/Az őszinteség kedvéért el kell mondanom, vannak cikkek, melyek idegen nyelvből lettek átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű.  Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják ugyanazon történeteket, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja mit hisz el belőle, és mit tart ostobaságnak. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/

Ha az ember kriptozoológiai, természetfeletti témákról beszél, vagy titokzatos eltűnések, gyilkosságok történeteit bogarássza, nem egyszer felmerülnek a hihetetlen, mitikus lényekkel kapcsolatos témák, köztük a vérfarkas históriák. Majdnem minden európai országban találunk a népek folklórjaiban hátborzongató farkasember történeteket, és ez alól a szigetország, Nagy-Britannia sem kivétel. Az események feljegyzései, dokumentumai visszavezethetőek egészen a 10. századig, s nem csak a régi Angliában. Skóciában, Írországban, Walesben éppúgy maradtak fenn különös, emberfarkas szerű lényekről szóló mendemondák. Számos megfigyelésről, beszámolóról érkeznek hírek ezen környékekről, ahol elmondják a szemtanúk, hogy többször láttak farkasféle lényt nappal éppúgy, mint este, de mégsem farkas volt, inkább amolyan keveréklénynek tűnt. 

Alig háromnegyed órányi autóútra fekszik Liverpooltól keletre Flixton, ahol egy közismert eset történt 940 tájékán. A fenevad, amely a környéken portyázott – több mint ezer évvel korábban – úgy tűnt, mintha kutyának, vérfarkasnak és valamiféle fantomnak a keveréke lenne. Furcsa, nagy szeme világított a sötétben, farka hosszú volt és szörnyű bűzt árasztott magából. A lény mindent megtámadott, megcsonkított, felfalt. Mindegy, hogy ember volt vagy állat. 

Miután az erről szóló cikk 2006 márciusában megjelent a FATE magazin hasábjain Nick Redfern kriptozoológus írásaként, többen felkeresték és saját élményeiket, észleléseiket mesélték el neki. Megdöbbentő történetek kerekedtek ki a megfigyelésekből. Akadt olyan ember is, aki személyesen kereste meg a cikk íróját. Olyan elbeszélések, akták kerültek felszínre, melyeket eddig elhallgattak. 

Az egyik ilyen eset az 1950-es években történt Skóciában, a Loch Morar tavának erdős, hegyvidékes területén. A szemtanú – egy idős asszony – arról számolt be, hogy annak idején egy farkasfejű, szőrös embert látott azon a környéken kószálni. A lény két lábon járt, de négy lábon futott. Mintegy húszméternyire lehetett a parttól, miközben rettenetes tekintettel bámult az akkor még fiatal lányra. Aztán elszaladt. 

A másik találkozás 1967 telén esett meg, szintén Skóciában, egy Oban nevezetű kisvárosban. A kellemetlen élmény az egyik útszakasznál történt a hajnali órákban. A postás, aki már hajnali háromkor munkába igyekezett, észrevett egy magas, félig emberre, félig farkasra hasonlító lényt, amint az út mentén szédületes sebességgel elrohan. A lény figyelemre sem méltatta őt, de a férfi rettentően megijedt. Izgatottan folytatta az útját, miközben alig hitte el azt, amit látott. 

A harmadik beszámoló az 1940-es évekből való. Egy Kentben élő família, a Shirley család, egy napon piknikezni ment Anglia keleti partvidékén egy erdős területre. A nagymama váltig állította, hogy a fák között látott egy hatalmas állatot, ami farkasemberre emlékeztette. A fenevadnak ebben az esetben tűzvörös szőrzete és nagy, erős állkapcsa volt. Csak pár másodpercig látta, aztán a lény eltűnt a fák mögött. 

