Elyse Frankcom még mindig feldúlt volt az előző esti veszekedés miatt. A 19 éves lány nagyon nem örült annak, hogy a legjobb barátjával haraggal váltak el, és most csak arra vágyott, hogy elmerülhessen a nyugat-ausztráliai Rockingham közelében hullámzó kristálytiszta vízben, s elfeledkezhessen a vitáról. Tudta, hogy csak a súlyövet, a búvárszemüveget és a légzőpipát kell felvennie, s máris egy nyugodt és varázslatos világba menekülhet. Frankcom tapasztalt búvárként turistákat kísért, hogy együtt úszkálhassanak a delfinekkel.

2010 októberében, egy hűvös tavaszi délelőttön 33 fizető utas vett részt a túrán. Igencsak változatos társaság jött össze: három gyerek, néhány középkorú nő, külföldiek, családok – köztük a 48 éves, medvetermetű Trevor Burns. A 130 kilós, hosszú ősz szakállú férfi elég feltűnő jelenség volt.

Burns és a felesége, Julie kalandos életet éltek, mielőtt letelepedtek volna Perthben. Ez az út különleges ajándék volt Brisbane-ből idelátogató 24 éves lányuk, Megan számára. Julie nem szívesen merészkedett a tengerbe, most is beérte azzal, hogy a fedélzeten üldögél, beszélget, meg fényképeket készít Trevorról és Meganról a delfinekkel. Ami a férjét illeti, nos, ő nemigen ismert félelmet, bár reggel, a mólóra lépve megborzongott a hűvös levegőtől.

Frankcom előkészítette a felszerelését, és a biztonság kedvéért a bokájára erősítette a cápariasztót is. Munkatársai nem találták a nagyméretű búvárruhát, amelyet Julie Burns rendelt a férjének. Mivel a hajónak pontban reggel 8-kor kellett kifutnia, a legénység egyik tagja elrohant a néhány utcányira lévő raktárba egy nagyobb ruháért.

Várakozás közben Julie és a munkatársai izgalmas hírt közöltek utasaikkal: az egyik delfinraj egy tagja az előző héten ellett, és reményeik szerint ma találkozhatnak is az egyhetes borjúval.

A 15,5 méteres, egyedi kialakítású Apollo-3 búvárhajó, egész délelőtt Rockingham védett öblei és szigetecskéi között cirkált. Mindenki a víz fölé emelkedő uszonyokat kémlelte, így nem csoda, hogy hamarosan rá is találtak a delfinekre. A turisták négy egymást követő csoportban ereszkedhettek a vízbe. Az egyes csoportok vezetői motoros víz alatti robogót vezettek, így vontatták az egymás övébe kapaszkodó turistákat.

Ezen a napon Frankcom feladata volt odacsalogatni, majd szórakoztatni a delfineket, hogy a felszínen maradjanak, ahol a turisták is megcsodálhatják őket. Amíg az „emberlánc” körülöttük körözött, ő hol a víz színén, hol a víz alatt úszkált, s igyekezett ott tartani a delfineket. Miközben a tengeri emlősök az ezt felettébb élvező emberek körül játszadoztak, a hajó fedélzetén lévők az állatok füttyentéseit csodálták, és szintén roppant jól érezték magukat.

Burns és Megan a delfinekkel való első közeli találkozás után, a fedélzetre lépve izgatottan kiáltottak oda Julie-nak. A férfi arrébb lépett, hogy utat engedjen a legénység egyik tagjának, ám megcsúszott, és ráesett egy közeli ülés karfájára. – „Semmi gond – nyugtatta meg a körülötte állókat. Kicsit zavarban volt. – Csak egy kis zúzódás.” – Valójában pokolian fájtak a bordái.

Nem sokkal ebéd előtt a hajó körülbelül 300 méterre járt a Garden-szigettől, hét méter mély vízben, amikor újabb delfineket vettek észre: két nőstényt és egy legfeljebb néhány órás borjút. Ám az eddig látott csoportokkal ellentétben ezek az állatok szeszélyesnek tűntek, olykor váratlanul és szélsebesen eliramodtak, aztán pedig visszatértek a hajóhoz.

