2016. máj 13.

A tsavói emberevők

írta: Csiribusz
A tsavói emberevők

A tsavói emberevők története egy meghökkentő, de teljesen hiteles, valós forrás, amely a 19. század végén esett meg Fekete-Afrikában.

tsavo5a.jpg1896-ban a Brit Kelet-Afrikai Társaság a kenyai Tsavo folyó felett vasúti hidat tervezett építeni. A munkálatok vezetésével George Whitehouse-t bízták meg, majd őt két évvel később, az akkor harminc esztendős John Henry Patterson ezredes váltotta fel, aki 1898. márciusában érkezett a helyszínre, és a Külügyminisztérium frissen kinevezett főmérnöke volt. A következő kilenc hónap azonban szó szerint maga volt a rémálom, mind önmaga, mind építőmunkásai számára. Márciustól decemberig bezárólag, rengeteg (egyes adatok szerint legalább 135) indiai vendégmunkást ért halálos oroszlántámadás. A tsavói emberevők – két megtermett hímoroszlán – módszeresen rátörtek a táborra esténként, és sátraikból ragadták magukkal áldozataikat.

Alig négy nappal érkezése után, Patterson rosszallóan észrevételezte, hogy nem leng brit lobogó a munkatábor felett. Egyik szolgája, Narain, vállalkozott arra, hogy a raktárban található szövetdarabokból megvarrja a zászlót. Munkája azonban sosem készülhetett el, mert másnapra nyomtalanul eltűnt egy kulival (munkással) együtt. Ők voltak az oroszlántámadások első, hivatalos áldozatai. A rá következő napon az egyik felderítő megtalálta Narain véres ruhadarabjait, így vált egyértelművé az ezredes számára, hogy szolgájával – és vélhetően a kulival is – oroszlántámadás végzett.

tsavo1.jpgMásnap folytatódott a rémálom: az oroszlán – mert akkor még nem tudták, hogy két gyilkos ragadozó van a környéken – a főmérnök óriástermetű szikh szolgáját, Ungan Singh-t egyenesen a sátrából hurcolta el, hat rémült ember szeme láttára. A szem-, illetve fültanúk végighallgatták Ungan egyenlőtlen küzdelmét az oroszlánnal; Patterson meg is említi könyvében, hogy a szikhnek bizony „nehéz halála volt”

Ahogyan később a nyomokat elemezték, döbbenten vették tudomásul, hogy igazából nem egy, hanem két oroszlán garázdálkodik a környéken, akik feltehetőleg összemarakodtak a szerencsétlen férfi holttestén. Az áldozat feje érdekes módon sértetlenül maradt.

A szörnyű tragédiákat nem lehetett a végtelenségig eltitkolni a több ezer munkás elől, különösen, amikor a táborba visszatérve, meglátták Patterson kezében a szikh épen maradt fejét. Bár pánik egyelőre ekkor még nem tört ki, az indiai munkások zömére rátelepedett a félelem. Kiderült, hogy már korábban is tűntek el emberek, de mindig azt hitték, hogy ők a nehéz munka miatt szökdöstek el. Most először merült fel a gondolat a vezetőkben, hogy talán mégsem szökésekről lehet szó, hanem valószínűleg az oroszlánpáros sorozatos embervadászatáról, bár ezt nem tudták bizonyítani, csupán feltételezték.

tsavo2.jpgNem volt más választás, valamit ki kellett találni. Bevezették a biztonsági intézkedéseket. Fegyveresek figyelték a környéket és vigyáztak a munkásokra, de száz kulira csupán egy őr jutott. Ezen kívül egyre nehezebb volt fegyelmet tartani, és ezt nem csak az oroszlánok számlájára lehetett írni, hanem az empátiában szegény Patterson ezredesére, aki fegyelmezésként a legrosszabb taktikát választotta: csökkentette a munkabéreket, így fokozatos ellenszenvet váltott ki önmaga felé. Egyik alkalommal például úgy vélte, hogy az egyik kuli a munka elkerülése végett betegséget színlel, ezért az ágya alá gyújtatott, hogy felkelésre ösztönözze.

További védekezésként az állati támadások ellen, Patterson magasleseket építtetett, kecskét kötött ki csalinak, az áldozatok száma mégis nőttön-nőtt. Whitehouse elköltöztette a főhadiszállást, a munkások javát eltávolíttatta, így csupán háromszáz kuli maradt a veszélyes környéken.