„Az angliai Devonban élek, Dartmoortól délre. Ezen a környéken már nagyon sok vérfarkas-észlelés volt. Úgy tűnik az a hely a vérfarkasok otthona is. A legismertebb eset 1996-ban történt és egy Emily Watton nevű hölggyel esett meg. Egy kora októberi napon sétálni vitte két kutyáját, egy collie-t és egy labrador-springer spániel keveréket. Egyszer csak váratlanul furcsán kezdtek viselkedni a kutyák, mintha megbolondultak volna. Szinte ugyanabban a pillanatban mindegyik megfordult, és elkezdtek futni az ellenkező irányba, maguk után vonszolva Emilyt. A nő fogta a pórázt és próbálta a kutyákat követni, amikor meglátta a hatalmas, legalább két méter magas lényt, amint az ő irányába vágtat. A lény farkasszerű volt, de mellső lábai hosszabbak, mellkasa mélyebb vonalú. Fekete, szürke és barna szőrzet borította, szeme sárgán ragyogott. Orra hosszabb volt, mint a kutyáinak, és jól látta agyarait, amint kinyitotta a száját. Futásnak eredt, de úgy vette észre, hogy a fenevad négyszer gyorsabb, mint ő. Amikor az állat már csak hatméternyire volt tőle, a kutyák hirtelen megfordultak és elkezdték hevesen ugatni. A nő továbbrohant, ám ahogyan visszanézett a válla fölött, jól látta még, ahogyan a fenevad hátsó lábaira állt, felkapta mindkét kutyát, majd a collie-t egy sziklához vágta, a labrador-spánielnek pedig kitépte a torkát. A nőnek sikerült elmenekülnie, s miután hazaért a városba, elmondta a férjének, mi történt vele, de olyan idegállapotba került, hogy azonnal kórházba kellett vinni. Nem tudom, hogy végül mi történt, de úgy hallottam, még azon az éjszakán meghalt az átélt sokkhatás miatt.” 

„Kaptam egy beszámolót egy úriembertől, bizonyos Mr. Chapmantől, aki egy ködös, nyirkos reggelen sétálni indult kutyájával – egy labrador retriever-rel – az ősi, vaskorból származó hegyi erőd, Castle Ring környékére. Séta közben abnormális, különös hangokat hallott, majd egy földöntúli üvöltést a környező erdőből. Annyira ijesztő és hangos volt a zaj, hogy kutyája összehúzta magát a félelemtől. Mr. Chapman jól emlékezett rá, hogy amikor felpillantott, két gonosz, sárgás szempárt látott a fák árnyai között, amint fenyegetően bámulja őt. Ennyi elég volt ahhoz, hogy Mr. Chapman komolyan megijedjen és elrohanjon. Saját szavaival élve: Futottam, mint a szél.” 

Egy másik jelentés három kamasz fiúnak az ijesztő élményét meséli el. A fiúk aznap lógtak az iskolából és Brocton falu környékén mászkáltak. Egy helyi, közismert parkolóhoz érve úgy döntöttek, hogy elszívnak egy-egy szál cigit. Ahogyan ott foglalatoskodtak, akaratlanul is szemtanúi lettek a hátborzongató látványnak. Egy óriási, félelmetes farkast pillantottak meg, amely a parkolótól alig húszméternyire kotorászott a szemetes konténerekben. Szerencséjükre az állat nem vette őket észre és valószínűleg a szélirány miatt a szagukat sem érezte, ráadásul hamarosan odébb is állt, de a három gyerek nagyon megrémült, sokkolta őket az élmény. 

A legtöbb esetet általában Cannock Chase vidékéről regisztrálták, amely Anglia középső területén fekszik óriási erdőséggel, mezőkkel, dimbes-dombos vonulatokkal. Ez egy nemzeti park egyben, mely ugyanakkor közkedvelt kiránduló övezet is. Nem tudni mi portyázik azon a vidéken, dehogy valami nagyon nem stimmel, az biztos. Ezen kívül aggasztó, hogy több házi állat tűnik el nyomtalanul, általában kutyák és macskák. Azt még meg kell jegyezni, hogy a normál farkas azon a vidéken csaknem ötszáz éve kihalt, és nem is tervezik a visszatelepítést a sűrű lakóterületek miatt. 

A beszámolók, mint látjuk, nem csak a régi időkből származnak, hanem napjainkban is állandóak. Például 2006-2007 évében tucatnyi cikk jelent meg a helyi újságokban, miszerint szemtanúk rejtélyes üvöltésekről, farkasember-szerű lényekről és egyéb részletes tapasztalatokról számoltak be, de nem ritkák az UFO-jelentések és az egyéb paranormális tevékenységek megtapasztalásai sem.  

„2007-ben egy egész estés jótékonysági rendezvényen kellett volna részt vennünk, de mi srácok úgy gondoltuk, lelépünk, autózunk egyet Cannock Chase vidékén. Így is történt. A kocsival leálltunk az út szélén és dumálni kezdtünk, de nem szálltunk ki. Egyébként hárman ültünk ott, két barátom és én, aki a kocsit vezettem. Az út szemközti oldaláról fás, bokros terület szegélyezte az úttestet, míg mögöttünk nagy mező terült el.

Ahogyan ott beszélgettünk, az egyik fiú megjegyezte, hogy látott valamit mozogni a környező bokrok között. Még mondtam is neki, hogy álljon le, ne lásson mindenhol rémeket. Csakhogy a barátom, aki a hátsó ülésen ült, az ablakhoz nyomta az arcát, és tovább vizslatva mondogatta: márpedig látott ott az előbb valamit, ami nem úgy nézett ki, mint egy állat. Csak ekkor kezdtem én is jobban odafigyelni. Utálom a sötét erdőket, és hogy jobban lássunk, felkapcsoltam a kocsi lámpáit. A fény messzire elvetődött, és valóban, ekkor már magam is láttam egy emberszerű figurát átsejleni a bokrok takarásában. Embernek tűnt, de nem volt ember, magassága elérte a két métert. Még soha azelőtt nem láttam ilyet. Ki-be kapcsolgattam a lámpát, amivel tudattam, hogy látjuk őt, mire előre lendült, és felénk kezdett rohanni. Nagyon megijedtem, azonnal beindítottam a kocsit.

Az a valami szédületesen gyors volt. Nagy szökkenésekkel futott, s közben az útjába kerülő bokrok és cserjék ropogva zúzódtak széjjel. Ahogyan nyomtam a gázt, a hátsó ülésen ülő barátom, szinte sírt félelmében, míg a másik srác befogta a szemeit, hogy ne lássa az egészet. Én sem néztem a visszapillantó tükörbe, de mivel a lény könnyedén tartotta mellettünk a tempót, szemem sarkából akaratlanul is érzékeltem. Egészen addig száguldottunk, míg el nem értük az első lakott területet. Mielőtt a házak közé értünk, az a valami lemaradt tőlünk. A legijesztőbb dolog volt, amit valaha átéltem. Amikor megláttam azt az izét, elborított a félelem. Szörnyű volt, borzalmas, szinte rosszul lettem.

Barátaimmal soha nem beszéltünk róla az azóta eltelt egy évben, de múlt este az egyikük felhozta a témát, ezért úgy gondoltam, elmesélem mi történt velünk. Időközben több leírást olvastam a bestiáról, amit mások is láttak Cannock Chase-ben, és nem egyszer vörös szeműnek írtak le. Én ugyan nem láttam a szemét, de biztosan igazuk van. A legtöbb szemtanú azt állította, amikor a lény meglátta őket, inkább elmenekült. Hát ez felénk futott. Nem tudom ma sem, hogy mi volt ez a valami, dehogy nem ember és nem is állat, az tuti. Inkább nem is akarom tudni.” 

„A barátaimmal a Cator Parknál buliztunk egy este. Ez a hely London délkeleti részén fekszik, nem messze Surrey-től. Egy idő után nagyon kellett pisilnem, hiszen eléggé sokat ittam, ezért úgy döntöttem, bemegyek a parki bokrok közé, hogy könnyítsek magamon. Ahogyan ott álltam, az egyik ház felől felkapcsolódott a világítás. Természetesen ösztönösen a fény irányába néztem, és látom ám, hogy valami felém közeledik. Hatalmas volt, jóval magasabb tőlem, legalább két méter. A fényben jól láttam a körvonalait, így azt is, hogy testét szőr borítja. Hallottam nehéz, mély légzését; éreztem bűzös szagát. Persze nagyon megijedtem és visszarohantam a barátaimhoz. Annyira féltem, hogy szinte hisztérikusan kértem őket a sírás határán, hogy azonnal menjünk innen el. Nem értették mi bajom. Az egyik társam mellém ült, és kérdezgetni kezdett, hiszen nem szoktam én csak úgy sírni. ’Matthew, jól vagy? Mi történt?’ Aztán egy másik barátom elnézett a bokrok felé és hirtelen felkiáltott: ’Te jó ég! Mi a fene fut át a parkon?’ A lény, melyet magam is láttam, éppen a parkon szaladt keresztül arrafelé, ahol korábban álltam. Fogalmam nincs mi lehetett az, de szörnyen féltem, és az biztos, soha többé nem megyek abba a parkba, pláne nem teliholdkor.” 

„Anglia délnyugati csücskében élek, egy Tavistock nevű városkában, közel a Dartmoor Nemzeti Parkhoz, melynek nagy részén gyönyörű mocsárvidék terül el. 2011 januárjában a barátom, Patrick, Franciaországból látogatóba érkezett hozzám három napra. Nagyon szerettem volna valamit mutatni neki az országból, ezért arra gondoltam, elviszem Stonehenge-be, de tél lévén eléggé jegesek voltak az utak, így sajnos le kellett mondanunk erről az élményről. Helyette elhatároztuk, hogy teszünk egy kis kirándulást a környező mocsárvidéken. 

Nem rég havazott, ezért mindketten melegen öltöztünk, és csomagoltam egy termosz kávét is. (Igaz, én többre értékelem a teát, de hát mindent a vendégért.) Patricket nagyon érdekelték a különböző nyomvonalak, melyeket az állatok hagytak a hóban. Ám egyszer csak a tekintete megakadt egy érdekes nyomon, melyet sehogyan sem tudott beazonosítani. Ez azért volt furcsa, mert Patricknek szinte enciklopédikus volt a tudása az állati nyomolvasás terén. Először arra gondoltam, talán olyan állatról van szó, amely Franciaországban nem él, és csak Angliában őshonos, de aztán ezt elvetettem, mert őszintén szólva a nyomok számomra is idegennek tűntek. Egy óriási ember kézlenyomatára emlékeztettek, mélyen belenyomódtak a hóba, különösen az ujjbegyek végződésénél, mintha a lény minden lépésnél belemarkolt volna a talajba. 

Bizonytalanná váltam, mert eszembe jutott, hogy nem régen történt egy kellemetlen, ijesztő találkozás egy lénnyel a környéken, és nyugodtan feltételezhettem, hogy az úgynevezett Bodmin Moor-i bestiáról volt szó. Féltem a nyomvonalak követésétől, attól, hogy a barlangjánál kötünk ki, s bár kíváncsi voltam, miféle állaté lehet, azért nem akartam a vacsorája lenni. 

Ahogyan követtük a lábnyomokat, észrevettük, hogy a baloldali lenyomat nem olyan mély, mint a jobboldali. Ebből kikövetkeztettük, hogy a lény valószínűleg sántít. Közben egy kis patakhoz értünk, ahol elveszítettük a nyomokat. Patrick csalódott volt, én viszont megkönnyebbültem. 

Próbáltuk megvitatni, mi lehet ez. Hajlottam a feltevésre, hogy az egész valakinek csupán a rossz tréfája, vagy Patrick viccelt meg újra, mint oly sokszor. De az is eszembe jutott, hogy talán csak egy még beazonosítatlan állatról van szó, mely a lápon él. Patrick azonban biztos volt benne, hogy ez az állat egy szörnyeteg, olyan, mint például a Bigfoot. Egyikőnk sem tudta meggyőzni a másikat, így befejeztük a beszélgetést. 

Leültünk a patak mentén, ittunk egy kis kávét, majd rágyújtottam egy cigire, mire Patrick is sodort magának egy szálat. Ahogyan itta a kávéját, én meg szívtam a cigarettát, hirtelen nagyon kellemetlen borzongás futott végig rajtam, majd ezt egy öblös, furcsa hang követte, ami nehézkes dobpergésre emlékeztetett. Patrick felé fordultam, és egyértelműen látszott rajta, hogy ő is hallotta. Mire megkérdeztem volna, mi lehet ez, ő már fel is ugrott. Azonnal utána vetettem magam, a nevén szólongattam, de nem válaszolt. Úgy tűnt, hogy valamit szándékosan követ. Nem szívesen vallom be, de nem vagyok valami jó futó, le is maradtam Patrick mögött. 

A lápon könnyű eltévedni, ezért úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha visszatérek a patakhoz. Amikor odaértem, rémülten fedeztem fel az újabb mancslenyomatokat. Ebből arra következtettem, hogy a lény körülöttünk cirkál. És akkor meghallottam a lidérces lény öblös, furcsa hangját. Úgy tűnt, mintha az egész erdő megelevenedne. Hallottam a nyikorgó ágakat, a suhogó leveleket, a szél süvítését, de a legrosszabb, hogy a lény újra és újra felüvöltött különös hangján. 

Kiértem egy tisztásra, ahol észrevettem egy csillogó tárgyat a földön. Lenyúltam érte és felemeltem. A termoszom volt, de Patricket sehol nem láttam. Ahogyan ott álltam, a hangok szinte megtízszereződtek körülöttem. El akartam futni, de a lábam valósággal földbe gyökeredzett a félelemtől. 

Hallottam, amint az aljnövényzeten keresztül valami közeledett felém. Megkönnyebbülésemre Patrick bukkant fel. Eléggé nyúzottnak tűnt, a felsője koszos volt, arcán és nyakán vágások éktelenkedtek. Megkérdeztem mi történt vele. Nem volt hajlandó beszélni róla, de erősen sürgetett, hogy mielőbb hagyjuk el a lápot. Nagyon fáradtnak tűnt, ezért felajánlottam, hogy igyon egy kávét. Nem akart inni. Még egyszer felajánlottam, megint elutasította. 

Ahogyan végre Tavistock határához értünk, Patrick hátranézett, s miután felém fordult, arca fehér volt, mint a fal. Láttam az ijedtséget a szemében, és tudtam, hogy a szörnyeteg mögöttünk van. Futásnak eredtem. Perceken belül hazaértem, kinyitottam az ajtót és azonnal bevágtam magam mögött. Néhány másodperccel később nagy dörrenést hallottam az ajtómon. Megrémültem, álltam az ajtóval szemben és vártam a legrosszabbat. Pár perc múlva a dörömbölés alábbhagyott. Bátorságot merítettem és kilestem az ajtó kukucskálóján. A kertkapu tárva-nyitva állt. 

Nem láttam azóta Patricket. Megpróbáltam hívni a telefonján, de soha nem vette fel. A termosz a konyhában azóta is érintetlenül áll.” 

A fentebb már említett Nick Redfern – újságíró, ufológus és kriptozoológus – így ír egy emlékezetes esetről:

„2006 elején feleségem, Dana és én, visszatértünk Angliába fél évre. Vidéki otthonomba mentünk vissza, hogy kivizsgáljak egy-két ismeretlen állattal kapcsolatos beszámolót, egy különös vérfarkas sztorit. 

-         Nick? Itt Paul Foster – mondta a karcos, kora reggeli hang a telefon másik végén. – Emlékszel rám?

Naná! Paul volt az, aki az 1990-es években Közép-Angliában kutatta az UFO-jelenségeket és ő volt, akit rendszeresen láthattam konferenciák és előadások helyszínein.

-         Hallottam, hogy visszaköltöztél Angliába. Igaz ez? – kérdezte.

-         Igen – feleltem, miközben forró teát kortyolgattam, és mellé vajas pirítóst ettem.

-         Mi a véleményed erről az új farkas sztoriról, ami Cannock Chase közelében volt? – kérdezte.

Az ilyen kijelentések mindig megragadják a figyelmemet. A Cannock Chase egy nagy erdős vidék, amelynek közelében éltem, és ahonnan számos beszámoló származott ismeretlen állatokkal kapcsolatban. 

-         Egy farkas? Mi történt? – kérdeztem mohón, de annál nagyobb meglepettséggel.

-         A rádióban is bemondták.

-         Micsoda? A rádióban is bemondták? – kérdeztem kissé megemelkedett hangon.

-         Néhányan láttak egy hatalmas farkast rohangálni Cannock környékén.

-         Csak viccelsz! – vágtam rá teljesen megdöbbenve.

-         Nem, haver, most is erről beszélnek a rádióban.

Hát valahogy így kezdődött. 

2006. június 28-án kora reggel, az Autópálya Felügyelőséghez folyamatosan érkeztek a szemtanúk bejelentései, miszerint a Cannock Chase-hez közel eső 10A-s és M6-os főutakon egy ismeretlen, szürkés-fekete szőrzetű, farkasszerű lény szlalomozott a sávok között a csúcsforgalomban. Az elképedt autósok hitetlenkedve bámulták, amint a hatalmas állat gyors rohamban, ügyesen kerülgette a sávok között az autókat, teherautókat, motorosokat, majd a közeli erdős területen eltűnt a sűrűben. 

Az újságok rámutattak, hogy az Autópálya Felügyelőség alkalmazottai nagyon komolyan vették a bejelentéseket, de úgy vélték, bizonyára egy közönséges husky kutya tévedt az utakra. A Saga Rádió munkatársa volt az első tudósító a médiától, aki megjelent a helyszínen, és az Autópálya Felügyelőségnek válaszul a következőket mondta: "Mindenki, aki látta, meg van győződve arról, hogy ez a valami több volt, mint egy átlagos kutya. Tudom, őrültségnek hangzik, de ezek az emberek úgy vélik, hogy farkast láttak." 

