/A cikk idegen nyelvből lett átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják ugyanazon történeteket, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja, mit hisz el belőle vagy mit nem. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/
Egy nap, két koreai lány – Su-Min és Hee-Yun – elment kirándulni a hegyekbe. Mindketten élvezték a hegymászást, így ebben a sportban komoly tapasztalatokra tettek szert az elmúlt években. Ezen a bizonyos napon csodálatos idő volt a hegyekben, amikor elindultak felfelé. Ám ahogyan telt az idő, s mindjobban a hegycsúcshoz közeledtek, egyre rosszabb lett az időjárás, egyre vadabb szél fújt.
Aztán hirtelen mászás közben, Hee-Yun elveszítette az egyensúlyát, és vagy húsz méter zuhant a hegy sziklás felületéhez ütődve. Szerencséjére azonban sikerült megkapaszkodnia egy kiálló, hóval borított fában. Ahogyan kétségbeesve vergődött a szikla szélén, éles fájdalom hasított belé, és rá kellett döbbennie, hogy esés közben eltörte az egyik lábát.
Olyan fájdalmai voltak, hogy tudta, ezzel a lábbal nem fog lemászni a hegyről. Így a lányok keletnek fordultak, a hegy másik oldala felé, s hamarosan rátaláltak egy kis kunyhóra. Bent a házikóban nagy kandalló állt, mellette gondosan felaprított tűzifa, de volt a házban vécé is, valamint egy szekrény, benne több doboz bab- és tonhalkonzervvel.
"- Muszáj visszamennem a táborba, hogy segítséget tudjak hozni – mondta Su-Min. – Addig itt kellene maradnod. Nem gond?
- Minden rendben lesz – felelte Hee-Yun a fájdalomtól sziszegve, ahogyan sérült lábát húzta. – Csak kérlek, siess!
- Sietek, számíthatsz rám!"
Su-Min ígéretéhez híven, valóban sietett. Lemászott a hegyről olyan fürgén, amennyire csak tellett tőle, és azonnal segítségért szaladt. Csakhogy mire elérte a hegyi mentőállomást, leszállt az est. A mentősök pedig nem indítottak keresőcsapatot arra hivatkozva, hogy túl sötét van már. A segítséggel sajnos várni kellett hajnalig, ezért Su-Min barátnőjéért aggódva, álmatlanul töltötte az éjszakát.
Másnap kora reggel a mentősökkel együtt, visszament a hegyi faházba. Közben kértek egy helikoptert is, amely majd a legközelebbi kórházba szállítja a sérült lányt. Beléptek a kis házba, de nem láttak senkit. Su-Yin hiába szólongatta barátnőjét, semmilyen válasz nem érkezett. Rettentő zavarba jött a mentősök előtt, de aztán észrevette, hogy a vécé ajtaja zárva van. Bekopogtatott. Most sem jött válasz. Hiába rángatta az ajtót, csak nem engedett. Végül a mentősök feltörték a zárat és az ajtó kinyílt. A szörnyű látvány, mely szemük elé tárult, mindannyiukat megdöbbentette.
Hee-Yun a vécé padlóján kuporgott. Bőre halálsápadt volt, haja megőszült. Szeme tágra meredt, arcára iszonyat ült ki, karjait védekezően maga elé emelte. Ennek ellenére nyilvánvaló volt, hogy a lány halott.
Halálának okára sosem jöttek rá, de egyértelmű volt, hogy valaki vagy valami halálra rémítette szegényt. A mai napig senki nem tudja a választ, csak a hegyek ismerik az igazságot, ők pedig… hallgatnak.
Forrás: scaryforkids.com - írta és fordította: Csiribusz
Képforrás: 1ms.net - a kép csak illusztráció
