Rosemary gyermeke
2015. július 27. írta: Csiribusz

Rosemary gyermeke

Rosemary gyermeke / Rosemary's Baby - amerikai horrorfilm, 1968.  

Rendezte:  Roman Polanskirose1.jpg

Szereplők: 

Mia Farrow – Rosemary Woodhouse

John Cassavetes – Guy Woodhouse

Ruth Gordon – Minnie Castevet

Sidney Blackmer – Roman Castevet

Maurice Evans – Hutch 

Charles Grodin – Dr. Hill   

Ira Levin 1967-ben megjelent könyvét már 1968-ban megfilmesítették az akkor még kezdő fiatal színésznő, Mia Farrow főszereplésével. A történet tehát nem friss, pont ezért úgy gondolom, a fiatalabb korosztályból nem mindenki ismeri. Senki ne várja a ma szokásos vértől csöpögő horrort. Az ehhez a műfajhoz tartozó történetek, mai szemmel nézve meglehetősen lightosak voltak a korábbi időkben. Nem csoda, ha a maga idejében a regény kitörő sikert aratott, hiszen mélyebb húrokat pengetett meg a műfajban.

A Rosemary gyermeke 1966-ban játszódik és egy fiatal házaspár kezdő lépéseit mutatja be a történet elején, akiknek életében az igazi kaland akkor kezdődik, amikor beköltöznek álmaik otthonába. A patinás öreg bérház igazi kuriózumnak számít New York városában, ámde amit csak kevesen tudnak, hogy mély, sötét titkai vannak. Pletykálják a környéken, hogy a házban titokzatos eltűnések, gyilkosságok és egyéb rejtélyes halálesetek történtek, sőt, voltak olyan lakók is a múltban, akik boszorkánysággal, sátánizmussal foglalkoztak az öreg falak között. Rosemary és Guy azonban nevet a bizarr történeteken, ostoba városi legendának tartják. Boldogok, életük gondtalan. Guy színészként egyik meghallgatásról a másikra fut, míg Rosemary otthonukat csinosítja, és máris tervezgetik a családalapítást.  

rose2.jpgA fiatalasszony gyorsan teherbe esik, boldogsága mégsem tart sokáig. Új barátaik, a kedves szomszédok egyre erőszakosabbak, rémálom gyötri, terhessége tele van problémával, neves orvosa nem válik be, és a férje is eltávolodik tőle, csak színészkarrierje érdekli. Semmi nem úgy alakul, ahogyan elképzelte. Gondjait és félelmeit csak tetézi, amikor egy napon régi barátjuk, Hutch meglátogatja őket. A férfinek feltűnik egy-két furcsaság és utánanéz a dolgoknak, de Rosemaryt már nincs ideje figyelmeztetni. Örökségül egy könyvet hagy rá, amely minden titkot felfed a házról és a benne lakókról. Rosemary rádöbben, milyen mocskos és aljas összeesküvés készül ellene, de legjobban akkor rémül meg, amikor kiderül számára, hogy az igazi célpont nem ő, hanem a gyermeke, akit a méhében hord.

Írta: Csiribusz 

Képforrás: xpress.hu; libri.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csiribusz.blog.hu/api/trackback/id/tr177658498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása