A könyv nem kalandregény, nem horror, hanem leírása egy érdekes és igaz történetnek, amely nem is olyan régen esett meg.

1997 telén Primorjében, az orosz távol-kelet határvidékének kies és hófödte rengetegében, gyilkos tigris garázdálkodott. Egy napon Vlagyimir Iljics Markov, negyvenhat esztendős orrvadász nem tért vissza portyázásáról. Társai és a hatóság embere, Trus, gyalogosan indult a megkeresésére. A nyomkövetők feladata nem olyan egyszerű, mint első hallásra tűnik. Nehéz észrevenni a nyomokat, miközben fegyverüket szorongatva folyamatosan figyelniük kell a vadont a tigrisek miatt, és reszketnek a mínusz negyven fokos hidegben. A tapasztalat azonban meghozta az eredményt, megtalálták Markovot, illetve azt, ami megmaradt belőle, és az nem sok. A szörnyű tragédia, ami még ezen a vidéken is meglehetősen ritka, mindannyiukat sokkolta.

John Vaillant érdekfeszítő módon írja le az emberekben dúló érzelmeket, ősi félelmüket és tiszteletüket a tigris iránt, mely társukat felfalta, és korhű képet mutat a Szovjetunió bukása utáni társadalmi helyzetről, a széthullott rendszerről, a lélek nélküli újgazdagok rombolásairól, a sokszor nyomorba taszított ezrekről. Sokan kerestek boldogulást Oroszország távoli vidékein, menekülve a kilencvenes évek társadalmi káoszából, gyakran nyomorból nyomorba, s nem egyszer más megélhetés nem kínálkozott, mint az orvvadászat, az orvhalászat, a prémkereskedelem.

Jurij Trus tapasztalt, sokat látott ember volt, a Tigrisfelügyelet helybeli vezetője. Ezen egység 1994-ben alakult meg, mely elsődlegesen a tigrisek védelmét tűzte ki céljául, de felügyelet alatt tartották az egész területet, büntették az orvvadászatot, hatalmukban állt elkobozni az illegálisan használt fegyvereket, a gyanús prémeket, állati tetemeket. S ha nagy ritkán valami baleset történt, mint például egy tigristámadás, kötelességük volt helyszínelni, kivizsgálni az esetet, és szükségszerűen kilőni az emberevő állatot, persze csak hivatalos moszkvai engedélyezéssel.

Trus kemény ember volt. Átélte a szovjet hadsereg lélekölő éveit, a munkanélküliséget, a meghurcoltatást, s az erőszakos kommunizmus ellenére hithű keresztény tudott maradni. Trus tisztelte a természetet, a növény- és állatvilágot. Maga is vadászott, de megvetett minden garázdaságot és mészárlást, amit az újgazdag oroszok műveltek. Két érzés viaskodott benne: kötelességtudata a munkájával szemben, és együttérzése azokkal a nyomorultakkal, akiknek egyetlen megélhetését az orvvadászat jelentette, s akiknek gyakran öt-hat gyermeket kellett felnevelniük omladozó kunyhóikban.

Vaillant könyve nemcsak érdekfeszítő, tanulni is lehet belőle. Részletes képet mutat a vadonról, az itt élő őshonos népekről, állatokról, beszél viszonyukról a természethez, hiedelmeikről a tigrishez, és magát a tigrist is ritka részletességgel mutatja be. Tudták például, hogy a tigrisnek kilenc alfaja volt még száz évvel ezelőtt is, és ebből már csak hat alfaj él? Tudták, hogy a hivatalos szibériai tigris elnevezés igazából helytelen, és a pontos elnevezése az amur tigris? Tudták, hogy a tigris hatalmas mancsával olyan ügyesen tud fogni, hogy például képes elkapni a legyet? Tudták, hogy kiváló emlékezőképessége van, akár az elefántnak?

A tigris nem felejt, és ezt tudták Markov barátai éppúgy, ahogyan Jurij Trus. A nyomokból egyértelműen kiolvasható volt, hogy egy óriási hím tigrisről van szó, egy olyan hatalmas példányról, melyet még egyikük sem látott azelőtt. Ugyanakkor arra is rájöttek, hogy a ragadozó tudatosan nézte ki magának Markovot. Napok óta figyelte, körülötte ólálkodott, és az alkalmas pillanatban lecsapott. Markov tisztában volt azzal, hogy a tigris vadászik rá. Nem érdekelte más ember, más vad, csak konkrétan Markov. Vajon milyen bűne lehetett a tigrissel szemben ennek az orvvadásznak, akit egyébként mindenki szolid, jóravaló embernek ismert?

Trusnak engedély kellett a tigris kilövéséhez, bár határozottan úgy érezték mindannyian, a tigris nem fog többé támadni, csak Markovval volt gondja. De tévedtek, és Trus tehetetlen volt. Hiába a felszólítás, a figyelmeztetés a helyi lakosok felé, nem hallgattak rá és bekövetkezett az újabb tragédia, amiért pedig őt okolták. Végül az engedély megérkezett, és Trus pár társával együtt útnak indult a téli tajga vadonjába, hogy megkeressék és leterítsék a fenevadat…

Írta: Csiribusz; Képforrás: www.konyvmolykepzo.hu; www.holdkorong.blog.hu