Még június végén felhívott egy Jim Broadhurst nevezetű ember, és elmondta nekem, hogy négy nappal korábban, amikor a Cannock Chase környékén sétált a feleségével – nagyjából ötvenméternyire tőlük –, mindketten láttak egy hatalmas farkast, amint magabiztosan sétált a sűrű erdőben. 

Broadhurst elmondta, hogy mindegyikőjük ledöbbent a látványtól, amikor a farkas hirtelen megtorpant, majd elszánt fenyegetéssel feléjük nézett. Aztán felállt izmos hátsó lábaira, hátrálni kezdett tőlük a fák közé, majd végleg eltűnt a szemük elől. 

Rengetegen reagáltak a történtekre az Interneten keresztül is. Elárasztották az üzenőfalakat a különféle beszámolók. Végül mindenki megnyugtatására az Autópálya Felügyelőség kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint az állatot elfogták. 

2007. április 26-án a helyi Stafford Post nevű újság lehozott egy történetet, mely szerint Stafford város környékén egy vérfarkas típusú lényt észleltek, és ez arra ösztönözte a Midland-i paranormális csoport tagjait, hogy kivizsgálják az esetet.  

Több megdöbbent lakos állította, hogy látott egy szőrös, farkasszerű lényt, amely hátsó lábain állva sétált a Stafford és Cannock közötti Camp Road mentén lévő német katonai temető környékén. Azt állították, hogy a lény felugrott hátsó lábaira és befutott a közeli bozótosba, amikor észrevette, hogy az emberek figyelik őt. 

Nick Duffy, a vizsgáló csoport egyik tagja elmondta, hogy az első, aki kapcsolatba lépett velük, egy postás volt. Elmesélte nekik, hogy látott egy vérfarkast a német katonai temető oldalában elhaladni. A postás motorkerékpárral volt, és először azt hitte, valami nagy kutyát lát, ám ahogyan közelebb ért, a lény hátsó lábaira állt és elfutott. Duffy több szemtanúval beszélgetett és nem volt kétsége afelől, hogy igazat mondanak. 

Egy másik férfi, aki az újságtól nevének elhallgatását kérte, azt állította, hogy ő is látta a lényt, de először nem nagyon törődött vele, mert azt hitte, egy nagy kutya mászkál a bokrok mögött. Később döbbent rá, hogy az állat valami más. "Úgy nézett ki, mint egy nagy kutya, de amikor becsaptam a kocsim ajtaját, két lábra állt, és berohant a fák közé. Lehetett vagy két méter magas. Tudom, hogy hülyén hangzik, de ezt láttam." 

Az elmúlt évek alatt több kisállat eltűnés volt a környéken, és nem egyszer találtak megcsonkított szarvastetemeket is. 

Alrewas falu az angliai Lichfieldtől nyolc kilométernyire északnak fekszik, az A38-as főút mentén. Lakosságának száma mintegy háromezer fő. Alrewas nagyon régi település, áthatja a múlt, otthont ad a Mindenszentek anglikán egyháznak, mely a Church Lane-en található, s amely körülbelül a 12. században épült. Néhány eredeti normann munka ma is látható a templomban, de van itt nagyobb gótikus bővítés is, valamint egy 15. századból való szenteltvíztartó és egy 17. századi szószék. 

Ennek a kedves kis falunak a határain belül az 1950-es években, állítólag egy vérfarkas tűnt fel. A történet egy Sid Lavender nevű embertől származik, aki 1953-ban a hat kilométernyire északnak fekvő szomszédos faluban, Barton-under-Needwoodban dolgozott. Abban az időben Lavender mindössze huszonkét éves volt, és nem rég szerelt le a brit légierő nemzeti szolgálatától. Lavender idegen volt ezen a vidéken, és a szóban forgó eset idején még csak egy barátra tett szert. Ez a barát – egy másik fiatalember – szintén nem rég fejezte be katonai szolgálatát, és Alrewasban élt. 

Lavender nem mondta meg a barát teljes nevét, csak Terryként emlegette, tekintve, hogy évek óta nem látta, és nem akart valótlant mondani. Néhány részletet azonban hajlandó volt elárulni, amit annak idején egy téli estén, Terry beszélt el neki a helyi kocsmában, mely évszázadok óta áll a faluban, és a 17. századtól Korona Fogadónak hívják. 

Terry egy fagyos decemberi reggelen, úgy hét óra tájban, kerékpárral indult dolgozni, amikor a távolból – nagyjából százméternyire – Alrewas peremrészén megpillantott valamit mozdulatlanul állni az út szélén. Először azt hitte, hosszú kabátos, magas férfit lát. 

Ám ahogyan Terry tovább kerekezett, kíváncsisága nyomasztó félelembe csapott át. Rádöbbent, hogy a magas férfi valójában nem az, aminek látszik, hanem egy „szőrös, fekete állat, mely két lábon állt, orra előrenyúlt, akár egy kutyának, füle pedig kutyához illően hegyes volt” – mesélte Lavender. 

Baljóslatú érzéstől hajtva, Terry, amilyen gyorsan csak tudta, ahogyan a lába bírta, megfordította a jó öreg kerékpár kormányát, hogy mielőbb elhúzhasson onnan, miközben hallani vélte a bestia halk, torokhangú morgását, mintha ez mondaná: „Csak tekerj, minél távolabb”. Terry talán okosan tette, amit tett, de közben többször visszanézett a válla fölött. A lény egy centit sem mozdult, csupán fejét fordította a fiú irányába, és tekintetét végig rajta tartotta, míg Terry el nem tűnt a szeme elől. 

Tehát azon a péntek estén a Korona Fogadóban, Terry feltárta furcsa történetének sokkoló részleteit Sid előtt, aki először azt hitte, a fiú csak hülyéskedik, és jókat nevetett rajta. Ám Terry kitartott az állítása mellett, és Sid megértette, hogy barátja halálkomolyan beszél. 

Mint afféle fiatal srácok, kalandot keresve a pénteki éjszakában, elhatározták, hogy odakint lecövekelnek pár órára, annak reményében, hogy ismét megláthatják a bestiát, pedig a történet eléggé vérfagyasztó volt, és még maradhattak volna pár korty italra a kocsmában. Persze nem láttak semmit. 

A későbbi óvatos kérdezősködés ellenére, senki más Alrewasban nem tudott ilyen élményről beszámolni. Bármiféle állat is lehetett, úgy tűnik, Terry volt az egyetlen szemtanúja rövid, földöntúli jelenlétének. Bizonyítékok hiányában nem lehet további adatokat szolgáltatni az üggyel kapcsolatban, mert sem 1953 előtt, sem utána, senkitől nem származott hasonló észlelés vagy bejelentés a környéken.

„Én találkoztam egyszer egy vérfarkassal – jobb híján nem tudom másképp nevezni – Angliában, még 1970-ben. Húsz éves voltam, amikor a brit légierő Alconbury-i állomására helyeztek. Egy védett fegyverraktárnál történt az eset az őrszolgálatom ideje alatt. Nagyon sokkoló és megrázó volt a látvány, valósággal ledermedtem a félelemtől. Egy 38-assal voltam felfegyverezve, de előtte élesben még sosem használtam. A lény nem tűnt agresszívnek. Alig hittem a szememnek. Ez nem lehetett ember. Orra lapos volt, szemei nagyok. Magasságát nagyjából két méterre, súlyát százkilónyira becsültem. Alkata izmos volt és karcsú. Nem viselt ruhát, testét némi szőrzet borította csak. A hátsó lábain állva futott el, majd átszökkent a drótkerítés fölött és belevetette magát a sűrű erdőségbe, amely a bázis körül terült el. Borzasztóan megrémültem, de ettől kezdve megerősített abbéli hitemben, hogy ilyen lények léteznek, és azóta megszállottként keresem a vele kapcsolatos témát, kontaktust. Úgy vélem, pár héttel ezelőtt ismét láthattam egy erdős területen. Távolról ugyan, de nagyjából fél percen keresztül néztem, ahogyan lassan átsétált az erdőn és soha nem fogom elfelejteni, milyen szerencsés voltam, hogy láthattam… most már tudom, hogy ezek a lények tényleg köztünk élnek.”

Forrás: monsterusa.blogspot.com; mysteriousuniverse.org; fatemag.com; paranormalcannock.blogspot.co.uk; cryptomundo.com; abovetopsecret.com; sites.google.com; mania.com 

Képforrás: abstract.desktopnexus.com; chrisscalf.com; en.wikipedia.org; picturesofengland.com; geograph.org.uk; tripadvisor.co.uk; flickr.com; stormfront.org – írta és fordította: Csiribusz