/A cikk idegen nyelvből lett átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják ugyanazon történeteket, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja, mit hisz el belőle vagy mit nem. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/

Szenteste volt, és a tizenegy éves francia kislány, Juliette, egyedül díszítette otthon a karácsonyfát. Édesanyja ápolónőként dolgozott a helyi kórházban. Lányával kettesben éltek egy kis lakásban, Párizs külvárosában. 

Estefelé az asszony telefonált a kislányának, hogy csak késő éjszaka ér haza. Juliette nem csinált ügyet a dologból, tovább díszítette a fát, mindent elrendezett körülötte, végül felhelyezte az angyalkás csúcsdíszt a fenyő tetejére. Miután végzett, fáradtan roskadt le a tévé előtti kanapéra. 

Mindannak ellenére, hogy egyedül tartózkodott a hatodik emeleti lakásban, Juliette biztonságban érezte magát, ahogyan elnézett a Párizs feletti fények irányába. Az ablakból jól látta az Eiffel-tornyot és a Champs de Mars-t. A többi lakó többségében vidéki rokonainál töltötte a karácsonyt, így az épület jobbára lakatlan volt. 

Miközben Juliette az anyját várta, hogy hazatérjen, egyre inkább elhatalmasodott rajta az unalom. Aztán egyszer csak úgy hallotta, mintha valaki matatna a bejárati ajtó környékén. Elfordult a televízió felől és figyelmesen hallgatózni kezdett. Hátborzongató volt a csend. Lassan, kíváncsian az ajtóhoz somfordált és kilesett a kukucskálón. Nagy meghökkenésére egy fehér prémmel szegélyezett, piros kabátos, nagydarab, kövér férfit látott a küszöb előtt, aki piszkos, szürke szakállat és piros sapkát viselt a fején. Hangosan bekopogtatott az ajtón. 

A kislány idegesen megkérdezte: „Ki van ott?”

„A télapó” – válaszolta a férfi. – „Engedj be! Fázom! Fáradt és éhes vagyok.”

A lányka hátán végigfutott a hideg. Bár gyermek volt még, de nem ostoba. Tudta jól, hogy az ajtó előtt álló hátborzongató férfi nem lehet a télapó. 

„Anya most nincs itthon” – mondta reszkető hangon. – „Kérem, menjen el!”

Juliette most is a kémlelő nyíláson leskelődött, így jól látta, amint a férfi tekintete megtelik haraggal, arca pedig gyűlölettel torzult grimaszba rándul. Erősebben kezdte verni az ajtót és megrángatta a kilincset. 

„Itt a télapó, Juliette!” – mondta a férfi vicsorogva. – „Van számomra tejed és sütid? Tudod, hogy a télapó mennyire szereti a tejet és a süteményt.”

A kislány gyomra liftezett a rémülettől. Honnan tudja ez az ember a nevét? Közben a férfi ütni, rugdalni kezdte az ajtót. Juliette ismét kikémlelt és látta, amint a télapónak álcázott figura a zsebébe nyúl, majd előkap egy rugós kést, és azzal próbálja felfeszíteni a zárat. A gyerek szörnyen megijedt, nem tudta mit tegyen. Végül tehetetlenül kikiáltott: „Ha nem megy el, kihívom a rendőrséget!” 

Mindezek után a dörömbölés hirtelen abbamaradt. Juliette reszketett, félt megmozdulni. Közben hosszú percek teltek el némán, így arra gondolt, talán sikerült elriasztania a férfit a fenyegetőzéssel. Kilesett a kukucskálón, és valóban, a folyosó üresnek tűnt. Ám a következő pillanatban ismét megjelent a férfi, ezúttal egy baltával a kezében. 

A gyerek felsikoltott és kétségbeesve keresett menedéket egy szekrényben, leguggolva, elbújva a ruhák között. Hallotta, amint a balta többször lesújt a bejárati ajtóra, majd a fa recsegve engedett. Félelmében könnyek peregtek le az arcán. A férfi győzelemittasan felröhögött, majd elkiáltotta magát: „Juliette, gyönyörűségem! Hol vagy? Ne félj! Jót mókázunk ma este! Hol bujkálsz?” 

A megtébolyodott férfi körüljárta az egész lakást a kislányt keresve, aki ezalatt összegömbölyödve, reszketve lapított a szekrénybe attól félve, mi vár még rá. Aztán rémálma beteljesedett. A szekrény ajtajának kilincse mozogni kezdett le-fel, az ajtó megremegett, és a férfi röhögő hangja betöltötte a szobát: „Juliette, tudom, hogy ott vagy! Nyisd ki, vagy én nyitom ki!” 

Ekkor hangos bumm-mal megreccsent a szekrényajtó. A gyönge anyag pozdorjaként zúzódott szét a lesújtó balta nyomán. A tébolyult férfi letépte a zsanérokról az ajtó maradványait és fejét bedugta a kabátok közé. Nevetett, nyáladzott, igazi őrültként viselkedett, majd hatalmas, göcsörtös kezeivel megragadta a kapálózó, rémült kislányt. A gyermek keservesen sírt, tehetetlenül sikoltozott, mígnem véletlenül egy drótvállfa akadt a kezébe. Aztán egy óvatlan pillanatban a férfi arcába csapott a durva fogassal, amely éppen beleállt az egyik szemébe. A férfi hátratántorodott fájdalmában. Üvöltött a kíntól, a vér végigfolyt az arcán. Végül dühében megragadta a kislányt és hajánál fogva kirángatta a szekrényből. 

Miután a földre taszította Juliette-et, fölé görnyedt, közben szemgödréből a vér a lányka arcába fröcsögött. Átnyalábolta a gyermek nyakát, szája groteszk vigyorba rándult, és a fülébe súgta: „Ma este te leszel a kiválasztottam, kicsi Juliette-em. Van egy listám, amit kétszer is megnéztem. Azért vagyok itt, hogy eldöntsem, jó voltál-e vagy rossz. Sikongathatsz és könyöröghetsz az életedért, de a rossz kislányok akkor is baltát kapnak, a jó kislányok pedig kést.” 

Már éjfél is elmúlt, amikor Juliette édesanyja hazaérkezett. Természetesen azonnal látta az ajtó szétzúzott maradványait és rémülten a lakásba rohant, hogy a lányát megkeresse. Odabent mindent vér borított. Amikor megpillantotta a karácsonyfát, őrjöngő sikongatásba tört ki. A fenyőt Juliette beleivel díszítették fel, és csúcsdíszként a tetején a kislány levágott feje ült. 

Forrás: scaryforkids.com; írta és fordította: Csiribusz