/illusztráció/

Az észak-kanadai vadonba készülő csapat izgalmas kirándulásra készült, az azonban életveszélyes kalanddá változott

A Sierra magazin ígéretes 14 napos túrát reklámozott az észak-kanadai vadonban, ahol a föld legnagyobb ragadozója, a jegesmedve is él. „Ha ősi, varázslatos tájakra vágyik, a szellemek és a ritkán látható jegesmedve földjére – állt a hirdetésben –, ezt a kirándulást önnek találták ki.”

A Sierra Club két tapasztalt munkatársa vállalta a túra vezetését. Az akkor 60 esztendős Rich Gross egy lakhatást segítő nonprofit csoportban dolgozott San Franciscóban, de évente egy-két hétig távoli vidékekre induló kirándulásokat vezetett.

Az 59 éves észak-karolinai Marta Chase orvosi diagnosztikai szaktanácsadó volt, és középiskolás kora óta túrázott. A két vezető már 13 kiránduláson dolgozott együtt. A csoportot Larry Rodman 63 éves New York-i vállalati jogász, Marilyn Frankel 65 éves oregoni gyógytornász, Rick Isenberg 55 éves arizonai klinikai kutatóorvos, valamint Matt Dyer 48 éves maine-i jogász alkotta. Csatlakozott még hozzájuk Chase férje, Kicab Castañeda-Mendez, a 63 éves egészségügyi szaktanácsadó.

Gross javasolta, hogy menjenek a kanadai sarkvidéken található Torngat-hegység Nemzeti Parkba. Még soha nem látott jegesmedvét a természetes élőhelyén, és vonzotta az igéző szépségű táj, ahol meredek hegyek emelkedtek a Labrador-tenger partjánál. Ezt a parkot csak néhány száz ember keresi fel évente, és Gross e szerencsés kevesek közé akart tartozni. Az ötlet Chase-nek is tetszett, bár kicsit tartott tőle, hogy a jegesmedvék birodalmába lépjen.

A sarkvidéki tápláléklánc csúcsán a jegesmedve áll. Egy kifejlett hím 770 kilót is nyomhat, magassága elérheti a három métert is. Élete nagy részét vadászattal tölti a tenger jegén. Amikor egy légzőlékben felbukkan egy fóka, a medve támadásba lendül, megragadja áldozata fejét, majd szétzúzza a koponyáját.

A kanadai sarkvidék déli területein, így a Torngat-hegységben is a szárazföldre kényszerülnek a ragadozók a jégmentes nyári szezonban, és felélik szervezetük zsírtartalékát. A globális felmelegedés hatására – ráadásul a sarkvidéken kétszer olyan gyorsan emelkedik a hőmérséklet, mint a Föld más részein – az állatoknak egyre hosszabb ilyen időszakot kell átvészelniük. A hetvenes évek vége óta a környéken a jégmentes napok száma 125-ről 175-re nőtt.

Az éhező jegesmedvék vadludak tojását, füvet és bogyókat kénytelenek fogyasztani – bármit, amit találnak. Mivel a jégmentes időszak tovább hosszabbodhat, emberek és jegesmedvék gyakrabban találkozhatnak, végzetes kimenetellel. Egy kiéhezett ragadozó szemében az ember csak egy darab hús.

A Sierra Club csapatát szállító hidroplán 2013. július 21-én, vasárnap leereszkedett a Torngat-hegység keleti oldalán. Az elhagyatott, de lélegzetelállítóan szép vidéken a tükörsima tavakat részben jég borította, a felhős égig magasodó hegycsúcsokról patakok, vízesések zubogtak alá. A gép a Nachvak-fjordon ért földet, az utasok kiszálltak. A pilóta búcsút intett, s a hét túrázó hamarosan nem hallott mást, csak a partot csapkodó hullámok zúgását.

A csapat először tábort vert mintegy 150 méterre a parttól. Jóllehet a Parks Canada honlapja „erősen ajánlja” a látogatóknak, hogy béreljenek inuit medveőröket, akik különleges kiképzést kapnak és lőfegyvert is viselhetnek, Chase és Gross egy túrabolt munkatársával konzultált, aki jól ismeri a környéket, és azon a véleményen volt, hogy a riasztópisztolyok, medvespray-k és elektromos drótkerítések elegendő védelmet nyújtanak. A túracsapat két elektromos kerítést állított fel: egyet a sátrak, egyet pedig a főző- és tárolóhelyük körül. Mindkét kerítés közel egy méter magas volt, és három párhuzamos vezetékből állt, amelyet póznák közé feszítettek ki. Öt-hét kilovoltos áramot vezettek beléjük – ez nem sebesíti meg a medvéket, de állítólag elég erős ahhoz, hogy elijessze őket.

A túrázók krumplikrémlevest meg pestós tésztát készítettek vacsorára, és a közelben repkedő sarki csérekben és sirályokban gyönyörködtek. Időnként farkasokat is láttak. Miután befejezték az evést, néhányan rendet raktak. Az égbolt nagyjából fél 11-kor sötétedett be, és addigra mindenki behúzódott a sátrába.

Négy órakor Castañeda-Mendez kimászott a sátorból – és meglátta, hogy nincsenek egyedül. – Jegesmedvék a parton! – kiáltotta. A hajnali fényben egy nőstény és a bocsa sétált a parton. A többi túrázó is előbújt. Tisztes távolból kiáltoztak a világ legvadabb ragadozói felé, a jelenet mégis békésnek tűnt. Dyer közel állt ahhoz, hogy elsírja magát.

/illusztráció/

Hétfőn, reggeli után a túrázók bepakoltak a zsákjaikba, majd útra keltek. Keletnek indultak, hogy felfedezzék a fjordot. Gross az övébe dugta az egyik riasztópisztolyt, a másikat Chase vitte. Bokorfüzeseken keresztül haladtak, füves dombokon kapaszkodtak fel, végigmentek a táboruk felett húzódó sziklapárkányokon. Feketemedve-ürüléket, rénszarvasagancsokat láttak, meg egy koponyát, amely talán farkasé vagy fókáé lehetett. Dyer kihúzott egy fogat a koponyából, és a zsebébe tette.

Délután fél négy körül egy patakhoz értek, nem messze a táborhelyüktől. Kibújtak a bakancsukból, hogy átkeljenek rajta. A sekély, kristálytiszta, bénítóan hideg víz felüdülést kínált a merev túrabakancstól elgyötört lábuknak. Elsőként Castañeda-Mendez lépett mezítláb a patakba, amikor Dyer meglátta, hogy valami közeledik feléjük. – Jegesmedve! – kiáltotta. – Gyere vissza!

Az állat 150 méterre lehetett, de egyre jött feléjük. Magasabbnak látszott, mint a délelőtti nőstény, és a bundája is vastagabbnak tűnt. Castañeda-Mendez visszatért a csoporthoz, és a túrázók alakzatba álltak. Ez az egyik szabálya a medvék elleni védekezésnek: húzódjatok össze, hogy nagyobbnak tűnjetek. Csapjatok zajt, lehetőleg fémtárgyakkal.

A medve azonban nem állt meg. Gross előhúzta a riasztópisztolyát. – Majd én lövök – mondta Chase-nek, amikor az állat már csak ötven méterre lehetett tőlük. – Azt hiszem, ez jó ötlet – felelte a nő.

A pisztoly csövéből fény lövellt ki, de ez nem állította meg a medvét. Csak akkor szaladt el, amikor a közelében földet ért a lövedék, és újabb dörrenés hallatszott.

A csoport üdvrivalgásban tört ki, és tapsolni kezdett. De a medve nem ment messzire. Egy nagyjából 300 méterre lévő sziklapárkányon helyezkedett el, ahonnan tisztán ráláthatott a táborra.

Amikor a túrázók elérték a biztonságot nyújtó tábort, már erősen esett az eső. Mindenki bemászott a sátrába, csak Dyer nyugtalankodott. Vagy egy óráig kint maradt és a medvét figyelte, aztán elálmosodott.

Lassan beesteledett, s a jegesmedve továbbra is a közelben maradt. Öt óra körül a táborozók a főzőhelyhez mentek. Kameráik zoomja segítségével figyelték, ahogy a medve hol a hátán hintázik, hol a hasára fekszik. Frankel szerint olyan volt, mint egy hatalmas kutya. De a többiek nyugtalanítónak találták a látványt.

Vacsora közben nevetgéltek, korábbi túráikról, otthoni életükről meséltek. Nemigen hozták szóba a medvét, amely figyelte őket. Castañeda-Mendezt megnyugtatták aznapi tapasztalatai a medvékkel kapcsolatban. A nőstény és a bocs nem érdeklődött irántuk, a nagy hímet pedig a pataknál elijesztette a riasztópisztoly. Dyer azonban nem tudta túltenni magát rossz érzésén. – Miért nem állunk őrt? – vetette fel. De Gross nem aggódott. – Arra való a kerítés, nem? – mondta Dyernek.

Isenberg nyugtalanul aludt, és minden alkalommal, amikor felébredt, megnézte, ott ólálkodik-e még a medve. Ott volt. Ám éjjel 1 órakor már nem látta sehol.

Másnap hideg, esős reggelre ébredtek. Összepakolták a holmijukat, és túrázni mentek. Útközben sok állatot láttak, bálnát a vízben, valamint rénszarvast és hófajdot. Délután javulni kezdett az idő, és a táborhelyük fölött egy sziklán bolondos fotókat készítettek egymásról.

Este Gross körbejárta a kerítést, és ellenőrizte, van-e benne áram. Mielőtt bebújt a hálózsákjába, a bakancsába tette a riasztópisztolyt. Aztán a hullámverést hallgatva elaludt. Fél négykor kiáltozásra ébredt.

/illusztráció/

Chase kinézett a sátra ablakán, és néhány lépésnyire egy négy lábon álló jegesmedvét pillantott meg, feje nagyjából egy vonalban volt az övével, csupa fehér, hatalmas fenevad, csak a pupillája és az orra feketéllett. – Rich! – hívta a nő üvöltve Grosst. A jegesmedve lecsapott az egyik sátorra, majd elvonszolta a sötétben.

Gross megragadta a riasztópisztolyt, és hosszú alsójában kiugrott a sátorból, majd célba vette a medvét. Az állat húsz méterre lehetett, s nyugati irányba tartott. Valami kilógott a szájából. Aztán Gross meglátta, hogy nem valami van a medve szájában – hanem Dyer.

Dyer mélyen aludt, amikor valamire, nem tudja, mire, felriadt. Amikor kitisztult a látása, a fényes sarkvidéki hold előtt két 30 centis mancs körvonalait vette észre, amint átütik a sátor vékony nejlonfalát. – Medve a táborban! – kiáltotta. – Megtámadott! Megtámadott!

A medve bekapta a férfi feje búbját, és kirántotta a sátorból. Dyer hallotta, hogy megroppan az állkapcsa, amint a hatalmas fogak behatolnak a fejébe és a nyakába. Az orrát betöltötte a medve olajos nyálának halszaga. Miközben magával vitte Dyert, ő az állat fehér hasát és sárga foltos hátát bámulta. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy leesett a zoknija. Aztán lármát hallott a háta mögül – a barátai kiabálását.

A medve a túrázók felé fordult, magával lendítve Dyert, aki keményen a földhöz ütődött. Ezután az állat a víz felé vette az irányt, anélkül hogy engedett volna a szorításon, amellyel áldozatát tartotta.

Dyer korábban már elgondolkodott azon, vajon mit fog érezni, mielőtt meghal, milyen lesz élete utolsó dermesztő pillanata. De most nem félelmet vagy pánikot érzett, hanem meglepő nyugalmat. A medve állkapcsa még mindig a koponyáját szorította, amikor a férfi fény villanását látta, majd pedig meghallotta a riasztópisztoly dörrenését. A medve leejtette, és eliszkolt. Dyer sokkos állapotba került, ezért nem érzett fájdalmat.

