/Jozef Chelmonski - Farkasok támadása, 1883./

Az első világháború az emberiség történetének egyik legmegrázóbb fegyveres konfliktusa volt. A háború éveiben több mint 70 millió embert mozgósítottak, ebből 60 milliót Európában. A halálos áldozatok teljes számát 9-10 millió emberre becsülik. A civil lakosság körében 7-12 millió ember halt meg, és mintegy 55 millió ember megsérült. Az első világháború után az Orosz, az Osztrák-Magyar, a Német és az Oszmán Birodalom megszűnt. Ezenkívül ez a háború katalizátorként szolgált számos jelentős forradalomhoz.

Az első világháború alatti harcok következményei a Keleti Fronton is hatással voltak az állatvilág képviselőire, így a farkasokra is. A Keleti Front a déli Fekete-tengertől az északi Balti-tengerig terjedt. A farkasok különféle területeken támadtak rá állatokra és emberekre.

/Orosz katonák egy hajó fedélzetén az első világháború idején/

1917 februárjában üzenet érkezett Berlinből, amely szerint Litvánia és Volhínia erdőiből nagy farkascsapatok költöztek a Német Birodalom belsejébe. Egy jelentés, amely az El Paso Heraldban jelent meg, ezt írja: „Mivel a vadállatok nagyon éhesek, behatolnak a falvakba, és megölik a borjakat, juhokat, kecskéket és egyéb jószágokat. Két esetben gyerekeket támadtak meg.”

1916-1917 telén Litvánia és Fehéroroszország területén a Kovno-Wilna Minsk körzetben (Litvániában, a modern Vilnius mellett) éhező farkasok kezdtek támadni német és orosz katonákra. A hosszan tartó éhség és kétségbeesés erősebb motivációt jelentett az állatok számára, mint az emberektől való félelem.

/Német csapatok Minszk megszállása alatt a Katedrális téren/

Ezen a területen a seregek és városok közelében, a farkasok száma jelentősen növekedni kezdett. Eleinte a farkasfalkák magányos áldozatokra támadtak, de hamarosan egyre merészebbek lettek, és katonák csoportjait támadták meg. Az egyik csata során az orosz és a német felderítők látták, hogy egy nagy falka éhes farkas támadt rá, és falta fel a sebesült katonákat. Látva, mi történik, az ellenfelek azonnal leállították a harcot, és közösen elkezdték megölni a ragadozókat.

Az Oklahoma City Times újság egyik üzenetében ez állt: „Az orosz és német felderítők nemrégiben találkoztak, és heves összetűzésbe keveredtek, amikor egy nagy farkasfalka rohant a helyszínre, s megtámadta a sebesülteket. Az ellenségeskedést azonnal felfüggesztették, a németek és az oroszok ösztönösen lőtték a falkát, mintegy 50 farkast megölve.”

A támadás visszaverése után az összes katona visszatért eredeti pozíciójába. Ám a farkastámadások ezzel nem értek véget. A legrosszabb pillanatokban megismétlődtek. A katonák mindent megtettek, hogy megöljék a rettenthetetlen és éhes állatokat. Többször is megpróbálták puskákkal, géppuskákkal, sőt gránátokkal leteríteni a farkasokat.

Az ilyen erőfeszítések azonban csak átmenetiek voltak, és nem állították meg a támadásokat. A farkasok száma olyan nagy volt, hogy minden alkalommal újak érkeztek a megöltek helyére. Ezenkívül a nagy orosz farkasok agresszivitásukról voltak ismertek, amelyet akkoriban az éhség csak fokozott.

A kialakult helyzet miatt a német és az orosz hadsereg parancsnokai kénytelenek voltak ideiglenes fegyverszünetet hirdetni, s összefogtak a farkasok elleni küzdelemben.

A New York Times 1917. júliusi jelentése leírja ezt az esetet: "Utolsó megoldásként a két ellenfél, parancsnokaik beleegyezésével fegyverszünetbe kezdett, és egyesítették erőiket a farkasvész leküzdésére. Rövid ideig béke volt, és nem véletlenül vállalták a közös ellenség legyőzését. A farkasokat folyamatosan lőtték, és végül több százat megöltek közülük. A többi minden irányba menekült. Olyan mészárlás volt, amilyennel még soha nem találkoztak.

Az összehangolt erőfeszítéseknek köszönhetően a katonáknak több száz farkast sikerült megölniük, a többi pedig szétszóródott. Miután a ragadozóprobléma megoldódott, és a farkasok már nem jelentettek veszélyt a csapatokra, a harcok kiújultak, és minden együttműködési gondolat feledésbe merült.”

/Orosz lövészárok a török Sarikamish erdőiben/

Natalia Linka ápolónő a „Первая мировая война (1914–1918)” című emlékiratában mesélt el egy olyan esetet, amikor találkozott néhány farkassal. 1918. január 4-én a törökországi Hasan Kale erődítmény lábánál történt kényszermegálláskor, tíz ember ült egy teherautóban. Natalia így emlékszik vissza: „Hirtelen egy elhúzódó, lélekbe markoló üvöltés hasította át az éjszaka mély csendjét. Szörnyű volt, mégis elhúztuk a fedelet a bejáratról és kinéztünk. Nem messze tőlünk a fehér havon, lassan egy kis farkasfalka haladt sorokban, egymás után. Közeledtek hozzánk, néha megálltak, és szájkosarukat felemelve halkan, szomorúan üvöltöttek.”

Az embereket látva a farkasok nem támadtak, csak eltűntek. A kamionsofőrrel folytatott beszélgetés során Natalia megtudta, hogy „a farkasok sokat változtak, mert nincs elég élelmük. Beteg és sebesült katonák halnak meg az úton, nincs, aki eltemesse őket, és a vadállatok martalékává válnak”. Talán a halottak mentették meg az életüket azon az éjszakán.

Forrás: warhistoryonline.com

Képforrás: en.artsdot.com; warhistoryonline.com