Julie, Megan és a többi turista nemigen tudott jó képeket készíteni a delfinekről, ezért Frankcom úgy döntött, lemerül közéjük. „Csak lassan és óvatosan! – mondta neki az egyik munkatársa. – Semmi hirtelen mozdulat, nehogy elriasszuk őket!”

Frankcom azon igyekezett, hogy a három delfint a fenékről valahogyan a felszín közelébe csalja. Most csak egy csoport merülhetett, ezért Burns – fájó bordáival nem törődve – rögtön jelentkezett az egyetlen szabad helyre. Frankcom észrevétlenül a vízbe csusszant, ám elfelejtette bekapcsolni a bokájára erősített cápariasztó szerkezetet.

Burns és a többiek a felszínen úszkáltak, miközben Frankcom lemerült, hogy a felszínre hozza a delfineket. Néhány perc alatt sikerült is a turisták közelébe terelnie a három állatot, de azok továbbra is kiszámíthatatlanul viselkedtek – hol eltűntek, hol újra felbukkantak, hogy aztán egy ezüstös villanás kíséretében ismét a mélybe merüljenek. Frankcom újból megpróbálta a felszín felé terelni őket. El is kezdtek felfelé úszni, de aztán inkább visszatértek a fenék közelébe. Biztosan az újszülött miatt ilyenek, gondolta, ahogy kiemelkedett a vízből egy gyors lélegzetvételre, nem messze a csoporttól.

Ekkor hátulról óriási lökést érzett, és valósággal kirepült a vízből. Kapálózva és levegőért kapkodva egy pillanatra feltűnt előtte a hajó, aztán maga alá nézett – és nem látott mást, csak egy fehér cápa hatalmas, szürke testét.

A Frankcom mögött alig egy méterrel, közte és a hajó között tartózkodó Burns döbbenten nézte, amint egy hatalmas szürke torpedó elszáguld mellette. Egy pillanatig azt hitte, hogy az egyik delfin az, de aztán borzadva vette észre, hogy a nála jó kétszer hosszabb állat ráharap a lány lábára.

Frankcom mindkét lába térdtől combtőig az óriási állkapcsok közé szorult. A cápa egy pillanatra elengedte, de csak azért, hogy második harapásával jobb, még erősebb fogást találjon rajta. A búvárnő ekkor elveszítette az eszméletét.

Le kell szedni róla – csak ez járt Burns fejében, s rávetette magát a cápára. Szélesre tárta a karját, „medveölelésbe” fogta az állatot hátulról, a feje mögött, aztán kétségbeesetten kapaszkodott, miközben az vadul dobálta magát alatta. A víz vörösre színeződött körülöttük. Mivel nem tudta egészen átkarolni a ragadozó vaskos testét, Burns tiszta erőből annak érdes bőrét markolta. A kavargó vörös víztől semmit sem látott, aztán a cápa egyszer csak rongybabaként lökte a magasba úgy, hogy a lába jóval a feje fölé emelkedett, mielőtt visszazuhant volna. De nem engedte el az állatot.

Ám Burns a hánykolódó cápa, a véres habok és saját félelme ellenére csak egy dologra összpontosított: hogy a cápa elengedje Frankcomot.

A hajón is teljes volt a zűrzavar. Megszólalt az úszókat azonnal visszahívó sziréna. Julie és Megan a fedélzetről azt látták, hogy az örvénylő víz fehérről előbb rózsaszínné, aztán vörössé válik. Senki nem tudta, hogy Frankcom még a vízben van: csak annyi látszott, hogy a cápa ide-oda dobálja Burns jókora testét, akinek a ragadozó rángatózásától időnként a levegőbe emelkedik a lába.

Burns nem nagyon látta, mi van körülötte, de így is józanul tudott gondolkozni. Az adrenalin segítette az összpontosításban, és jótékonyan elfedte a sérült bordák okozta fájdalmat. Tudta, hogy kapaszkodnia kell, de azt nem, hogy mi fog történni.

