Az essexi farkasember
2019. szeptember 27. írta: Csiribusz

Az essexi farkasember

William Ramsey az angliai Essex megye Southend nevű tengerparti üdülővárosában született és nőtt fel. Mindössze kilencéves volt, amikor betegségének jeleit először észlelte. Egészen addig teljesen normális gyerek volt.

1952 egyik szombatjának késő délutánján, a kisfiú a házuk hátsó kertjében játszott, amikor hirtelen jeges, fagyos széllökést érzett maga körül. A veríték megderesedett a bőrén, s ezzel egy időben rettentő bűzt érzett, amely öklendezésre késztette. A megzavarodott kisfiúnak két dolog járt a fejében: messze, elfutni a tengerhez, és a farkasok. Már majdnem át is ment a kertkapun, amikor anyja hangja megállította.

billr1.jpg

Ám a fiú felett valami teljesen átvette az irányítást. Az intenzív és tiszta düh határozottan beépült a lelkébe. Az adrenalinlökettől hajtva, valósággal kitépett egy kerítésoszlopot. Utána szájába vette a dróthálót, és el kezdte rágni. Ekkor ismét megérezte a jeges hidegséget, s belsője mélyéről morgást hallatott. A szülők annyira megrémültek a saját fiuktól, hogy bemenekültek a házba, s csak akkor jöttek ki, amikor a gyerek már megnyugodott.

Mindezen élmények után tizenöt évig semmi különös nem történt Bill Ramsey-vel. Élte normálisan az életét, mint mások: felnőtt, megnősült, született három gyermeke. Házassága első két évében azonban szörnyű rémálmok gyötörték. Minden álom ugyanarról szólt, és ugyanazzal a következménnyel járt. Mindig hideg verítékben ébredt, s mindig rettegést, nyugtalanságot érzett. 1967-ben az álmok véget értek. Ám másfél évvel később rendszeresen morgásra ébredt, mintha vadállat lenne a hálószobában. Saját morgása volt.

Egyszer, 1983-ban a barátaival betért egy helyi kocsmába, ahol megivott pár pohárral. Nem sokára ugyanazt a borzongató hideg érzést érezte, amit gyermekkorában. Sietősen kiment a mosdóba, s belenézett a tükörbe. Egy farkas nézett vissza rá.

Mindez csak bevezetője volt annak, ami később következett. Hazafelé tartva, utastársára támadt a hátsó ülésen. Morogni kezdett, ujjait karmokba hajlította, és megpróbálta a másik férfi lábát megharapni. A sofőr szerencsére nem esett pánikba. Megállt, valahogy kirángatta Ramsey-t a kocsiból, mire annak elmúlt a rohama.

Nem sokkal karácsony előtt, Bill mellkasi fájdalmakra kezdett panaszkodni. Azt gondolva, hogy baj van a szívével, bement a kórházba, s amikor a vérnyomását akarta megmérni egy ápolónő, belemart a nő kezébe. A férfi összevissza rohangált. A szemtanúk később azt mondták, Bill úgy viselkedett, mint egy vadállat, habzott a szája, vicsorgott. Mindenkit leütött, aki csak a közelébe ment. Egy csapat férfinek kellett lefognia, majd nagy adag nyugtató hatására lecsillapodott.

A kezelő orvos meghallgatta Bill teljes történetét, s azt javasolta, maradjon megfigyelés alatt. Mivel azonban mindez önkéntes volt, Bill akkor távozott a kezelésről, amikor akart.

1984 januárjában hazafelé tartva az anyjától, érezte, hogy újabb roham tör rá. Ugyanabba a kórházba vitték, és ugyanúgy rátámadt az emberekre. Bíróság elé került az ügy, de érdekes módon, Billt felmentették, pedig egy rendőrt súlyosan bántalmazott.

1987-ben egy másik rendőrre támadt, amikor az igazoltatni akarta. A férfi jóval nagyobb darab volt, mint Ramsey, ennek ellenére fojtogatni kezdte, s hat emberre, valamint két nyugtató injekcióra volt szükség, hogy leszedjék a rendőrről.

A következő napokban MRI-t készítettek, röntgen felvételeket, különböző pszichiátriai vizsgálatokat végeztek rajta. Semmiféle szervi bajt nem észleltek az orvosok.

billr3.jpg

1989-ben Londonba utazott a híres amerikai démonológus házaspár, Ed és Lorraine Warren. Ott tartózkodásuk idején Lorraine látta a tévében Ramsey esetét, és felkeltette az érdeklődését. Férjével úgy vélték, egy démon szállta meg Bill Ramsey-t. Felvették vele a kapcsolatot és remélték, hogy tudnak segíteni rajta. Sikerült rávenniük, hogy utazzon Connecticutba az ottani gyülekezetükhöz, ahol Robert McKenna püspök segédletével ördögűzést végeztek Ramsey-n.

billr2.jpg

Bill nem nagyon hitt ebben az egészben, s a szertartás első fél órájában nem is történt semmi. Ám utána Bill összerándult, arca eltorzult, kezei karmokba hajlottak. A szertartás nehéz volt, de végül sikerült. A háromórás eseményeket filmre vették. Mindezt követően Bill Ramsey-n nem jelentkezett többet a „farkas-kór”. 1992 óta nem szerepelt a nyilvánosság előtt.

Írta: Csiribusz

Forrás: paranorms.com

Képforrás: thesun.co.uk; bonafided.blogspot.com; pinterest.com

A bejegyzés trackback címe:

https://csiribusz.blog.hu/api/trackback/id/tr3115039498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása