Oni, a japán démon
2023. április 07. írta: Csiribusz

Oni, a japán démon

Szörny a Távol-Keletről

Az oni, egyfajta jókai, vagyis démon a japán folklórban, de jelenthet szellemet, szörnyet is. Úgy tartja a japán hagyomány, hogy az onik hegyek barlangjaiban élnek, erejük természetfeletti, de mindenképpen, minden körülmények között gonosz. Hajlamot mutatnak az erőszakra, a gyilkosságra, még a…

A hippokampusz
2023. március 30. írta: Csiribusz

A hippokampusz

Egy kevéssé ismert mitológiai lény

A hippokampusz vagy hippocampus (többes számban) hippocampi) tengeri lény volt, amely a görög mitológiából származik. A hippokampuszok halfarkú lovak, amelyekről úgy vélték, hogy a ma tengeri ló néven ismert kis halak kifejlett formája. Más tengeri lények, köztük a Nereidák nimfái lovagolták őket…

A borsodi farkasember
2023. január 27. írta: Csiribusz

A borsodi farkasember

Felesége ölte meg

A Sajó partján fekvő Putnokon született történet akár egy filmadaptációt is megérdemelne. A farkasemberekben való hit az európai kultúrtörténet fontos része, hiszen a másik lény karmolásával, harapásával, vagy egyszerűen csak egy átok szenvedő alanyaként megszerezhető, nem épp barátságos jellemmel…

A Baldoon-i boszorkány
2022. június 06. írta: Csiribusz

A Baldoon-i boszorkány

A MacDonald család megpróbáltatásai

Wallaceburg település Kanadában, Ontario államban található. Szimpatikus, apró városka, de nem mindig volt így. Wallaceburg a 19. század legelején kezdett benépesülni, amikor elsősorban skót bevándorlók megpróbálták megszelídíteni e zord, vad vidéket. Az első telepesek a Snye folyó menti Baldoon…

India kutyafejű emberei
2021. április 16. írta: Csiribusz

India kutyafejű emberei

Akik ugatással kommunikáltak

Zavaczki János írása Egy Ktesziasz nevű még a Kr.e. 5 .században utazott Indiába, és elképesztő történetekkel tért vissza hazájába. Állítása szerint India hegyeiben találkozott egy Callystrii nevű különös törzs tagjaival, akiknek kutyafejűk volt. „Nem beszélnek semmilyen nyelven, de ugatnak, mint a…

süti beállítások módosítása