Webster megye Nyugat-Virginiában, az Egyesült Államok nyugati vidékén fekszik. A régióban hegyvidékes, dimbes-dombos erdős területek, vadvédelmi körzetek találhatók. Ebbe a környezetbe utazott el az a hat vadász, akik arra tették fel szabadidejük egy részét, hogy a mítoszokból, hiedelmekből ismert lényeket kutassák. Egy ilyen alkalommal eredtek nyomába a híres Webster megyei vérfarkasnak is, amelyet a helyiek közül sokan láttak már éjszaka éppúgy, mint nappal, s amelynek létezését a régi telepesek és bennszülöttek történetei is megerősítik.

Vannak, akik azt hiszik, a vérfarkasos legendák mind Európából erednek, de ez tévedés. Nagyon sok kultúrában megtalálhatók az ezzel kapcsolatos mesék, hiedelmek, így az amerikai kontinensen is akad belőlük néhány. De térjünk rá „főhősünkre”.  

A Webster megyei vérfarkas több, mint két méter magas, egy méter széles, és nagyjából száznyolcvan kilogramm. Fekete szőre és sárgán izzó szeme van. Feje elég nagy lehet, tekintve, hogy szemeinek távolsága tizenöt centi is megvan. Rendkívül gyors és veszélyes. A vonyítása rémisztő, sokkal inkább, mint egy átlagos farkasnak. Elsősorban teliholdkor aktív, olyankor egészen megkergül – így tartják a helyiek.

A lény története 1770-re nyúlik vissza, amikor a sóni indiánok még ezekben az erdőkben vadásztak. Egy ideig semmi gond nem volt, de aztán néhány indiánt megöltek, köztük a törzsfőnököt is. Később állítólag vérfarkasként reinkarnálódott. Nem tudni, hogy igaz-e a legenda vagy csak valami megveszekedett butaság, de az biztos, hogy jelen pillanatban adva van egy vérfarkashoz hasonlatos lény, amely félelemben tartja a helyi lakosságot.

A következő teliholdig csupán néhány nap volt hátra, ezért a vadászoknak bele kellett húzniuk, ha utána akartak járni a történetnek és el akarták kapni a fenevadat. Első körben találkoztak azokkal a szemtanúkkal, akik látták a lényt. Az egyik ilyen elbeszélő egy vadász volt, aki gyakran járta a környékbeli erdőket, sok időt töltött itt, értett a nyomolvasáshoz és úgy ismerte a terepet, mint a tenyerét.

„Kijöttem, hogy kirakjam a csapdáimat, amikor fura hangot hallottam. Fogalmam sem volt mi lehet az, de úgy éreztem, mintha figyelnének. Körülnéztem, de semmit nem láttam, így tovább mentem. Aztán benéztem az erdőbe és megláttam azt a hatalmas farkast, ami a két hátsó lábán állt. Volt vagy két és fél méter magas. Ez két-három nappal telihold előtt történt. A farkas végül elszaladt, de előtte még rám nézett, egyenesen a szemembe. Rémisztő tekintete volt, soha nem fogom elfelejteni. A szeme sárgán izzott, félelmetes volt. Úgy éreztem, ölni tudna a tekintetével. Vonyított, de az a hang inkább hasonlított valamiféle kiáltásra. Egészen libabőrös lettem tőle. Úgy mozgott, mintha csak az övé lett volna az egész erdő. Gyilkos tekintettel nézett rám és úgy morgott, mintha csak azt mondta volna: ez az én területem, itt én vagyok a főnök, takaródj innen.”

Később visszatérve a vadász, talált nyomokat, amelyek legalább huszonöt centiméter hosszúak voltak.

A második szemtanú egy helyi farmer volt, aki a saját birtokán járva pillantotta meg a bestiát, sőt, véletlenül filmre is vette.  

„Amikor apám elhunyt, én örököltem meg ezt a földet. Sokat járok ki ide. Tudtam, hogy több dolgot rendbe kell hozatni a földeken, így gondoltam, videofelvételt készítek a biztosító számára, hogy könnyebb legyen dokumentálni a helyzetet. A fiam velem tartott, kocsival jártuk körbe a birtokot. Ő vezetett, én kameráztam. Láttam, hogy egy állat mozgolódik a fák között. Nem tudtam pontosan megállapítani mi lehet, de végig videóztam, aztán az a valami elfutott. Hatalmas volt. Jóval magasabb, mint egy ember, a hátsó lábain járt. Megpróbáltunk a nyomára akadni, de nem sikerült. Később megnéztük a filmet a fiammal és alig hittünk a szemünknek. A felvételen ugyanis egy vérfarkast láttunk.”

A harmadik szemtanú így emlékezett vissza: „A fiammal, Connorral voltunk kint, és az egyik közeli magaslesnél üldögéltünk. Korábban több kameracsapdát is kiraktunk, hogy tudjuk mi történik, ha nem vagyunk itt. Egyik este bevittük a gépeket és az egyiken valami olyat láttunk, amitől felállt a szőr a hátunkon. A képen egy hatalmas, szőrös lény volt. A szájából óriási, agyarszerű fogak álltak ki. Ez volt a legfélelmetesebb dolog, ami valaha láttam...” 

Oknyomozó vadászaink utánajártak a dolognak és vizsgálataikkal kikövetkeztették, hogy a lény valóban majd két és fél méter magas lehetett, vagyis hatalmas és rendkívül gyors. Mivel három napon belül telihold ígérkezett, a vadászoknak azonnal munkához kellett látniuk. Fel kellett deríteniük a terepet, felkutatniuk a lényt és felállítani a csapdát. Személy szerint ők nem nagyon hittek a vérfarkas létezésében, de abban igen, hogy van valamiféle hatalmas, szőrös, farkashoz hasonlító teremtmény, amely az itteni erdőkben kóborol. Erre bizonyíték is volt, hiszen a környékbeliek közül sokan látták és hallották már. A vadászok számíthattak rá, hogy telihold révén sok állattal fognak találkozni, hiszen a hold aktívabbá teszi az élőlényeket, dehogy ezt a bizonyos lényt is látni fogják-e, az kétséges volt.

Az expedíció sikere tehát nagyon kérdőjelesnek ígérkezett, ezért ők lepődtek meg a legjobban, amikor az éjszakai kutatás során egy távoli üvöltést hozott feléjük a szél. Tovább vizsgálódva érzékelték egy nagy testű állat jelenlétét és a hőkamera is jelzett valami hasonlót. A vonyítás pedig újra felhangzott, ezúttal közelebbről. A vadászok komolyan megijedtek. Észrevették, hogy nem messze tőlük egy szikla tetején áll a lény, amit keresnek. Amikor a sziklához értek, a lény természetesen már nem volt ott, de a vadászok találtak láb- és karomnyomokat, amelyek azt is igazolták, hogy a bestia gyakran ellátogat a sziklához. Úgy vélték az lesz a legjobb, ha itt állítják fel a csapdát.

Nekiálltak egy rafinált és mély csapdát ásni, csalinak pedig két döglött csirkét dobtak a gödörbe, mivel úgy hallották, a vérfarkasok szeretik a csirkehúst. Mindannyian úgy gondolták, a csapda erős, mély, nem fognak vele kudarcot vallani.

Feljött a telihold, leszállt az éj. A vadászok két csapatra oszlottak, így próbálták a fenevadat becserkészni és a csapda felé irányítani. A kamerák fényében felbukkant egy tisztás. Megtalálták a lény vackát, ahol aludt. Mellette feküdt néhai vacsorájának maradványa is, egy lemészárolt szarvasmarha csontjai és koponyája. A szörnyvadászok elképedtek. Egy szarvasmarha általában ötszáz kilót nyom. Mekkora ereje lehet a feltételezett vérfarkasnak, ha könnyedén lemészárolt és felfalt egy ekkora állatot? Még a combcsontját is átszelte egyetlen harapással, pedig a szarvasmarha combcsontját egy bárddal sem könnyű átvágni.

A fenevad nyomaiból kiderült, hogy pontosan a csapda felé indult. Meghökkenve tapasztalták, hogy a csali nem vált be. A lény beleesett ugyan a gödörbe és a csirkéket is széttépte, de könnyedén elmenekült, még a csapdát takaró több mázsás fedőlapot is odébb mozdította valamivel. Úgy tűnt, alábecsülték a vérfarkas erejét és eszét.

Összefoglalva: ez a lény gigászi. Két lábon jár, mint egy ember, de úgy néz ki, mint egy farkas. Úgy tűnik, a vérfarkas tényleg létezik... 

Írta: Csiribusz, a Legendás hegyi szörnyek dok.sorozat – Webster megye vérfarkasa című epizódja után