2020. jan 27.

Az elátkozott erdő

írta: Csiribusz
Az elátkozott erdő

be1.jpg

Tudjuk, hogy szellemek, kísérteties dolgok nem csak a házakban, régi kastélyok falai között létezhetnek, hanem ősi, kies tájakon, elhagyatott utakon vagy elátkozott erdőkben. Ilyen erdő az észak-írországi Larne vidékén található Ballyboley erdőség. Ennek az erdőnek fáit nagyrészt 1957-ben ültették, tehát maga az erdő mint olyan, nem túl régi, de a helyszín, ahol van, ősi területnek számít.

Évszázadok óta rossz hírnévnek örvend a térség, druidák történetei, szellemhistóriák, szörnyek meséi hatják át. Az utazók mindig igyekeztek messzire elkerülni. A középkor végén számtalan utazó tűnt el nyomtalanul e környéken, többé senki nem látta őket.

Van, aki azt mondja, az ősi druidák átjáróként használták a helyszínt, sokan találtak itt régi romokat, apró kőoltárok maradványait. Nem egyszer számoltak be szemtanúk négy, kísérteties figuráról, akik megjelennek itt-ott az erdő területén. Egyesek szerint a régmúlt idők druidáinak szellemei ők.

Állítólag 1997-ben két férfi bemerészkedett az erdőbe, mert női sikolyokat hallottak. Segítő szándékkal keresni kezdték a bajba jutott nőt, ám semmi mást nem láttak, mint vérző fákat. Úgy megijedtek, hogy azonnal visszafordultak és mielőbb elhagyták a rengeteget. Az egyikük futtában visszapillantott még egyszer, akkor látta meg a négy csuklyás alakot, akik mögöttük álltak és őket figyelték.

be2.jpg

2005-ben egy középiskolás diákcsapat túrázott a környéken, s egyik estéjüket az erdőben töltötték. Késő este arra figyeltek fel, hogy sötét árnyak lopóznak a fák között. Riasztották egymást, s néhányan utánajártak a dolognak. Úgy tűnt, a sötét alakok kezében fáklya van, de nem a manapság divatos modern fáklya, hanem az igazi, eredeti, amit valamikor a régi időkben használtak. A gyerekek nagyon megrémültek. Kicsi, vallásos ország polgárai voltak, akik régi történetek között nőttek, s figyelmüket felhívták a boszorkánysággal és ördögimádattal kapcsolatos történetekre, amelyek sokszor magányos erdőkben esnek meg. Másnap reggelre megnyugodtak, és kinevették saját magukat.

Nem csak szellemek, különös látomások gyötörik az utazót, a kirándulót. Néha egyéb fizikai módon is megjelenik, hogy valami nincs rendben e tájékon. Például az embernek vérezni kezd az orra, pánikérzés, zavarodottság lesz úrrá rajta, látszólag minden ok nélkül. Előfordulhat hányinger, szédülés, ájulás, fejfájás. Néhányan azt tapasztalták, hogy pár lépés után keresztülmentek az erdőn úgy, hogy észre sem vették. Egyszer csak kint voltak a túloldalon. Sokan úgy érezték, valami figyeli őket, árnyakat láttak, mozgolódást a fák között. Vannak, akik úgy hiszik, az erdő egy másik dimenzió kapuja lehet.

Mindemellett néha jelentés érkezik nagy, szőrös humanoidokról is, melyeket az észak-ír erdőben láttak. Neve is van: gruagach, vagyis szőrös, ami tulajdonképpen a bigfoot ír megfelelője. Évszázadok óta beszélnek róla. A beszámolók említik a lények félelmetes üvöltését, mely áthatja az erdőt, és hallhatóak fakopogtatásaik is.

1998-ban egy házaspár az erdőben kutyáikat sétáltatta, amikor furcsa, csikorgó hangra figyeltek fel. A férfi közelebb lépett a hang forrásához, hogy megnézze, mi az. Először embernek tűnt, majd felemelve a fejét, majomszerű ábrázatot láttak. A nő kérte a férjét, hogy távolodjon el a lénytől. A kutyák nagyon izgatottak lettek. Ekkor a lény két lábra állt. Nagyon magas volt, kezében botot tartott. Megfordult és villámsebességgel elfutott a fák között. Felmerült a házaspárban a gondolat, hogy a nagylábat látták, bár meglepődtek azon, hogy ilyesmit észlelnek Észak-Írországban. A lényt úgy jellemezték, hogy arca csimpánzszerű, szőre sötétbarna és legalább két és fél méter magas.

Meglepő lenne, ha kiderülne, hogy Nagy-Britannia területén ilyen lények futkároznak, mégis, folyamatosan érkeznek beszámolók arról, hogy látták a lényt. Valóban él ott egy ilyen lény? Vagy van ott egy átjáró, mely lehetővé teszi számára, hogy egyik dimenzióból a másikba menjen át? Esetleg egy fura szellem, kísértet?

Írta: Csiribusz

Forrás: wattpad.com; mysteriousuniverse.org

Képforrás: pinterest.ie; ianmcilroyphotography.co.uk

Szólj hozzá

Érdekességek Boszorkányság Kísértetjárás Rejtélyes lények Meghökkentő mesék Régi idők nyomában Modern regék Misztérium Jeti/Bigfoot/Sasquatch