„Nem félünk a farkastól,

farkastól, farkastól!

Nem bánt minket, csak megkóstol,

megkóstol, megkóstol.”

Az ismert gyermekmondóka nem csak Edward Albee híres darabját juttatja eszünkbe. Az elmúlt évtizedek megtanították az emberek többségét arra, hogy a vadon élő farkasoktól nem kell félni, mert rossz hírével ellentétben a farkas kedves, okos, félénk állat, amely soha nem bántaná az embert. A farkasok életét, szokásait tanulmányozó kutatók esküdnének rá, hogy a farkas ártalmatlan, és készek a „legvégsőkig” elmenni kedvencük védelmében, ha vitára kerül a sor.

Tény, hogy a farkasoknak évszázadokon át rendkívül rossz hírük volt az emberi társadalmakban, különösen Európát tekintve. Lehetett ennek az oka az állatok veszettségből, éhségből történő támadásai, vagy egyszerűen az emberi butaság és babonaság, amellyel mindenféle ostobaságokat ráfogtak a farkasokra. Bárhogyan is, a 19-20. századra a farkasok csaknem kihaltak az összes kontinensről, így nagyon komoly törvényekkel kellett védelmezni őket. Ez mind rendjén is volna, csakhogy az elmúlt pár évben szokatlan jelenség lett úrrá a különböző területeken, beleértve Ázsiát, Európát és Észak-Amerikát is.

Úgy tűnik, a program olyan jól sikerült, hogy a farkasok nemhogy megmaradtak, de mintha kezdenének túlszaporodni. Ez legalább olyan veszélyes, mintha nem lennének, mert ugyanúgy felborítja az ökológiai egyensúlyt, mint a hiányuk. A farkasok egyre többen vannak, egyre nagyobb életteret követelnek maguknak, a táplálék is egyre kevesebb számukra, ami arra ösztönzi őket, hogy közelebb húzódjanak az ember által lakott területekhez. Először csak a háziállatokat támadják meg, aztán ha az nem elég, elképzelhető, hogy ránk fognak fanyalodni. Egy éhes farkas számára az ember, csupán a tápláléklánc egy eleme.

Egy-egy falka általában öt-tizenöt egyedből szokott állni. Élükön az alfahím uralkodik, melynek minden falkatag alá van rendelve. A farkasok nagyon szigorú, meghatározott hierarchikus rendben élnek egy-egy falkán belül. A kutatók úgy vették észre, hogy nagyon ritkán előfordul, főleg élelemhiányos teleken, hogy több falka egyesül úgynevezett szuperfalkává. Ezek aztán, mint a galerikbe tömörült sihederek, mennek neki mindennek.

2010-ben az alaszkai Chignik tó környékén szörnyű eset történt. Néhány ember szeret a vadonban lakni, messze a civilizációtól. A vidék alig nyolcvan fős lakossága egy 3300 hektáros földterületen él. Candice Berner természetkedvelő tanárt éppen ez az elszigeteltség vonzotta. Csakhogy egy farkasfalka is magáénak tudta a területet. A területükön minden és mindenki potenciális prédának számít. Csendben surrannak a fák között és csak figyelnek arra várva, mikor jön el a kedvező pillanat, hogy lecsapjanak. Candice elindult az erdőbe futni. Mindig is a járatlan utat választotta a járt helyett, ő ezt szerette. Fogalma sem volt arról, hogy mozgása zsákmányállat futására emlékeztet és hogy sóvár szemek figyelik.

Manapság a legtöbb kocogó egyáltalán nem vesz tudomást a közvetlen környezetéről futás közben. A mögötte lopakodó farkasok látják őt futni és ez nagy kísértést jelent a számukra, aminek csak nagyon nehezen tudnak ellenállni. Most meg is ragadták a kínálkozó lehetőséget. Az egyikük beleharapott a vádlijába. Candice erősen küzdött, kétszer is fel akart állni, de a farkasok visszarántották a földre.

A farkas fogazata igen egyszerű. A hatalmas fogak ollószerűen összezárulnak és mély sebet képesek ejteni. Rendkívül erős a harapásuk. Kitépik az áldozat húsát és az elvérzik. Candice Berner egy farkastámadás tragikus áldozata lett. Egyedül volt az erdőben, nem sok esélye volt a túlélésre. Nem lehet pontosan tudni hány farkas támadta meg, de a ruhájáról vett DNS-minta alapján legalább ketten voltak.

Az eset jó példa arra, hogy a rohanó ember beindítja a támadó reflexet. A legfurcsább mégis az a történetben, hogy a Candice-re támadó farkasok nem voltak éhesek. A vizsgálatok kimutatták, hogy jól táplált, egészséges példányokról volt szó, tehát különösebb okuk nem volt a gyilkolásra, mégis átlépték azt a bizonyos küszöböt. Íme, bizonyíték tehát, hogy ha egyszer átlépik a határt, képesek embert ölni. Amikor a területükre lépünk, tisztában kell lennünk, hogy vad ragadozókról van szó.

A 3000 kilométerre lévő oroszországi Szibériában szintén furcsa és szokatlan eset történt 2013-ban. Az itt élő farkasok azonban nem kisebb falkában vagy kettesével vadásznak. Előfordul, hogy több száz állat tömörül egy nagy hatalmas falkába, és iszonyatos erejű ragadozósereggé formálódik. Ezt a félelmetes jelenséget szuperfalkának hívják. Ez akkor fordul elő, ha éheznek. Mintha tudnák, hogy vannak olyan idők, amikor nem éri meg egymás ellen fordulni. Csak ölnek és ölnek egészen addig, amíg már nincs mit megölni.

Jakutföld Kelet-Szibéria egyik hatalmas, de rendkívül gyéren lakott területe. Ez a Föld leghidegebb területe, ahol nem egyszer -40 fok alá süllyed a hőmérséklet. 2013-ban pedig háborús övezetnek nyilvánították. A farkasok több ezer lovat és rénszarvast pusztítottak el, amelyek a vidék értékes állatállományának számítottak. A hatóságok attól tartottak, hogy a közösség legvédtelenebb tagjai, a gyerekek is veszélyben vannak. Nyikolaj Nyikolajevics jakut vadász állítása szerint, hat, iskolából hazafelé tartó gyermeket ettek meg a farkasok.

2013-ban jelentették, hogy egy szuperfalka mozgolódik a városi iskola közvetlen közelében. Nyikolaj, aki gyermekkorában tanulta apjától, hogyan kell farkasra vadászni, egyedül indult az erdőbe, hogy megvédje a helyi közösséget. A rendkívül intelligens és erős falkavezért akarta kilőni. Az alfahímnek meghatározó szerepe van. Ha sikerül kilőni, akkor a többi egyed megfutamodik és nem tér vissza.

Jakutföldön legális a farkasvadászat, sőt, még pénzjutalom is jár azért, ha kilő valaki pár farkast. A farkas azonban rendkívül okos állat. Még a csapdákat is kiszimatolja a hó alatt. Sokkal nagyobb az agytérfogata, mint a hasonló méretű kutyáknak. Nyikolaj szerint egy vadásznak nem szabad félnie, mert a farkas könnyedén megérzi a félelmet.

A sok évszázados üldöztetés után a farkasok a világon mindenütt visszatértek. Sőt, óriási sereget hoztak létre. A gond az, hogy kevesebb lett a hagyományos prédaállat, így alkalmanként az emberre fanyalodnak, ha netalán kereszteznék az útjukat. A Szibériában felbukkanó szuperfalka más kérdést is felvet: vajon elképzelhető, hogy máshol is előfordul majd az ilyen? Észak-Amerika mindenképpen ideális helyszín lenne a számukra.

Becslések szerint körülbelül kétmillió farkas élt Amerikában az európaiak megjelenése előtt. Sokan úgy vélik, az őslakosok szinte együtt éltek a vadakkal, és tudtak bánni a ragadozókkal. Az európaiak megérkezésével szabályos hajtóvadászat indult a farkasok ellen és a kihalás szélére kerültek. Úgy vélték, a farkas veszélyes az állatállományra és a kisgyermekekre, ezért valósággal kiirtották őket Észak-Amerikából, de ez romboló hatással volt az ökoszisztémára. Olyan kevés egyedszám maradt fenn, hogy soha nem fordult elő farkastámadás. Ezért sokan úgy hitték, az amerikai farkas más, mint a többi és nem támad emberre. Óriásit tévedtek.

2005-ben, a kanadai Saskatchewan államban a huszonkét éves Kenton Joel Carnegie egy kis bányatelepülésre ment dolgozni, hogy tapasztalatot gyűjthessen a tanulmányaihoz. Mivel szerette a természetet, ideális hely volt a számára. Környezetvédelmet tanult az egyetemen és szabályosan bolondult a farkasokért. Ezen a területen sok lehetőség kínálkozott az állatok megfigyelésére. Az egyik diáknak sikerült egészen közel merészkednie a farkasokhoz és megmutatta a képeket Kentonnak. Csak pár méterre volt a vicsorgó vadállatoktól. Kentont elbűvölte a kép, de fogalma sem volt arról, hogy az állat viselkedése mire utal. Intő jelnek számít, ha a farkasok elkezdik szisztematikusan megfigyelni az embert.

Két nappal később, Kenton egyedül indult az erdőbe sétálni. Elindult a tó felé, ami egészen közel volt a táborhelyhez. Korábban többször is járt már itt, ismerte az utat. De amikor estefelé a társai leültek vacsorázni és Kenton nem volt sehol, aggódni kezdtek érte. Nem értették, hol lehet ennyi ideig. Közben telt az idő, és ő késő estére sem érkezett meg. Egy csapat diák úgy döntött, megkeresik. Rá is találtak a lábnyomaira az ösvény mentén, csakhogy nyomaihoz farkasnyomok is keveredtek a hóban. Nem sokkal később megtalálták Kenton holttestét széttépve és félig felfalva.

A nyomozók rekonstruálták a szörnyű esetet, miután megvizsgálták Kenton maradványait. Kiéhezett farkasok támadtak a fiúra. Legalább hárman lehettek. Kettő elölről, egy hátulról ugrott rá. Klasszikus támadási technika. Az állatok kifigyelték a fiút, meglesték minden mozdulatát és kiszámították, mikor és hol érdemes megtámadni. Kenton valószínűleg észrevette az őt követő állatokat és súlyos hibát követett el: futni kezdett. Senki sem tud elfutni egy falka elől. A farkasok érezhették, hogy ott a lehetőség és rátámadtak a fiúra. Néhányan még ma is kételkednek a bizonyítékok ellenére abban, hogy farkasok támadtak Kentonra. Úgy vélik, inkább medve lehetett, mert nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a farkas is képes hasonló brutalitással elbánni az emberrel. Ráadásul senki nem látott arrafelé medvenyomokat, még a vadászok sem.

Szörnyű a felismerés, de alapjában véve Kenton halála elkerülhető lett volna. Az erdő tele volt a farkas étvágyát csillapítani tudó zsákmányállatokkal. A falka ezzel szemben lusta volt vadászni, inkább a tábor közelében található hulladékot fogyasztották rendszeresen, és táplálkozás közben mindent kifigyeltek.

2013-ban a minnesotai Solway mellett a tizenhat éves Noah Grahamet érte támadás. Solway apró település nagy szántóföldekkel és jelentős erdőséggel körülvéve. Noah mindig is tisztában volt a farkasok jelenlétével, de soha nem félt tőlük, soha nem gondolt arra, hogy problémát okozhatnak vagy bárkit is bánthatnak. A farkasok nem riasztották el, továbbra is járta az erdőt, ahogyan gyermekkora óta mindig. „Sokat kempingeztem a családommal és a barátaimmal. Ez volt az első alkalom, hogy a barátnőmmel mentem.”

A minnesotai Winnibigoshish tóhoz igyekeztek, hogy minél távolabb legyenek a városkától. Körbesétálták a tavat és este tábort vertek a tóparton. Kicsit még beszélgettek, majd a lány kitalálta, hogy inkább szeretne a szabad ég alatt aludni, mint sátorban. A rémálom ezután következett. „Hirtelen erős nyomást éreztem a tarkómon és éles fájdalom hasított belém – emlékezett vissza Noah a támadásra. – Visszarántotta a fejem és megrázta. Nagyon furcsa volt. Fogalmam sem volt, mi történhetett.”

A halálra rémült lány, pánikszerűen elmenekült. Nem tudta volna kiszabadítani a fiút és az ő élete is veszélyben volt. „Meglátta a hatalmas állkapcsot a fejemen és hallotta a morgást. Sokkal jobban meg volt rémülve, mint én" – magyarázta Noah. A vadállat foga belemélyedt Noah koponyájába és nem akarta elengedni. „Iszonyatosan fájt. Hátranyúltam és megfogtam az állkapcsát. Azt gondoltam, hogy egy veszett kutya vagy valami ilyesmi. Nem tudtam, mit tegyek, ezért megragadtam, ahogyan csak bírtam és leráztam magamról. Kiszabadítottam a fejem és akkor megláttam a farkast.”

Az állat fel-alá járkált és vészjóslóan morgott. Noah tudta, hogy elfutnia nem szabad, mert az végzetes lehet. Ráüvöltött és rugdosni kezdte, ahol érte. Végül a farkas úgy döntött, lemond a zsákmányról. A ragadozó megfutamodott ugyan, de Noah fejéből dőlt a vér. Azonnal orvosra volt szüksége. Végül maradandó károsodás nélkül szerencsésen felépült. Noah az események után sem gondol soha haraggal a farkasokra. Úgy fogja fel, hogy az állat véletlenül járt arra, bizonyára éhes volt és rávetette magát az első könnyűnek hitt prédára. Egy valamit azért megfogadott: soha többé nem alszik erdőben.

Genetikai szempontból alig van különbség egy farkas és egy kutya között. Gyakorlatilag távoli unokatestvérek. A kutya tulajdonképpen nem más, mint háziasított farkas. Az a néhány kis génkülönbség azonban óriási differenciát eredményezett. Ha megengedjük, hogy egy nőstényfarkas kutyakölyköket neveljen, a kutya hiába válik majd felnőtt, ivarérett egyeddé, a falka továbbra is kölyökként fogja kezelni. De mi történik akkor, ha a kutyát és a farkast keresztezik?

A kutya-farkasnak nevezett állat pont úgy néz ki, mint egy farkas, de hiányzik belőle az emberi nem iránt tanúsított félelem. Sokan úgy vélik, a farkas ragadozó ösztöneit nem lehet elnyomni, tehát egy ilyen állat halálos veszedelmet jelenthet. Szintén 2013-ban történt, hogy a kutya-farkas egyedek egy tragikus eset központi szereplőivé váltak. Kentucky államban eltűnt egy fiatal nő. A hatóságok nyomozást indítottak és ötven kiéhezett kutya-farkast találtak a helyszínen, amelyek szörnyű mocsokban éltek. A gazdájukat nem találták sehol. Mígnem az aljnövényzetben szörnyűséges bizonyíték tárult a szemük elé. Emberi maradványok voltak. A nyomozók úgy vélték, természetes halállal halt meg, még mielőtt a kutya-farkasok felfalták volna a holttestet, ám igazából senki sem tudta, mi is történt pontosan. Egy másik hasonló tragédiáról is tudunk 2006-ból.

