/A cikk idegen nyelvből lett átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják ugyanazon történeteket, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja, mit hisz el belőle vagy mit nem. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/

A dél-afrikai Howick vízesés környéke rendkívül felkapott, közismert turisztikai látványosság, ám egyúttal színhelye más rejtélyes, furcsa eseményeknek is. A zulu őslakosság elbeszélései szerint él itt egy óriási, tekervényes, mitikus szellemlény, amelynek lószerű feje van, és amit ők Inkanyamba néven emlegetnek. A kígyószörny hírnevét annak köszönheti, hogy az egyik újságban jutalmat helyeztek kilátásba annak, aki hiteles fényképet tud készíteni a lényről. 

Két kép is készült később. Bár nem voltak egyértelműen meggyőzőek, adtak némi elképzelést a lényről. A téma nagy felzúdulást eredményezett a helyi és országos médiában. Persze az egész lehetett egy nagy átverés is, de 1996 májusában az egyik lap arról számolt be, hogy a zulu elbeszélők szerint az álhírek és a pletykák veszélyeztetik a természeti területet, és felkérték az illetékes hatóságokat, hogy avatkozzanak közbe. 

A helyiek féltették saját biztonságukat, mert úgy vélték, a húsevő Inkanyamba tehető felelőssé a megmagyarázhatatlan halálesetekért, beleértve a marha- és kecskeállományt, valamint egy-két ember titokzatos eltűnését is. Persze nem mindenki osztotta ezeket a véleményeket. Akadtak, akik azt gondolták, hogy a misztikus erővel felruházott Inkanyambának hitt lény valójában egy óriásira megnőtt angolna. Bár az Inkanyamba több vonását tekintve is hasonlít az angolnára, amelyek a folyóknál és a gátaknál gyakran előfordulnak. Ilyen például a hosszú, barna uszonyú angolna, amely megnőhet akár másfél méteres nagyságúra, vagy a madagaszkári foltos angolna, ami a két méteres hosszt is elérheti. Mindkét fajta sötét színű, és uszonyai a testhossz feléig érnek. Vannak, akik azt az elképzelést vallják, hogy az angolnák képesek rövidtávú szárazföldi mozgásra is, ha egy másik közeli vízbe szeretnének átjutni, bár ezt még soha senki nem tudta bizonyítani. 

Az Inkanyamba nagyobb vízterületeken él, éppen olyanokon, mint a Howick vízesés tava. Másik hasonló hely a vidéken a Midmar gát környékén van, vagy a Mkomazi folyónál, ami csaknem hetven kilométerre délnek fekszik Howicktól. 

Úgy tartják, az Inkanyamba akkor hagyja el a területét, amikor egy másik Inkanyambától védi a territóriumát, vagy párzási időszakban, esetleg akkor, amikor a víz szintje nagyon leapad. Akkor mozog intenzívebben, amikor az idő viharosra fordul; vad, orkánerejű szél vágtat végig a vidéken; eső, jégeső veri el a földet; sőt tornádók kialakulását is gyakran tulajdonítják a bosszúálló Inkanyambának. 

1998 márciusában szörnyű vihar sújtott le Greytown, Ingwavuma és Pongola településekre a KwaZulu-i régióban. A szél 52 mérföld/órás sebességgel korbácsolta a vidéket, amely az ingatag viskókat könnyedén szétrombolta. Az ilyen viharok miatt sokszor hibáztatják az Inkanyambát. A vadul tomboló viharban teniszlabda nagyságú jégrögök záporoztak, több ezer ember veszítette el az otthonát. Hogy visszatartsák a kígyót a tulajdonok tönkretételétől, sok helybéli a háztetőt sötét színűre festette, mert úgy hiszik, hogy a kígyó figyelmét így nem vonja magára. 

Léteznek még fennmaradt barlangrajzok a lófejű kígyólényről, amelyet az archeológusok „esőállatnak” neveztek el. Ennek az állatnak a fején szarvak vannak ábrázolva, hátán taréj fut végig, és szájából gyakran vizet okád. A helybéli zuluk és boszorkánydoktorok kecskével, csirkékkel áldoztak a vízi istenségnek. 

Ma már nehéz elkülöníteni a tényeket a képzelettől, a valóságot a fikciótól. A tavi szörnyeket, tengeri kígyók mítoszait gyakran kötötték az időjárási viszontagságokhoz a világ minden táján.  

Forrás: cryptidchronicles.tumblr.com; fordította: Hujbadri és Csiribusz; Írta: Csiribusz

Képforrás: johnwiswell.blogspot.hu; kriptozoologia.blogspot.hu; en.wikipedia.org