Lesek, megfigyelőpontok, barikádok készültek, megerősített őrszolgálat védte a tábort. Hatalmas tábortüzeket raktak éjjelenként, abban a reményben, hogy az majd távol tartja a ragadozókat, mivel ösztönösen félnek a tűztől. Ez alkalommal azonban nem bizonyult hatásos védelemnek. Az oroszlánok nem féltek, és továbbra is az embert prédálták. Ekkor újabb ötlettől vezérelve, tüskés bozótból készítettek magas kerítést a tábor körül, ám ez sem volt hatásos, a két véroroszlán átmászott a réseken. Nyomaikat többször megtalálták a táboron belül. Ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy összefogás helyett a munkások között rivalizálás, ellenségeskedés ütötte fel a fejét, mely nem egyszer vezetett gyilkossághoz.

tsavo3.jpg

A támadások folytatódtak. Heteken, hónapokon át. Fogytak a kulik. A tsavói híd építése gyakorlatilag leállt. A táborlakók éjszakánként fákra szerelt kunyhókban vagy a föld alá ásott, erősen védett menedékhelyeken aludtak. Az éjszakai séta egyenlő volt a halállal. Az angol képviselők és hivatalnokok óriási nyomás alatt tartották Whitehouse-t a határidők betartására, ezért valahogy meg kellett oldani a helyzetet. Csak hát senki nem tudta, mi lenne a megoldás. 

tsavo4.jpg

Whitehouse úgy látta, hogy Patterson és a tábor más vadászai nem tudják kézre keríteni a támadókat, ezért úgy döntött, hogy általános vérdíjat tűz ki minden, a Tsavo környékén elejtett oroszlánra. Afrika söpredéke pedig reagált a felhívásra, és rövidesen sátorerdő emelkedett Tsavo környékén. Egy szakirodalmi adat szerint rövid időre felbukkant a környéken a valaha élt egyik legjobb lövész és afrikai vadász is, aki már életében legenda volt: W. D. M „Karamojo” Bell. Ha ez az adat helytálló is, az biztos, hogy Bell nem sokat időzött a magát oroszlánvadásznak nevező csürhe között, ment tovább a dolga után, pedig senki nem volt a világon, aki nála jobban lőtt volna, és vélhetőleg nem volt nála nagyszerűbb vadász sem a fekete kontinensen.

1898. december 9-én Pattersonnak végre sikerült puskacsőre kapni az egyik ragadozót, majd három héttel később a másik oroszlánt is. Ennek ellenére Patterson továbbra sem volt a kulik kedvence, legalábbis erre lehet következtetni az ellene szőtt összeesküvésekből, amely egy alkalommal sikertelen merényletkísérletben csúcsosodott ki.

tsavo0.jpg

Ha az oroszlánokról beszélünk, mindegyikőnk ugyanazon állatra gondol, de azt csak kevesen tudják, hogy az oroszlánoknak is vannak különböző alfajai, amelyek némi különbséget mutatnak az egyes példányok között. Sőt, a hímek sörénye sem egyforma, több típusa létezik. A tsavói vérengzők sörénytelen hímek voltak, amelynek egyfelől típus okai lehetnek, de a betegség sem kizárandó. A lényeg, hogy testük mérete szokatlanul nagy volt, orruktól a farkukig bő három méteres hosszúságúak.

Amikor időnként feltűnik egy-egy hasonló ragadozó, amely emberhúson él, a bennszülöttek úgy tartják, olyankor az állat testébe démon költözik, és ez okozza az oroszlán vérengző természetét.

John Henry Patterson 1907-ben könyvet jelentetett meg A tsavói emberevők címmel, az elkészült híd pedig a mai napig az ő nevét viseli. A két állat tetemét kitömette, és csak huszonöt évvel később adta el őket ötezer dollár értékben a Chicago-i Természettudományi Múzeumnak, ahol a mai napig megtekinthetőek. Könyvéből 1952-ben készült először film, a Bwana-i ördög címmel, majd 1959-ben ismét megfilmesítették A Kilimandzsaro gyilkosai-ként, illetve 1996-ban A kísértet és a sötétség című történetben (magyar címén: Ragadozók), Val Kilmer és Michael Douglas főszereplésével.

Forrás: org.wikipedia.hu; vadaszexpedicio.hu - lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: en.wikipedia.org; amazon.com; youtube.com; billygoes.blogspot.com; ovguide.com

Szólj hozzá

Érdekességek Könyvek és filmek Régi idők nyomában Állattámadások