Kelley Armstrong: Bitten – Megmarva
2016. május 25. írta: Csiribusz

Kelley Armstrong: Bitten – Megmarva

megmarva.jpgElena Michaels vérfarkas volt. Nem akart az lenni, egyszerűen csak megmarták és az lett. Vérfarkas mivoltának is megvolt a jó oldala, de ő szerette volna tovább élni megszokott, emberi életét. Csakhogy egy nap váratlanul felhívta fogadott falkájának vezetője azzal, hogy azonnal keresse fel.

New York állam területén titokzatos, borzalmas gyilkosságsorozat tartotta rettegésben a lakosságot. A vérfarkasok csak állatokra vadásztak és jól tudták, hogy az elkövető csak is egy „korcs” lehet. A vérfarkasoknak két csoportja volt: az egyikbe tartoztak azok az egyedek, akik genetikailag hordozták magukban a vérfarkasságot, ők az ún. igazi vérfarkasok. A másik csoportba pedig azok tartoztak, akik megmarás által váltak vérfarkassá. Ezt a marást csak nagyon kevesen élték túl, de ha igen, ők lettek a korcsok. Egy korcs soha nem lehetett egyenrangú egy igazi farkasemberrel és a Falka is csak nagyon nehezen fogadta be, ha befogadta egyáltalán. Így ezek az egyedek általában a maguk életét élték, az Alfa által némileg ellenőrizve.

Most egy ilyen vérfarkas szedte áldozatait és meg kellett állítani, mert nemcsak az emberek életét veszélyeztette, hanem a Falka területét is. És itt jött a képbe Elena, aki érzékeny szimatával könnyedén képes volt a nyomokra bukkanni. Mégis habozott, mert így ismét találkoznia kellett azzal az egyénnel, aki szörnyet csinált belőle, akit még mindig szeretett, de akinek nem tudott megbocsátani.

A magam részéről a regényt egy gördülékeny, könnyen olvasható történetnek tartom, de nem akarok senkit azzal áltatni, hogy minden elképzelésemet felülmúlta. Igazság szerint ez a könyv a horror műfajában a ma oly tipikus divatjegyeket mutatja: jó vérfarkas-rossz vérfarkas, vérfarkas-szerelem; vérfarkas-szex, egyesszám első személy, és az amazon jegyekkel jellemzett női főszereplő. A történet a megszokott felépítésű sablont követi. Persze ettől még lehet valami jó, és őszintén szólva engem is szórakoztatott. Szóval, aki szereti ezt a témát, olvassa csak el!

Írta: Csiribusz

Képforrás: konyvmolykepzo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csiribusz.blog.hu/api/trackback/id/tr208746644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása