. A bátyám állította, hogy miközben a felüljárón haladt keresztül, észrevett valakit a sötétben. Azt mesélte, hogy lelassított, de ahogyan a lassuló autó fényei megvilágították a talajt, észrevette, hogy az embernek kecskelábai vannak. Ő belelépett a gázpedálba és imádkozni kezdett. A barátai erre megébredtek, és megkérdezték, mi történt, de a bátyám nem mondta el addig, míg haza nem értek. Emlékszem, amikor elmesélte anyánknak és arra, hogy egy darabig minden lefekvéskor lámpafénynél aludt.”

„2002 januárjában egy éjszaka arra ébredtem, hogy odakint a kutyáim vadul és hevesen ugatni kezdenek a hálószobám ablaka alatt. Felültem az ágyamban, majd kinéztem az ablakomon. Odakint elegendő fény volt ahhoz, hogy láthassak. Az, amit akkor észleltem, nagyon sokkolt. Egy kecskeemberszerű lény sétált el a pekándió fa alatt, miközben a kutyáim folyamatosan a sarka után kapkodtak. A lény majd két méter magas lehetett, egyenesen járt, mint egy ember, vállai enyhén íveltek, míg fején szarvakat, lábain kecskepatákat viselt. Kezei némileg csavarodottak voltak, körme nagyon csúnya és szürke. Bőre sárgászöldben játszott, egész testét ritkás szőrzet fedte. Ettől függetlenül lába, alkata olyannak tűnt, mint egy emberé. Nem láttam őt szemből, de elkaptam egy pillantásra a profilját, amely nagyon hasonlított az emberére. Csak azt tudom mondani, hogy nagyon sokkolt a dolog és féltem, bár nem fordult felém, nem nézett rám, csak azon igyekezett, hogy minél távolabb menjen a kutyáimtól. Időnként ma is hallom egy kecske hívó hangját az éjszakában, ami azért is furcsa, mert a texasi Normangee területén nincsenek kecskék, csak szarvasmarhák.”

Forrás: beforeitnews.com; scaryforkids.com; unexplained-mysteries.com; cryptomundo.com; cryptidz.wikia.com; paranormal.about.com – fordította: Csiribusz

Képforrás: bizzariummagazin.blogspot.hu; theunexplainedmysteries.com; goatmansbridge.com; modernfarmer.com