A pennsylvaniai Salemben Sandra Piovesan nagyon szoros kapcsolatot tartott fenn egy kutya-farkas falkával. Szabályosan a családjának tekintette őket. Kilenc ilyen keverék állatot tartott és mindig hangsúlyozta, mennyire szeretni valóak és milyen bensőséges kapcsolat van köztük. Ám ha megfeledkezünk arról, hogy minden ragadozó vadászösztönnel bír, annak komoly, tragikus következményei lehetnek. Tehát Sandra meg volt győződve arról, hogy kivételes, szoros kapcsolatot alakított ki az állataival, mint bármelyik kutyával. Ám 2006 nyarán a nő szörnyű hibát követett el. Imádottjai megölték, majd felfalták őt. A kutya-farkas hibrideket a közbiztonság kedvéért elaltatták. A hatóság emberei olyan bizonyítékok után kutattak, amelyek nyilvánvalóan elárulják, hogy a háziállatként tartott ebek miért fordultak gazdájuk ellen. A kutyákat felboncolták és gyomruk tartalmából egyértelműen kiderült, hogy megették Sandrát.

A kérdés az, hogy váratlan támadás történt-e, vagy már voltak korábban jelek arra nézve, hogy az állatokkal valami nem stimmel? Rendkívül felkavaró kép fogadta a rendőröket. A kutyák ólja tele volt állati csontokkal és szeméttel. Úgy tűnt, Sandra egy ideje nem ment az állatok közelébe. Vajon megrémült valamiért kedvenceitől? Vajon tudatában volt, hogy veszélyben az élete?

Idahóban, Rene Anderson túravezető észrevette, hogy változás állt be az állatállományban. A farkasok miatt jelentősen megcsappant a szarvasok és jávorszarvasok száma. A farkasok gyorsan szaporodtak és az emberek tartottak tőlük. 2011 októberének egyik napján, Rene az erdőbe indult vadászni. Ezt az utat már tömérdek alkalommal megtette. Íjpuskát vitt magával, de férje utánaszólt, hogy vegye magához az adóvevőt és a pisztolyt is. A nő nem akarta elvinni egyiket sem, de a férje ragaszkodott hozzá, arra hivatkozva, hogy rossz előérzete van.

Ha íjjal megy vadászni az ember, jóval közelebb kell kerülnie az állatokhoz, mint puskával. A szarvasok aznap elkerülték Renét. „A fás részen tartózkodtam és éppen elindultam a sűrűbb rész felé. Egyszer csak, mintha láttam volna valamit a szemem sarkából és hallottam, amint recsegnek, ropognak az ágak. Odanéztem és mintha egy farkast láttam volna. Úgy hetven méterre lehetett tőlem.” Hatalmas farkas meredt rá. Aztán kiugrott a bokorból, felmérte Renét, majd megint eltűnt az aljnövényzet között.

René érezte, hogy itt van a közelben, nem fog csak úgy elmenni. Eldobta az íjat és előkapta a pisztolyt. Nem tudhatta pontosan honnan fog támadni, inkább csak sejtette. Azt is érezte, hogy csupán egyetlen lövésre lesz ideje. A farkas egyszer csak felbukkant és René rálőtt. Talált. A farkas sérülten inalt el, de René úgy döntött, jobb, ha befejezi, amit elkezdett. „A fején találtam el, de a lövés nem volt halálos. Elrohant, én meg utána.” A nő végül leterítette az állatot, de közben eszébe jutott, hogy a farkasok falkában szoktak vadászni. Az adóvevőn keresztül azonnal segítségül hívta a férjét. „Biztos vagyok abban, ha elfutottam volna, azonnal utánam veti magát és megöl. Nem szabad elfutni. Használni kell a fegyvert, ha van.”

A növekvő farkaspopuláció arra figyelmeztet bennünket, hogy ez a csúcsragadozó hosszú évezredekig nagyon fontos szerepet játszott az élővilágban. A világ azonban megváltozott, az ember egyre jobban benépesítette a Földet, így aztán jó lesz vigyázni, nehogy a farkasok az emberek elfogyasztásával csillapítsák éhségüket. Tehát megdőlt az az elmélet, miszerint hagyhatjuk elszaporodni a farkasokat azokon a tájakon, ahol emberek is élnek.

Forrás: Animal Planet dok.filmje, 2015. - lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: waraw.org; saveelk.com; nydailynews.com; post-gazette.com; blog.nwoutdoorwriter.com; youtube.com; wolf.org; pebx.pl; termeszettar.hu