Ha farkasemberekről hallunk, akkor általában régi legendák jutnak eszünkbe, amelyekben olyan főurakról esik szó, akiket vadászat közben megharapott egy farkas, és a nemes hamarosan maga is ordassá változott, mikor megpillantotta a teliholdat. Ám a lycantropia – ahogy a határtudományokban jártasak nevezik a jelenséget – nem csupán a sötét középkorra jellemző, akár a közelmúltban is találhatunk rá egészen „véres” példákat.
1974 júliusában, mindaddig példanélkülinek számító események történtek a Kansas államban található kisváros, Delphos térségében. Az unalmas porfészek hamarosan a parakutatók, és egyéb megszállott vizsgálódók figyelmének központjába került, sőt, még olyan heves vérmérsékletű kalandorok is megjelentek itt, akiknek puskájában ezüstből öntött golyó lapult…
A pánikhangulatot nem más idézte elő, mint egy farkasember, pontosabban egy „farkaslány”. A szemtanúk egyértelműen nőneműként azonosították az általuk látott lényt, amely felegyenesedve, két lábon járt, viszont egész megjelenése olyan volt, mintha egy farkast egy emberrel kereszteztek volna. Az egyik szemtanú dr. Jack Monroe, a körzeti orvos volt. Ő úgy írta le a lényt, mint a legelvetemültebb elme által végbevitt biológiai kísérlet torz eredményét, amilyet csak horrorfilmekben látni.
Első alkalommal egy piknikező család pillantotta meg a farkaslányt. Kevin Marsh feleségével és két kisfiával New Yorkból érkezett Delphosba rokonlátogatóba. Itt tartózkodásuk második napján úgy döntöttek, felfedezik a környéket, és a városka melletti erdős területre indultak kirándulni. Dél tájban annak rendje és módja szerint leültek a fűbe, és elkezdtek falatozni a magukkal hozott elemózsiás kosárból.
Egyszer csak Kevin a közeli bokor furcsa zizegésére lett figyelmes, majd úgy rémlett neki, mintha valami meg is mozdult volna arrafelé. Ekkor még nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak, úgy vélte, biztosan egy nyúl vagy valami hasonló állat rejtőzködik ott. Azonban egy idő után egyre inkább az volt az érzése, mintha árgus tekintettel figyelné őket valami vagy valaki. Kevin nem tudott ellenállni a kíváncsiságnak, és a bozót felé indult. Mivel rossz előérzete támadt, magához vette a vadászpuskáját is, amelyet azért hozott magával, mert a nagyobbik fiát régóta szerette volna megtanítani célba lőni, és erre ez a mostani kirándulás remek alkalomnak kínálkozott.
A bozótból ekkor már egyértelműen valamiféle élőlény morgását és fújtatását lehetett hallani, és Kevin felesége Mary, valamint a két gyerek, John és Mike is igen idegesek voltak. A férfi abbéli meggyőződésében, hogy talán egy kukkolóval van dolguk, felszólította az illetőt, hogy jöjjön elő. Erre azonban választ nem kapott, csak a monoton morgás és mozgolódás hallatszott a bokorból továbbra is. Kevin tehát a puskáját előre szegezve megközelítette a helyet, és a növényzet közül hirtelen, teljes életnagyságban előbukkant a furcsa hangok forrása. A rémület, amelyet a család a lényt megpillantva érzett, egy életen át kísérteni fogja őket…
A farkas és ember egyértelmű hibridjének tűnő lény úgy 175 cm magas lehetett, hajlott testtartással, de felegyenesedve járt. A lábai sokkal vastagabbak voltak a farkasénál, de sokkal inkább állatiak voltak, mint emberiek. A két karja izmoktól duzzadt, és minden ujja hosszú, sárga karomba végződött. Egész testét vastag, barna szőrzet borította, mellkasán azonban a bundája ellenére is világosan látszott két melle, amelyekről a későbbi megfigyelők is említést tettek. A legrettenetesebb azonban a feje volt: úgy nézett ki, mintha egy (feltehetően nőnemű) emberi lény arcából egy farkas pofája „nőtt volna ki”. A lény folyton vicsorgott, eszelősen forgatta a szemeit, éles metszőfogairól nyál csöpögött a földre. Kevin a döbbenettől remegő kézzel a vállához emelte fegyverét, mire a farkaslány hirtelen sarkon fordult, és sebesen eliszkolt a fák közé.
Marshék rettenetes élményének hamar híre ment a környéken, de senki sem vette komolyan a dolgot. Hiába állította váltig Kevin, hogy a gyerekeket nem szabadna az erdőbe engedni, és mostantól mindenki vigyen magával puskát, a helybéliek általában letudták a dolgot egy vállrándítással, vagy azzal a csípősnek szánt megjegyzéssel, hogy Marsh és családja jobban tennék, ha kevesebbet néznék a tévét, és akkor legközelebb nem fognak ennyire vad dolgokat hallucinálni.
A lakosoknak azonban hamar arcára fagyott a gúnyos nevetés. 1974. július 14-én – azaz három nappal Marsh figyelmeztetésének elhangzása után – egy erdőszélen lakó család kislányát holtan találták meg a közeli vízmosásban. A gyermek testét borzalmasan szétmarcangolta valami, ami valószínűleg farkas lehetett. A helybéliek, ha nem is hittek még Marshnak, azért elkezdtek vadászcsoportokat szervezni, hogy kézre kerítsék a fenevadat.
1974. július 20-án azonban egyszerre négy bejelentés érkezett, ezúttal kizárólag helyi lakosoktól, hogy látták a nőstény farkasembert. Mivel dr. Monroe, a városka orvosa is látta a lényt – és őt mindenki szavahihető, talpig becsületes embernek ismerte –, most már mindenki elhitte Marsh néhány napja még a fantázia szüleményének tartott beszámolóját.
Az álmos kisváros lakói talán némileg perverz módon élvezték is, hogy végre valami történik Delphosban. Az esetről hamarosan cikkezni kezdtek a lapok is, és Kansas állam más tájairól is elkezdtek ideszállingózni a legfurább szerzetek. Jöttek kissé habókos parakutatók, akik abban reménykedtek, hogy sikerül, ha nem is puska-, de legalább lencsevégre kapniuk a lényt. Viszont megérkeztek a „hivatásos” kalandorok és keményfiúk is nagy dzsipjeikkel, terepszínű ruháikban, és őket bizony már sokkal komolyabb szándék vezérelte: mindenképp végezni akartak a farkasemberrel, felvenni a lény fejére kitűzött hatezer dolláros vérdíjat, és esetleg egy szép fotót csináltatni magukról, amint a tetem mellett pózolnak.
A farkaslány utáni hajsza óriási fejetlenségbe torkollott volna, ha Joe Stout seriff nem hoz néhány rendelkezést, amelyekkel szabályozni akarta a kétes hírű kompánia tevékenységét. Ám az óvintézkedések kutyafülét sem érnek, ha fütyülnek rájuk. Három kalandor túl messzire táborozott le a többiektől az erdő belsejében, és az éj leple alatt kettőjükkel is végzett a rejtélyes teremtmény. Harmadik társuk a sátrában, takarója alatt remegve hallgatta végig, ahogy a tábortűz mellett üldögélő, kissé már pityókás társait darabokra tépi a nőstény farkasember.
A véres események hatására pár világfinak inába szállt a bátorsága, és dzsipjeikkel jó nagy porfelhőt kavarva hajtottak el a helyszínről. Viszont néhányan maradtak, és ők a seriff vezetésével szabályos nyomkeresésbe fogtak. Egészen Jim Bancroft, az erdész házáig követték a lény által hagyott nyomokat, amelyeknek itt végük szakadt. Alaposan kikérdezték az erdészt, hogy nem látott-, vagy hallott-e valami furcsát előző este, de ő nemmel válaszolt.
Két nappal később a farkaslány ismét lecsapott, ezúttal azonban rajtavesztett: az autószerelő Ted Taylor fiát, a tizenöt éves Eddie-t támadta meg, aki azonban óriási lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, és vadászkésével addig hadonászott maga körül, míg jó mély vágást nem ejtett a lény jobb kezének fején, mire az hangosan felüvöltött és elszaladt. Másnap kora reggel Stuot seriffet felhívta Jim Bancroft, és elhaló hangon közölte vele, hogy tegnap hajnalban végzett a lányával Peggyvel, és fel szeretné adni magát. A járőrök azonnal a tett színhelyére, az erdészházhoz hajtottak, és a farkaslány rejtélye megoldódott.
A huszonhárom éves, még hajadon Peggyt, júniusban megharapta egy farkas, miközben tűzifát gyűjtött az erdőben. A sebe már gyógyulni kezdett, de a lány egyre furcsábban kezdett viselkedni. Többször tűnt el éjszakánként, és az özvegy Jim sokszor felöltözve, csapzottan lelt rá másnap reggel, ahogy éppen a küszöbön aludt. Mikor kérdőre vonta, a lány iszonyatosan dühbe gurult és elviharzott. A kislány meggyilkolása utáni este azonban nem bírta tovább, bevallotta apjának, hogy ?minden teliholdas éjjelen? farkasemberré változik, és nem tud ellenállni a vér szagának.
Az öreg Bancroft természetesen összeomlott: imádta a lányát, de azt is tudta, hogy nem segíthet rajta, és fenevadként egyre több ártatlan emberrel fog végezni. Ezért azon az estén, amikor a megtámadott fiú megsebesítette a lányt, az idős férfi már várta farkassá változott lányát otthon, és ahogyan belépett az ajtón, hogy szobájába surranjon, apja agyonlőtte. Az eseményt megelőző napon, az egyik vérdíjra vágyó vadásztól elkért egy ezüstgolyót, hogy mindenképp biztosra menjen. A kiérkező rendőrök meg is találták a holttestet, amely azonban addigra, teljes mértékben visszanyerte eredeti emberi formáját: egy gyönyörű huszonéves lányé volt, akinek jobb kézfején csúnya seb éktelenkedett.
Semmiféle bizonyíték nem került elő arra nézve, hogy Bancroft az igazat mondta volna. Az esküdtszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A férfi a lánya elvesztése felett érzett fájdalmát nem bírta sokáig elviselni: két hónappal később felkötötte magát a cellájában.
Hiába nem hitt a bíró Bancroftnak, tény, hogy Peggy halálát követően a farkaslány nyomtalanul eltűnt, soha többé nem támadott meg senkit. A városka lakóit azonban továbbra sem hagyta nyugodni valami: mi lett vajon azzal a farkassal, amelyik annak idején a lányt megharapta? Mert ha Peggy tőle kapta el a „kórt”, akkor az a lény is farkasember volt… Vajon hová tűnhetett? Sosem derült ki, mindenesetre 1976 májusában Delphostól 250 kilométernyire, egy vadász szétmarcangolt hullájára bukkantak egy kirándulócsapat tagjai. A gyilkos kilétére azóta sem derült fény…
Forrás: Hihetetlen magazin / 2005. szeptember - lejegyezte: Csiribusz
