/A cikk idegen nyelvből lett átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják ugyanazon történeteket, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja, mit hisz el belőle vagy mit nem. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm! - Csiribusz/

Három évvel ezelőtt kempingezni mentünk a családommal a tengerparthoz. A táborhely mellett állt egy szikla, amelyről lépcsők vezettek le a gyönyörű, homokos partszakaszra. Mindez nyár derekán történt, így sok más ember is tartózkodott ott. 

Aznap dél körül járt az idő, amikor a bátyámmal lent voltunk a strandon. Ő úgy döntött, úszik egyet az óceánban, míg én a gumicsónak felfújásával foglalatoskodtam, amit apám hozott nekem. Volt ott egy sodródó bója a vízen. A bátyám alábukott a szikláknál és átúszott rajtuk. 

Kis idő után hallottam, hogy a testvérem kiált valamit. Felnéztem és láttam, hogy a bójánál van. Kieveztem hozzá a gumicsónakkal, és amint közelebb értem, észrevettem, hogy szorosan kapaszkodik a bójába. Reszketett és az arca sápadt volt. Odaeveztem hozzá, miközben próbáltam a csónakot mellette tartani. 

-         Mi a baj? – kérdeztem. – Begörcsölt a lábad, vagy mi?

-         Húzta… a karom… a lány… segíts! – kiáltotta.

-         Mi történt? – kérdeztem rémülten. – Bántott valaki?

-         Vége! Egy kisgyerek! Megfullad! A haj! – kiáltozta. 

Nem értettem egy kukkot sem abból, amit mondott. Behúztam őt a gumicsónakban, amikor észrevettem, hogy vérzik a válla. Visszaeveztem a partra, miközben hallgattam, ahogyan összefüggéstelenül magyaráz valamit. A parton átkaroltam őt és felsegítettem a lépcsőn a szikla tetejére. Visszamentünk a sátorba és megmutattuk a szüleinknek a sebét. Volt egy kis lyuk a vállánál, nagyjából két centi széles. Olyan volt, mintha valami közvetlenül átment volna a karján. Miután a szüleink bekötözték a sebét, megnyugodott és elmondta nekünk, mit látott. 

Elmesélte, hogy éppen a vízen lebegett álmodozva, amikor arra figyelt fel, hogy egy gyerek úszik mellé. Egy kislány volt hosszú, fekete hajjal. Először nem is foglalkozott vele különösebben, de aztán arra gondolt, vajon mit kereshet ott egyedül. A kislány belenézett a szemébe, és neki borzasztóan kellemetlen érzése támadt ettől. Úgy érezte, valami gonosz árad a kislányból. Aztán elkezdett sziszegni a bátyám felé: „Meghalsz… meghalsz… meghalsz… meghalsz!” Hirtelen elkapta a karjával a bátyám nyakát és elkezdte lefelé húzni a víz mélyére. Meg akarta fojtani őt.  

A bátyám próbált menekülni, lefejteni a lány egyik karját magáról, de úgy tűnt, ujjai belevesznek a gyerek arcába. A nedves hosszú haj, rátekeredett a bátyám nyakára, és fojtogatni kezdte. Úgy érezte, menten elveszíti az eszméletét. Becsukta a szemét és imádkozni kezdett, hogy valami mentse meg őt. „Ha nem jöttél volna – mondta nekem –, én már nem élnék.” 

Nem tudtunk mit kezdeni a történetével. A szüleink úgy gondolták, talán elaludt úszás közben és álmodta az egészet. Nekem az volt a véleményem, talán napszúrást kapott és az váltott ki belőle ilyen hallucinációt. A lényeg, hogy egyikőnk sem hitt neki. 

Két héttel később a bátyám sebe még mindig nem gyógyult be. Épp ellenkezőleg: nagyon megduzzadt, úgy tűnt, elfertőződött. A szüleink bevitték a kórházba, ahol megröntgenezték. Az orvos azt mondta, valamilyen idegen anyag van a sebben, ez okozza a fertőzést. Úgy döntöttek, megoperálják. A műtét után az orvos odajött hozzánk, hogy beszéljen a szüleimmel.  

-         Eltávolítottuk az idegen anyagokat – mondta. – A sebnek most már meg kell gyógyulnia.

-         Köszönjük, doktor úr! – felelte az apám.

-         Meg tudnák mondani, hogyan szerezte a fiuk a sérülését?

-         Nem vagyunk biztosak… – válaszolta anyám – az óceánban volt úszni…

Az orvos nagyon komolyan nézett rájuk.

-         Valami baj van? – vetette közbe az apám.

Erre az orvos azt felelte, hogy kövessük őt és bevezetett minket egy másik szobába. Itt állt egy asztal, melyen fehér anyag volt kiterítve, és azon valamiféle tárgyak lefektetve.

-         Ezek az idegen tárgyak voltak a fiuk sebében – magyarázta.

Amikor megláttuk, miről van szó, elborzadtunk: hosszú, fekete hajtincsek és apró emberi fogak voltak. 

Ezt követően a testvérem rendbe jött, de többé nem ment úszni a tengerbe. Én még mindig nem tudom elhinni, amit a bátyám látott aznap, de ha visszaemlékezem a hosszú, fekete hajtincsekre és az apró gyermekfogakra, a gerincemen végigfut a hideg. 

Forrás: scaryforkids.com

Képforrás: inbrainstorm.deviantart.com – fordította: Csiribusz