Gross átadta a pisztolyt Frankelnek, hogy fedezze őt. – Oda kell mennem – mondta a férfi. Isenberg vele tartott. A táborhelytől mintegy 20 méterre találták meg Dyer vérben ázó testét. Azt hitték, a férfi meghalt. De amikor Isenberg letérdelt mellé, hallotta, hogy Dyer lélegzik. Castañeda-Mendez meg Rodman is odaszaladt, és a négy férfi a táborhoz cipelte a mozdulatlan Dyert, betakarták két hálózsákkal, és egy zsákot tettek a feje alá. Gross és Castañeda-Mendez felállította a főzősátrat – a tipi alakú tákolmány védte Dyert a széltől meg a hidegtől, és elég helyet hagyott Isenbergnek.

Az egykori orvosnak csak a legalapvetőbb elsősegély-felszerelés állt rendelkezésére: néhány gézlap, egy géztekercs, antibiotikumos kenőcs, rögzítő kötés és ollók. Dyer horzsolásokkal teli arca megduzzadt, kiugrott az állkapcsa, de beszélni tudott. – Köszönöm. Ó, köszönöm – hálálkodott suttogó hangon.

Isenberg ollóval próbálta levágni Dyer véráztatta haját. Sebek borították az arcát és a fejét, de csak szivárgott belőlük a vér, nem bugyogott, ami biztató jel volt. A nyakán húzódott a legmélyebb vágás, amely úgy festett, mintha meg akarták volna nyúzni. Isenberg látta az ütőeret, amely a fejbe és a nyakba juttatta el a vért. Sértetlennek tűnt, de ha megrepedt volna, Dyer elvérzik.

Isenberg elszörnyedve állapította meg, hogy Dyer állapota válságos, és több száz kilométerre van a legközelebbi egészségügyi intézmény. Megfogta Dyer kezét, és imádkozott.

Ezalatt Chase a műholdas telefonon segítséget hívott. 3.45-kor elért egy rendőrségi diszpécsert, akinek elmondta, hogy csoportjukat medve támadta meg. A területet sűrű köd borította, és addig nem számíthattak segítségre, amíg fel nem oszlik.

Az elektromos kerítés szétszakadt. Frankel riasztópisztollyal a kezében járkált körbe, Castañeda-Mendez és Rodman felváltva őrködött a másik pisztollyal. Gross a főzősátorban segédkezett Isenbergnek.

Reggel fél 9-re feloszlott a köd. Néhány perccel később leszállt a helikopter, és egy orvos ugrott ki belőle. A túrázók segítségével a géphez vitte Dyert. Isenberg is a fedélzetre mászott, hogy segítsen, a többiekért hajót küldtek. Közel húsz órával a támadás után Dyer a Montreali Központi Kórházba került. Két csigolyája és a bal keze több helyen eltört, állkapcsa összezúzódott, a jobb oldalon légmelle lett, s legalább egy tucat sebet szerzett, a legmélyebbet a nyakán.

Július 27-én a csoport többi tagja is megérkezett a kórházba. Először Gross és Chase ment be Dyer szobájába. A lélegeztetőtubus miatt Dyer nem tudott beszélni, de egy ábécés táblára mutogatva lassan megkérdezte: „Meghívhatlak titeket egy ráktortára?” A csoport már ismerte és kedvelte a férfi morbid humorát, amely most azt jelezte a két túravezetőnek, hogy Dyer jól van.

Matt Dyer teljesen felépült a sérüléseiből, a balesetre csak az arcán és nyakán húzódó hegek emlékeztetnek, meg reszelős torokhangja. Egy évvel a túra után újságírók egy csoportja felajánlotta, hogy elviszik egy hétre a Torngat-hegységbe kirándulni. Dyer rögtön beleegyezett. A medvetámadás okozta rémület helyett a park csodás tájait akarta megőrizni az emlékezetében.

Végül 2014 augusztusában, két fegyveres inuit őr kíséretében visszatért az egykori táborhelyhez. Szinte perceken belül meglátott egy jegesmedvét.

A következő napokban a csoport legalább hét medvét számolt meg, de a látványuk nem keltett félelmet Dyerben. Inkább úgy érezte, végre megnyugodott.

Forrás: rd.hu

Képforrás: demokrata.hu; rd.hu, cultura.hu, regithink.transindex.ro