A még mindig a cápa fogai közt vergődő Frankcom lábából valósággal dőlt a vér. Mégis magához tért, és maradék erejével megpróbálta orrba verni a cápát. Semmit sem ért el vele, az ökle úgy pattant le a ragadozóról, mint a cipő orra az autógumiról. Ahogy a véres vízben tapogatózott, a lánynak eszébe jutott a cápariasztó: lenyúlt, és sikerült valahogy bekapcsolnia – aztán a következő pillanatban ismét elveszítette az eszméletét.

/Elyse Frankcom megmentőjével, Trevor Burnsszel a be

A bokára szerelt cápariasztó úgy működik, hogy elektromos impulzusokat küld egyenesen a cápa orrába, s ez kellemetlen izomgörcsöket okoz az állatnak. Burns még mindig teljes erőből kapaszkodott bele, amikor az állat megérezhette a nagyfrekvenciájú jel okozta ütéseket. Azonnal abbahagyta a hánykolódást, és amilyen gyorsan felbukkant, olyan sebesen elszáguldott a nyílt óceán felé. Ahogy felgyorsított, hogy minél távolabb kerüljön a szerkezet okozta gyötrelemtől, Burns egyszerűen lesodródott róla.

A víz kicsit kitisztult, és a férfi látta, hogy Frankcom a víz alatt van. A búvármaszkja eltűnt, s ő csukott szemmel süllyedt. Burns azonnal lemerült, felkapta, és a felszínre úszott vele.

A turisták még mindig azon igyekeztek, hogy valahogy kijussanak a vízből a hajó hátsó, alacsonyabbik részén keresztül, amikor rájöttek, hogy Burns Frankcomot is hozza magával. Közös erővel emelték a fedélzetre a lányt.

A cápa csúnyán szétmarcangolta a lábát, de a búvárruha viszonylag ép maradt, és összetartotta a sérült szöveteket. Burns Frankcom fejét tartotta, s igyekezett megnyugtatni őt, mialatt két utas – egy mentő és egy ápoló – hozzáfogott az állapota stabilizálásához: a lábát leszíjazták és megemelték, hogy csökkentsék a vérveszteséget.

A kikötőben mentőautó várt Frankcomra, és a közeli repülőtérre vitte, ahonnan helikopterrel szállították az 50 kilométerre lévő Perth egyik kórházába. Az azonnal elvégzett műtét során az orvosok egy cápafogat távolítottak el a bal combcsontjából, majd pedig több mint 200 öltéssel összevarrták a sebeit. Burns eközben a kórház ápolóinak mutatta meg a bordasérülését: azt mondták neki, hogy a hajón történt esés közben vagy eltörte a bordáit, vagy csak egy csúnya zúzódást szerzett.

Szakértők szerint a ragadozó az újszülött delfinre pályázhatott, s ez azt is megmagyarázza, miért viselkedtek a delfinek olyan zavartan.

Frankcom sietve kibékült a legjobb barátjával. Ha mást nem is tanult volna a szörnyű élményből, azt már tudta, hogy minden, szeretteivel töltött pillanatot nagyra kell értékelnie. Hónapokba telt, mire mankó nélkül tudott járni, de a lába időnként még ma is fáj.

Trevor Burns megkapta a civileknek bátor tetteikért adható legmagasabb ausztrál kitüntetést, a Bátorság Csillagát. Nemrég vett magának egy légzőpipát, egy búvárruhát és egy súlyövet, s elkezdett búvárkodni. Nagy rajongója Nyugat-Ausztrália víz alatti világa szépségeinek, s azt szeretné elérni, hogy az emberek megtanulják tiszteletben tartani a cápák szokásait. „Őket nem lehet idomítani, mint egy kutyát. Csak azt teszik, amit az ösztöneik súgnak nekik” – mondja. Julie pedig azt szűrte le a történtekből, hogy tényleg a hajó felső fedélzete a legbiztonságosabb hely a vízen.

Forrás: rd.hu

Képforrás: outsideonline.com; abc.net.au; annamaria.blogspot.com