Vérfarkas a fákon. Hallottunk már ilyesmit? 2016-ban egy michigani fiatalember nem kevesebbet állított, minthogy az általa látott teremtmény a fák lombjai között közlekedett. Abban az évben három olyan találkozása volt egy furcsa lénnyel, melyet vérfarkashoz tudott hasonlítani. Akik foglalkoznak kriptozoológiai témákkal, nyilván kitalálták, hogy a kutyaemberről beszélhetett.
A kisváros – Montague –, ahonnan a fiatalember származik, a White Lake partján épült, s alig tíz kilométernyire fekszik a Michigan-tótól keletre. Ebből a térségből számos hasonló beszámolót, megfigyelést ismerhetünk már. Óriási erdőségek jellemzik e táj nagy részét, tökéletes búvóhelyet, életteret biztosítva a nagyragadozóknak.
Mivel a fiatalember nem járult hozzá neve ismertetéséhez, így név nélkül írom le a történetét, amelyet megosztott az olvasókkal.
Ez a fiatal srác Montague környékén élt az édesapjával egy farmon. A birtok kiterjedt mocsárvidéken épült, tartozik hozzá kb. tizenöt hektárnyi erdőrész. A ház és az erdő között kis patak fut.
2016. február 8-án a kora hajnali órákban, óriási hózápor lepte meg a vidéket. A rettenetes időjárás ellenére a fiú úgy döntött, mielőbb felkel és ellapátolja a havat a ház elől, amennyire lehetséges. Hajnali négy óra körül járt az idő, amikor kilépett a házból és munkához látott. Már vagy a felét letisztította a felhajtónak, amikor hangos vízcsobbanásra figyelt fel a patak irányából, mely a ház déli oldalán folydogált. A hang kb. húsz méterről jött. A fiú azt gondolta, talán egy szarvast ijesztett meg. Félretette a lapátot és kíváncsian átvizsgálta a patak környékét, valamint az erdő szélét, hátha meglátja az állatot. Ahogy a fasorhoz ért, észrevett egy sárgás, borostyánszín szempárt, mely elég magasan – úgy 2-2,5 méternyire – világított a föld felett, egy óriási tölgyfa mellett. Nem szarvas volt, hanem egy két lábon álló farkas. Feje, orra, fülei német juhászkutyára hajaztak, nagyon magas volt, szemei sárgák. Elképesztő sebességgel nyugat felé indult, majd nagyot szökellve ugrott fel egy fára. A fiú a lombok suhogásából arra következtetett, mintha a fák tetején közlekedne.
Az egész jelenet nem tartott tovább 6-7 másodpercnél, s mire észbe kapott, a lény már árkon-bokron túl járt.
A második kaland 2016. március 24-én kora délután történt, nagyjából fél három környékén. A fiú elhatározta, hogy végigmegy a patak mentén és megtisztítja a bokrokat. Valahányszor ezt a feladatot ellátta, mindig vitt magával lőfegyvert. Vagy négyszáz métert megtett már, amikor felfigyelt egy furcsaságra. Valójában már a legelején megállapította, mekkora csend borult az erdőre. Hozzászokott, hogy a bokrok tisztításakor fel-felreppen néhány vadon élő szárnyas, esetleg megugrik egy felzavart őzike, szarvas, de most semmi. Még madárcsicsergést sem hallott, mintha az erdő meghalt volna. Aztán úgy ötvenméternyire maga előtt, észrevett egy nagy állatot, mely neki háttal állt. Fekete medvének vélte, amely nagy figyelemmel ásott a patak partján.
A fiú – aki lőfegyverét a patak egyik kis szigetére tette – véletlenül rálépett egy ágra. Az ág reccsenve eltört, mire a lény felfigyelt, lassan felemelkedett és fejét a fiú felé fordította. A lény, mely két lábra ágaskodott, hatalmas farkasra emlékeztette. Tetőtől talpig fekete szőrzet borította. A fiú agyán végigsuhant a korábbi találkozás. Az a lény szürkés bundájú volt, itt-ott fehér foltokkal. Ez pedig teljesen fekete. Tehát több is van belőle?
A fenevad először nem vette észre a fiút. Orrát a magasba emelte, s beleszagolt a levegőbe. A fiú kiborult a látványtól, felkapta a fegyverét. Semmi mást nem akart, mint mielőbb eltűnni onnan. Amikor ismét felnézett, a lény már négy lábon állt, de így is hatalmas volt, 150-160 cm magas. A fiú ledermedt a félelemtől, mozdulni sem bírt. Ekkor a lény ránézett, vicsorgott, s mintha felmérte volna. Majd elnézett keletre, aztán vissza a fiúra. Végül pár szökkenéssel felugrott az egyik fa irányába és eltűnt keletnek.
A fiú ezúttal nem bírta magába tartani meghökkentő élményét. Mindent elmondott az apjának. Amikor befejezte a történetet, az apja úgy nézett rá, mintha a Marsról jött volna. Teljesen dilinyósnak tartotta.
A harmadik találkozás ugyanezen év május 29-én történt az esti órákban, úgy kilenc óra körül. A fiú és az apja tüzet raktak a patak szélén, de már fogytán volt a tüzelőjük. Az apa megkérte a fiút, hozzon egy kis fát az istálló mögül. A fiú habozott. Félt az istálló melletti erdőtől, de persze erről sosem beszélt. Vagy tíz perc is eltelt, mire végre rávette magát. Majdnem besötétedett, amikor az istállóhoz ért. Közben folyamatosan sustorgást, halk rezgésű morgást hallott. Az istállóhoz érve aztán megállt. Rágyújtott egy cigarettára, miközben bebámult az alig pár méterre kezdődő erdőbe, mely megint szokatlanul csendes volt és hátborzongató. Furcsa hangot hallott. Mint amikor egy cipzárt húznak fel. Elnézett a hang irányába és mozgást érzékelt.
Közben teljesen besötétedett és a levegőben valami elképesztő bűz kezdett terjengeni. Rothadó belek és vizelet szaga. Arra gondolt, bizonyára egy elhullott állat oszladozó teteme lehet. Zseblámpája fényét a hang irányába fordította. Másfél méteres magasságban egy fényes, vöröses szempárt látott. Nem ijedt meg mindjárt, hiszen jól tudta, hogy a legtöbb állatnak ilyen a szeme, ha fény éri. Ám ekkor két lábra állt, s így már jó két és fél méter magas lett. Felmordult, majd délnek fordult és eltűnt a vadonban. A fiú annyira megrémült, hogy azonnal hazament. Az apja megkérdezte, hol a fa, mire azt felelte, rosszul érzi magát, le kell feküdnie. Reggel visszament oda, ahol korábban a lényt látta. Most semmit nem talált, csak egy szarvasbőrt. A szarvas többi része eltűnt, beleértve a fejét is.
A fiú később beszélt két szomszédjával is, akik arról meséltek, hogy alkonyatkor furcsa, üvöltő hangokat hallottak az erdőből. Ez a két szomszéd már több, mint ötven éve él a környéken, és azt mondták, még soha azelőtt ilyen hangokat nem hallottak. Egyik ismerősének macskája, Albert, tizenöt méter magasságban rekedt fenn egy fán, miután vihar volt, s három napon keresztül nem lehetett lecsalni. Szakértőket kellett hívni, hogy leszedjék a fáról. A macska közben sziszegett rájuk, nem volt együttműködő a mentésnél és folyamatosan remegett.
A fiú azt is megfigyelte, hogy a korábbi szarvasállomány, mely legalább ötven példányt számolt, szőrén-szálán eltűnt, alig lehet egy-egy szarvast látni. Időnként almát is tett ki az állatoknak. Az almák mind eltűntek, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy mindegyik helyére egy kis kődarab került.
Írta: Csiribusz
Forrás-segítség: lindagodfrey.com
Képforrás: pinterest.com
