A texasi San Antoniótól délre, nem messze a San Juan missziótól, van egy vasúti átkelő, mely keresztülhalad egy magányos országúton. Maga a környék egyszerű, hétköznapi és jelentéktelen. Az ember nem is gondolná, milyen szomorú események zajlottak itt sok-sok évtizeddel korábban, s ennek következményeképpen az egyik leghíresebb kísértetjárta helyként híresült el.
Egyes elbeszélések szerint az 1930-as, 1940-es években ezen a helyszínen borzalmas baleset történt. Egy iskolabuszon gázolt át egy vonatszerelvény, megölve tíz gyermeket és a sofőrt. Más variációban, valamikor 1938 decemberében ez az iskolabusz – rajta huszonhat gyermekkel, 12 és 18 év közöttiekkel – összeütközött az arra robogó vonattal, és a tragédiában a gyermekek a sofőrrel együtt mind meghaltak. Bármelyik teóriát nézzük, ez önmagában is egy borzasztó eset, de állítólag a gyermekek szellemei ma is ott vannak, és furcsa dolgokat cselekszenek.
Bár nincs konkrét bizonyíték erre az esetre – legalábbis ezt állítják azok, akik megpróbáltak utánajárni a balesetnek –, tény, hogy a környező utcák állítólagosan a halott gyermekek neveit viselik, például: Bobbie Allen, Cindy Sue, Laura Lee, Nancy Carole vagy Richey Otis. A vasúti helyszín mindemellett szívszorító is egyben. Graffiti hirdeti a gyermekáldozatoknak, hogy nyugodjanak békében. Szanaszét gyermekjátékok hevernek, feszületek, rózsák, rózsafüzérek.
Egy véletlen folytán derült ki, s ma már többen csak azért keresik fel a helyszínt, hogy kikísérletezzék, valóban igaz-e a helyi mítosz, vagy csak amolyan városi legenda. Ugyanis, ha valaki autójával megáll a sínek előtt mondjuk 20-30 méternyire, sőt, még az autómotort is leállítja, egyszer csak azt veszi észre, hogy a kocsija magától megindul a sínek felé, majd átgördül rajtuk a biztonságos oldalra. Csakhogy ennek némi fizikai akadályai vannak, mégpedig az, hogy a sínpálya egy apró dombos felületen fut végig, tehát az autóknak felfelé kell maguktól megindulniuk, ami ugyebár ellentmond a gravitáció törvényeinek.
Leleményesebb kíváncsiskodók vagy szellemvadászok, hintőporral szórták be az autók csomagtartóját, illetve hátsó lökhárítóját, és érdekes tapasztalatokról beszéltek. Miután az autókat átsegítette a láthatatlan erő a síneken, apró ujjlenyomatok, kicsiny tenyérnyomok látszódtak a hintőporos felületeken.
Van egy másik történet is, amely ehhez kapcsolódik, és egy asszony mesélte el sok-sok évvel ezelőtt. Egy estén hazafelé tartott autójával azon a bizonyos országúton, amikor arra lett figyelmes, hogy egy kislány álldogál az úttest szélén. Az asszony megállt, és jóindulatúan felajánlotta a gyermeknek, hogy hazaviszi. A kislány be is szállt az autóba, becsatolta a biztonsági övet, s miután Cindy Sue néven bemutatkozott, elárulta, hol lakik. Az asszony azonnal a jelzett irányba indult és hazavitte a gyermeket. Csakhogy amint megálltak a ház előtt, a kislányon látszott, mennyire vonakodik attól, hogy bemenjen. A nő arra gondolt, bizonyára összeveszett a szüleivel, és elszökött otthonról, ezért előrement, hogy beszéljen az édesanyával. Amikor az anya meghallotta az idegen nő meséjét, azonnal sírógörcsöt kapott, teljesen kiborult. Nem tartotta jó viccnek a történetet, hiszen Cindy Sue rég meghalt már. A segítőkész asszony nem értette az egészet és nagyon meghökkent. Visszafutott a kocsijához, ahol a kislánynak hűlt helyét találta. Az ülés üresen tátongott, de a biztonsági öv még mindig be volt csatolva, és szorosan az üléstámlához simult. A leghátborzongatóbb az egészben az volt, hogy amikor az asszony kihajtott az utcából, meglátta, hogy az utca neve Cindy Sue Way. Persze vannak, akik ezt a plusz történetet is csak amolyan városi hiedelemnek tartják.
Forrás: www.paranormal.about.com; www.sgha.net; www.randi.org – fordította, írta és összeállította: Csiribusz. Képforrás: www.a-el.blogspot.com; www.showcase.netins.net; www.cprs.info; www.examiner.com
